Művészettörténet érettségi 2012.

Észrevételeim az idei tesztről:

Az idei teszt teljesen új felépítésű volt, mint az eddigiek, és erre semmilyen előrejelzést nem kaptunk a szakmai hírcsatornákon keresztül. Kronológiai sorrendben következtek egymás után a feladatok, én ezt jó megoldásnak tartom. Viszont eddig nem kapott ekkora hangsúlyt (25 %, illetve 24 %) az őskor-ókor- kora középkor (9. évfolyamos anyag) és a XX. század (12. évfolyamos anyag), ugyanakkor az eddig preferált időszak, romanika-gótika-reneszánsz-barokk csak 33%-kal szerepelt. Nagyon kekeckedős kérdés nem volt a mostani tesztben, de voltak olyan kérdések, amelyek nem egy középszintű érettségi tesztbe valók, én máshová helyezem a hangsúlyokat, mást tartok lényegesnek. Idén a legrosszabb 39 %-os, a legjobb 70%-os volt. Az írásbeli átlaga 59,92, jegyekre alakítva, 3,33, ami szinte teljesen megegyezik az évvégi átlaggal.

A továbbiakban az egyes feladatokra vonatkozó észrevételeimet írom le tételesen:

1. feladat - Nem hiszem, hogy az a fontos az őskori barlangfestményekből, hogy a „Bikák terme” Lascaux-ban van-e vagy Altamirában. Fontosabb lenne a vadászmágia fogalma. A „csavart perspektíva” elnevezéssel egyetlen középiskolai tankönyvben sem találkozni, eddig ezzel csak egyetemi jegyzetben, illetve egyetemi felvételi előkészítő szövegben találkoztam. A tónus definíciójára a javítási útmutatóból nem derül ki mire adható 3 pont.

2. feladat – Ezzel minden rendben.

3. feladat – A római építészeti elem megnevezésénél én elfogadtam az egyszerű kupola megnevezést, a vázszerkezetes jelző nélkül, ugyanis e nélkül nem szerepel a tankönyvekben is. A példáknál a diákoknak elég nehéz különbséget tenni a görög Parthenon és a római Pantheon között. A Zeusz-templom példát elfogadtam anélkül is, hogy odaírta volna, hogy Olympia. Kicsit beugratósnak tartottam, hogy a görög szobrok közé belekeverték a római Marcus Aurelius lovasszobrot, amely ráadásul szintén bronzszobor. Figyelmetlen diákok bele is futottak.

4. feladat – A „c” részben ezt az apszis félkupoláján lévő mozaikot kevésbé szoktuk megtárgyalni, a hangsúlyt inkább az apszis két oldalán egymással szemben elhelyezkedő Justinianus és Theodora mozaikra helyezzük. A javítási útmutató elemzése nem középszintű érettségi szintű.

5. feladat – Ezzel minden rendben.

6. feladat – Az „a” részben elfogadtam a városnevekhez a mai ország megnevezéseket is, nem csak az eredeti térség elnevezéseket. A „c” részben, ha vagy egy kép, vagy egyszerűen csak zárójelben a Vajdahunyad megnevezés sokat segített volna a diákoknak. A vidéki gyerekek zöme ismeri Alpár Ignác épületének a csónakázótó felőli képét, de a belső udvart csak nagyon kevesen.

7. feladat – A „c” résznél a sodronyzománc megnevezés mellett elfogadtam a tűzzománc és a rekeszzománc elnevezéseket is, hiszen ezek speciális technikája a sodronyzománc.

8. feladat – A „b” részben díszítő majolikákat készítő Rubbia család nem hinném, hogy a középszintű érettségiben számon kérhető lenne.

9. feladat – A „c” résznél Benczúrt belekeverni felesleges volt. Neki nem az uralkodóról (Ferenc Józsefről vagy feleségéről Sissyről) készült munkáit tartjuk fontosnak, hanem a történelmi témáit.

10. feladat – A „b” rész javítás útmatatójából nem derül ki, hogy azon kívül, hogy megnevezi a diák, hogy az ókori görög-római kultúra a klasszicizmus inspirálója, mire adható 6 pont. Ha kétszer írja le (az épületnél és a szobornál is), akkor az már 2 pont? Közben a klasszicizmus megnevezésére nem elvárás?

11. feladat – A „c” résznél megdöbbentem, hogy az én kecskeméti diákjaim közül sokan nem találták el, hogy a Cifrapalotát (így egybe kell írni!) nem Lechner tervezte, pedig 9. és 11. osztályban is foglalkozunk a kecskeméti szecessziós művészeti emlékekkel.

