A szocreál Magyarországon és Buen Camino - két előadás a Katona József Könyvtárban

 Ezen a héten két olyan előadás is volt a Katona József Könyvtárban, amely érdekelt és el is tudtam menni rá. Hétfőn megint volt egy értekezlet a Bolyaiban, kedden ugyanebben a témában a Kandóban, de azt nem kellett végigülnöm, mert kedd délutánonként órám van, de szerencsére annak fél 4-kor vége volt, így a 4-kor kezdődő előadásra éppen odaértem a könyvtárba. Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria megbízott igazgatója tartott előadást A szocreál Magyarországon címmel. Nem sűrűn hallani ebben a témában előadást, így kíváncsi voltam. Gondoltam, hogy jó lesz, hiszen Szücs György neve garancia volt erre. Szépen rámutatott arra, hogy nem minden értéktelen, ami abban az időszakban készült, illetve hogy milyen sajátosságai voltak Magyarországon a művészetnek 1949-1957 között. Az előadáson találkoztam Monori Laurával, egykori kandós tanítványommal, aki művészettörténésznek készül, az alapképzéses diplomája már megvan, most felvételezik mesterképzésre. Nagyon örültem neki, mert már régen láttam, annak idején 2007-ben ő is egyike volt azoknak a diákjaimnak, akik nagyon szép eredményt értek el a művészettörténet OKTV-n. Azután az év után még 2 évben volt OKTV-s diákom, de azzal, hogy sem érettségi mentesség, sem semmiféle plusz nem jár a felvételin (a művészeti felsőoktatásban), egyszerűen már rábeszélni sem tudok arra egyetlen diákot sem, hogy erre a nagy munkára vállalkozzon. Más: egy régi ismerősöm a könyvtár II. emeletén dolgozik már elég rég óta, és mindig mondogatta, hogy a kandós diákjaim milyen szorgalmasan járnak könyvtárba anyagot gyűjteni a művészettörténet házi feladatok elkészítéséhez. Na, most azt mondta, hogy most már nem járnak a művészetis diákok. Bizony én is tapasztalom, hogy a házi faladatokban forrásként csak a wikipedia szerepel, a diákok számára kizárólag az létezik, ami a neten rajta van!

Csütörtökön a lyukas óráimban paszpartúztam, mert a Paletta kiállításra aznap volt a beadás. Egyik szakkörös lányom adta be az anyagot a Kulturális és Konferencia Központba, mert én kerékpárral voltam, igaz a végén tolnom kellett, mert a hátsó kerekem teljesen leengedett. Délután a spanyolországi Szt. Jakab zarándokútról az El Caminoról tartott egy vetítéses élménybeszámolót Németh Hajnalka. Erre a programra a szakköröseimmel mentem, a jövőhéten majd készítünk ezzel a témával kapcsolatos munkákat. Mióta (2 éve) eldöntöttem, hogy annak az évnek a nyarán, amikor betöltöm az 50-et, végigjárom a Caminot, sok-sok könyvet, filmet olvastam és néztem meg ebben a témában, tehát mondhatni eléggé képben voltam, de ettől még érdekes volt, bár valóban nagyon személyes volt az előadás, többször is elcsuklott Hajnalka hangja.
Ezen a napon megint több program is volt, amely érdekelt volna, de ütköztek az időpontok. A könytáras előadás 3-kor kezdődött (fél 5 után lett vége),  4-kor pedig a Kortárs Művészeti Műhelyek szervezésében Háy Jánossal és Lovasi Andrással volt egy beszélgetés a Kerámia Stúdióban, de 5-től már Öveges László főépítész tartott előadást Városrendezés előtt álló kihívások a 2011-2014 közötti időszakban címmel a MTA RKK Alföldi Tudományos Intézet Rákóczi úti székházában. Talán erre az előadásra még el is tudtam volna menni, ha nem este az ágyban, olvasgatva az aznapi Petőfi Népét, értesülök róla, hanem már lehetőleg előtte nap.

Báron László emléktábla a Ciróka Bábszínházban

A szombati kiállításmegnyitón Balanyi Karcsi és Lakatos Pali is kérdezte, hogy hallottam-e arról, hogy másnap avatják fel a Ciróka Bábszínházban Báron Laci bácsi emléktábláját? Hivatalos meghívót nem kaptam, csak az újságban olvastam, és szándékoztam is elmenni. Április 22-én lett volna Laci bácsi 81 éves, tavaly itt a Cirókában ünnepeltük a 80. születésnapját. Lakatos Pali már régen mondta, hogy elkészíti ezt az emléktáblát, ennyivel tartozik Laci bácsinak. Pali ugyan azt szerette volna, ha a márciusban nyílt életmű-kiállítás megnyitója után szépen átsétálunk, és így avatjuk fel az emléktáblát, de végül másként alakult.

