Az idei utolsó rézkarcok

Tegnap megszületett az idei két utolsó rézkarcom. Az idén kb. 60 darabot készítettem, igaz ebben voltak 5×5 cm-esek is, de volt néhány 20×30 cm-es is. Igazán teljesítettem azt a tavalyi kívánságom, hogy idén minden hónapban egy hétvégét a rézkarcozásnak szenteljek, és pluszban még itt voltak a szünetek. Most a téli szünetben is 6 rézkarc és 2 darab CD-lemezkarc született. Az előzőekről már írtam, most nézzük a két utolsót. Az egyik zene a másik kecskeméti téma. A vonósnégyes témát, amelyet a CD-lemezkarcban is feldolgoztam, most rézkarc technikával is elkészítettem. A kecskeméti témájú grafikán a városháza harangjai jelennek meg, hiszen az egyik kecskeméti nevezetesség a harangjáték. Ez a Kecskemét harangjai címet kapta.
Akkor most ünnepélyesen lezárom ezt az évet, amely igazán termékeny és eredményes volt számomra! A kövekező se legyen rosszabb!

Barátnős színházosdi - Boldogtalanok, Katona József Színház - Kamaraszínház

Napközben belekezdtem két újabb rézkarc készítésébe, de ezekről majd a következő bejegyzésben írok. Este színházba mentünk. Általában Ildi szokott gondoskodni az irodalmi, a mozi és a színházi élményeinkről. Tegnap a Boldogtalanok című Füst Milán darabot néztük a kecskeméti Katona József Színház Kamaraszínházában Szász János rendezésében. Ildi odáig van Kőszegi Ákos színészi teljesítményéért, amit én rendszerint túlzónak tartok, legalábbis így kamaraszínházban, ahol csak pér lépésre áll tőlem. Nekem inkább a minimalista díszlet és a harmonika muzsika tetszett, amit egy volt bolyai fiú, Puskás Gyula prezentált, meg az a dal, amit Kőszegi énekelt, és amit Csík Janika előadásában ismerek. Ez az Én vagyok az, aki nem jó kezdetű dal. (Ma van éppen Janika születésnapja, régebben ilyenkor volt mindig éppen itt a Kamaraszínházban a Csík Zenekar óévbúcsúztató estje.) Maga a darab elég lehangoló volt, de Ildi úgy gondolta, ha megnézünk egy ilyen naturalista darabot, jobban fogjuk értékelni a saját életünket. Szerencsére aztán egy-két ital mellett kibeszélgettük magunkat. Talán többször kellene egy-egy ilyen estét beiktatnunk, nyár végén ültünk így együtt utoljára a Valetinoban, bár akkor kint a teraszon.

Családi múzeumosdi 3. - Kis Varsó: Lélekben tomboló háború, Trafó Galéria

A harmadik kiállítás jóval kisebb az előzőeknél, a Trafó Galériában a Lélekben tomboló háború címmel mutatta be új installációját a Kis Varsó (Gálik András és Havas Bálint). Azért is akartam ezt a kiállítást nagyon megnézni, mert eddig még nem láttam semmit tőlük eredetiben, bár nyilván a ismerem munkásságuk fontosabb elemeit (pl. Tornasor, Nofretete teste). Izgalmasnak tűnt ezeken kívül még az, amit olvastam a tárlatról, hogy különböző magyarországi múzeumokból kölcsönöztek kisplasztikákat, amelyek van önállóak, de sokszor köztéri alkotások makettjei, és azokat rendezték össze csatatérszerűen, posztamensek nélkül, ezzel utalva arra a "túljátszott heroikus küzdelemre, amit ez az ország évszázadok óta folytat". Tanulságos...
Az ismert (Kisfaludi Stróbl Alajos, Varga Imre, Zala György, Makrisz Agamemnon)és kevésbé ismert szobrászok és szobrok között felfedezhettem egy volt kecskeméti köztéri szobrot is a "Vasmarcsát", azaz Herczeg Klára 1958-as Tanácsköztársaságos emlékművét, ami a Rákócz út elején állt.
Nekem nagy élmény volt ez a nap, egyik kiállítás sem volt csalódás, sőt jobb volt, mint vártam!