12. feladat – A XX. századi építészeti emlékek tárgyalásánál ritkán van lehetőség arra, hogy a belsőtérről is mutassunk, lássunk képeket, ennek ellenére a diákok zöme helyesen párosította össze a képeket. Sajnálom, hogy Breuer Marcell nevét egyetlen diákom tudta megnevezni.

13. feladat – A Die Brücke és a De Stijl vezéralakjának megnevezése nem ugyanaz a kategória, mint a kubizmusé és a fauves-é. A „b” résznél a megadott kép (szobor) alapján kellett a futurizmus jellemzőit összegezni, így nem tudtam elfogadni a futurista festészetre egyébként jellemző (de a szobron nem érvényesülő) egy képmezőben több mozgásfázis ábrázolását.

14. feladat – Talán az egyik legnehezebben leírható a technikák közül a szitanyomat, és erre 4 pont járt! Szinte csak a grafikusok tudták, aki láttak vagy készíttek már valamit ezzel a technikával. Az „e” résznél, ha egy kép is lett volna, akkor többen tudták volna, hogy Gilbert & George a body art-hoz sorolható.

Összefoglalva, újra leírom, amit eddig minden szaktanári jelentésemben leírtam és többször a minisztérium, majd az Oktatási Hivatal számára is megírtam: megengedhetetlennek tartom, hogy egy központi műtárgylista és fogalomlista nélkül kell készülnünk az érettségireés egy felületesen és felszínesen megfogalmazott követelmény leírás szerint, amelybe ha akarom bármi belefér.

Paulin Ákos természetfotói a lakiteleki Mákvirág Galériában

A hét egy jelentős részét a szombati eseményre való készülődés töltötte be, amikor a szüleim 50. házassági évfordulóját és Apukám 75. születésnapját ünnepeltük. Csütörtökön is inkább érettségi dolgozatokat javítottam ahelyett, hogy elmentem volna Szentgyörgyi Miklós kiállításának megnyitójára a Premier Galériába. És éppen a sok tennivaló miatt nem akartam először elvállalni Kovács Hajni kérését, aki az egyetlen osztályom egyik diákja volt, hogy nyissam meg a férjének Paulin Ákosnak a természetfotóiból nyíló kiállítását. Próbáltam magam helyett valakit keresni, de vagy nem értek rá az adott időpontban, vagy nem szeretnek kiállítást megnyitni. Így miután nem akartam őket cserben hagyni, és Péter is felajánlotta, hogy kivisz Lakitelekre, belementem.

Ez nem egy egyszerű kiállítás megnyitó volt, hanem a 15 éves Mákvirág Galéria monstre ünnepsége, amely valahogy pénteken délután 3 körül kezdődött és azt sem tudom mikor lett vége, mert azt már mi nem vártuk meg, miután én kb. fél 7-kor sorra kerültem, nem sokkal később hazaindultunk
Mellékelem a megnyitó szövegét. Azért arra jó volt ez az alkalom, hogy láthattam Hajnit, a kislányát és az anyukáját is, valamint egy másik osztályomba járt leányzót, Orsit is, akitől el sem tudtam a végén búcsúzni. Rajtuk kívül picit tudtam beszélni Szelesné Kása Icával és láttam néhány régi és mostani bolyaist is.

Paulin Ákos fotóival akkor találkoztam először, mikor egy pár éve Hajni a felesége megkért arra, mint volt osztályfőnökét, hogy szavazzak Ákos fotóira egy internetes szavazáson. Egy ilyen felkérést már csak a gesztus kedvéért is megtesz az ember, de azért persze megnéztem azokat a fotókat. Elmondhatom, hogy ezek ugyan státuszukat tekintve amatőr fotók voltak, de minőségüket tekintve profiközeliek voltak.

Ákos 2000 körül kezdett el fotózni, amikor a család birtokába került egy kezdetleges digitális fényképezőgép. Nagyon tetszett neki, hogy egy gombnyomásra törölhetők a rosszul sikerült képek és több száz expozíció lehetőségből választhat, ellentétben a manuális gépekkel. Ahogy mélyebben beleásta magát a fotózás rejtelmeibe, egyre kevesebb képet kellett törölnie. Vidéki fiúként adott volt, hogy a saját kertjükben gyakoroljon. Kialakul a vonzalma a virágok, az állatok és a tájak iránt, megörökítve azokat a pillanatokat, amelyek az ember alkotta világban nem láthatóak. Szakirodalmat vásárolt a fejlődéshez, és egy fotós ismerősétől kért tanácsokat. Egyenes út vezetett oda, hogy komoly hobbijává váljon a fotózás. Sehova nem indul el fényképezőgép nélkül, szerinte egy egyszerű séta is rejt izgalmakat, ha az ember nyitott szemmel jár. Még egy apró virágnál is hosszú időt tud eltölteni, hogy a lehető legtökéletesebben tudja megörökíteni a természet szépségét. Néhány képével sikeresen vett részt amatőr fotópályázatokon:

