
Vasárnap Méntelekre mentünk délután, ahol Pisti szüleinél - itt lakik már több mint egy éve Petra - ünnepeltük meg Petra születésnapját. Ott voltak Anyukámék is, és minden nagyon finom volt, Nóra - Pisti anyukája - olyan mákos sütit készített, amilyen Balatonné Pannika néni és ami az egyik gyengém.
Hétfőtől nyári üzemmódra kapcsoltam, ami azt jelenti, hogy megpróbálom azt csinálni, amit tanév közben nem tudok eleget, azaz rézkarcozás és gyaloglás. Belekezdtem a Vad lépcsők című festménysorozatom rézkarcváltozatának elkészítésébe. Mára - szerda este - elkészült 8 darab a 10-ből egy-egy próbanyomattal. Hétfőn kigyalogoltam Méntelekre (2,5 óra), ma este pedig tettem egy 1 óra 50 perces sétát érintve a Műkertet és a Repteret. Jó lenne minden nap, vagy legalább minden másnap gyalogolni, és a köztes napokon Rubint Réka programra mozogni egy kicsit itthon, ha már nincs pénzem edzőterembe járni úgy, mint ahogy tettem ezt 1999 és 2009 között. Az a baj ezzel a gyaloglással, hogy nagyon időigényes. Ezen a héten és a jövő heten vagyok össz-vissz otthon és mindent ebben a két hétben próbálok megcsinálni, még az elmaradt nagytakarítást is, de már látom, hogy nem lesz teljes a dolog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése