Először Lővei Andrea az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának vezetője beszélt magáról a díjról, majd Szeberényi Gyula Tamás a alpolgármester köszöntötte Jánost és a résztvevőket. Őt
Király József kecskeméti önkormányzati képviselője követte, aki felolvasta a felterjesztés szövegét, ugyanis ő volt az, aki megtette ezt. A javaslatát aztán Szanyi Tibornak továbbította, aki az Európai Parlamentben a megfelelő bizottságnak nyújtotta be ezt a felterjesztést. A 2008-ban alapított díjat azoknak ítélik oda, "akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához vagy az Európai Unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítanak ki". Az előző évben is kapott egy kecskeméti polgár ilyen díjat, akkor Farkas Gábor az Európa Jövője Egyesület elnöke, azaz a Csiperó Találkozó kitalálója, főszervezője és ő is Király József javaslatára lett felterjesztve.Probstner János legnagyobb érdeme, hogy megálmodta, létrehozta és a kezdetektől 2011-ig vezette a Nemzetközi Kerámia Stúdiót, ahol jóval az Európai Unió gondolata előtt megvalósult az európaiság gyakorlata.
Csenkey Éva művészettörténész méltatta a szakma részéről János munkásságát és ő is kitért arra, hogy János már az 1970-es évektől képviselte és gyakorolta az európai értéketek és ehhez másokat is hozzásegített a stúdió révén.A kecskeméti pályatársak, művésztársak részéről Farkas Gábor építész beszélt, aki 40 éve ismeri Jánost és barátjának is tekinti, több közös munkájuk is volt.
Ezután következett Szanyi Tibor, aki várakozásomon felül teljesített, egész jó beszédet mondott. Először nagyon közvetlen módon beszámolt arról, hogy János milyen módon fogadta, azaz milyen arcot vágott a méltatása közben. Aztán kitért az idén 70 éve lezárult II. világháborúra, és arra, hogy Európa békepárti, hogy milyen értékeket képvisel. Mindezek után került sor magára a díj átadására, amelyet János röviden és meghatódva köszönt meg, és hangsúlyozta, hogy a díj mindazoknak is szól, akik segítették őt, munkatársai voltak a stúdióban.
Pázmándi Antal a kerámiaszakma képviselőjeként szintén nagyon közvetlen, baráti stílusban. Hangsúlyozta, hogy az ő életműve létre se jött volna, ha nincs a stúdió, mert neki nem volt magashőfokú kemencéje. Arról is beszélt, hogy Jánosnak annak idején hogyan sikerült nagyon neves kerámikusokat meghívni Kecskemétre, hogy idejöjjenek dolgozni és hogy tőlük is bekerüljenek művek a kortárs kerámiagyűjteménybe.Az ünnepség zárásaként Kobzos Kiss Tamás három éneket adott elő, majd gratulációkkal és pezsgős koccintással ért véget a ceremónia. Természetesen én is gratuláltam.
János munkásságáról az alábbi linkeken lehet olvasni:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/probstner-janos-972, http://www.bacstudastar.hu/probstner-janos
A fogadáson még tudtam néhány szót váltani olyan régi stúdiós ismerősökkel, mint például Kun Éva kerámiaművész, aki még mindig úgy beszélt rólam, hogy "itt a kislány". Azt hiszem, nem írtam még a Nemzetközi Kerámia Stúdió, illetve Probstner János és az én kapcsolatomról. Most megpróbálom összefoglalni. Szóval, 1982. szeptemberében kezdtem el dolgozni a stúdióban, mikor 19 évesen kijöttem levelezőre, mert az akkori férjemet baleset érte és muszáj volt dolgozni. Igazából a férjem dolgozott teljes státuszban és csak félben, de mivel nekem több pénzt tudott János fizetni, papíron ez fordítva volt. Akkor 4 hónapot voltam ott, azaz az év végéig, de ez a kicsi idő is nagyon sok élményt adott és ezek befolyásolták a későbbi életemet is. Akkor albérletben laktunk, de alig jártunk haza, mert imádtuk a stúdió hangulatát, napközben is és esténként is, mikor közösen főztünk, vacsoráztunk az éppen ott alkotó művészekkel. Még mosni is a stúdióban mostam. A feladatom az akkori múzeumban afféle mindenes volt, azaz a tárlatvezetéstől kezdve a takarításig minden. Sajnos, az év végével megszűnt a státuszom, mert megkezdődtek az átépítések, akkor bővült a stúdió az akkori múzeumépület mögötti résszel. Sokáig visszajártam még a stúdióba, majd 1985-ben a szakdolgozatomat a stúdió addigi történetéről írtam. Ez a dolgozat a Katona József Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében megtalálható és olvasható. Akkor alapműnek számított, mert addig még senki sem írta le a történetét, akkor még aránylag könnyen vissza tudtak emlékezni az alapítók és közreműködők, akikkel interjúkat készítettem. Sajnos, saját példányom nincs belőle, mert akkoriban írógépen és indigópapírral készültek a szakdolgozatok, és csak 3 példány készült belőle: egy a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola számára, egy a stúdió számára és egy könyvtárnak, mivel helytörténeti vonatkozása volt, akkor ingyen kötötték be, cserébe ott kellett egy példány hagynom. (Sajnos, erről a korszakról nincsenek fotóim!)
Aztán eltelt 15 év és 2000. decemberében János megkeresett, hogy odahívjon dolgozni, azt mondta, keresi az utódját és szüksége van egy önállóan dolgozni képes ügyvezető titkárra. 2001. február elsején kezdtem újra a stúdióban dolgozni, de az már egészen más volt, mint az első. Kétgyermekes, 38 éves családanya voltam, aki a tanári pályáról került oda, ahol megszokott egy bizonyos fajta kötöttséget, de ez együtt járt egy bizonyos fajta kiszámíthatósággal. Igaz, hogy délelőtt soha nem értem rá, de akár 3 hétre előre is meg tudtam beszélni valamivel egy délutáni találkozót. Na, a stúdióban délután 3-kor még nem tudtam, hogy aznap mikor tudok hazamenni. Nagyon hamar, már március végére tudtam, hogy ez nekem nem megy hosszú távon. Persze volt még számos dolog, ami miatt abban erősített meg, hogy nekem tanítani kell, nem pedig egy irodában ülni, még ha az a Nemzetközi Kerámia Stúdió irodája is. Így 2001. augusztus 16-i dátummal visszamentem a Bolyai János Gimnáziumba tanítani. (A Kandó művészeti tagozatán a stúdiós munkám mellett is folyamatosan tanítottam óraadóként, akkor csak heti 6 órám volt ott.)
Mióta 2011 végén visszavonult, csak nagyon ritkán találkoztunk. Tudom, hogy nagyon nehezen viselte az akkor történteket, de talán mára megnyugodott és a gazdálkodás új értelmet ad az életének. Kedves János! Egészséges és termékeny éveket kívánok még neked!