-         két egymást követő évben ért el első helyezést egy kertészeti fotópályázaton

-         a Mesél az erdő című fotópályázaton a többszáz résztvevő közül a Vajdahunyad várában kiállításra érdemesnek találták az egyik képét

-         Az évszakok a Holt-Tiszán című pályázaton a legjobb hangulatot tükröző képéért díjazásban részesült.

A fotózásban azt szereti igazán, hogy közel kerülhetek a természet csodálatos világához, távol a nagyvilág zajától, ami ugyanakkor sok esetben csak egy karnyújtásnyira található. A csónakban, a nádas között, az erdő mélyén, a patak partján, a hegy tetején, mindenhol talál valami szépet és mindez teljesen megnyugtatja őt. Belföldön és külföldön számos értéket sikerült már megörökítenie, de a hazai képek a legkedvesebbek számára, mert általuk feltárul előtte a magyarországi állat- és növényvilág. Jelenleg kedvenc témái, amelyek egyben a legnehezebben fotózhatók, a madarak és a repülő rovarok.

A természetfotózás a fotóművészet egyik műfaja.

„A fotózás megszállottjai között különleges helyet foglalnak el a természetfotósok. - így nyilatkozott Czesznak Zsolt fotós erről.- Általában is elmondható, hogy nagy türelemre van szükség egy jó felvétel elkészítéséhez, de a természetben történő fotózás, az kissé más. 

Először is kell hozzá egy elhivatottság, végtelen nagy türelem, a természet átlagon felüli szeretete. El kell viselni a hideget, a forróságot egy jó felvétel elkészítéséhez. Ha néhány napra megy ki valaki a természetbe, az sátorban fog aludni, ami nem mindig kényelmes. A nyári forróságban, a sátorban szinte elviselhetetlen meleg van még éjszaka is.

De a természetben hallható madárcsicsergések, állathangok, megannyi élőlény viselkedésének megfigyelése a mindennapi élelem megszerzéséért, különleges élményt nyújt annak, aki szeret együtt lenni a természettel, az erdők nyugalmával és a virágos mezők megannyi színével. A természethez való vonzódás, a természet szeretete valószínűleg az őseinktől örökölt vadászösztönre vezethető vissza. Mindenkiben ott lappang, valahol mélyen ez az "ősi vadászösztön", csak egyikünk fegyverrel a kézben, vadásztrófeákat gyűjtve, másikunk fényképezőgéppel, maradandó vizuális értéket alkotva éli ki azt.”

Ars poeticája Rodintől a 19. század végének nagyszerű szobrászától vette, aki zseniálisan fogalmazza meg a lényeget: „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg….”

Annak idején az 1980-as évek közepén, mikor a szegedi tanárképzőre jártam, Lelkes István tanár úr, aki művészettörténetet tanított, azt mondta, figyeljék meg, hogy korunk népművészete a fotózás lesz. Ez akkor még nem volt így, hiszen elég drága hobbi volt a fotózás, de mára Lelkes tanár úr próféciája beteljesült. Boldog-boldogtalan készít fotókat komolyabb, vagy kevésbé komoly fényképezőgépekkel, vagy éppen a telefonjával, és azt hiszi, ez a fotózás. Egy ilyen fotókiállítást, mint most ez is, azért kell megnéznünk, hogy rájöjjünk, hiába van ott a kezünkben (a fényképezésre alkalmas eszköz), érzékeny szem is kell hozzá, türelem és alázat, amellyel már nem mindannyian rendelkezünk.

Nézzék, csodálják és tanuljanak Ákos természetfotóiból!

