Újabb hétvégi termés - Esküvőre és az Árok utcába

Már nagyon vártam a szünetet, gyorsan neki is kezdtem két kis rézkarcnak. A Malom Galériában mondták, hogy esküvői ajándékot gyakran keresnek, de nincs igazán sok minden, amit ajánlani tudnának. Egy kicsit gondolkoztam ezen, és végül egy gyűrűs (Gyűrűk) és egy kezes (Kéz a kézben) rézkarcot készítettem. Nem sikerült teljesen úgy, ahogy szerettem volna, a gyűrűset újra kellett alapoznom, és még tovább maratni, a kezesből meg visszacsiszolni. Lenyomtattam egyenlőre a próbanyomattal együtt 4 példányt, fekete, bordó és barna színekben. Az ünnepek után beviszem majd a Galériába, bár még keretet is kellene hozzá nézni.
A harmadik hétvégi munkám annak a házaspárnak a felkérésére készült, aki egykor tanítványaim voltak a Bolyaiban. (A múltheti Pince sorozat ihletője is az ő házuk - pincéjük - volt.) Egy montázsszerű képet készítettem a házuk és lakásuk néhány részletéből. ez is újra kellett még maratni a próbanyomatok után, egyenlőre feketében és bordóban nyomtattam le.

Beszélgetés Szoboszlay Péterrel a Művész Kávézóban

Kicsit nehezen telt ez az utolsó szünet előtti hét, de volt néhány kellemes, sőt meglepő pillanat. Csütörtökön az utolsó órám a Bolyaiban a 11. D-vel volt, akik két tálca muffinnal állítottak be közelgő névnapom alkalmából. Egy kissé meglepődtem és meg is hatódtam, mert ugyan több osztálynak eszébe szokott jutni a névnapom, még úgy is, hogy általában az őszi szünetre esik, de saját készítésű sütivel, úgy hogy együtt eszem meg az osztállyal, még nem volt példa. Miután megettünk egy-egy muffint, én a Távol-Kelet művészetéről vetítettem, tanítottam nekik.
A délutáni szakkörön is sütiztünk és teáztunk (a munka mellett persze!), mert a Somorjai lányoknak volt a héten születésnapja. Réka elkészült azzal a munkájával, amit arra a szörnyű pályázatra készített, szombat délelőtt fel is adtam. Már említettem ezt a pályázatot, amit az alaptörvény népszerűsítésre írtak ki, és nem kicsit propaganda jellegű. Először nem ez a szöveg szerepelt volna ezen a falvédő jellegű rajzon, de úgy gondoltuk, nem feszítjük túl a húrt. Itt azért leírom, ez lett volna rajta: Ami létezik, az nem működik... Ami működik, az nem létezik.
Este 17 órától a Művész Kávézóban Komáromi Attila beszélgetett Szoboszlay Péter Balázs Béla- és Életmű díjas rajzfilmrendezővel az animációról a már harmadik évadját kezdő "Beszélgessünk mi is..." sorozat keretében. Szoboszlay Péter, aki eredetileg belsőépítészként végzett az Iparművészeti Főiskolán, 1961-től, azaz 50 éve aktív szereplője a magyar animációnak, 1981 óta él Kecskeméten, mióta a Kecskeméti Animációs Filmstúdióban dolgozott. Filmjeiből néhány: Hogyan kerül Eszter az asztalra (1986), Tinti kalandjai (1987-89), Száz éve történt (2000). 1998 óta az Ifjúsági Otthonban animációs szakkört vezet gyerekek számára, de nemcsak nekik, hanem saját gyermekeinek is sikerült a mesterségből valamit átadni, hiszen mindhárom gyermeke a grafikával foglalkozik. Eszter lánya ott is volt a beszélgetésen. Jelen volt Mikulás Feri is, akinek kétszer is megszólalt a telefonja (pont mikor a stúdióról volt szó), és stílusosan a Magyar népmesék sorozat főcímzenéje volt a csengőhangja. A beszélgetés végén Péter az egyik filmjéből való rajzot ajándékozott a beszélgetést vezető Komáromi Attilának.

