2011. július 31., vasárnap

Cambridge 1.nap









Tegnap késő délután megjött Jackie, kiderült, hogy a lányát vitte a reptérre, aki ma reggel repült el a lány focicsapattal Olaszországba 1 hétre, úgy hogy most csendes a ház. Vacsora után elvittük a kutyát sétálni, akinek a neve Pepsi, és egy fekete spánielnek néztem. Ja és az is kiderült, hogy a fiatal lány szintén nyelviskolás, Torinóból jött 6 hétre, amiből 2 van még hátra, de most beteg és antibiotikumot szed. A másik lány pedig szintén nyelviskolás, és meglátogatta Irinát.
Választhattam hogy biciklivel vagy busszal megyek a suliban, de nem mertem a balra tarts miatt a biciklit választani.
Elindultam hát busszal az iskolába, egy emeletes busz jött, de én az aljában maradtam, bár így nem láttam semmit abból, amit Jackie mondott, hogy melyik templom toronynál szálljak le. Sikerült jóval a helyes megálló előtt leszállnom, mert láttam egy parkot, s azt hittem ez lesz a jó. Azért odaértem időre, reggel 8-kor indultam biztos, ami biztos. Egy regisztrációval indult a dolog, lefényképeztek, és kaptunk egy diákigazolványt. Meg kell mondani, nagyon profik, itt szerintem a városban ez a nyelvoktatás egy húzó ág, iszonyú sok iskola van, iszonyú sok diákkal. A diákok 90 %-a tizen-huszonéves, 80-90 %-a spanyol vagy olasz, a fennmaradó német, görög. Magyar egyedül vagyok jelenleg. Egy másik iskola épületében írtuk egy hatalmas teremben, ahol kb. 80 fő fért egy kis asztalkákhoz külön-külön. A szintfelmérő eleje jól ment, aztán kevés lett az időm, az utolsó 10 kérdésre már nem tudtam válaszolni időhiányában. Aztán kiderült, hogy ahogy sejtettem és bemértem magam, középhaladó vagyok (B1 - intermediate). A tanárok szépen és mutagatva magyaráztak, ezzel nem volt gond, de amikor a délutáni kiscsoportos (10 fő) órán mindenki olasz vagy spanyol volt és háttal voltak nekem szinte semmit nem értettem abból, amit mondtak. El is ment egy kicsit a kedvem, pedig még dél körül volt némi önbizalmam. A mai kiscsoportos délutáni óra az emberi tulajdonságokról szólt.
Ebéd szünetben, mikor vissza kellett menni az eredeti épülethez, rátaláltam a helyi vizuális művészeti központra, de semmi kiírás nem szerepelt rajta, hogy mikor van nyitva, meg ilyesmi.
Nagyon teljes szabadidős programot állítottak össze a suliban, amelyekre ma lehetett jelentkezni. Ezek között vannak ingyenesek, olcsóbbal és drágábbak is. Holnapra egy Cambridge-i városnézést jelöltem be a délutáni óra utánra, estére pedig egy pub látogatást. Szerdán Londonba megyek a We will rock you musicalt megnézni, vasárnap pedig Yorkba. Kifizettem a készpénzemből a programokat, mert nem lehetett kártyával fizetni, és utána szerettem volna készpénzt felvenni a kártyámról, ami egyenlőre nem sikerült. Holnap újra próbálom, majd megkérek valakit a suliból, hogy segítsen. Remélem, sikerül, mert nem nagyon van már készpénzem, otthon nem vettem fel a számlámról, mondván, hogy majd itt felveszem, és fizetek kártyával.
Szóval ez a hét elég aktív lesz, lehet, hogy holnap és holnap holnapután nem tudok rögtön beszámolni az eseményekről, csak utólag.
Azt imádom az angol városokban, hogy minden olyan egyformának és kicsinek tűnik, mert a később épült épületeknél is betartják az előírt méretet, színt, formát stb. Kisebb a házak, lakások belmagassága is és minden lépező helyet kihasználnak. Az az épület, amelyben a suli van, nem tűnik nagynak, de van az alagsorban és padláson is terem. Érdekesek még az alagsori lakások.
Mára ennyit, megpróbálom a délután átvett kifejetéseket megtanulni, egy kicsit készülni.