Kőrös Sára kiállítása a Kereskedelmi és Iparkamarában

Elég mozgalmas hét után vagyok ismét, így egy kicsit lemaradtam a hétközbeni bejegyzésekkel. Hétfőn a művészettörténet érettségin kívül, amelyről majd külön bejegyzést készítek, nem volt semmi különös, legalább is, amit itt említenék meg. Kedden megtréfált az időjárás, reggel zuhogott, azért nem kerékpárral indultam neki a napnak, ám napközben ezer ágra sütött a nap, én meg cipelhettem gyalog és busszal a hatalmasra nőtt cuccomat, amibe alig fértek el az érettségi dolgozatok. Fél négykor kezdődött Kőrös Sára kiállítása a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, de nekem csak akkor fejeződött be a délutáni kandós órám, így késve, kb. 5 perccel 4 előtt érkeztem, de úgy tűnt nem maradtam le semmiről, mert még kb. fél órát beszélt Turai Kamill Sára munkáiról. Sem Sára munkái, sem Kamill szövege nem volt ismeretlen, hiszem szeptemberben csaknem ugyanez az anyag volt kiállítva a Művész Kávézóban, amelyet szintén Kamill nyitott meg. Volt azért új munkája is Sárának, már készült a Múzeumok Éjszakájára, ahol ő is árusítani fogja a kecskeméti témájú tűzzománcait, csak úgy mint, mi a kecskeméti rézkarcainkat, akvarelljeinket, képeslapjainkat.

Mivel a fényképezőgépem éppen lemerült, a Sára fia, Andor készítette fotókból mellékelek.

Péntek

Mostanában gyakran ütköznek a programok, döntenem kell, hogy melyikre megyek, de olyan is van, hogy nincs döntési lehetőségem. Most is így volt, a csányis vizsgáztatás miatt, amely egész napos elfoglaltságot jelentett (reggel 3/4 8-tól délután 3/4 5-ig), meg kellett szerveznem, hogy a kandós helyettesítés és nem tudtam részt venni a hagyományos ÉZI-s aszfaltrajzversenyen. A Kandós osztályaimmal éppen témazárót írtunk volna, erre kellett vállalkozó kollégát találnom, de csak az egyikre találtam, a másik dolgozatot egy óracserével tudom megoldani, majd kedden.
1999-től zsűrizgetem Patkós Laci felkérésére az aszfaltrajzverseny munkáit, azóta talán ez a második alkalom, hogy le kellett mondanom. Este egy kis baráti vacsorát is rendez Laci, erre azért hívott, de amikor reggel torokfájásra ébredtem, kérdéses volt, hogy lesz-e kedvem elmenni. Aztán úgy döntöttem, hogy egy kis lazítás rám fér a fárasztó nap után.
A tavalyi vizsga és ez év közbeni teljesítmények után nem sok jót vártam a vizsgától, ráadásul tavaly elvonulva az egyik sarokba még rosszabbul éreztem magam. Igazán szerettem volna időnként én is látni a rajz és népművészet portfóliókat, de nekem más volt a dolgom. Most annyiban volt kellemesebb a vizsgáztatás, hogy Sebők Kata (ő a másik évfolyamot tanítja) ott ült velem, ő is kérdezett, általában azonos véleményen voltunk és így nem éreztem olyan kitaszítottnak magam. Volt néhány igazán kellemes felelet, de olyankor mindketten kiakadtunk, amikor egy művészettörténet vizsgán egyetlen konkrét példa, művésznév sem hangzik el, arra hivatkozva, hogy "nem jó a névmemóriám". A másik dolog, amit nem értünk ebben a modul rendszerű vizsgában, a szakképzésre vonatkozó alkalmazási lehetőség nevezetű item. Ezekre nagyon felületes válaszokat kaptunk, pedig sokszor 20-30 pont is jár érte. Talán sokkal szerencsésebb lenne, ha tényleg kellene valami tervet készíteni ott helyben, csak ez megint idő kérdése is.

May-Britt Nyberg Chromy kiállítása a Dán Kulturális Intézetben

Sajnos nem értem oda a megnyitónak csak a végére csütörtökön a Dán Kulturális Intézetbe, ahol IT’S NOT ONLY BLUE címmel nyílt May-Britt Nyberg Chromy kiállítása. Mikor megérkeztem, már éppen a zene kezdődött (Leskowky Hangszergyűjtemény).

Nem tudok sokat a kiállító művésznőről, de azt tudom, hogy 2 évvel fiatalabb nálam, 3 gyermeke van, a férje nyitotta meg a kiállítást, és valami nagyon nehezen emészthető szöveget mondott. Itt most festményeket, illetve olyan vegyes technikával készült munkákat állított ki, amelyekben a linóleum nyomatot, a festést és ragasztást keverte. Ezek a vegyes technikás munkái jobban is tetszettek, a többi elég dekoratív jellegű, lakberendezési lapokban és boltokban látni hasonlókat.

