Ez a hét a nyarlásunkról szólt zömében.
Hétfőn Tapolcán ébredtünk a Varjú Fogadóban, ahová előző nap érkeztünk. A reggeli elég konvencionális, maga a hely pedig retro jellegű. Reggeli után a környékben sétáltunk és néztünk szét, a fogadó előtt áll a Nagyboldogasszony-templom, azelőtt egy iskola, az iskola előtt egy szobor (Marton László: Múltunk), várfal, másik szobor (Szt. István), a Malom-tó és a malom. A tóban sok hal és tavirózsák is.
Feltűnt, hogy sok-sok szobor van, ezeknek egy jelentős része Marton Lászlóé, neki felfedeztük az emlékmúzeumát is, amit később meg is néztünk. Wass Albert szobrot is láttunk, amit Márk kedvéért körbefotóztam, meg a Kis királylányt, aminek egy kicsit nagyobb változata a pesti Dunapartot is díszíti.
Kocsiba ültünk és Zalahaláp felé indultunk. Ott elnyaltunk egy fagyit, de semmi látványosság nem volt, ezért továbbmentünk Hegyesd, illetve a Hegyesdi vár felé.
Itt leparkoltunk és felcaplattunk a hegyre. Ezt én elég nehezen viseltem, mert túl meredek volt, nem volt nálam a botom, nem túra felszerelésben voltam és iszonyú hűség volt. Nem gondoltam, hogy túrázni fogunk!
Innen Diszel felé mentünk, ahol az Első Magyar Látványtárat szerettük volna megnézni, de zárva volt, ezért csak kívülről kerültükmeg és néztünk szét.
Visszamentünk Tapolcára, ahol az ebéd után megnéztük a Marton László Emlékmúzeumot. Az özvegy mutatta meg a múzeumot és kiderült, hogy Kecskeméten is van egy Marton László szobor, méghozzá a Széchenyivárosban a kórház közelében az a bizonyos nő, aki valami ruhát mos éppen. Hát, ez új volt nekem is!
Még elsétáltunk a szülőházához is, ami előtt egy szobora is áll. Ebben annyira elfáradtunk, hogy lepihentünk a szobánkban.
Késő délután, a szieszta után sétáltunk egyet az Y-házak felé. Útközben egy szétvert, felújításra váró villa mellett mentünk el. Az Y-házak hasonló beosztásúak lehetnek, mint a mi szalagházunk, de nem egy irányba áll, mint az és nem egyforma magas mindenhol. Ettől nekem egy kicsit barátságosabb, de ez egy szubjektív dolog, sem ezekben a házakban, sem a szalagházban nem laktam.
Onnan meg ki a másik végéhez a városnak. Még a központtól távolabb is sok-sok szobrot és emléktáblát láttunk. Ja, és még akkor is 37 fokos hőséget mutatott a kijelző!
Kedden először a Szent György-hegy felé vettük az irányt, a kocsival leparkoltunk egy útbaigazító táblánál és elindultunk gyalog, hogy felmenjünk valameddig, lássuk a bazaltorgonákat. Azt hittük, a táblát jól megnézve tudjuk, merre kell menni, de nem! Csak egy kisebb kört írtunk le és visszajutottunk a kiindulópontunkra.
Továbbmentünk autóval, oda, ahol Karcsival is voltunk már és innen újra elindultunk sétálni. Kb. egy órát sátáltunk. Arra emlékeztem, hogy valahol itt készült az a fotó, ami alapján a Szent György-hegyi szőlő című képemet festettem, de nem tudtam teljesen pontosan belőni, hogy hol volt ez a helyszín.
Innen vissza kellett Tapolca felé mennünk és onnan Gyulakeszi felé. Csak egyórás sétát tettünk a Csobánci vár felé.