Hétvégi termés

Ebben a hónapban még nem foglalkoztam a rézkarcozással, minden hétvégére jutott valami, de most ezt a hétvégét erre szántam. Szombaton délelőtt a Nyáridő sorozatból nyomtattam egy egységes sorozatot, vöröses barnával a MAOE-s felvételire. Délután a Rónai Peti - Bagó Ivett házaspár házában készült fotókból egy pince sorozat született meg, este 1/2 10-re végeztem vele, vasárnapra maradt a nyomtatás. Akarok még készíteni egy kicsit dekoratívabb jellegű rézkarcot is, de az majd csak az őszi szünetben fog megszületni. Vasárnap még paszpartúráznom kellett a mai Kortárs Költészet - Kortárs Grafika Biennálé beadására. Hiába szerettem volna nagyméretű digitális nyomatot beadni, színben nem lettek jók a digitális nyomatok, így maradt az, hogy a három 10×15 cm-es rézkarcot egy 50×70 cm-es paszpartúba és keretbe raktam. Ez a kiállítás majd november 10-én lesz a Cifrapalotában. Én Karafiáth Orsolya egyik nyilatkozatában olvasott érdekes kijelentésre ("Attól félek, hogy egy lépcsőn fogok meghalni...") készítettem a tükrözéses lépcsős sorozatom még májusban.
Ma kaptam egy levelet a Katona József grafikai pályázattal kapcsolatban a Kulturális és Konferencia Központból. Nem örültem neki! Íme:

Tisztelt Alkotó!

A Katona József Társaság, a Forrás Szerkesztősége és a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ grafikai pályázatot hirdetett Katona József születésének 220. évfordulója tiszteletére.

A felhívásra 25 alkotó küldött be 46 pályaművet. A kiírók ezért egy megnyitó ünnepség nélküli szűkített kiállítás megrendezését javasolták a Kulturális Központ panoráma társalgóiban Balanyi Károly, Bugyi István József, Damó István, Deák Ferenc, Máté Dániel, Mészáros Marianna, Miklós Árpád, Orosz Andrea, Pál Csaba, Petri Ildikó, Szentgyörgyi Erika, Szepessy Béla, G Szolláth Katalin alkotásaiból.

A tárlat 2011. november 2-30. között tekinthető meg a Kulturális Központ nyitva tartási idejében.

A kiírók a pályázati felhívásban megjelölt díjak odaítélését nem javasolják.

Köszönjük, hogy részvételével támogatta Katona József szellemi örökségének ápolását.

Balanyi Károly a Nyitott Műteremben - Kulturális és Konferencia Központ

Csütörtökönként később kezdek a Bolyaiban, így igyekszem akkorra időzíteni az elintéznivalókat. Reggel edzettem, aztán bank (nyavalyás cégautóadó befizetés), Csiperóba leadtam az isztambuli fotókkal egy DVD-t, és kigyalogoltam a suliba. Az október 23-i ün-nepséget aznap tartottuk, mert másnap a tantestület Egerbe ment egy másik tehetséggondozó iskolát felkeresni. (Én persze nem tudtam menni, mert a péntek nekem kandós nap, és 7 órám van zsinórban.) A rövidített órák és az ünnepség miatt 1/4 órával később lett vége a tanításnak! A Bolyaiban nem maradhat el óra, még ünnepség miatt sem!!! Az ünnepség most Schnell Ildi szervezésében egy előadás volt, amelyet N. Pál József egyetemi tanár tartott (érdekes volt, elhallgattam volna még egy ideig). A háttérben az a kiállítás volt, amelyet Hajnalka és a diákok készítettek a vasárnapi kirándulás képeit is felhasználva. Ott volt egészen nagyban kinyomtatva ez képem is, amelyet a temetői emlékműnél fotóztam.
Délután szakszervezetes értekezletem volt ( a csütörtöki szakkört hétfőn tartottam meg), amelyről 16.40-kor úgy jöttem el, hogy még nem látszott, hogy hamarosan vége akarna lenni. Ahhoz viszont, hogy 17 órára a Kulturális és Konferencia Központba érjek, muszáj volt elindulnom.
Most Balanyi Karcsi szerepelt a KKK (Kecskeméti Képzőművészek Közössége - Karcsi a vezetője) által szervezett Nyitott Műterem sorozatban, amely általában ő szokott kérdezni valaki mást. Hollósy Kati vezette a beszélgetést, amely jó hosszú lett, 7 óra előtt egy kevéssel fejeződött be, bár kétségtelen, hogy végig lekötött. Karcsi most 65 éves és annak ellenére, hogy nem művésznek készült, már elég régóta a művészettel foglalkozik, egyrészt mint alkotó (fest, grafikákat, zománcokat készít), másrészt mint közvetítő, segítő (kiadványokat, cikkeket szerkeszt és ír, kiállításokat szervez). Igazán nagyon aktív, sokat tesz a kecskeméti művészekért is, én is sokat köszönhetek neki. Munkáiban érdekesen ötvözi a szitatechnikát és szabadkézi festéssel.
Azt majdnem elfelejtettem leírni, hogy jó kecskeméti szokás szerint most is három művészeti program jutott egy estére. Szintén 17 órakor a Katona József Színházban Szappanos Pista bácsinak nyílt kiállítása, 18 órakor pedig a Dán Kulturális Intézetben volt egy dán művésznek kiállítása az 56-os fotóiból. Ezeket most kihagytam!