Testkontroll - Ulrich Gábor kiállítása a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Galériájában

Tehát mint írtam, a megnyitóra nem tudtam elmenni, de másnap délután még a Csiperó közgyűlés előtt benéztem a Kortárs Művészeti Műhelyek Galériájába (mikorra fogom ezt a nevet megszokni?), hogy megnézzem Ulrich Gábor kiállítását. Pintér Lajos költő fogadott, ő volt a soros "teremőr". Szerencsére így elmesélte ami a megnyitón történt, illetve hogy Gábor mit mesélt arról, hogyan készültek ezek a grafikák.
Ulrich Gábor Balázs Béla-díjas animációsfilm rendező, így a grafikái figurái is mindig mozgásban vannak, az alakjai pedig hasonlóan a filmjeiben szereplőkhöz elég groteszkek, témái nyomasztóak. Podmaniczky Szilárd nyitotta meg a tárlatot, szövege olvasható a kiállítóteremben és a Forrás májusi számában is, amelyben Gábor grafikái is szerepelnek. Gábor a kiállított grafikákat tablettel rajzolta és printerrel nyomtatta ki, és annak ellenére, hogy fekete-fehérek nagyon vibráló, érdekes felületekkel teliek.
Lajos ajánlotta, hogy hozzam el a diákjaimat is, sőt ha előre egyeztetünk, akkor Gáborral is találkozhatnának. Ez nagyon kecsegtető lehetőség, érdekelne, hogy Gábor hogyan nyilatkozna meg a munkáiról, illetve a diákok mit kérdeznének tőle.

Báron László emléknap - Cifrapalota

A Cifrapalotában a Báron László életmű-kiálllítás utolsó napját egy emléknappal koronázták meg szervezők. A délelőtti programok inkább a gyerekeknek szóltak, így én csak délután 3-ra mentem. Még éppen elkaptam az utolsó bábelőadást, a táncos struccokat, ami nagyon aranyos volt. Ezután Kriskó János portréfilmjét vetítették le Laci bácsiról. A Kecskeméti TV-ben kb. 150 ilyen portréfilmet forgatott János, de állítólag elég sok nem került archiválásra. Láttam én ezt a filmet annak idején a KTV-ben , de azért jó volt újra látni. János nem emlékezett pontosan, hogy mikor készült a film, ő 1996-ra, 1997-re gondolt. A filmben aztán láttam feltűnni az én 1998-as kecskeméti épületekkel a Rotary-sok által kiadott falinaptáram, így a film datálását nem lehet ennél előre tenni, ezt mondta is Jánosnak. A filmben szerepelt egy fotó, amely Laci bácsi tanyáján készült és rajta kívül még a volt a rajztanár nénim, Beerné Sántha Magdolna és Szappanos Pista bácsi is szerpelt, aki viszont nem ismertem fel elsőre. A vetítés után Kovács Hajnal beszélt a Báron Bábos Műhely létrehozásáról, eddigi eredményeiről, amelyet egy beszélgetés követett. Ezen a beszélgetésen főleg az ős Cirókások (azaz azok, aki a még amatőr keretek között dolgozó Ciróka Bábszínházatat alkották) beszélgettek, sztorizgattak.Ifj. Gyergyádesz László is bemutatta azokat a fotói, amelyet 2006-ban a Budafokon fotózott, amikor Laci bácsi a chartres-i tűzzománc sorozatát készítette. Az egyik első nagysikerű bábelőadás is Chartres-hoz, illetve Rónay György Chartres című verséhez kötődik. Emlékszem, mikor úgy 1996 körül, mikor közelebbi kapcsolatba kerültem Laci bácsival, nekem is sokat mesélt erről, és nekem is voltak (és később is lettek) Chartres-hoz, a katedrálishoz kötődő munkáim. Egészen pontosan 1995-ben született egy szitanyomat a katedrális északi oldali támíveiről, amelyet lenyomattam fehér és fekete papírra is, és 2000-2001. körül két festmény (100×70 cm, tempera papírra) a toronyba felvezető lépcsőről, egy álló és egy fekvő formátumút, amelyből a fekvőt Stephane francia barátom vett meg, és nekem fotóm se maradt róla, csak az állóról.                                       

