Holokauszt emléknap - Tudomány és Technika Háza

Tegnap a kadás óráim után, nem maradtam ott letölteni a plusz 1 órát. Ez az egyike annak a 2 órának, amelyet ebben az iskolában kell letöltenem a tanórákon kívül. Elkéredzkedtem, hogy odaérjek két órára a Tudomány és Technika Házába, az egykori zsinagóga épületébe a kecskeméti Holokauszt emléknap rendezvényeire. Szerencsére nem sokat késtem, biciklivel gyorsan átértem. A kapuban és az előadóteremben is volt bolyai diákokkal találkoztam.








Először Székelyné Kőrösi Ilona üdvözölte a megjelenteket, majd Nógrádi Gergely kántor énekelt, először egy zsidó siratót. Már a Cifrapalotás megnyitón is ámulatba ejtett mindenkit az énekével. Most is nagyon hatásos volt. Kiss Jenő Radnóti verset és két Bibó idézetet olvasott fel. A második Bibó idézet arról szólt, hogy a zsidótörvények hatására általános erkölcsi, társadalmi süllyedés következett be, lettek olyan emberek, akik úgy akartak egzisztenciát teremteni, hogy más egzisztenciával rendelkező embereket feljelentettek, internálták azokat és aztán birtokba vették ezt az egzisztenciát.
Dr. Zombor Gábor polgármester kezdte a köszöntéseket. Ő elmondta, hogy Kecskeméten megvan az a nemzeti minimum, hogy egyet gondoljunk a holokausztról. (Az, ami országos szinten nincs meg?! Ő annak a pártnak a képviselője, lehet, hogy minisztere is lesz, aki azt a szörnyű emlékművet készül felállítani, annak ellenére, hogy sokan tiltakoznak ellene. Ma, egy nappal később, már minden tiltakozót rendőrök vittek el!)
Ezután Dr. Grósz Andor Kecskeméti Zsidó Hitközösség elnöke azzal kezdte beszédét, hogy erős érzelmek fogták el itt ebben az épületben Nógrádi Gergelyt hallgatva, hogy vajon hányszor hangzott fel itt a gyász imája 1944 előtt. Az hangsúlyozta, hogy a holokauszt magyar áldozatai, olyan magyar zsidók voltak (és nem magyarországi zsidók!), akik a polgáriasodáson végig ment Magyarországért készek voltak meghalni is.
Ezek után Dr. Zombor Gábor egy virágcsokorral köszöntötte azt az idő hölgyet, aki holokauszt túlélő volt.
Dr. Róna Tamás az Alföldi Régió Vezető Rabbija a kecskeméti zsidóság történetét tekintette át, de előtt tisztázta a "holokauszt" és "soá" szavakat. Kecskeméten 1712-ben jelentek meg az első zsidó kereskedők, majd 1820-ban 243 főt és 55 családot tartottak számon.
A szünet előtt Székely Gábor Kecskemét épített öröksége és a szidó építészek munkássága címmel tartott egy rövid, de alapos elődadást, melyből kiderülhetett, hogy azok a kecskeméti épületetek, amelyeket szívesen mutogatunk és büszkék vagyunk rájuk, azok közül nagyon sok zsidó építész munkája volt. Pl. Cifrapalota, Iparos Otthon, Alkotóház, Város Iskola, Mátyás téri Iskola stb.








Itt egy kis szünet következett, amikor volt alkalom arra, hogy azt a kiállítást megnézzük, amelyet Somodi Henrietta fotóiból állítottak össze. Ezeken a fotókon a kecskeméti ortodox zsinagóga részleteit és Bács-Kiskun megyei zsidó temetőkről láthattuk.
A szünet után (politikusok már nem maradtak) ifj. Gyergyádesz László tartott egy kis ízelítőt, abból a kiállításból, amely jelenleg a Cifrapalotában látható, azaz a Kecskeméthez kötődő zsidó festőművészekről.
Még két előadás következett, Székelyné Kőrösi Ilona előadása Oktatás és kultúra a kecskeméti zsidóság történetében címmel és Nagy István előadása A zsidótörvények hatása és a kecskeméti zsidóságelhurcolása 1944-ban címmel.
Sajnos, az előadások utáni beszélgetésre már nem tudtam maradni, muszáj volt hazasietnem, hogy este hatra vissza tudjak menni a Művész Kávézóba, ahol A. Varga Imrével volt egy beszélgetés. Folytatás a következő bejegyzésben.