Lengyel plakátkiállítás a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban

Tegnap még szándékomban állt elmenni az Ifjúsági Otthonban 18 órai kezdetű Nagyvárad szecessziós építészete előadásra, de egyszerűen, mikor hazaértem 4 óra után és lerogytam a székembe, képtelen voltam felállni és útnak indulni. Sajnálom, mert még Nagyvárodon mindig csak átutaztam és egyáltalán nem ismerem. Egyébként ez az előadás egy sorozat része, volt már előadás Kecskemét és Szabadka szecessziós építészetéről.
Itt most mellékelem az órarendem, hogy mindenki láthassa, hogy azok a programok, amelyről itt írogatok, azok ezeken kívüliek. Az órarendben nincsenek benne az ügyeletek: hétfőn a Bolyaiban egész nap folyosós vagyok, csütörtökön menzás, pénteken meg a 7 óra után a Kandóban vagyok az aulában ügyeletes. Az, hogy tegnap nem volt erőm már visszamenni, az azért volt, mert a kedd a "Jolly Joker" napom, azaz ezen a napon három iskolában, három helyszínen van 7 órám. Nem annyira szeretem a keddeket! A keddhez képest a szerda tiszta felüdülés, hiszen csak 1/4 10-re megyek a Kandóba, előtte tudok edzeni, és kettőkor végzek. Suli után a nyomtatóba mentem, ahol még tegnap leadtam a Kortárs Költészet - Kortárs Grafikára beadandó grafikám beszkennelt képét, hogy a hármas sorozatom kinyomtassam nagy méretben. Azt szerettem volna, ha 50×70 cm-es lesz a papír mérete, de úgy sikerült kinyomtatni, hogy a kép is nagyobb ennél. Így nincs mit tennem, mint az eredeti rézkarcokat beadni, bár még még egy dolgot megpróbálok majd a hétfői beadás előtt.
A Fehér utcai papírnagykerbe is el kellett ugrani, mert paszparturázáshoz kellett kartont venni. Szerencsére Péter kocsival elvitt és bevásároltunk, bár a szokásos söralátétkarton nem volt, és azt csak november 4-re tudnák beszerezni, így muszáj volt másfajta kartont vennem.
Gyors ebédkészítés, ebédelés és 4-re vissza az Ifjúsági Otthonba. (Ma még utoljára biciklivel tudtam menni, holnaptól esőket mond.) Szakkörös lánykáim is ott voltak, meg Szikora Imi, bár vele tegnap is összefutottam. Ez egy válogatás volt a budapesti Lengyel Intézet 2010-es Chopin-Zene-Liszt nemzetközi plakátpályázatának alkotásaiból. A kiállítást Takács Gosia, a Lengyel Intézet programkoordinátora nyitotta meg.
Volt egy ki füzetecske, amiben sokkal több plakát volt, mint amennyi ki volt állítva. Először azt hittem, hogy a kávézóban is folytatódik a kiállítás, de ott még az előző kiállításról maradtak képek. Az Ifjúsági Otthon kiírt egy plakátpályázatot diákok számára, erre (is) készülünk most szakköröseimmel.