Kosik & Kosik kiállítás az Ifjúsági Otthon Diákgalériájában

Még tavaly tavasszal lebeszéltük, akkor még Gömöry Dórival, hogy a két gyereknek, Kosik Petra Genovévának és Kosik Márk Titusznak lesz majd ősszel egy kiállítása az Ifjúsági Otthonban, de aztán már Sebők Katával egyeztetve, ősszel közbejött valami és így csak most májusban valósult meg ez a tárlat. Azóta úgy alakult, hogy egyik gyerek sincs már itthon, így a kiállítás előkészítése, a szervezés nagyjából rám hárult, de megnyitón legalább együtt voltunk. Először úgy terveztük, hogy én fogom megnyitni a kiállítást, aztán rájöttem, hogy nem tudnék elfogódottság nélkül beszélni, ezért megkértem Szikora Imre barátunkat, aki egyébként Petrát tanította is, hogy vegye át tőlem ezt a feladatot. Erről a gyerekek nem tudtak, számukra is meglepetés volt, sőt meglepetés volt az is, hogy Márk keresztapjának lánya, Barna Orsolya fuvolajátékával színesítette az eseményt.
Nem voltunk sokan a megnyitón, de nagyon kellemesre sikeredett, Imi, mint mindig, most is komolyan vette a feladatát és idézetekkel (Karátsony Gábortól, Báron Lászlótól) tarkította a beszédét. Utalt a gyerekek szabadiskolás múltjára, hiszen 4 éves koruktól jártak Bruncsák András osztályába, aztán nyaranta Patkós László grafika táborába, majd Vass-Eysen Ervin építész csoportjába, és sokat köszönhetünk emellett Márk szobrásztanárának, Lakatos Pálnak is.

 Petra tavaly végzett a Csányi János Szakközépiskolában, ahol alkalmazott grafikát és lakberendezést tanult, de ebben az irányban nem talált munkát, így most márciustól irányt váltott, most pénzügyi és számviteli ügyintézőnek tanul, és bizony ezt azt is jelenti, hogy azóta nem nagyon alkot, amit én azért sajnálok, ezért a kiállított munkák zöme tavalyi, esetleg még régebbi alkotás, olyan akvarellek, kréta rajzok, rézkarcok, amelyek a Szabadiskolában készültek. Márk szintén tavaly végzett a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészeti tagozatán, és szeptembertől a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászrestaurátor szakán tanul, ezért ő idei munkákat is kiállított, igaz ezeket csak fotók formájában, hiszen a szobrokat elég körülményes lett volna Budapestről lehozni és egyébként is másfél hét múlva az osztályzás. Márknak is voltak régebbi szabadiskolás rézkarcai és kandós szobrai.











Én nem kicsit büszkélkedtem és egy kicsit meghatódtam, de egy anyának ez a dolga ilyenkor.

Paletta kiállítás és A hónap művésze: G. Szolláth Katalin - Kulturális és Konferencia Központ

Még a múlt héten, egészen lehetetlen időben, a ballagás délutánján nyílt meg a szokásos Paletta kiállítás. Mivel a megnyitón nem voltam ott, így nem tudom mit mondott Gyergyádesz Mihály ebből az alkalomból. Csütörtökön, a szakköröm után mentem be a Kulturális és Konferencia Központba, hogy megnézzem ezt a kiállítást, valamint A hónap művésze sorozatban G. Szolláth Katalin kamarakiállítását. Ránézésre nem sok változás láttam a tavalyi kiállításhoz képest, most is sok iskola és nem iskola állított ki, összesen 24 intézmény 40 szakköre szerepel a tárlaton. Még mindig nem értem, ha ilyen sok szakkör működik, amelyek mind szeretnének bemutatkozni és amelyet a Kulturális és Konferencia Központ szeretne bemutatni, akkor miért nem szán ennek egy nagyobb kiállítótermet. A szokásos földszinti kis kiállítóteremben látható ez az igen zsúfolt és gazdag anyag, és megint teljesen vegyesen, egy gyanútlan szemlélő számára nem derül ki, hogy ki milyen órakeretben, iskolai támogatással, anyagi háttérrel, válogatott, avagy cseppet sem válogatott gyerekanyaggal dolgozik. Persze, tudom én, hogy nem ez a lényeg, számomra sem ez, de nem is elhanyagolható szempontok ezek éppen a hátrányos körülmények között dolgozók számára! És azt is tudom, hogy maga a kiállítás is egy elismerés, mégis jólesne időnként egy kis vállveregetés vagy valami más formája is a munkák elismerésének!

Az vettem észre a kiállításon, hogy azok, akik nagyobb méretbe (pl. 100×70 cm-es paszpartúba) sok kis apró eredeti vagy csak digitálisan nyomtatott diákmunkát tudtak belepréselni, azok nagyobb hangsúllyal, felülettel szerepeltek a tárlaton, és azt biztosan nem bontották meg a kiállítás rendezői.
Ezek után menetem fel a két panoráma terembe, ahol G. Szolláth Katalin grafikái voltak kiállítva. Voltak rézkarcok, szitanyomatok, egyedi rajzok vagy éppen vegyes technikával készültek, és a legtöbb irodalmi vagy  művészettörténeti inspirációra készült. A legtöbb már ismerős volt számomra egye-egy csoportos kiállításról, de jó volt őket így együtt, egymást erősítve látni. Eléggé élvezhetetlenek az ebben a kiállítótérben rendezett kiállítások napközben a fényviszonyok, a képek üvegjén megjelenő visszatükröződések miatt, de Katinak nagyon előrelátó módon, több képét is tükröződésmentes üveg mögé tette.