Tehát hivatalosan: vasárnap délelőtt 10 órakor avatták fel a Ciróka Bábszínházban Báron László (1931-2011) emléktábláját, amelyet Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész készített. Rumi László és Szabó Balázs megénekeltette a családtagokból és a tisztelőkből álló közönséget, és leleplezték az emléktáblát. Egy pár szót beszéltem Manyikával, és említette, hogy a lányok (Laci bácsi és az ő lányaik) felajánlották a város számára a régi lakóházat (amelytől nem tudott Laci bácsi megválni, és nem emlékszem, hogy Belső-Szegedi út, vagy Szultán utca), hogy ott valamiféle múzeum jöjjön létre Laci bácsi munkásságából. Nem tudom, mikorra lesz ebből valami, főleg ha olyan épületekre gondolok, mint az egykori Városi Mozi. Én mindenképpen üdvözlöm ezt a kezdeményezést, és várom, mikor mehetünk az avatási ceremóniára! Addig is már biztos Laci bácsihoz kapcsolódó esemény, május 12-én szombaton a Cifrapalotában a Laci bácsi életművét bemutató kiállítás zárónapján emléknapot rendeznek, amelynek a pontos programja még alakulóban van.
Balanyi Karcsi adott egy példányt a Laci bácsiról írt monográfiából, amelyet ifj. Gyergyádesz László írt és ő szerkesztett és még  márciusban jelent meg. Mikor belelapoztam meglepődve láttam, hogy lábjegyzetben szerepel a nevem, illetve az ART Brigád blog a 23. oldalon.

Válogatás a XXI. Debreceni Tavaszi Tárlat anyagából - Kulturális és Konferencia Központ

Kecskemét és Debrecen város együttműködésének egy újabb állomása ez a kiállítás, azaz a Válogatás a XXI. Debreceni Tavaszi Tárlat anyagából a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. Februárban a Kecskeméti Képzőművészek Közössége állított ki egy válogatást a tagság munkáiból Debrecenben a Kölcsei Központban, amelynek ez a kiállítás a viszonzása. Kicsit más azért a két kiállítás, hiszen még mi egy város művészei vagyunk, úgy ez a kiállítás egy Hajdú-Bihar megyei válogatás. Ráadásul nálunk nemcsak MAOE tagok állíthatnak ki, a debreceniek pedig kikötik a MAOE tagságot (és még abból is zsűriznek!).

Először úgy volt, hogy nem tudok elmenni a megnyitóra a bolyais programom miatt (meg dühített az is, hogy munkanap délelőtt 11-re rakták a megnyitót). Ez ezért is bántott, mert egy megnyitón elhangzanak információk az alkotókról, esetleg egy ilyen válogatásban kiemelnek egyes alkotókat, azaz megtudhatunk valami pluszt. Most úgy érzem, hiába tudtam elmenni a megnyitóra, nem lettem okosabb annál, mintha csak úgy beestem volna később erre a tárlatra. Ugyan Sulyok Géza festőművész kedves gondolatokat mondott, de azok túl általánosak voltak, semmivel sem tudok most többet a Hajdú-Bihar megyei alkotókról és alkotásokról. Első benyomásom az volt, hogy egy igen komoly válogatás ez, már csak a mennyiséget tekintve is (állítólag a mienk is hasonló volt, mondta is Balanyi Karcsi, hogy jó lett volna azt a válogatást itthon is bemutatni), meg a grafikai anyagot nézve. Szerencsére a látogatók kézhez vehettek egy-egy kiadványt a Debreceni Tavaszi és a Nyári Tárlatról. Talán nem meglepő, ha nekem Durucskó Zsolt vegyes technikával készült grafikái és Szilágyi Imre rézkarcai tetszettek legjobban. Szikora Imivel és Szoboszlay Eszterrel egy kicsit filóztunk azon, hogy hogyan is készülhettek Durucskó munkái, a füzetben mélynyomást írtak, amit kizártunk, szerintük digitális print.