Dr. Bánszky Pál - Nyitott Műterem

Csütörtökön a kadás órám után itthon gyorsan ebédet főztem és elkezdtem majd két hét kihagyással egy kicsit készülni a szombati angol órámra. Tudtam, hogy csak pár órám van, mert 5 órakor a Kulturális és Konferencia Központban a Nyitott Műterem sorozatban most Dr. Bánszky Pál lesz a vendég. Pali bácsival előző nap is találkoztam, együtt voltunk Budapesten Laci könyvbemutatóján, és meg is jegyeztük, hogy ilyen gyakran azért nem szoktunk találkozni. A mi ismeretségünk akkor kezdődött, mikor 1992. januárjában keresett egy embert maga helyett, hogy a Bolyaiban tanítson. Szóval, többek közt én neki köszönhetem, hogy Bolyai János Gimnáziumba kerültem. Pali bácsi sokáig volt a Katona József Múzeum igazgatója és ő volt az utolsó művészettörténész végzettségű vezetője (ez a Cifrapalota "profilváltásán" látszik is). Az ő idejében lett az addigi szakszervezeti székházból Kecskeméti Képtár. Ő írta az első monográfiát Tóth Menyhértről. Az ő kezdeményezésére indult el a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely és a Naiv Múzeum. És a sornak még nincs vége. Pali bácsi a visszaemlékezésben kitért rá, hogy Gajdócsi Istvánnak milyen nagy szerepe volt abban, hogy ezeket meg lehetett csinálni itt Kecskeméten.

A teremben két kép is állt, amelyek később kaptak szerepet, mikor Balanyi Károly megkérdezte, hogy mi a különbség a népművészet és a naiv művészet között. A Csaba királyfi legendáját ábrázoló festmény - Juhászné Albert Rozália műve - népművészet, minták után készült. A másik kép naiv festmény, ennek alkotójának - Czene Jánosné - nem lehetett gyermeke, így festett magának, mindenfajta előkép nélkül.
Pali bácsi hozott néhány könyvet, amelyeket ő írt. Ezekből lehetett választani és Pali bácsi dedikálta is őket.
Még a beszélgetés kezdete előtt megnéztem a panoráma termekben Nemes Zsuzsa festményeit A hónap művészet sorozat áprilisi tárlatát. Szerdán ő is ott volt Budapesten a könyvbemutatón. A 4. emeleti tájat ábrázoló képek voltak, a lenti szinten figurálisak. Mindegyik aránylag kisméretűek, meseszerűek, nagyon színesek. A figurális képek hangulata a Gulácsy képekre emlékeztetett.

Ifj. Gyergyádesz László könyvbemutatója Budapesten

Szerda reggel, mikor elindultam otthonról, még nem tudtam, hogy délután Budapestre fogok menni és csak este fogok hazaérni. Az első két órám a 13. E-sekkel volt, ez volt az utolsó előtti alkalom, hogy találkoztunk. Elég lehetetlen időpontban van óránk, de szerencsére a Cifrapalota munkatársai nagyon együttműködőek, így Virág Ági jóvoltából 7.45-kor kezdhettünk az Árpád népe, Gyula népe című honfoglalásos kiállításon. Aztán megérkezett ifj. Gyergyádesz László, aki a Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében című kiállításban tartott egy vezetést a diákjaimnak. Nagyon tanulságos volt, a vezetés után még beszélgettünk a diákokkal egy kicsit. Amikor végeztünk, akkor említette Laci, hogy délután Budapesten lesz a Tóth Menyhértről írt könyvének bemutatója, és a múzeumi kocsiba beférnék, ha lenne kedvem menni. Volt. Bár egy kicsit át kellett alakítanom a délutánom, egy megbeszélést le kellett mondanom, és Péternek is szóltam, hogy ismét későm megyek haza.

De a délutánig még volt 5 órám, ebből három a 12.E-vel, akikkel ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam, a jövő héten már a központi ballagás és a rendes iskolai ballagás miatt nem lesz több óránk. Ezt az utolsó 3 órát a Kecskemétfilm Kft. műtermeiben töltöttük. Barta Irén vezetett végig bennünket, néztünk egy pár filmet, beszélt arról régen hogyan készültek az animációs filmek, és hogy manapság hogyan készültek, abba bele is pillanthattunk. Tóth-Pócs Roland a 3D-s animáció készüléséről beszélt, és éppen kint volt Szoboszlay Eszter, aki a készülő filmjéről mesélt és megmutatta azt a terepasztalt, amelyet ehhez készített. Délre még vissza kellett érnünk, nekem még két órám volt a 9. E-vel, bár sok hiányzó volt a kerámiás kirándulás miatt.
