A múlt héten egy kollégától már értesültem arról, hogy a februárban Lengyelországba elküldött Mucha-pályázatról kaptunk valamilyen visszajelzést, de hivatalosan nem kaptam erről semmilyen tájékoztatást. Csütörtökön többszöri kérés után végre a kezembe kaptam a lengyelek levelét, amelyből kiderült, hogy 25 országból 3989 pályamunka ékezett és Somorjai Réka szakkörös lánykám díjazott lett, és június 5-én a kiállítás megnyitón átvehetné a díját a lengyelországi Rybnikben. Valószínű, majd kérni fogjuk, hogy küldjék el a díjat, nem hiszem, hogy Réka ki tudna utazni erre az alkalomra.

Budapesti művészettörténeti kirándulás 3 kandós osztállyal

Évek óta tervezem, hogy lehetőleg ne csak a végzősöket, hanem az alsóbb éveseket is elvihessem egy-egy napra Budapestre, hogy a legfontosabb múzeumokat lássák. Tavaly sikerül a 12. évfolyamosokkal 11. osztályt is felvinnem, és külön a 10. osztályt is. Mivel az iskola tanítási óráról nem enged el ennyiszer, a történelem érettségi napján tudtam már tavaly is a 10. E-t elvinnem, és az idén azt gondoltam ki, hogy 3 osztály pont beférne 2 buszba, ha a diákok és szülők rábólintanak, megszervezem 1 napra a 3 osztálynak, összesen 3 helyszínre 6 látogatást és vezetést. Februárban kérdeztem rá először, akkor mindenkinek tetszett, csak egy páran mondták, hogy nem tudnak jönni. Aztán elkezdtem lelevelezni a programot, már minden összeállt, amikor 3 hete a 11. E-ből még 10-en lemondták. Újra osztottam-soroztam, de nem mondtam le az utat, mert voltak, akik nagyon lelkesek voltak. Igaz, jó páran nem hozták előző héten a pénzt, de nem mondták, hogy nem tudnak/akarnak jönni. Szerdán 3/4 8-kor ott volt a két busz, és ott volt a három töredék osztály, a 9. E-ből 9 fő nem jött el. Összesen 12 fő hiányzott, ami forintosítva kb. 17.000 Ft-ot jelent, azaz ennyibe került nekem, hogy megszerveztem a kirándulást és kb. 2 órás érettségi ügyelet helyett reggel 3/4-8-tól délután 1/2 6-ig velük lehettem, ahelyett, hogy otthon rézkarcoztam volna!  Elég dühös voltam, mindenképpen megpróbálom utólag a szülőktől bekérni ezt a pénzt, és nagyon meggondolom, hogy mikor szervezek legközelebb ilyen kirándulást!

Egyébként akik ott voltak, jól érezték magukat és gondolom tanultak is. Kis Tamás kollégám kísért el most is, mert 2 felé nem tudok szakadni, ugyanis a 9. E Aquincumban kezdett, amíg a 10. és 11. osztály a Magyar Nemzeti Galériában, és csak délután találkoztunk újra, amikor mindhárom osztálynak a Szépművészeti Múzeumban egy-egy vezetés az adott évfolyamban tanultakhoz kapcsolódva, azaz 9. E antik, 10. E középkori és a 11. E a 19. századi gyűjteményben nézelődött.




Én meg időnként rájuk néztem és megnéztem az egyik időszaki kiállítást a ST. GALLEN-I KALANDOK - HARTUNG, TÀPIES, UECKER ÉS AZ ERKER-JELENSÉG címűt, amely egy grafikus számára (azaz nekem) igazi nagy élmény volt. Kedvet kaptam arra, hogy ismét csináljuk a szakkörös diákjaimmal dombornyomásokat, amit már vagy 8-10 éve nem csináltunk. Ja, és Márk is rám telefonált, és eljött egy kis időre, hogy találkozzunk ott a Szépművészetiben.

Mivel csak 1/2 6-ra értünk haza így lemaradtam a Művész Kávézó legújabb kiállításának, "Garti" Goór Imre tárlatának megnyitójáról.