Szikora Tamás kiállítása a Premier Galériában

Ezen a héten is minden napra jutott valami program. Húsvét után már kedden kezdődött az iskola, a csányis diákjaimat a Kerámia Stúdióba vittem el, kora este pedig egy szűkebb körű barátnős találkozót tartottunk Irénkénél. Szerdán csányis megbeszélés (majd 2 órás!) volt, csütörtökön pedig a szokásos szakköröm után már 5 órára mehettem volna a Dán Kulturális Intézetbe egy kis gimis koncertre, de a jövő heti Bolyai Iskolák Találkozójára még meg kellett írnom egy idézetet, így csak akkor indultam el a suliból, mikor a koncert kezdődött. Ez most kimaradt. Viszont időben odaértem a Premier Galériába, ahol Szikora Tamás kiállítás nyílt. Szikora munkáit már ismertem innen-onnan, de önálló kiállítását és őt magát még nem láttam. A kis galériában is nagyon hatásosak voltak a dobozos, kéményes munkák. Szikora Tamás ugyan nagyon leszűkítette műveinek motívumait, de azokat végtelen módon variálja, különböző anyagokkal, technikákkal. Hozzám közel állnak ezek a puritán, geometrikus formák. A kiállítás Lugosi Logo László fényképész, művészeti író nyitotta meg egy személyes ajándék rögtönzött kiállításával.
Egy kis beszélgetésre maradtam még, finom volt a bor (Jackfall Bormanufaktúra), de aztán már siettem haza, bár épp az ajtóban még Walter Gabival (van egy jövő évre tervezett közös projektünk, de még titkos) összefutottam.

Falus Elek sgraffitoi rézkarcon

Még márciusban készítettem el azokat a rézkarcokat az egykori Mátyás téri iskolaépület (ma a KEMÜ, Kandó Kálmán Szakközépiskola használja) sgraffitoiról, amelyet Falus Elek tervezett. Csakhogy az egyik nem sikerült, kb. 4-szer alapoztam újra míg egy elfogadható darab született. Mintha minden összeesküdött volna ellenem, hol ráégettem, hol nem látszott semmi stb.
És ezzel be is kellett fejeznem a tavaszi szünetei alkotásaimat, mert mert várt még 3 osztálynyi dolgozat kijavítása.

Újabb temetős rézkarc

A kísérletezgetés után elkészítettem egy újabb temetős rézkarcot is, így már hatra bővült a sorozat (kecskeméti zsidó temető, balatonudvari szívalakú sírok, isztambuli iszlám temető, cambridge-i Histon roadi temető, budapesti köztemető 301-es parcella kopjafái és most erdélyi, vaskeresztes temető). Még 2007-ben voltam a barátnőimmel Erdélyben, ahol több a világörökség kincsének számító fatemplomot is felkerestünk Máramarosban, de a Desze (Desesti) fatemplomnál engem a vaskeresztes sírok ihlettek meg.
Éva barátnőmnek még tartozom egy erdélyi szénaboglyás grafikával, mert sokszor lelassított megállt nekem az autóval, hogy jó és sok fotókat tudjak készíteni a leendő grafikákhoz. Na, ez még nem készült el, csak a temetős.

Kecskeméti szuvenírok

 A tavaszi szünet hosszúnak semmiképpen sem volt mondható, de nem voltam tétlen, készítettem újabb szuveníroknak szánt karcocskákat. Ezúttal a Cifrapalota és Városháza mellett elkészült az Újkollégium (Református Gimnázium) és a Katona József Színházról is egy-egy kis ajándéknak való grafika. Tetra Pakos dobozra karcolt grafika előnye, hogy nem kell vaskloriddal maratni, ellentétben a rézkarccal, ám nehezebb lenyomtatni, nincs tartása és nem lehet melegíteni, hogy könnyebb legyen a felfestékezés, valamint nem lehet róla csak max. 10 példányt lenyomtatni.

Három a kislány - Somorjai Anna, Somorjai Réka és Thuróczy Erika kiállítás a Bolyai János Gimnáziumban

Az igen mozgalmas szombatom után, vasárnap itthon maradtam dolgozatokat javítani, pedig Péter éppen Ráckevére ment, ahol még sohasem jártam. Megígérte, hogy nem soká elmegyünk együtt is!
A tavaszi szünet (2 munkanap mindössze!) előtti 3 tanítási nap hasonlóan mozgalmas volt, csak éppen az iskolá(k)ban. Hétfőn a Bolyaiban kedden a Kandóban volt fogadó óra.