Délután 2-kor indultunk a múzeumi autóval Budapestre. Fél négyre odaértük az MMA Kecske utcai székházához, ahol Bánszky Pali bácsit kitettük, neki már előbb volt egy programja. Mi pedig sétáltunk egyet a Kolosy tér felé és csak 5 óra felé mentünk vissza a Kecske utcai székházba. A ház alsó szintjén kialakított csillagképekkel dekorált teremben volt a könyvbemutató. Először Juhász Judit háziasszony fogadta a vendégeket, majd Szemadám György a Képzőművészeti szekció elnöke vezette fel a témát. Megszólalt Dr. Bánszky Pál, aki először írt monográfiát Tóth Menyhértről. Volt felesége, Kiss Éva felolvasott egy Tóth Menyhért verset. Magát a Tóth Menyhértről szóló könyvet Földi Péter mutatta be, aki nagy átszellemüléssel beszélt Tóth Menyhértről és az ő festészetéről. Elmesélte, hogy amikor először, diákként találkozott Tóth Menyhért festményeivel, akkor úgy érezte, hogy mindent megfestett Tóth Menyhért előtte, neki már nem maradt semmi. Laci a végén arról az ötletéről beszélt, hogy milyen jó lenne az 1976-os Műcsarnokbeli Tóth Menyhért kiállítást rekonstruálni, ha az MMA is támogatná. Jó ötlet volt, hogy egész idő alatt folyamatosan ment a vetítés, Tóth Menyhért képeivel és fotóival. A bemutató után egy kis kötetlen beszélgetés erejéig még maradtunk, majd fél 8 körül elindultunk hazafelé.

Mikor a Dózsa György úton jártunk egyszer csak látom, hogy a "kisfiamhoz" nagyon hasonlító fiatalember teker előttünk biciklin és mikor elhagytuk, láttam, hogy tényleg ő volt. Az Epres kertből tekert éppen vissza a kollégiumba. Aznap fent volt nála Petra és mielőtt kezdődtek volna Márk órái kicsit vásárolgattak. Petra hazajöhetett volna velünk is, de ő nem akart ilyen későig maradni. De legalább Márkot láttak!

Köszönöm - Thank You - Kiitos

Igen mozgalmas volt a Húsvétot követő hetem. Kedden még nem volt iskola, így a 9. osztályosok dolgozatát ki tudtam javítani és igyekeztem még néhány dolgot elintézni.

Délután a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában "Köszönöm - Thank You - Kiitos" címmel nyílt egy kiállítás, amelyen Paul Gennings (Ausztrália), Outi Sarkikoski (Finnország) és E. M. Alysse Bowd (Kanada) munkáit mutatták meg. Szegedi Zsolt megnyitója után a kanadai lány egy kis performance-szal készült. Fehér ruhába öltözve az általa készített apró, meseszerű fehér porcelán tárgyacskák körül sétálgatott, táncolgatott és az előtte odatett piros tulipánokkal egyfajta "szeret - nem szeret" jellegű dolgot művelt, azaz egyenként kitépdeste a szirmaikat. A végén még egy kislányt is bevont a produkciójába. A másik két alkotó munkáira inkább a geometrikus vonalak voltak jellemzőek.










Még E. M. Alysse Bowd bemutatója előtt egyeztettem Zsolttal a júliusra tervezett caminos rézkarcaimat bemutató kiállításról. Van egy kis tisztázni való még ezzel kapcsolatban, mert én szerettem volna, ha július 17-én nyílt volna ez meg, de lehet, hogy egy másik kiállítással ütközik. Pedig egy bátor húzással reggel írtam Sándor Anikónak, aki a caminoról több nagyon népszerű könyvet is írt, hogy elvállalná-e, hogy a kiállításon egy köszöntőt mond. Nagyon kedvesen vissza is válaszolt, hogy elvállalja, aminek én nagyon örültem és éppen ezért jó lenne tudni, hogy pontosan mikor is lehetne ez a kiállítás.