Családi múzeumosdi 2. - San Franciscotól Woodstockig, KOGART Galéria

Többek közt azért is mentünk szerdán, mert szerdánként ingyenes tárlatvezetések vannak a Kogart Galériában. Nagyon kíváncsi voltam erre a kiállításra is, és csak december 31-ig látható még, ezért is kellett még az idén megejteni ezt a budapesti kiállításlátogatásos napot. A San Franciscotól Woodstockig - Az amerikai rockplakát aranykora 1965-1971 című amerikai rockplakátokból álló kiállítás ötlete Simonyi Andrástól származik, ő a kiállítás kurátora, aki az USA-ban magyar nagykövet volt. Már utcán hangulatkeltő kifestett mikrobusz és néhány a kerítéshez erősített festett gitár alakú lemezek.
Teljesen megdöbbentő volt számára az sok művészettörténeti utalás a plakátokon, és az a tény, hogy ennyire hasonlítanak a szecessziós plakátokra. Mucha plakátjait idézték sokszor. Jók voltak az információs szövegek is az egyes irányzatokról és együttesekről, előadókról, mert azért ezekben nem vagyok olyan jártas, mint a művtöriben. Ezek segítségével vezetés nélkül is sok háttér információhoz juthatunk, amelyek a befogadást segítik. (Most a Szépművészetiben is több, és informatívabbak voltak a feliratok!)
Kénytelen voltam megvenni a katalógust, mert itt sem lehetett fotózni. A plakátokon kívül fotók, és néhány hangszer, ruhadarab (pl. Jimmy Hendrix lila zakója) színesítette az egyébkánt is elég (szó szerint) színes tárlatot. Közben a legendás számok szóltak szolidan a hangszórókból. Tetszett!

Családi múzeumosdi 1. - El Grecotól Rippl-Rónaiig, Szépművészeti Múzeum

Már régóta terveztem, hogy Márkkal megnézünk néhány budapesti kiállítást, de amíg tartott a tanítás, nem volt rá alkalom. Most, hogy Márk is itthon van, neki is fel kell utazni, azaz nemcsak nekem kerül pénzbe a feljutás Budapestre, hanem neki is. Éppen ezért, Péter felajánlotta, hogy menjünk autóval hárman, úgy olcsóbban kijövünk, mintha vonattal és tömegközlekedéssel járnánk meg. Így szerdán 10 órakor elindultunk Kecskemétről, és három kiállítást terveztünk be aznapra.
Az első a Szépművészeti Múzeum El Grecotól Rippl-Rónaiig - Nemes Marcell a mecénás műgyűjtő című kiállítása volt, amit már novemberi budapesti látogatásunkkor is meg akartunk nézni, de akkor nem jött össze. Nemes Marcell neve nem volt számomra ismeretlen, hiszen itt a Kecskeméti Képtárban egy jelentős gyűjtemény van az ő ajándékaként, és azt is tudtam, hogy a magyarországi El Grecok is neki köszönhetők, de ennek ellenére egy csomó új dolgot is megtudtam róla, a gyűjteményéről, hogy jópár olyan mű is a gyűjteményében volt, amelytől kénytelen volt megválni, és most neves külföldi múzeumok büszkélkednek ezekkel a művekkel. Meglepett például a Nemes Marcellról készült Kokoschka portré, vagy Cézenne festménye a Vörös mellényes fiú, bár ez nem volt itt eredetiben, csak fotón. A kiállításon nem lehetett fotózni, így a művekről készült fotókat a netről szedtem. Igazán jó és tanulságos kiállítás.
Megváltozott a belépőkre vonatkozó kedvezmények köre, kivételesen most számomra kedvezően. A budapesti nagy múzeumok időszaki kiállítására még akkor is kellett nekem is belépőjegyet (igaz kedvezményeset) váltanom, ha 40 diákot hoztam fel. Bécsben 2 ingyen jegy jár ennyi ember után! Most a pedagógusoknak ingyenes lett teljesen! Hurrá!