A szecesszió Kecskeméten - Simon Magdolna előadása a Cifrapalotában

Kedden volt a Cifrapalotában a Kecskeméti Városszépítő Egyesület által szervezett A magyar szecesszió városai előadássorozat utolsó előadása, amelyet Simon Magdolna tartott A szecesszió Kecskeméten címmel. Az előző előadásokra kaptam meghívót, de egyetlen alkalommal sem tudtam elmenni, mert a keddi napjaim igen sűrűek voltak, ám a mostaniról csak egészen véletlenül szereztem tudomást, pedig most laza napom volt a matek érettségi miatt.
Magdi nem törekedett egy átfogó, teljes bemutatásra, csupán néhány példát ragadott ki, Márkus Géza, Mende Valér, Komor Marcell és Jakab Dezső terveit, és mindössze a régi Szentháromság-temetőben lévő Márkus Géza tervezte Balatoni-Farkas sírkápolnáról mutatott képeket. Ezek számomra is újak voltak, ezért el is határoztam, kerítek rá alkalmat, hogy gyerekkorom színterét (a temetőt) újra bejárjam és körbefotózzam.
Találkoztam Tapodi Zsuzsival, aki a Bolyaiban volt a tanítványom, és tagja az egyesületnek. Az is kiderült, hogy július elején lesz egy konferencia a Kárpát-medencei szecesszióról, amely elég érdekesnek  ígérkezik. Be fogok lépni az egyesületbe!

Meghívó - Kosik és Kosik kiállítás

Kész a meghívó, minden érdeklődőt szeretettel várunk május 11-én pénteken a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájába, ahol az ART Brigád másik két tagjának Kosik Petra Genovévának és Kosik Márk Titusznak fog nyílni kiállítása, Kosik & Kosik címmel!

Közös szerenád a Kandóban és az utolsó óra a 12. E-vel

 Az idén a kandós tanárkollégák azt kezdeményezték, hogy legyen közös szerenád az iskola épületében. Ötlet szinten a Bolyaiban is vagy 20 éve felvetődik ez a dolog, de még sohasem jutottunk közös nevezőre. Én évek óta nem fogadok már bolyais diákokat, a heti 1 órában nem kerülünk közelebbi kapcsolatba, és úgy is sok helyre kell menniük, én meg nem tudok virrasztani, tehát nem sok értelme van annak, hogy elrohanjanak hozzám egy 20 percre (ezalatt mindenki meglátogatja a WC-t) és aztán rohanjanak tovább. Tehát csak a kandós művész osztályt szoktam fogadni, mert őket azért hosszabb ideig és nagyobb óraszámban is tanítom, és nyilván a viszonyunk is más. A szerenád alkalmából szoktam felolvasást tartani az első házi feladatukból, amelyet azóta rakosgatok és szembesítem őket az akkori véleményükkel. Ezzel a közös szerenáddal ez most nem sikerült, nem lehetett elvonulni, nem volt egy meghitt sarok. Mivel a többi osztályt egyáltalán nem ismerem, egyáltalán (még a poén szintjén sem) tudtam értékelni az a "nyökögést", ami szernád címszó alatt futott.

Ha Gál Gaszton kolléga nem szállt volna be a gitár alappal, akkor sírva menekült volna mindenki. Művészkollégák nem is bírták sokáig ezeket a megpróbáltatásokat. A 12. E-sek ajándékokkal is készültek, de alig volt ott valaki, akinek átadhatták. Én is kaptam egy aranyos kerámia dobozkát, amelyet Kovács Zoli készített. Akkor kérdeztem őket, hogy pénteken (1-3. óránk lenne órarendileg) találkozunk-e még, amire ők azt mondták, hogy persze. Én így is készültem, gondoltam egy órában értékelem a 4 éves munkájukat, megejtem a felolvasást, kiosztom ezeket az első házi feladatokat, és utána még meg tudunk nézni egy életrajzi filmet egy művészről. De nem így történt, kb. 6 fő jelent meg az első órában, a másodikban talán 10, és a harmadikban 14, ami elég rosszul esett. Mindegy, ez is jellemző egy osztályra, hogy hogyan tudnak vagy nem tudnak elbúcsúzni. Ezen az utolsó napon, akik bejöttek, azok beöltöztek, ez volt az ő bolond ballagásuk, de ez is furcsa nekem, mert ennek is egy közös programnak kellene lenni inkább. Sokukkal valószínű találkozom még jövőre a 13. évfolyamban is, majd akkor elbúcsúzunk.

Szintén szerdán estére még volt egy meghívásom a Piárba (Piarista Gimnázium dísztermébe), ahol egy jótékonysági kiállítás megnyitójára és egy fogadásra hívtak, de egyszerre nem lehet az ember két helyen, bár utólag belegondolva, lehet, hogy az jobb választás lett volna. Erre kiállításra én a Kecskeméti Piéta című grafikámat ajánlottam fel.