A kiállítás-megnyitó után a Kulturális és Konferencia Központba mentem, ahol a Walter Gábor családjának megsegítésére rendezett aukciós kiállítást kezdték lebontani, és ekkor lehetett elvinni az elkelt képeket. Mint már írtam és három grafikát vettem, bár az én grafikám nem kelt el, így 4 képpel tértem haza. Itthon gyorsan kerestem helyet az új képeknek a nappali falán.

A képek rendezgetése közben hívott Éva barátnőm, és elhívott az esti Bohém Klubban. Péter a Világjáró Klubban volt így csak egy üzenetet hagytam neki, hogy későn jövök haza. Még sohasem voltam előtte Bohém Klubban. Hasonlóan bohém volt mint egy Bohém koncert, de persze sokkal közvetlenebb, családiasabb. Ezen az estén Mátrai György gitáros és bendzsós volt a középpontban. Egy fiatal fiú, Papp Matyi ugrott be harsonázni, Korb Attila pedig trombitált az éppen a vizsgáira készülő Lebanov József helyett. Kellemes este volt, amely egy sikeres napot és tavaszi szünetet zárt le. Másnap folytatódott az iskola.

Kész a caminos rézkarc-sorozat

Ez a pillanat is eljött, készen lettem a 40 darabosra tervezett caminos rézkarc-sorozatommal. Megvan a minden caminos napra egy rézkarc, azaz a 37 gyaloglós nap és az utána következő 3 turistás nap. Bár az eredeti terv ennyi volt, de még szeretnék kettőt elkészíteni, a 0. és a -1. napot, azaz mielőtt megkezdtem volna a gyaloglást, a Bilbaoban és a Pamplonában töltött egy-egy napról még fogok készíteni egy-egy rézkarcot. Így lesz  meg a teljes 6 hét.
Most a tavaszi szünetben 5 rézkarcot készítettem el. Ezek:
12. nap - Padok zarándokoknak (Valahol Burgos és Hornillos del Camino között, valószínű Rabé de las Calzadas területén olyan padok, amelyeket különböző egyesületek, egyletek állítottak kifejezetten a zarándokok számára.)
19. nap - Mansillas de las Mulas fala (León előtti kisváros, amelynél nagyon szépen megmaradt a városfal.)
28. nap - Reggeli La Fabán (Ruitelánból indulva, a galíciai határ előtt van La Faba, ahol megreggeliztem és elhagytam a kalapom. Olyan hideg volt még reggel a fémszék, hogy a fenekem alá tettem a kalapom, aztán meg ottfelejtettem. Másnap kénytelen voltam egy másikat venni.)
34. nap - Megérkezett a hátizsák taxi (Arzúaban a szálláson ott sorakoztak a hátizsákok, amelyeket taxi hozott. Én ezt a szolgáltatást nem vettem igénybe, de voltak, főleg spanyol és olasz zarándokok, aki így könnyítették meg a dolgukat. Ez a Taxi Mochillas.)
35. nap - Még 19,5 km (Valahol Brea és Arca de Pino között, még Pedroudzo előtt. A csalóka az a dologban, hogy a santiagoi reptér kikerülése miatt ezekre a régi kilométer kövekre még 5 km-t rá kell számolni.)




Ezeken kívül még a lakiteleki gyárról készült sorozatomat is sikerült újabb 3 rézkarccal bővítenem. Egy az új gyárépület oldaláról készült, egy valamifajta fogaskerekekről és egy az ott gyártott műanyag flakonokról.

Azt hiszem, ennyi a húsvéti szüneti termés, mert most már muszáj neki fognom 9. és 11. osztályokban írt témazárók javításának.

Walter Gáborra emlékezve

Két este, illetve program kapcsolódott a két hónapja elhunyt Walter Gábor festőművészhez. Az egyik egy aukció volt, amelynek bevétele Gábor családját segítette. Már volt egy budapesti aukció februárban. Az itt megmaradt képekhez gyűjtettek még felajánlásokat a szervezők, a kecskeméti Szent László Lions Club tagjai. Kedden este volt maga az árverés, amelyre nem tudtam elmenni,mert a Kandóban fogadó óra volt, így estig az iskolában voltam, de a híradásokból az derült ki, hogy sikerrel zárult. Másnap mondta Harsányi Zsuzsa, aki a keddi aukciót szervezte, hogy a megmaradt képeket most kikiáltási áron meg lehet vásárolni. Mikor hazamentem, megnéztem a neten, hogy milyen képek maradtak még meg. Hirtelen felindulásból vettem három grafikát: egyet Benes Józseftől, egyet Murár Gábortól és egyet Varga Minerva Patríciától.

