2018. december 11., kedd

A 650 éves Kecskemét építészete - Művészettörténeti vetélkedő, Cifrapalota

Hosszú évek kihagyása után ismét rendezett egy középiskolás művészettörténeti vetélkedőt a Cifrapalota, amelyet if. Gyergyádesz László szervezett. Utoljára 2011-ben volt ilyen, akkor épp ötödéves volt Márk fiam a Kandóban és meg is nyerte a Szobrászok csapata azt.
https://artbrigad2.blogspot.com/2011/05/muveszettortenet-verseny-100-eves.html
Idén 6 csapat vetélkedett, egy bolyais, egy katonás, egy aranyos és 3 kandós (egy kilencedikes, egy tizedikes és egy tizenharmadikos). Az idei vetélkedő témája a 650 éves Kecskemét, illetve annak építészete volt. Komoly díjakat lehetett nyerni, fejhallgatókat, táskákat, rajzeszközöket és kecskeméti művészek egy-egy felajánlott alkotását. Végül az én tizenharmadikos csapatom két ponttal lemaradva 2. helyezett lett a katonás csapat után. A tizedikes csapatom 3. lett, pedig az egyik lány nem is jött el. A kilencedikesek pedig ötödikek lettek.
Én is kaptam ajándékot mint felkészítő tanár, könyveket és színházjegyeket.



















A diákok nagyon elégedett voltak, tetszett neki a verseny és a sok ajándék is!

2018. december 7., péntek

KKK 30 - Hírös Agóra

Péntek délután nyílt meg a KKK 30 éves jubileumi kiállítása a Hírös Agórában. Az emeleti nagy terem teljesen tele volt (jó zsúfolt lett ez a tárlat), de a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének 30 évéről volt szó. Olyan kollégák munkái is ki voltak állítva, akik már elhunytak. Mivel ez egy jubileumi tárlat, sokan nem a legfrissebb alkotásaikat adták be. Én két munkámmal szerepelen itt, egy régi (kb. 2002-es) temperafestménnyel (Brugge-i lépcső) és a jóval későbbi, Labirintus pályázatra készült rézkarcommal (Merre?).
Egy katalógus is megjelent erre az alkalomra Balanyi Károly szerkesztésében. A megnyitón több elismerő, köszönő oklevelet is átadtak.