Téli szüneti új grafikák

Még el se múlt a karácsony, és én belekezdtem egy újabb lépcsős grafikai sorozatba. Az eredeti lépcsőt Cambridge-ben fotóztam a nyáron, aztán torzítottam a képet. Eredetileg az lett volna a címe, hogy becsavarodás, ami konkrétan és átvitt értelemben is értelmezhető. Aztán az ATV tegnapi Újságíró Klubjában Avar János az egyik hozzászólásában ezt (is) mondta: "sikert sikerre halmozva szenvedjük el kudarcainkat...". Rájöttem, ez tökéletesen kifejezi a mostani állapotunkat és ehhez a becsavarodott csigalépcsőhöz is illik, így ez lesz a címe.
Még 2007-ben találtam ki azt, hogy egyes grafikáim címeiben próbálok utalni jellemző hangulatomra, amely néha megegyezik az általános közhangulattal. Akkor, 2007-ben nem az ország hangulatára utaltam a Kiútkeresés 1-2. és a Van kiút 1-2. címekkel, akkor nagyon magam alatt voltam lelkileg, és próbáltam ebből kitörni. Talán éppen a grafikák segítettek ebben. Hátha most is segítenek!

Karácsony itthon, otthon, máshol és kíséleti alkotások

A sok evés-ivás mellett, pihenésképpen kísérletbe kezdtem. A nagy kiszerelésű DVD lemez csomagjában a legalsó lemez egy műanyaglemez. Erre karcoltam két zenei témájú rajzot. Ez azért jó, mert ehhez nem kell elővenni a vas-kloridot, ami azért elég macerás a konyhában így ünnepek táján. Úgy gondoltam, ha beválik készítek még többet is ilyen lemezre. Egyenlőre két-két példányt nyomtattam a "zenei CD-lemezkarcaimból", az egyik a Vonósnégyes a másik a Fuvolaverseny címet kapta. Sajnos erre csak vonalas jellegű munkákat lehet
rávinni, én pedig a foltmaratást kedvelem, de azért annyira nem lettek rosszak, hogy felhagyjak a kísérletezéssel.













Tegnap aztán elővettem a hagyományos rézkarchoz szükséges eszközöket és anyagokat, de erről majd a következő bejegyzésben írok...

Szabadiskolás kiállítás a Katona József Könyvtárban

Tegnap iszonyú idő volt reggel, szakadatlan esett. Aztán mire 11 órakor kezdődött Báron Laci bácsi temetése már elállt. A kecskeméti Köztemetőben abba a parcellába temették görög katolikus szertartás szerint, ahol a város nagyjai vannak. Büszke lehet rá a város és hálás is.
Lehet, hogy éppen a délelőtti események miatt, de nem figyeltem eléggé arra, hogy hol nyílik a szabadiskolás kiállítás. Évekig a Kodály Iskolában volt, így megszokásból most is oda mentünk, ez az utolsó olyan Szabadiskolás kiállítás, amelyen még szerepelnek a gyerekeink (Petra és Márk) munkái. Kicsit gyanús volt, amikor odaértünk és üres volt a parkoló, aztán gyors telefon Patkós Lacinak, és irány a Katona József Könyvtár. A kezdeti kiállítások valóban itt voltak, és most visszatértek ide, ami abból a szempontból jó, hogy többen láthatják a városközpontban, de a tér kisebb. Ramháb Mária a könyvtár igazgatója üdvözölte a megjelenteket és emlékeztetett arra, hogy 1996-ban itt volt az első kiállítása a Kecskeméti Szabadiskolának. Akkor még nem volt annyi osztálya az iskolának, mint most, mikor már 4 osztály működik, a festő (Bruncsák András), a grafikus (Patkós László), az építész (Vass-Eysen Ervin - nemrég kapott megyei Prímadíjat) és az alakrajz (Gyenes Péter). Idén a modelleket kérték fel a megnyitásra, azaz akik egyébként szótlanul, mozdulatlanul és ruhátlanul szolgálják a művészetet, most megszólaltak és elmondták gondolataikat.
Évről évre igényes, komoly és játékos munkákat láthatunk ezeken a kiállításokon. A saját gyerekeim mellett sok az ismerős a növendékek között, jó pár bolyais, kandós és csányis tanítványom is jár a Szabadiskolába, hiszen az iskolai lehetőségeket időnként muszáj kiegészíteni és az csak jót tesz egy diáknak, ha több embertől tanulhat.
Mivel ezen a héten többször nosztalgiáztam, most is az aktuális fotók mellett itt vannak a régiek, az első és talán a második szabadiskolás kiállításról!