Megérkeztem Cambridge-be





Ma 02.45-kor keltem, 03.45-kor indultunk Kecskemétről, Péter felvitt a repülőtérre, ahonnan 06.50-kor indult a gépem. A gépen ablak mellé kértem a jegyem, de semmit nem lehetett látni, mert az egész kontinens felhővel takart volt. Ahogy átrepültünk a La manche-csatorna felett, a felhők megszűntek, és messziről lehetett látni Dover fehér szikláit. A gépen egy pázmányos fiatalember mellett ültem, aki Izlandra igyekezett egy Erasmus programos félévre.
Miután megkaptuk a csomagjainkat, a kijáratnál egy csomó ember várta az érkezőket, kezünkben kis névtáblával. Én is gyorsan megtaláltam a magam emberét. Az összes taxisofőr úgy nézett ki, mint egy üzletember, fehér ing, sötét öltöny. Rájöttem, hogy itt mennyire fontos a ruha, az adja meg a társadalmi ragját valakinek. Egy szépséges és kényelmes Mercedes - a pontosabb paramétereket, ha me ölnének se tudnám - repített Gatwickből Cambridge-be egy picivel több mint 1 óra alatt. Szóval engem pont ez két dolog (kinek milyen ruhája és kocsija van) nem tus érdekelni.
Mikor megérkeztünk a Chancellors Walk 19 szám alá, a házigazdám, Adam nyitott ajtót, úgy tűnt, mintha éppen végzett volna a borotválkodással. Kiderült, hogy a kislányuk Amy Olaszországban van most, és hogy a felesége, Jackie hol van és mikor jön haza, azt nem nagyon értettem, de iszonyú fáradt és álmos voltam. Felkísért a szobámba, ami egy kicsi aranyos szoba, ahol kipakoltam és aludta egy jót. Mikor felébredtem és próbálta volna a netre felcsatlakozni, akkor kiderült, hogy nem tudom melyik hálózatra és milyen jelszóval kellene. Lementem hát, hogy megkérdezzem, de a nappaliban két fiatal lányt találtam. Bemutatkoztam, kiderült, hogy az egyikük nem itt lakik, a másikuk Irena, aki aztán segített a kódban. Holnap 9-re kell az iskolába beérni, ez a hely gyalog 4,1 km-re van onnan az útvonaltervező szerint. Azt gondolom most, hogy gyalog megyek, hogy felfedezzem a helyet.
A képek között ott a hivatalos logója annak a programnak, amelynek keretében most itt vagyok, azaz az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programja. Azt is le kell írnom, hogy az Európai Bizottság nem felelős azért, amit én ide leírok.

2011. július 30., szombat

Holnap repülök Angliába


Holnap kora reggel indul a gépem Londonba, illetve a Gatwicki repülőtérre, ahol remélhetően vár majd egy taxi és elvisz Cambridge-be, ahol egy kéthetes angol nyelvtanfolyamon fogok részt venni. Még januárban kellett a pályázatot beadni. A Tempus Közalapítvány közvetítésével az Európai Unió ad lehetőséget arra - az életfogytig tanulás a mottó -, hogy azon iskolák pedagógusai, akik a Comenius programban részt vesznek, különböző tanártovábbképző programokra jelentkezzenek, például nyelvtanfolyamra is, és költségeket (utazás, részvételi díj, lakhatás, megélhetés) a pályázat finanszírozza. Tehát még nem lettem olyan jólfizetett pedagógus, hogy ezt a saját pénztárcámból fizessem, mielőtt valaki megirigyelné az anyagi helyzetem. A pályázatban az is vállaltam, hogy a blogomban beszámolok az ottani élményeimről, illetve tanulmányaim előre haladtáról. Remélem, minden rendben lesz, kicsit azért félek. Már az előkészületeknél kiderült, hogy figyelmetlenségem és hiányos angoltudásom miatt néhány dolog elkerülte a figyelmem a nyelviskolától kapott levelekben. Az utolsó levél végén, amelyet még isztambuli tartózkodásom alatt kaptam, nem vettem észre csak ma, hogy van egy csomó mellékelt dokumentum, amelyet ki kell nyomtatni és fel kellett volna venni a kapcsolatot az iskolával és a házigazdámmal. Az iskolának írtam egy e-mailt, de szombaton már nincsenek bent és a házigazdámnak csak a telefonszáma volt megadva, azaz fel kellett hívnom őt telefonon. Féltem, de megtettem! Holnap dél körül már ott leszek náluk. A leírtak szerint a városközpont egy csendes helyén laknak, lesz külön szobám és fürdőszobám is, és internet hozzáférésem is! A többit majd holnap! Most még nincs saját fotóm Cambridge-ről így egy netről leszedett kép a melléklet, de holnaptól már saját fotókkal illusztrálom a beszámolómat!

2011. július 29., péntek

Isztambul - Csiperó - 8. nap - 2011. július 27.