Budapesti kirándulás a törifaktosokkal 4.

A napot a budaörsi Memento Parkban fejeztük be, ahol a rendszerváltás előtti politikai jellegű szobrokat gyűjtötték össze Budapestről. Eredendően egy több épület is épült volna, de ezek a beruházások elmaradtak, megmaradt az ünnepi tribün Sztálin csizmájával, a klasszikus épülethomlokzatot imitáló bejárati fal Lenin és a Marx, Engels szobrokkal, és a főkaput nyithatatlanná tevő hatalmas vaslemez, amelyre Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról cím verse van hegesztve felírva. A belső részben 6 köríven, avagy 3 fekvő nyolcasban sorakoznak a Lenin, Kun Béla, Münich Ferenc, Dimitrov, szovjet emlékműs szobrok, például Kisfaludi Stróbl Zsigmondtól ( a kecskeméti Lenin szobrot is ő készítette, amely a mai Rávány téren állt, ahol annak idején - talán 1973-ben-, szovjet pionyírok avattak engem úttörővé, méghozzá Lenin születésnapján!), Kiss Istvántól ( ő készítette a kecskeméti Széchenyi és Hunyadi szobrot is), Varga Imrétől (tőle nincs Kecskeméten szobor - ez szinte csoda!), Makrisz Agamemnontól (ő az alkotója a régi uszoda előtti Úszó nők című, vizet már elég régen látott szobornak).
Sokak szerint a magyar rendszerváltás legfelvilágosultabb és legdemokratikusabb döntése volt az, hogy összegyűjtötték ezeket a szobrokat és egy ilyen szoborparkban látogatható sokak számára. Megjegyzem Berlinben most is ott van a TV-torony előtti téren a Marx és Engers szobra. Kecskeméten a Városgazdálkodási Vállalat udvarán állnak az ilyen jellegű szobrok, meg Melocco Milkós Pelikánja is, amelynek ugyan semmi köze a politikához, de nem merik köztéren kint hagyni, mert már annyiszor megrongálták.

Budapesti kirándulás a törifaktosokkal 3.

A Parlament elől a Zsidónegyedbe mentünk, a Dohány utcai Zsinagógát csak kívülről jártuk körbe (itt már többször jártam bent is), és a kerítésen kívülről néztük meg az udvarban lévő Varga Imre emlékművet. Most a Rumbach Sebestyén utcai romos Zsinagógát néztük meg belülről, ami még így romjaiban és lenyűgöző.
Innen átsétáltunk a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol Hajni a faktos diákokkal az állandó kiállítás 20. századi részét tekintette meg, míg mi Márkkal a André Kertész retrospektív fotó kiállítását néztük meg, majd a büfében ültünk le, beszélgettünk, ittunk egy forralt bornak nevezett melegített bort és ettünk egy-egy Ischlert.
Érdekes volt a Kertész kiállítás, mert ugyan már többször láttam Kertész képeit itt Kecskeméten is a Magyar Fotográfiai Múzeumban, de ilyen teljes életművet bemutató kiállítást még nem láttam a munkából. Legjobban a Torzulások című torz tükörrel készült aktjait vágytam látni így együtt.

Budapesti kirándulás a törifaktosokkal 2.