Majoros Gyula a Nyitott Műteremben - Kulturális és Konferencia Központ

Csütörtökön az idei utolsó Nyitott Műterem sorozat keretében Majoros Gyulával beszélgetett Balanyi Károly. Mivel kicsit késve érkeztem (iskolai elfoglaltságom miatt), nem tudtam megnézni a rögtönzött kiállítást, csak gyorsan lepuffantam az egyik székre. Nem voltak sokan, szinte csak a törzsközönség, amit sajnálok, mert tényleg nagyon érdekesek ezek a beszélgetések. Gyuláról is tudtam meg újat, a kecskeméti lehorgonyzás előtt Pakson, Dunaújvárosban és Szentendrén is élt hosszabb rövidebb ideig. Próbáltam visszagondolni, hogy mikortól is ismerem én is őt, arra emlékszem, hogy talán 1986 tavasza lehetett, mikor Csík Janikával voltam és egy 1 napja nős, alacsony, fura fickót mutatott be, Pinty néven. Gyula zenével és vetítéssel is készült, ezekkel színesítve a beszélgetéseket. Mesélt a szabó nagypapáról, hogy mennyire anyás volt, hogy spirál füzeteket rajzolt tele gyerekként, aztán láttuk a bábokat, amelyeket ő készített, a rituális tisztálkodás témára épülő szobrait, a Cirókás évekről és az Acélszobrászati Szimpóziumokról.
A beszélgetés végén, mikor éppen a fotóztam a kiállított munkáit, Damó Pista megszólalt, hogy mennyire nem ismerjük egymást... Valóban, annak ellenére, hogy találkozgatunk, beszélgetünk, évek, évtizedek óta "ismerjük" egymást, sokszor csak felszínes ismereteink vannak a másik művészkollégáról. Szikora Imi és Szoboszlay Eszter megkérdezte, hogy velem mikor találkozhatnak a majd a Nyitott Műteremben, mire én kissé "elkeserítettem" őket, mert arról már lemaradtak, hiszen 2008. áprilisában volt. Egy képet erről is mellékelek itt a végén. Szóval, jó lenne, ha tovább folytatódna ez a rendezvénysorozat, úgy is, hogy már vége annak a pályázatnak, amelynek köszönhetően besűrűsödtek és rendszeressé váltak ezek a beszélgetések!

