2016. november 30., szerda

Harsányi Zsuzsa és Bánvölgyi László kiállítása - Malom Center


Szerdán suli után, 17 órára a Malom Centerbe mentem még vissza, mert itt nyílt Harsányi Zsuzsa és Bánvölgyi László közös kiállítása.
Nem először állítanak ki így együtt, régi az ismeretségük, mindketten a szegedi Tömörkénybe jártak. Bánvölgyi László itt is tanít. Ő kőszobrász restaurátor szakon végzett, de itt kisplasztikákat állított ki. Zsuzsa pedig pasztelleket, főleg portrékat, de volt néhány tájkép is.





















Haza már gyalog jöttem, s fotóztam egy kicsit a feldíszített várost.














2016. november 26., szombat

WAMP Design Vásár - Kecskemét, Hírös Agóra

A Hírös Agórában WAMP Design Vásárt rendeztek, és a sok budapesti kiállító mellé a rendezők néhány kecskemétit is meghívtak. Ezek között voltam én. Nagyon örültem a lehetőségnek!
Tízkor kezdődött a vásár, és most nem raktam ki a digitális nyomatokat, csak a 4 eredeti rézkarcokat tartalmazó mappát, néhány könyvjelzőt és a színezőt, amit most 1.000 Ft/db-ért árultam, mert volt még az eredetileg a Cifrapalotában leadott kedvezményes könyvekből.
A Műhely Egyesület Téli Tárlata is ezen a napon nyílt 11-kor, de nem tudtam egyszerre két helyen lenni!
Volt időm szétnézni a többi standnál, tetszettek Vidák Anna ruhái, sáljai, a Brig a Bag cuccai, egy lámpás és a delka nevű táskák, hátizsákok.











Volt elég sok érdeklődő, nem úgy mint az elmúlt évek adventi vásárán, úgyhogy eredményes napot zárhattam!

2016. november 25., péntek

Péntek délután Pesten

Péntek délelőtt még futottam egy kört, jobban mondva kerékpárral, mert szép idő volt itthon és mindent összekészíteni a másnapi vásárra. Délután a 3/4 2-es vonattal felmentem Budapestre és a Műcsarnok kiállításait néztem meg. Főleg a nemrégen elhunyt Bencsik István kiállításra voltam kíváncsi és ez csak a hétvégéig volt látható. Ez csak egy oldalsó teremben volt, de mindenesetre így együtt  érdekesebbek voltak, mint egy-kettő csak úgy magában. Aztán még egy teremben az ő tanítványainak munkái voltak láthatók.


















A többi teremben Az első aranykor / Az Osztrák-Magyar Monarchia festészete és a Műcsarnok címmel volt egy nagy kiállítás, aminek a címében benne volt a Műcsarnok, de egy ilyen kiállításnak szerintem, akkor sem az Műcsarnokban van a helye.









Valkó László Európai mezők című tárlata is tartogatott néhány érdekes művet, amire rácsodálkozhattam.











A legjobb kiállítás az Élesdi Művésztelep kiállítása volt. Itt Bajkó Dániel hőpapírra készült Rengeteg című munkája volt a kedvencem, de Kovács Lehel és Herman Levente festményei is nagyon tetszettek.
















Volt még időm hatig, ezért az Andrássy úton egy magángalériát is útba ejtettem, ahol Bondor Csilla tárlat volt éppen látható. Ez a Resident Art Galéria és egy 2. emeleti lakásban működik. A tárlat tetszett, vettem egy katalógust is. Pár éve a hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton figyeltem fel először Bondor Csilla munkájára. Itt, most ezen a kiállításon a létrás-figurás munkái fogtak meg.














Hazafelé olyan szerencsém volt, hogy a barátnőm éppen haza tudott hozni autóval, így 7 órára már itthon is voltam!

2016. november 24., csütörtök

Pesti est

Csütörtökön barátnős pesti estet rendeztünk. Az Orczy kert mellett leparkoltunk és metróval, villamossal mentünk be a központba. A Magyar Nemzeti Galéria Textúra 2016 programjára volt jegyünk, de előtte megnéztünk a Kieselbach Galériában a Festők, Szerelmek című kiállítást. Éppen tárlatvezetés volt és nagy tömeg, de azért mindent alaposan megnéztem, sőt most lehetett fotózni is, néhány kép kivételével, ezeket külön jelölték.










Egy kávészünetet tartottunk két kiállítás között egy baszk kávézóban. Nagyon hangulatos volt, el is csábultunk egy-egy desszertre is. Innen Virág Judit Galéria Berlin - Budapest tárlatára sétáltunk át, amit én elég gyorsan, de azért alaposan néztem meg. Sokat fotóztam, itt is belefutottunk egy vezetésbe. Bortnyik, Scheiber Hugó és Molnár Farkas grafikái tetszettek. Találkoztam azzal a plakáttal is, ami bolyais rajzszertáramban a falon függött. Utólag nagyon sajnálom, hogy nem hoztam el!






Villamossal akartunk átmenni Budára, de baleset volt az Oktogon előtt, arra nem mentek tovább a villamosok, de ezt nem tudtuk és ezért egy villamost elszalasztottunk. Éppen felértünk fél 7 utánra a MNG-be, ahol jó sokan voltak már. Tíz műalkotásnál egy-egy színész adta elő kortárs költők, írók írásait, amelyeket az adott festmény ihletett. Én először azt hittem, hogy kb. leszünk ötvenen és egyik helyről átvándorolunk a másik egy adott sorrendben, de nem így volt. Kb. 300 fő volt jelen vagy még több. A tíz helyszínen folyamatosan ment a műsor és a közönség maga dönthette el a sorrendet. Volt, ahol várni kellett, mert azért nem egyforma hosszúak voltak az írások, kb. 5-10 percesek. Fotózni csak telefonnal lehetett, amit nem értettem. Miért jó ha telefonnal fotózok és miért nem, ha fényképezőgéppel? Az én kedvencem az M.S. mester Vizitációja előtt előadott, egy nőgyógyászati váróban játszódó jelenet volt, amelyet Tóth Krisztina írt, Balsai Móni és Trokán Anna adott elő.

















Kb. fél 10-re végeztünk, de még haza kellett érni Kecskemétre.