Innen újra Diszelbe mentünk, hogy végre megnéztük a Látványtárt. Éppen előző este a helyi televízió tudósított az új időszaki kiállításról, a Kiemelés tőlünk:
Albert Katalin, Balassa Katalin és Budahelyi Tibor műveiből - Megbecsült tárgyak címmel. Tetszett a koncepció, a régi tárgyak megbecsülése, javítása és ennek dokumentálása egészen szép, lírai rajzokon, ugyanakkor benne volt az a jellegzetes magyar buhera jelleg is a tárgyak javításában. A fotókon is olyanokat láttam, amik engem is megihletnek egy-egy fotónál, amiből aztán grafikát készítek.
Mire megnéztük, rendesen elfáradtunk, ezért visszamentünk Tapolcára, megebédeltünk, de ezen a napon több kultúrprogram már nem volt.
Szerdán elbúcsúztunk Tapolcától, legközelebb Köveskálon álltunk meg, ahol belebotlottunk a Bali Galériába. Bementünk és Bali Tamás György szobrász készségesen végigkalauzolt bennünket a galérában (éppen Lukács tamás festményei voltak kiállítva),
a fia kovácsműhelyében és még a házának a lakó részében is.
Eredetileg a térképen jelzett régi faragott sírköveket kerestük, de őt találtuk meg, ő pedig elmagyarázta, hogy merre találjuk meg ezt a régi temetőt. A kocsit otthagytuk a háza előtt, és gyalog elindultunk a temető felé. Útközben egy Szőke Gábor Miklós Csodaszarvasba is belefutottunk.
Még így is meg kellett kérdezni, hogy merre találjuk. Nem voltak annyira szépen faragottak, mint amilyenre számítottam.
Dörgicsén három középkori templomromot is útba ejtettünk, de ezek némi távolságra vannak egymástól, így egy ebéd is becsúszott két rom közé!
Még a Balaton-felvidéken meg akartam mutatni Péternek azt a pincesort, amit Karcsi mutatott meg nekünk, és amelynek néhány részletét meg is festettem tavaly. Ez az aszófői pincesor volt.
Innen már Alsóörsre mentünk, vacsora után lementünk a partra, mert sörfesztivál volt. Egyetlen pultnál ültünk le és kipróbáltunk a Holba gyártmányú sört.
Másnap reggel lementünk a strandra, de nem vetkőztem le nagyon, mert fáztam, csak 20-24 fok volt és fújt a szél!
A másik nyári témám is egyfajta visszanyúlás. Mikor a tavasszal Bergamóban jártunk, győnyörűséges fényeket láttam a Santa Maria Maggiore bazilikában, hogy rögtön tudtam, ebből biztos készítek majd egy rézkarcot. Végül nem egy, hanem három lett, de nem teljesen jól sikerültek, valószínű a nem tökéletes gyantás alapozás miatt. Így lehet, hogy újraalapozom majd és újramaratom, de egyelőre erre biztos nem fogok ráérni.
Visszatértem a montázsszerű kompozíciókhoz. Fiktív terek címmel négy 30×20 cm-es rézkarcot készítettem, a budapestri tűzfalakról, az akkói várról és a Pont-du-Gardról.
A péntek-szombat-vasárnapot Budapesten töltöttem és bár egész nap (9-17 óra között) egy képzésen csücsültem, összesen három kiállítást sikerült megnéznem. A képzés egyébként egy szuperintenzív rajzelemzési alaptanfolyam volt, amit nagyon érdekesnek találtam, bár kétségtelen fárasztó volt. Ráadásul még július 31-ig egy záródolgozatot is kell írnom, ha a pedagógus továbbképzési pontokra igényt tartok.
Feltűnt, hogy sok-sok szobor van, ezeknek egy jelentős része Marton Lászlóé, neki felfedeztük az emlékmúzeumát is, amit később meg is néztünk. Wass Albert szobrot is láttunk, amit Márk kedvéért körbefotóztam, meg a Kis királylányt, aminek egy kicsit nagyobb változata a pesti Dunapartot is díszíti.
Eredetileg a térképen jelzett régi faragott sírköveket kerestük, de őt találtuk meg, ő pedig elmagyarázta, hogy merre találjuk meg ezt a régi temetőt. A kocsit otthagytuk a háza előtt, és gyalog elindultunk a temető felé. Útközben egy Szőke Gábor Miklós Csodaszarvasba is belefutottunk.
