Művészettörténet érettségi - 2014.

Eddig minden évben leírtam a művészettörténet érettségi írásbeli tesztjével kapcsolatos észrevételeimet. Itt az idei szaktanári jelentésemből idézek:

Az idei teszt, a 2010-eshez hasonlóan könnyű volt. Eddig mindig nagyon hangsúlyos volt a reneszánsz és a barokk korszak. Idén is így volt, de a legtöbb feladatban nem egy stílus szerepelt.

Idén a legrosszabb 47 %-os, a legjobb 76 %-os volt. Az írásbeli átlaga 66,55 %. Senki nem írt rosszabbat, mint az év végi jegye, de 14-en jobbat, sőt ketten két jeggyel jobbat írtak. Azért az meglepő, hogy sok elégséges vagy közepes tanuló is jóra írta meg a tersztet, de a jók is. Annyira mégse volt könnyű a teszt, hogy a négyesek 5-ösre írják meg. 

A továbbiakban az egyes feladatokra vonatkozó észrevételeimet írom le tételesen:

1. feladat – A feladat a tájábrázolásról szólt és teljesen korrekt volt. A legtöbben akkor vesztettek pontot, mikor a d. feladatrészben olyan festőt írtak, akinek az életművében nem jelentős a tájkép.

2. feladat – Ez a feladat az épületfunkciókról szólt és szintén teljesen korrekt volt. A legjobban ebben a feladatban teljesítettek a diákjaim, de meglepő volt számára, hogy egyesek nem tudták megnevezni az épülettípust, csak körülírták az épület rendeltetését.

3. feladat – A reneszánsz és barokk művészetről szólt, szintén korrektnek mondható.

4. feladat – A különböző vallások templomairól szólt. Igaz, hogy csak 1 pontot jelentett, de megjegyezném, hogy a vizsgakövetelményekben egyáltalán nem szerepel a judaizmus és a zsinagóga fogalma. Persze, illik ismerni, de akkor talán bele kellene venni a vizsgakövetelmények közé, ha beletesszük az írásbeli tesztbe.

5. feladat – Az impresszionizmusról és az expresszionizmusról szólt, de a b. feladatrészben félrevezető szerintem az expresszionizmus francia megfelelőjének nevezni az fauve-ot, hiszen a fauve egy dekoratív, könnyed, gondolatiságot nélkülöző irányzat. Ez megtévesztette a diákjaimat, és ha ezt nem tudták, akkor az utána következő feladatrészben is hiányosan, vagy hibásan szerepelt a példaként kért két művész neve.

6. feladat – A realizmus volt a témája, de Izsó Miklóst és az ő Táncoló parasztját a romantikához soroljuk!

7. feladat – Összehasonlító elemzés két csataképről. Elég ügyesen megoldották a feladatot, talán ott hibáztak, hogy nem olvasták el figyelmesen a feladatot, hogy a stílus és a kompozíció szerint kérte a feladat az összehasonlítást. Talán szerencsésebb lett volna, ha a stílus helyett előadásmódot, megjelenítést írtak volna a feladatban.

8. feladat – A reneszánsz képzőművészetről szólt. Ennél a feladatnál teljes egészben lexikai tudásra volt szükség, és ez meg is látszott a teljesítményen.

9. feladat – Bernini munkásságáról szólt és az előző feladathoz hasonlóan itt is lexikai tudásra volt szükség. Képek segítsége nélkül kellett 4 példát írni a Rómában található munkáira. Ez a feladat sikerült a leggyengébben.

10. feladat – A bélapátfalvi ciszterci templom fotói láthatók a képeken. Ha felismerte a diák, akkor már 3 pontja meg is volt, ám ha nem, akkor 3-at bukott. A többi, 4 pontot érő állítás leolvasható volt a képekről.

11. feladat – Elvileg nem okozhatott volna gondot a feladat, mégis a második leggyengébben sikerült lett.

A teszt könnyűségét az is jelzi, hogy aki legtöbb ideig dolgozott a feladatlapon, az is másfél óra alatt befejezte. Annak ellenére, hogy ez a teszt a legtöbb eddiginél könnyebb volt, kevesebb lexikai tudást igényelt, mégis újra muszáj leírnom, amit eddig minden szaktanári jelentésemben leírtam, illetve az Oktatási Hivatal számára is jeleztem régebben: megengedhetetlennek tartom, hogy egy központi műtárgylista és fogalomlista nélkül kell készülnünk az érettségireés egy felületesen és felszínesen megfogalmazott követelmény leírás szerint, amelybe bármi belefér. 
Nem történt szintén semmi változás a szóbeli tételek számomra teljesíthetetlen - százalékos előírásaival (80 %  a barokkig - 20 % 19-20. század és 60 % magyar - 40 % egyetemes) kapcsolatban sem.