A temetőből a Parlament elé mentünk, amit azért is tartott fontosnak megnézni Hajnalka, mert a hírek szerint vissza akarják állítani a II. világháború előtti arculatát. Kisfaludi Stróbl Zsigmond Kossuth emlékműve helyett a Horvay János-féle Kossuth szobor kerülne vissza, ami Dombóvárott van. A sok sorban álló mellett megnéztük még Lugossy Mária '56-os emlékművét. Itt muszáj leírnom még valamit, ami nagyon bosszant. Mióta áthozták a koronázási ékszereket a Parlamentbe, én összesen kb. kétszer láttam, pedig amíg a Magyar Nemzeti Múzeumban volt, addig minden egyes alkalommal (évente egyszer biztosan) megnéztem. Egyszerűen nem értem, miért kellett idehozni, miért kell sorban állni, előre bejelentkezni, ha látni szeretném, és miért kellett a palásttól elszakítani. Aztán elsétáltunk a József Attila szobor (Marton László) mellett és lementünk a Duna parti cipőkhöz, Pauer Gyula Holokauszt emlékművéhez. Döbbenet, hogy a Kossuth térről csak azt életünk kockáztatásával lehet, az autóforgalmon átkelni, nincs ez zebra csak jelentős kerülővel. Enikőhöz nagyon közel került egy busz, iszonyú volt látni is! Egyébként én nagyon szeretem ezt az emlékművet, bár szomorúan látom, hogy a cipők fogyatkoznak, egyre több cipőnek már csak a helye van meg.
Visszatérve a térre, megnéztük a Varga Tamás Nagy Imre szobrát, és a Parlament előtt sortűz áldozataira emlékező két emlékművet is, a jelképes sírt és a falon lévő golyónyomokat.

Budapesti kirándulás a törifaktosokkal 1.

Harkai Hajnalka kolléga- és barátnőm már többször szervezett a diákjai számára olyan budapesti kirándulást, amelynek célja az '56-os emlékhelyek felkeresése volt. Már tavaly is készültem vele menni, de aztán az az út elmaradt, így most vasárnap voltunk. Eddig én sem voltam például a 301-es parcellánál vagy a szoborparkban, tehát elég sok új élményre számíthattam. Mivel a mostani látnivalóknak egy jelentős része a szobrászat témakörébe tartozott, meg egyébként sem jött haza Márk, így kértem jöjjön velünk.
A rákoskeresztúri Új Köztemetőben kezdünk, 8.45-re odarendeltem Márkot, Hajnalka pedig Farkas Enikőt (ő tavaly végzet, és egy nagyon kedves tanítvány volt, szakkörösöm is volt). Három éve én tartottam az október 23-i ünnepi műsort, az '56-os emlékművekről, de akkor még sajnos és is csak más képeiből és leírásaiból ismertem Jovánovics György 301-es parcellás emlékművét. Most alaposan körbejártam és készítettem egy rakás fotót, bár a délelőtti fények nem a legjobb irányból világították meg az emlékművet. Megrázó, és fantasztikusan modern emlékmű, amivel sokan nem is tudnak mit kezdeni. A mai kor művészete nem kedvez az emlékműveknek, legalábbis a hagyományos emlékműveknek. Az újabb emlékművek gyakran a számmisztikára vagy az néző aktív részvételére építenek, de a legtöbb néző lusta és képtelen átadni magát, megrögzötten a figurális, hagyományos emlékművekhez ragaszkodna. Jovánovics konceptuális environmentjét ma nem lehetne kivitelezni, akkor a rendszerváltás hevében még hihettünk abban, hogy változni fog a művészi ízlés is, de ma már látható, hogy ebben is hátraarcot mutatnak nekünk. Nemrég hallottam egy beszélgetős műsorban valakitől (sajnos nem jegyeztem meg kitől) amikor a magyar közízlésről kérdezték, hogy arról nem tud beszélni, legfeljebb ízléstelenségről. A politikai jobb és baloldalnak egyformán szörnyű az ízlése és a művészeti (vizuális) műveltsége. Nem tudom mit szólna szegény Jovánovics, ha látná, hogyan néz ki most az emlékmű környezete? A sírokhoz egy farostlemezre erősítve ott van az elhunyt fotója, és erre még egy nejlon van ráhúzva. Szörnyű! Az egykor letisztult formákkal meghatározott tér, ma egy zsibvásárra emlékeztet így. Ez egy vizuális környezetszennyezés szerintem. Gondolom ahhoz is kellett, vagy kellett volna engedély, hogy ezeket a táblácskákat valakik ide elhelyezzék. Kik adtak erre engedély? Vajon fel fog tűnni az október 23-i koszorúzásnál valaki(k)nek ez, vagy csak én találom ezt szentségtörésnek?