Szerdán, a hazaindulás napján bekopogott hozzám három leányka és elmesélték azt az elég szörnyű dolgot, amely éjszaka történt, és amit én most itt nem osztok meg. A történet önmagában is elég kínos lett volna, de mivel a másik csoporttal is afférba keveredtek, így még inkább az lett. Szívesen megúsztam volna ezt, de reggel már nem tehettem semmit. Talán jobb lett volna, ha még éjjel értesülök ezekről. Igyekeztem elnézést kérni Éváktól, de nem hiszem, hogy sikerült volna elérnem a megbocsátásukat. Azt mondta, lehet hogy az ő csoportjuk volt a bulisabb, hangosabb, de ők ilyet sohasem tettek volna. Én meg úgy gondolom, ha valakivel megesik egy ilyen dolog 16-17 évesen, akkor még bízhatunk benne, hogy tanul belőle és később nem követ el már ilyet, de amikor elvileg érett emberek egy ilyen Csiperós csereutat kizárólag bulinak tekintenek, és végig eszik, isszák és dohányozzák a napokat és éjszakákat, akkor azok már nem fognak megváltozni!
Reggeli után még elmentünk egy kis baklavát és útravalót venni. Délben hazaindultunk, és kb. 2 óra volt mire kikeveredtünk Isztambulból. Négyóránként megálltunk, a határokon is várni kellett, de másnap reggel 1/2 8-ra hazaértünk. Mikor Kecskeméten a kis Tesconál kiszálltunk a busz hátsó része egy hatalmas szemétdomb volt, morzsák, megmaradt kenyerek, flakonok stb. Szégyelltem magam, pedig nem nekem kellene.
A buszon töltött éjszakákat egyre nehezebben viselem, de útközben fotóztam egy kis naplementét és napfelkeltét, hogy valami jó is legyen benne.

Isztambul - Csiperó - 7. nap - 2011. július 26.






Kedden Isztambul bazárait vettük sorra. Busszal bementünk az Eminönüig, onnan elsétáltunk a Nagybazárba, ahol mindenki jó bevásárolt. Mi is elköltöttük minden pénzünket szinte. Mivel "kinőttem" a régi bőrkabátomat, én mindenképpen akartam egyet venni, így Kubilay segített és elvitt egy árushoz. Itt a gyerekek rábeszéltek egy rövid fiatalosabb fazonra, pedig én nem szeretem, ha csak a csípőmig ér egy kabát. Majd meglátjuk mennyire fogom szeretni. Márk farmert vett, Petra Pistinek karkötőt, és mindketten sálat is. Mióta 2002-ben Szarajevóban a bazárban láttam egy "kakasos" szőnyeget, és azóta szeretnék egyet. Bár láttam itt is, de azt hiszem soha nem lesz annyi pénzem, hogy a magaménak tudjak egyet.
A Fűszer-bazárban egy kis édességet, szemmelveréstől óvó Allah szemeket vettünk. Megpakolva megint az Új dzsámiban pihentünk meg. Az új dzsámi környékén rengeteg galamb van. Jobb helyeken már - ha nem is írtják, de - nem engedik az etetésüket, itt meg ott árulják a dzsámi előtt a madáreledelt. A megbeszélt időre is leányzót leszámítva ott volt mindenki. Diát hívtam telefonon, de nem fogadta a hívások, majd Kubilay hívott, ne várjuk tovább, mert elveszett és a rendőrök taxival visszaviszik a kollégiumhoz. Szerencsére tényleg mire mi visszaértünk már ő is ott volt. Nagyon nem szerettem volna, ha elveszik valaki.
A másik csoporttal volt egy kis nézeteltérésünk a hazaindulás időpontját illetően. Ők csak este vagy legalább is késő délután akartak hazaindulni. Bár más semmi program nem volt, és nem is olyan nevezetességeket akartak megnézni, ami kimaradt a közös programból, hanem csak egyszerűen itt akartak lenni. Én viszont már jöttem volna haza, mert Márk másnap (péntek) reggel indult Parádra, Petra is már dolgozni ment és nekem is volt még néhány elintézni valóm, mielőtt elrepülnék Angliába.
Este nagyjából összepakoltam, de éjszaka nagyon nyugtalanul aludtam. Másnap aztán megtudtam, hogy mi volt a baj.

Isztambul - Csiperó - 6. nap - 2011. július 25.






Hétfőn a Fekete-tengerhez mentünk, egy Kilyos nevű helyre, egy egésznapos fürdőzésre. A homok forró volt, még szárazon is tapadt a ember lábára (szerintem elég koszos is volt), a hullámok óriásiak, és nap iszonyú erővel égetett. Annak ellenére, hogy napernyő alatt ültem, úgy felégtem, hogy tiszta vörös lettem és még mindig viszketek.
A hazafelé út kicsi hosszabb lett a nagy forgalom miatt, éppen vacsora időre értünk csak haza.
Este éppen fürdéshez és hajmosáshoz készültem, mikor megláttam Sirint és Naimot, azt a házaspárt, aki nálunk lakott tavaly. Éppen akkor voltak friss házasok, de még egy év elteltével nincs babájuk. Sirin hozott tavalyi képeket, meg néhány kézzel készült ajándékot.
A fáradtságtól jót aludta volna, de minden forduláskor felébredtem arra, hogy mennyire fáj a vállam és a hátam.