Május harmadik hete

Két szörnyű éjszaka és egy nap után képtelen vagyok az elmúlt egy hét eseményeiről részletesen, külön bejegyzésekben beszámolni, pedig minden napra jutott ismét egy-egy program, esemény a szokásos iskolai tennivalók mellett. A időjárás is végre májusi arculatot mutatott, így a hangulatom is egyre jobb lett, de hétvégi rosszullétem mindent elrontott.
Hétfőn rövidített órák voltak a Kadában, de mégse tudtam alkotásra felhasználni a délutánom, mert fodrászhoz voltam bejelentve (kéthavonta szoktam festetni-vágatni).
Kedden barátnős délutánt tartottunk, volt bolyais kolléganőimmel. Igazából kedden és szerdán már csak déltől van órám a végzősök kimenő órái miatt, de azt az utasítást kaptuk, hogy legyünk bent akkor is az iskolában, nehogy más kollégáknak kelljen helyettesíteni adott esetben. Ez azt eredményezte, hogy nem értem a végére a művészettörténet írásbelik javításának, illetve a szaktanári jelentés megírásával, mert ott a suliban nem lehet (legalábbis én nem tudok) javítani, dolgozni, nincs egy csendes nyugodt hely, vagy egy szabad számítógép.
Szerdán délután folytatódott a Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében című előadássorozat a Cifrapalotában. Most Székelyné Kőrösi Ilona tartott előadást Telcs Edéről a kecskeméti Kossuth-szobor alkotójáról. Sok érdekességet hallhattunk Ilonától, például, hogy egy 12 gyermekes zsidó család másod szülöttje volt Telcs Ede, hogy a kecskeméti volt az 50. Kossuth-szobor, hogy mostani Boldogasszony tér is szóba jött a szobor helyeként, hogy teljesen közadakozásból valósult meg.
Csütörtökön korán végeztem a Kadában, így egy gyors ebéd készítés után tudtam rézkarcozni, maratni és nyomtatni. Elkészült a sógoromról készült részkarc foltmaratása, de nem vagyok elégedett, így valószínű dolgozom még rajta. Aznap volt egy kiállításmegnyitó a Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában, de nem mentem el egyrészt a rézkarcozás miatt (nem volt kedvem kimosakodni), másrészt egy volt bolyais tanítványommal, Rékával megbeszéltem, hogy eljön hozzám, és az osztálya (13. D) nevében elbúcsúzik tőlem. Jobb későn, most sosem.
Péntek diáknap volt a Kandóban. Idén nem akartak semmi mást az osztályom diákjai, mint csilis-babot főzni. Tavaly még lelkesebbek voltak, akkor henna festést vállaltak. Ügyesen megszervezték a főzést, hozták a hozzávalókat és önállóan elkészítették a kaját és aztán önállóan el is fogyasztották. Igaz, hogy ingáztam az 5-ös terem (itt két diákkal kellett jövőjükkel kapcsolatban elbeszélgetnem és még 4 érettségi dolgozatban egy-két feladatot lepontoznom, hogy le tudjam adni), az aula (ahol vetélkedő zajlott) és a kinti helyszín (ahol a főzés történt) között, és nem voltam velük folyamatosan velük, de azért elvártam volna egy olyan gesztust, hogy "tanárnő, kóstolja meg mit főztünk!" A Ki mit tud? után tanári irányítással sikerült elpakolni és rendet hagyni, dél körül megköszönve az aktív részvételüket elengedtem őket. Az aulában megrendezett Egy perc és nyersz versenyt az osztály egyik (elég problémás) diákjai nyerte meg. Lehet, hogy több ilyen versenyen kellene indulnia.
