A Bolyaiban hétfőn délután nyitottam meg ünnepélyesen három szakkörös lányomnak a kiállítását a 2. emeleten kialakított diákgalériában. A megnyitón közreműködött Molnár Ágnes és Erős Dávid. A lányok nagyon aranyosak voltak, teljesen meghatódtak, de a jelenlévő szülők is.
Körülbelül ezt mondtam el:

"Egy kiállítás ünnep, a kiállítótérnek és a kiállító „művészeknek” is, aminek kezdetét a megnyitó ceremónia tölti be. Adjuk meg a módját! Nem kis dolog az, ha valakinek már középiskolás korában kiállítása nyílik, mégha nem is teljesen egyéni, hanem így hármasban állítanak ki. Hamarosan szólok majd róluk külön-külön is, de először így együtt néhány jellemző.

A három leányzó 3. éve jár a gimnázium rajzszakkörébe, 2 éve még ők voltak a „kicsik”, most ők a „nagyok”. Lelkesedésük, tenniakarásuk engem is lelkesít. Sok-sok városi, országos és nemzetközi pályázatra készültünk együtt (pl. Kémiai Társaság, Olasz Kulturális Intézet, Ludwig Múzeum, Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ).

Ők ugyan külön személyiségek, és meg is küzdenek azért, hogy így gondoljak rájuk, de amellett, hogy együtt járnak a szakkörömbe, még más hasonlóságok is vannak köztük.

Mindhármuk rajzolás iránti szenvedélye már nagyon korai gyermekkorban megmutatkozott. A szülőkben támogatókra találtak és mindannyiuk egyfajta kikapcsolódásként, feszültség levezetésként, terápiaként is fest, rajzol. Egyenlőre egyikük sem művészeti területen akar továbbtanulni.

Nagyon örültem annak, hogy 9. év végén az Ifjúsági Otthon nyári táborában (ajánlásomra) részt vettek, sőt tavaly ismételten. Így nemcsak tőlem, hanem Ugray Zsuzsa és Szikora Imre kollégáimtól is tanultak. Réka most is már az Ifjúsági Otthon grafika szakkörébe, ahol a rézkarc technikáját is megtanulta. Erika pedig tavaly nyáron (szintén ajánlatomra) részt vett egy koreai festő akvarell mesterkurzusán a Művésztelepen.

Abc sorrendben:

Somorjai Annamunkái szerepelnek az első 4 lapon, amelyeken látszik vonzódása a lendületes formákhoz és színekhez. Egyaránt készít figurális és non-figuratív képeket is, grafikákat és festményeket is.

Somorjai Réka inkább kötődik a figuralitáshoz, az emberhez, állathoz vagy éppen a tájhoz. Kedvenc technikája a tus, a rézkarc és az akvarell. Talán az ő munkái a legkeményebbek, határozottabbak, „férfiasabbak” (ezen nem kell megsértődni, a vonalvezetés határozottságára utaltam csupán).

Thuróczy Erikamindegyik munkája festmény, amelyek sokszor non-figuratívok, az ő kedvenc technikája az akvarell, bár szereti a szénrajzot és tust is.

Mindannyian az impresszionizmus és szecessziót nevezték meg kedvenc stílusuknak.

Nem érdeklő őket az elismerés - ezt ők mondták, de én tudom, hogy igenis fontos számukra az elismerő visszajelzés, vagy az építő kritika. Ezért most én köszönöm nekik az eddigi szakkörös ténykedésük és kívánok sok-sok sikert az élet bármely területére, de kívánom, soha nem felejtsék el az alkotás „gyógyító” jellegét sem!

És köszöntsétek ti és őket!"

Kedden két felkérés is érkezett e-mailban, május 25-én Lakiteleken kellene megnyitnom ez egyik osztályomba járt lány férjének fotókiállítását, és június 21-én pedig Zánkán kellene egy konferencián előadást tartanom.