Utolsó teljes hét a téli szünet előtt Bolyai Nappal és szalagavatóval

Hétfő: a múlt heti értekezlet ugyan elmaradt, de most cserébe volt egy olyan, ami nem szerepelt a havi programban. (Nem értem, miért nem lehet előre tudni, hogy mikor lesz valami megbeszélni való és mikor nem, illetve, hogy miért csak aznap derül ki, ha még sincs.) Ezen a napon volt a Kandó művészeti tagozatában a névadó, Kondor Béla domborművének felavatás, amire persze nem tudtam kimenni, mivel a hétfő bolyais napom.
Kedd: (majdnem szokásos Jolly Joker nap - mindhárom iskolában egy kicsit) a Bolyaiban a Zengő Aula koncert miatt átvariált csengetési rend, Csányiban egy rövid dolgozat íratása és szecesszió tárgyalása, délután népművészet óra a Kandóban, 1/2 4-kor végeztem.
Szerda: egy aránylag laza nap a Kandóban, csak 5 óra, abból is most moziztunk a 11-edikesekkel, a Goya kísértetei című filmet néztük és beszéltük meg. Negyed 3-ra értem haza, gyorsan megebédeltem és 3-ra a Városháza dísztermébe kellett volna visszamennem egy török művésztörténész előadására, aki a török szultánok ékszereiről tartott előadást. Érdekelt volna az előadás, de olyan fáradság fogott el, és az idő is nagyon nyomott volt, így bevackoltam magam az ágyamba és nekiálltam dolgozatokat javítani.
Csütörtök: a Bolyai Napi ünnepség miatt 1/2 8-ra kellett menni, pedig ez lenne az a nap, amikor csak a 4. órával kezdek. Az ünnepség része volt a végzősök a "műsora", azaz azok a filmek, amelyeket ők készítettek. Régebben ezek a szalagavató bál programját alkották, de 4-5 éve már nem. Mikor 1/2 10-kor vége lett a műsornak, rohantam és még pont elkaptam egy buszt (hétköznap délelőtt 20 percenként jár a 14-es!), hogy 10-re a Cifrapalotába érjek. Már jó pár éve a 11. évfolyamosok számára megszervezem ezt a kiállításlátogatást. Ifj. Gyergyádesz Lacival úgy osztottuk meg a feladatot, hogy pergőn, fél órás különbségekkel érkezhessenek az osztályok, hogy a földszinten (Kortárs Költészet - Kortárs Grafika Biennálé) és az 1. emeleten (Múzeum születik - állandó kiállítás, és a Pávás Terem) én vezettem végi őket, míg a 2. emeleten (a Képtár állandó kiállításán) Laci. Így 10-től fél egyig végeztünk is a 4 osztállyal, és most először még a tesis osztály sem maradt le a kiállításlátogatásról. A program után irány haza, gyorsan ebédkészítés, Márk hazaérkezett, de nekem 4-re vissza kellett mennem a Bolyaiba az Arany Dániel matekversenyre felügyelni (másik szakom matematika - hoppá!), és minderről kedd este kaptam egy emailt az igazgató helyettesemtől, mondván, hogy a sok hiányzó miatt be kell ugrani. Novembertől 3 alkalommal voltam versenyfelügyeletre beosztva részmunkaidősként! Szerencsére az 5 órás váltótársam 10 perccel előbb érkezett, így elértem a buszt és éppen a beszélgetés megkezdésére beértem a Kulturális és Konferencia Központba, ahol aznap Majoros Gyula volt a vendég a Nyitott Műterem sorozatban. (Majd külön bejegyzésben írok erről is!)
Péntek: Kandó 7 óra, Márk bekísért a suliba, hogy volt osztályfőnökével találkozhasson, a jövő héten majd a műteremben látogatja meg a művésztanárokat. A 7. óra végén ügyelet, hazafelé egy-két elintéznivaló, így 1/2 3-ra haza is értem, ebéd, hajmosás, 1/2 6-ra vissza a Bolyaiba szalagavatóra.
Egyre nehezebben szánom rá magam ara, hogy elmenjek ezekre a szalagavatókra. Nekem addig volt ez kedves és várt program, amíg a végzősök tényleg adtak műsort, valami iskolai élettel kapcsolatos, humoros műsort, de mióta ez megszűnt és ebből az egykori iskolai ünnepből hatalmas családi, szinte kis lakodalommal felérő népünnepély lett és rongyrázás, ahol csak az a fontos, hogy menyasszonyi ruhában táncolhassanak a lányok és készüljön sok fotó, amit aztán feltesznek a facebookra, azóta számomra semmi élvezetet nem nyújt és unalmas is ez az egész. Nem is maradtam a "nyitótáncra", úgyis láthatom majd folyamatosan a feltett képeket a közösségi oldalon. A mai este kedves percei azok voltak, mikor találkoztam két lánnyal (Szandrával és Ágival) a volt osztályomból, akiknek most végzősök a húgaik.
Szóval, minden bizonnyal a megváltozott társadalmi elvárásoknak megfelelően változott a szalagavatók rendje is, de ez nekem nem tetszik! Már azt is nehezen emésztettem meg, hogy a fél rokonságot meghívják erre az eseményre a diákok, és ezért hatalmas a tömeg a suliban, hiszen az én szalagavatóm a katonában anno olyan volt, amin csak a végzősök és a tanárok voltak jelen, sem az alsóbb évesek, sem a szülők, rokonok. Én nem is táncoltam nyitótáncot, de ennek ellenére emlékezetes maradt az az este, és a további fejlődésemben sem okozott ez semmiféle zavart a "fehér ruhás tánc" elmaradása. Eredetileg készültem fényképezőgépet vinni, de itthon maradt, így régebbi fotókkal nosztalgiázom, a saját osztályom 2005-ös szalagavatóján készült képekkel. Ha megtalálnám a saját szalagavatóm fényképeit is, amelyet Vajda Rudi fotózott, akkor azt is feltenném ide!
....
Pár órával később megtaláltam! Íme: Katona József Gimnázium 1981. február? - IV. D - osztályfőnök: Klinger Ádámné - balról jobbra: Varga Ilona, Németh Erzsébet, én, Fenyvesi Mária, Csekei Csilla, Vajda Kornél, Vajda Rudolf, Sebestény László.