Délben még volt időm hazamenni, mielőtt az ÉZI-be mentem volna az idei aszfaltrajzversenyre. Patkós Laci szervezi ezt a városi versenyt és én 1999 óta vagyok az egyik zsűri, kisebb megszakításokkal. Idén a Föld, víz, levegő volt a téma és természetesen idén is sok-sok remekmű készült. Gondolom az elmúlt évek tapasztalatai miatt, most két külön kategória volt az alsósok között, 1-2. és 3-4. osztályosok. Ebből a korosztályból volt a legtöbb csapat. A hazai pálya előnyét élvezve a csapatok kb. 80 %-a kodályos volt. A jegyzeteimet ott hagytam, így fejből nem emlékszem, hogy kik nyertek az egyes kategóriákban, de azt tudom, hogy elég egységes vélemény alakult ki a szűri tagjai (Szoboszlay Eszter és Dubi Árpád voltak a zsűritársaim) között. Nagy kedvencünk az a gólyás rajz volt, ahol nem fért bele az egyik gólya az eredeti képméretbe. De szerettük a szikláról a vízbe esett motorost is, és az Ikaroszos rajzot is. Az eredményhirdetés jogát átadtam a fiatalabb nemzedéknek, Eszter ismertette a döntésünket a sok várakozással teli kisdiáknak.

Este egy kis baráti összejövetel szokta Lacinál lezárni az aszfaltrajzverseny fáradalmait. A finom vacsora mellé a zsűritagok Bálint Endre idei Magyar Nemzeti Galériában megrendezett kiállításának katalógusát kapták meg. Nagyon örültem neki, hiszen május elején, mikor megnéztem nagyon nagy élmény volt a kiállítás, de az anyagiak miatt gondolni se mertem arra, hogy megvegyem a katalógust. Idén Bruncsák András is eljött, ő vitt ki bennünket (Péternek a baleset óta nincs jogsija) és ő is hozott haza. Már hazafelé éreztem, hogy valami nincs rendben velem, és kevéssel a hazaérkezésünk előtt muszáj is volt megállni a kocsival, mert baj volt...  Aztán idehaza még többször kellett szaladnom... Másnap teljesen erőtlen voltam, nem ettem semmit, csak citromos vizet és teát ittam. Mára már jobban vagyok, de még mindig lassított felvétele csak önmagamnak. Szóval ezért nem írtam külön bejegyzéseket a hét eseményeihez. Ezen a bejegyzésen kívül a szaktanári jelentésem írtam meg ma, de ezeken kívül semmi másra nem voltak alkalmas, pedig jó pár dolog be volt tervezve.

Perlrott-Csaba Vilmos - Előadás a Cifrapalotában

A hétfőm részben, a keddem teljes egészében a kandós OKJ-s vizsgáról szólt, de mivel ez a modulos vizsga csak pénteken zárult, akkor adtuk át a bizonyítványokat, így majd csak a csütörtökről szóló bejegyzésem után  írok róla.









Szerdán folytatódott a Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében című kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat a Cifrapalotában. Most Monori Laura tartott előadást Perlrott-Csaba Vilmos festészetéről. Hallhattunk Perlrott nagybányai, kecskeméti, párizsi, szentendrei tartózkodásáról és láthattuk a különböző helyszíneken készült festményeket. Perlrott 1910-1912-es spanyolországi utazása kapcsán, mikor El Greco munkássága erőteljesen hatott rá, Laura beszámolt El Greco megítéléséről és a 20. század elején kialakult El Greco-lázról. 1909-ben jött először Kecskemétre. Itt a legtöbbször lefestett motívuma a Piarista templom volt, illetve a Barátok temploma előtti Kálvária. Az egyik Piarista templomról készült képet az egykori Iparos Otthon (most Ifjúsági Otthon) 2. emeleti erkélyéről festette, amely ma már nem látszik, mert az 1950-es évek végén mellé épült ház ma már eltakarja azt. Feleségével Gráber Margittal a 1920-23 közötti éveket emigrációban töltötte a Felvidéken és Németországban, 1924-ben tért vissza Magyarországra. 1937-ben Szentendrén telepedett le. Érdekes volt az a táblázatféle, ahol összegyűjtötte Laura Perlrott képeiből azokat a részleteket, ahol a magyar "jolly joker" színnek nevezett mályva színt használta. Azt is hangsúlyozta Laura, hogy az életmű monografikus feldolgozása még várat magára.
A Bozsó Gyűjteményben 2010. márciusában volt egy olyan kiállítás, 100 éves a Kecskeméti Művésztelep - Perlrott Kecskeméten címmel, ahol a legutóbb láthattunk Perlrott Kecskeméten készült munkáit. Az akkori kiadványban is szerepeltek olyan fotók, amelyek megpróbálták megkeresni azokat a nézőpontokat, ahonnan festhette Perlrott ezeket a festményeket.