Isztambul - Csiperó - 5. nap - 2011. július 24.






A vasárnap délelőtt azzal telt, hogy átmentünk az ázsiai részre, egészen pontosan arra a helyre, ahol egy TV-torony is áll a rengeteg átjátszó torony mellett, és fantasztikus a kilátás Isztambul európai részére. Itt csoportképek is készítettünk ezzel a háttérrel. Lefelé még kiszálltunk a buszból az úgynevezett Leányka-toronynál, ami egy kis sziget a Boszporuszban, és ahonnan kicsit közelebbi a rálátás a Topkapi szerájra, a Hagia Sophiára és a Kék mecsetre.
Ebéd után ugyanaz volt a program, mint előző nap, azaz szabadon lehetett választani, hogy valaki várost néz-e, vagy fürdik a kollégium előtt. Mi az utóbbit választottunk, egyszerűen nem tudtam betelni egy ilyen panorámás fürdési lehetőséggel, és kisebb-nagyobb-még nagyobb hajók látványával. Víz most egy kicsit hidegebb volt, mint tegnap, de azért jó volt. A fürdőzés azzal ért véget, hogy Kubilayt bedobták a fiúk a vízbe bosszúból, hiszen ő szinte mindenkit belelökött.
Késő délután meglátogatott Aysun, aki tavaly a nővérével nálunk lakott. Nagyon aranyos volt és elvitt ennek a negyednek a központjába, hogy megkóstoltassa velem a helyi specialitást a kumpirt, ami egy hatalmas krumpli, amit kettévágnak, és mindenféle zöldséget, virslikarikát raknak rá, megpúpozva. Finom volt és laktató, utána már nem kellett a kollégiumi vacsora.
Vacsora után ismét volt két tűzijáték is, próbálgattam a fényképezőgépemet, hogy milyen beállítással lehet a legjobb tűzijátékos képeket készíteni, de most nem volt még elég sötét.

2011. július 28., csütörtök

Isztambul - Csiperó - 4. nap - 2011. július 23.





A szombati nap délelőttjén két olyan látványosságot néztünk meg, amelyet nem láttam még előző látogatásaim alkalmával, főleg azért, mert aránylag újak. Az első a Mini Törökország volt, ahol Törökország különböző helyeinek nevezetes épületei, helyeinek kicsinyített mása volt felépítve egy parkban. Sok ankarai épület, rengeteg mecset, dzsámi és türbe, ott volt a Kabatas épülete is, ahol lakunk és persze a Hagia Sophia is. De szerepelt néhány Törökországon kívüli épület is pl. a jeruzsálemi Szikla-mecset, vagy a budapesti Gül baba türbéje. Sajnos itt egy kis figyelmetlenségből adódóan nem vettem észre egy lépcsőt, a bokám kibicsaklott és a bőrt lehorzsolta a lépcső éle, azóta is be van dagadva a bokám, bár fájni nem fáj.
Ezek után mentünk a panorámaképet megnézni, amiről szentül hittem, hogy egy a többi európai panorámaképhez hasonlóan 19. század végi nemzeti témát ábrázoló kép lesz. A nemzeti stimmelt, hiszem Konstantinápoly 1453-as bevételét ábrázolja, de 2005-2008 között festették. A térillúziót tekintve nem olyan tökéletes, mint az ópusztaszeri, de érdekes volt, hogy az égbolt is meg volt festve, mert egy egész kupola borult az egészre. Meg persze az is érdekes, hogy a 21. század elején egy ennyire tipikus 19. századi műfajjal próbálkoztak a törökök. Nyugat-Európában inkább 3D-és moziban mesélik el manapság a nemzeti/helyi történelem eseményeit.
Ebéd és egy kicsi pihenés után Sefer felügyelete alatt napozhattunk és fürödhettünk a kollégium előtt a Boszporuszban. Ez nagyon nagy élmény volt, mert én úgy emlékeztem, hogy itt olyan koszos a víz, hogy tutira nem lehet fürödni, de ez nem igaz. A nagy sodrás miatt elég tiszta a víz, és a nagy hajók miatt jó kis hullámok teszik érdekessé az úszást.
Aki nem akart fürödni, az bemehetett az óvárosba, vagy ide a kerület központjába, esetleg elmehetett azokhoz, akiket tavaly vendégül látott.
Vacsora után megint volt tűzijáték - nem utoljára - Petrával filmet néztünk, és és rendesen belealudtam.