Két "kimozdulós" alkalmam is volt ezen a héten a diákjaimmal.
Kedden volt az utolsó találkozásom a 13-dikos festőkkel, az első két órában átismételgettük a tételeket, majd átmentünk a Cifrapalotába, hogy megnézzük a IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálét.
Szerdán a Rajzfilmstúdióban tartottam a 12/E-sekkel az óráimat, illetve nem is én tartottam, hanem a stúdió egyik munkatársa mutatta be az intézményt és az ott folyó munkát nekik.
A festős csoportommal 3 kisebb filmet néztünk meg a három nagy posztimpresszionista alkotóról (Cézenne, Van Gogh, Gauguin). Szerdára elkészült az osztályom az óriás twisterrel is. És elkéredzkedtem Imrétől is, hogy pénteken 11 órakor leléphessek. Szadeczki Csillát kértem meg, hogy nézzen rá az osztályomra az utolsó órában.
Csütörtökön volt az utolsó filmklubos vetítés, ahol A cukrász című filmet adták. Nem volt ugyan rossz film, de utolsó vetítésre jobbat vártunk.
Pénteken Diáknap volt a Kandóban, ami után én egyből indultam Horvátországba a barátnőimmel egy hétvégi kirándulásra.
Háromnegyed 3-ra értünk a határra és fél 4 körül Varazsdra (Varazdin).
A vár nagyon szép volt, egy igazi reneszánsz várkastély. Több szobája be volt különböző korok bútoraival rendezve. Több helyen is felfedeztem azt az ablakrácsot, ami Bálint Endre szentendrei képeiről volt ismerős. A várlátogatás után sétáltunk egyet a városkában, ami tényleg nagyon hangulatos volt. A templomok viszont zárva voltak, csak bekukucskálni lehetett a belső terekbe.
Zágrábban egy apartmant béreltünk, ahol én még este megpróbáltam "útinaplózni", azaz aznapi képek alapján megfesteni egy-két részletet. Ha már ott a helyszínen nem vállalkoztam rá, legalább este a szálláson fotótól. Szombaton nyakunkba vettünk a várost és egy jó nagy sétával bejártuk. Felmentünk a Felsővárosba egy felvonóval, majd onnan a székesegyházhoz. Már a Felsővárosban cserélnem kellett az aksit a fényképezőgépben, de azzal se működött. Valószínű már túl sokszor lettek használva. Ezen a napon nem is tudtam a gépemet használni, csak a telefonommal fotóztam.
A Székesegyház után a kincstárat is meg akartuk nézni, de nem találtuk sehol, valószínű, hogy a felújítási munkálatok miatt, nem látogatható. Viszont egy őrségváltásszerű ceremóniát láttunk.
Innen a kör alaprajzú Horvát Művészetek Házához mentünk, ami az 1930-as években épült és az útikönyv szerint a New York-i Guggenheim Múzeum tervezésére is hatással volt. Itt nem lehetett kártyával fizetni, nekem meg már csak 50 kunám volt, holott ide 20 kuna/fő volt a belépő. Mutattam a pénztáros kislánynak az 50 kunát, hogy csak ennyink van, ő bólintott és kaptunk 2 felnőtt és egy diákjegyet. Három kiállítás volt, de nem voltak igazán izgalmasak számomra ezek, inkább az épülettel foglalkoztam.
Innen még egy másik múzeumba mentünk, ahol Rippl-Rónai volt óriás méretben kiplakátolva, de szombaton 2-ig volt csak nyitva, azaz éppen akkor zártak.
Továbbmentünk a MIMARA Múzeumba, ahol 3 szinten egy csomó gyűjteményt láthattunk. A 2. emeleten kezdtünk, ahol a festmények voltak, a 12-19. századokból. Az ismertető papíron szerepelt, hogy magyar festmény is van, de a falakon nem találkoztam vele. Volt viszont Velazquez, Delacroix, Manet stb.
Innen visszamentünk a forgalmasabb részekhez, és a Hemingway Bistróban ültünk le, ahol a belső tér falán Manet A Folies Bergere bárja című festményét láthattuk hatalmas méretben. Utána még elmentünk a étterembe vacsorázni, de mire visszaértünk a szállásra én már nagyon rosszul voltam, de nem a vacsora miatt. Már csütörtökön is fájt a torkom, és most jobban kijött rajtam ez a dolog. 
Vasárnap 3 helyszínt terveztünk be. Először Samobor felé indultunk, amit az útikönyv egy kis turistaparadicsomnak írt le. Hát, ehhez képest egy kicsit csalódtunk, mert ugyan voltak egykor szép és helyes házak, viszont elég lepusztult volt minden, csak a főtéren volt nagy az élet, egy csomó ember ült kinn a kávéházak előtt. 
A következő állomásunk a Trakostyáni Várkastély volt, ahová egy 1 óra múlva érkeztünk meg. Ide 40 kuna volt a belépő, amivel a várkastély megtekintésén túl, a tóban is gyönyörködhettünk. Én már erősen az árnyákos részeket kerestem, a nap bántotta a szememet és a többi testrészemnek se tett jót. Először azt hittem, egy 19. századi neogótikus kastély lesz ez, de középkori volt, csak felújították a 19. században. A Zrínyiek és Draskovichok tulajdona volt valaha.
Itt 3/4 3-ig maradtunk és négy órára már Csáktornyára is értünk, ahol a várat csak kívülről tudtuk megnézni, mert vasárnap délután zárva volt. A vár előtt íjász versenyt tartottak. Szerettünk volna valamit enni is, mielőtt hazaindultunk volna, de egyetlen étterem sem volt nyitva., így kb. 1 órát bolyongtunk még.
Mire estére hazaértünk én már semmi másra nem vágytam csak arra, hogy vízszintesen egy ágyban aludhassak. (A következő héten szinte végig ezt is csináltam.)