XXL - Nyitott műterem zárás

Kicsit el vagyok maradva a bejegyzésekkel, egyrészt nagyon sűrű volt a hét, sok bejegyzést kellett volna írnom, és amiért sok eseményre kellett elmennem, nem értem rá írni.
Szóval még a múlt hét szombaton, közvetlenül a Duna projekt után egy beszélgetéssel zárta az X csoport azt az egy hetet, amelyet nyitott műteremnek hirdetett meg. Szombaton délután 4 órára felkerültek az egy hét alatt készült munkák a falakra, amelyek között a beszélgetést Kriskó János vezette. Egyenként elmesélték, hogy mit sikerült a tervezettekből megvalósítaniuk. Azt mondták, nagyon tanulságos volt az elmúlt hét, de nem biztos, hogy többet vállalkoznának ilyenre. Legtöbben többet tervezetek, de aztán a kíváncsi közönség miatt mégse haladt úgy a munka. Én biztos sokkal szigorúbban vettem volna a megadott 16-19 óráig terjedő "nyitvatartási időt", de ez nem az én programom volt.
Nagyon szeretem Istvánffy Ilona ételes, konyhás munkáid, de ez a halászlé még nem az igazi - ezt ő is mondta. Valószínű még fogja folytatni, ha újra itthon lesz. Szikora Imre és Sebők Kata munkái viszont befejezettek, hozzám kettőjük munkái álltak legközelebb. Szoboszlay Eszter jól haladt a filmjével, bár ez így kiállítva nem volt olyan mutatós. Kun László az utolsó pillanata lett kész térbeli "képregény dobozával". Zsolczay Balázs elvetette a dunai hajós motívumok és helyette egy tornyot festett. Pongrácz Márta befejezte a kutyájáról és a macskájáról festett képeket. Balogh József és A. Varga Imre a tőlük megszokott munkákkal zárta a hetet.
 
Több bolyais diákom is eljött, a kötelező Tavaszi Fesztiválos feladatnak köszönhetően. Kíváncsian várom, miket írnak majd a beszámolójukban!

 

Kecskemétnél a Duna hossza 97 méter

A Bozsó Gyűjtemény az idei Tavasz Fesztiválon egy rendhagyó projekttel szerepelt, hiszen most az átépítés miatt nem tudtak kiállítást rendezni a Klapka utcai házban. A Dunával kapcsolatos műveket vártak diákoktól és profi művészektől, amelyek digitálisan küldtünk, és ezt több ponyvára kinyomtatták. Ezeket a ponyvákat állították volna fel a Városháza előtt szombat délután, ha nem lett volna viharos erejű szél. Így csak a földre fektették, feltettük le. Jó néhány eredetileg csak látogatóként vagy kiállítóként érkezőnek jutott aktív szerep, le kellett fogni, rá kellett taposni a ponyvák szélére, hogy ne vigye el a szél, de még így is néha a szél volt az erősebb.
Három szakkörös diákmunkát adtam be és egy sajátot, ami egy régi kis ceruzarajz volt még 1994-ből. Kb. 120 mű érkezett be összesen, a diákmunkák mellett többek közt Bruncsák András, Harsányi Zsuzsa, Szappanos Istvám, Benes József, Mártonfi-Benke Márta, G. Szolláth Kati stb.művei.
Lóránd Klárika aztán lemérte és 97 méter hosszú lett összesen! A beígért önkéntesek nem érkeztek meg, pedig nagyon-nagy szükség lett volna rájuk, de érdekes volt a művészeket új szerep körben látni, fotózni!
Klárika azt ígérte kiviszik ezt az anyagot iskolákba is, hozzánk a Bolyaiba is, ha akarjuk. Akarjuk!

Polaroid 65 - Magyar Fotográfiai Múzeum

Pénteken nyílt a Magyar Fotográfia Múzeum legújabb kiállítása Polaroid 65 címmel.A meghívó mellé megkaptuk André Kertész 90 éves korában készült polaroidjának nyomdai változatát az eredeti méretben. Igazán stílszerű gesztus! 65 éve létezik ez a fotográfiai technika, amelyről én azt hittem csak kicsi képek készíthetők vele, és hogy már rég kiment a divatból. Ez a kiállítás rádöbbentett mekkorát tévedtem. A XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé és az instART alkotócsoporttal közösen létrehozott tárlat igazán sokszínű, témában, méretben is. Szerencsémre ott volt Irénke barátnőm veje, Lakó Péter, aki fotós és egy kis technikai magyarázatot adott nekem a képekhez. Nagyon tetszettek az egészen festői hatású képek (Varga Tamás, Tóth EGO István) és a mellékelt rácsos (Varga Gábor Ákos), kerti székes (Sebestyén László) és Haikus (Pók István) fotók.

És végre sokan voltak a Fotográfiai Múzeum megnyitóján!