Másnap este a Művész Kávézóban egy kis összejövetel keretében emlékeztünk Gáborra. Magángyűjtőktől kölcsönzött képeiből egy válogatás volt a falakon, a bejárat közelében a dzsesszes témák,  a galérián és a feljáróban tájak, aktok és egyéb témák. Ott volt Gábor édesanyja, aki adott nekem egy fényképet. Azt hitte, én vagyok rajta, én igazítom meg Gábor nyakkendőjét a szeptemberi Premier Galériás kiállításakor, de azon a megnyitón én nem voltam ott, úgy emlékszem, későn tudtam meg és már nem tudattam beilleszti a programomba. Ha valaki felismeri a hölgyet, szóljon!
Király József bevezetője után Szappanos Pista bácsi mesélt Gáborhoz kötődő kapcsolatáról. Ezek után Édesanyja és unokatestvére, a nagykőrösi plébános emlékezett. Ő mesélte, hogy amikor Gábor lúzernek érezte magát, megállapította, hogy a lúzerség mértékegysége a Walter. Ez nagyon jellemző Gábor szarkasztikus humorára.

Még többen mondtak egy-egy történetet, amely Gáborral kapcsolatos. Én csak ott egy kisebb körben meséltem el az én egyik vele kapcsolatos történetemet. Amikor Zebegénybe jártunk, az 1990-es évek első felében, emlékszem, hogy Bruncsák András és Szuhaj Gyuri azzal húzták Gábort, amikor festett, hogy oda még kellene egy 4000-es motívum. Akkor Gábor már festészetéből próbált megélni, és ezt arra értették, hogy az a bizonyos motívum felviszi a kép árát, akkor kb. 4000 Ft-tal. Gyorsan elszaladt két óra, eset 8 körül indultam haza.
Aznap este Márk és Péter Budapesten voltak koncerten, az A38-as hajón volt Laibach koncert. Ez is még karácsonyi ajándék volt. Most Márk vezette az autót, kicsit izgultam. Pont két hónapja volt Péterék balesete, de szerencsésen hazaérkeztek éjjel a koncert után.

Kálvária avatás a Műkertben

Péntek délután a műkertvárosi Szent Ferenc-templom mellett felavattak egy új keresztutat, amelyet Borbély Lajos tervezett csakúgy, mint magát a templomot is, és ez egyes stációkat megjelenítő kerámia domborműveket pedig Lőrincz László készítette. A stációk felajánlásokból készültek, kecskeméti családok, civil és egyházi szervezetek adományaiból készülhetett el az egész.

Sokan eljöttek a felszentelésre. A város részéről Nagypál Sándor mondott köszöntőt. Bábel Balázs érsek úr megköszönte a közreműködőket és megáldotta, felszentelte a keresztutat. Az ő távozása után Fekete Gábor diakónussal végigjártuk a frissen felavatott keresztutat. N.Gizivel a héten már harmadszor találkoztam és mi is beálltunk a sorba, de közben megbeszéltük azt is, hogy valahogy nem az igazi így, hogy ennyire közel vannak a stációk egymáshoz, hogy az eleje a sornak már a negyedik stációt is elhagyta, mi meg még az elsőt se. Maguk domborművek letisztultak, közérthetők.

Miután végigmentünk, a helyi asszonyok nagyon kedvesen mindenféle finom pogácsával kínálgattak és a Fekete László borából készült forralt borral. Mindkettő finom volt.
Még nem jártam az itteni templomban, így kaptam az alkalmon, hogy még az avatás előtt megnézzem. Éppen a benti stációkat és az üvegablakokat fotóztam, mikor egy néni odajött hozzám, és megkért, hogy fotózzam le, mikor egy virágcsokrot ad át Bábel Balázs érsek úrnak. Én megtettem, de nem tudom, hogy miért kérte és azt sem, hogy hogyan jut el hozzá ez a fotó. Lehet, hogy azt hitte, hogy sajtófotós vagyok, és egy nyomtatott vagy elektronikus újságban meg fog jelenni?
Igazából szerettem volna az érsek úrral beszélni. Még mindig Márknak keresünk restaurálandó szobrot, amelyet negyed, illetve ötöd évben felújíthatna, esetleg diplomamunka is lehetne. Sajnos, most nagyon sietett, de talán a jövő héten, mikor újra jön majd Kecskemétre, sikerül vele beszélnünk.