Na, ezen is túl vagyunk! Csütörtökön megnyílt a Kulturális és Konferencia Központban négyünk - Bruncsák András, Takács István, Walter Gábor és én) közös kiállítása, amelynek apropója az volt, hogy idén lettünk 50 évesek. Valamivel több mint egy évvel ezelőtt vetettem fel Walter Gabinak, hogy csinálhatnánk egy közös kiállítást ebből az alkalomból. Aztán ő beszélt Andrással, később Pistivel is egyeztettünk, és mindannyian benne voltunk, bár a megvalósulást már másként képzeltük. Például Gábor és András szerettek volna katalógust is megjelentetni és a meghívókat is nyomtatva eljuttatni az ismerősöknek, de ehhez szponzorokra lett volna szükség. Pályáztunk az önkormányzathoz (még a nyáron beadta a kérelmet Gábor és András), de a mai napig sem kaptunk hivatalos választ rá. Pistinek és nekem nem voltak annyira fontosak ezek. Én fontosabbnak tartom a webes felületeken való megjelenést a mai világban, mint a nyomtatott anyagokat. Az azért jó lett volna, ha a KTV (Kecskeméti TV) készített volna felvételeket a megnyitón!
Én nagyon örültem, mikor az év elején kiderült, hogy a Kulturális és Konferencia Központ be tudná fogadni ezt a kiállítást, mint KKK-s kiállítást, hiszen mire kitaláltuk, addigra összeállt az idei műsorterv, de egy tervezett tárlat lemondása miatt ez mégis lehetővé vált. Egyébként más helyszínt kellett volna keresni, ami nem lett volna könnyű.
Azon kívül, hogy mindannyian idén lettünk 50 évesek, az életünkben volt még néhány közös pont, bár volt, amikor csak hármunk számára volt ez közös pont: Leninvárosi Általános Iskola, Katona József Gimnázium, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Zebegényi Szabadiskola. A közös pontok ellenére elég különböző az, ami foglalkoztat bennünket az alkotótevékenységünkben.
András és Gábor áll egymáshoz a legközelebb, mind a ketten festőművészek, az ún. látványelvű festészetet képviselik, szeretnék kint a szabadban festeni. András különösen a "vizes" tájakhoz vonzódik, Gábor a tájképfestészet mellett gyakran fest csendéletet, aktot és jazz-zenészeket.
Isti a népi és az archaikus kerámiák formáit használja a különböző használati és dísztárgyain, de cserépkályhákat is készít. Én pedig a grafikát, azon beül is a rézkarcot technikáját képviselem és a város, az építészet (lépcsők és tetők) a fő témám. Loránd Klárika nyitotta meg a tárlatunkat, aki a nagyon szépen felépített és közérthető megnyitó beszédében azt mondta, hogy az a közös bennünk, hogy következetesen járjuk a saját utunkat és mindannyian azt csináljuk, amit szeretünk.
Örülök, hogy sokan eljöttek a megnyitóra és annak is, hogy a sok-sok különböző jellegű munkából mégis összeállt egy olyan kiállítás, ahol nem ütik egymást az alkotások. Kicsit félve vittem be a 2000-2002. között készült nagyméretű temperaképeimet és a kicsit később készült akrilokat, hogy egyáltalán ki merjem-e rakni a profi festők festményei mellé ezeket, de egyrészt a terem mérete miatt próbálkoztam vele, másrészt ezekben a festményekben is ugyanazokat a témákat, nézőpontokat jelenítettem meg, mint a grafikákban, és az is előfordult, hogy egy-egy témát, motívumot feldolgoztam festményben és grafikában is és ezeket meg szerettem volna mutatni most. Igyekezetem olyan munkákat válogatni, amelyek ritkábban vagy egyáltalán nem szerepeltek még kiállításon. A visszajelzések szerint sokaknak tetszett a Vad lépcsők sorozat, vagy a legújabb caminos rézkarcok.
November 8-ig még (kivéve elsejét) megtekinthető a kiállítás a Kulturális és Konferencia Központ emeleti nagy kiállítótermében.
Most elkészültek ezek a napok:
Ahol kérdőjel van, ott még nem találtam címet a grafikának. Senki ne gondolja, hogy a tipikus látnivalókat örökítettem meg. Engem inkább a kevésbé ismert részletek ragadnak meg, egy elhagyott ház, romos templomtorony, éles fény-árnyék a kerengőben, az albergue lépcsőháza stb.
Még nem mindegyikkel vagyok teljesen elégedett, még lehet, hogy pici változtatás lesz rajtuk.
Ja, és holnap tartom a beszámolómat a Kereskedelmi és Iparkamarában, tehát aki kíváncsi, az jöhet! Ingyenes!