 Laura Perlrott városképeiről írt egy tanulmányt abban a kiadványban, amely a Kecskeméti Művésztelep első korszakáról szólt és 2012. decemberében mutatták be a Városházán (erről, annak idején beszámoltam).
Utoljára pedig álljon itt egy kép, amely 2007-ben készült (akkor még nem írtam blogot) és ahol Laura velem és egy osztálytársnőjével látható. Akkor volt végzős diák és az OKTV-n 11. helyezést ért el művészettörténetből. Most a szakdolgozatán dolgozik, amelyet az 1960-as és 1970-es évek fali kerámiáiról ír.

Munkanapos szombat

Tegnap, szombaton munkanap volt, igaz rövidített órák, de akkor is munkanap. Elég sok diák úgy gondolta, hogy neki nem az, sok volt a hiányzó, pedig muszáj volt tovább haladnom az anyaggal, mert májusban fog még egy péntek elmaradni, diáknap miatt, de május végén csak meg kellene írni azt a témazárót.
Suli után Anyukámhoz mentem, a szokásos szombati ebéd nem maradt el.
Délután 3-ra a Három Gúnárba menetem, hogy szemrevételezzem a terepet, lehetne ott kiállítást rendezni. Ugyanis az történt, hogy a Kecskeméti Kortárs Művészetek Műhelyében még januárban lebeszéltem egy július közepi dátumot a caminos rézkarcaim bemutatására, azaz egy kiállításra. Megbeszéltem Virág Ágival, hogy ő fogja megnyitni, felkértem Sándor Anikót, hogy jöjjön el és mondjon egy caminos köszöntőt és olyan boldog voltam, hogy levállalta, de most kiderült, hogy két héttel korábbra kell hoznunk a megnyitót, mert a megbeszélt időben a zománcosoknak lesz kiállítása. Ezt eddig is tudtuk, de kiderült, hogy arra kis kápolna szerű teremre is szükségük lesz, ahová én terveztem az anyagom bemutatását. Sajnos, Sándor Anikó ebben az új időpontban nem ér rá. Gondoltam, keresek egy új helyszínt, de mire ez körvonalazódott, addigra már máshová elígérkezett erre az időpontra is. Na, bumm! Maradunk az eredeti helyszínen július 3-án, de most megpróbálok még valaki mást felkérni erre a caminos köszöntésre. Remélem, sikerül!
Hazafelé beugrottam a Magyar Fotográfia Múzeumba, ahol csütörtökön nyílt a Bálint Endre 100 című kiállítás, aminek a megnyitójára simán el tudtam volna menni, ha időben megkaptam volna a meghívót, amelyet a múzeum időben adott fel. Április 30. volt a borítékra bélyegezve, de csak május 9-én kaptam meg, egy nappal az esemény után! Kedden néztem meg Budapesten a nagy Bálint Endre kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, ami nagyon tetszett, ezért is akartam látni a főleg fotómontázsokat bemutató tárlatot itt Kecskeméten. Érdekes volt, de egy kicsit csalódtam. Lehet persze, hogy az én matekos lelkemből adódik, de én egy fotómontázsnál azt értékelem, ha szépen precízen van kivágva, kicsit messzebbről nézve esetleg fel se tűnik, hogy montázs. Ezek meg olyan nagyon lazán voltak kivágva és összeragasztgatva. Oké, tényleg szürreálisak volt, de akkor is...

Szervátiusz Jenő kiállítása - Bozsó Gyűjtemény

Csütörtökön nem semmi különös program nem volt, illetve volt, de arról csak egy nappal később értesültem, egy nappal később kaptam meg a meghívót, így nem tudtam elmenni a Bálint Endre 100 című kiállítás megnyitójára a Magyar Fotográfia Múzeumba. Viszont szombaton megnéztem, ezért egy későbbi bejegyzésben majd írok róla.

Pénteken hosszú napom volt, délután 3-ig volt órám, tényleg csak annyi időm volt hazaérve, hogy gyorsan megebédeljek, és már indultam is vissza a Bozsó Gyűjteménybe, ahol 4-kor kezdődött Szervátiusz Jenő emlékkiállításának megnyitója. Sajnos, már későn érkeztem ahhoz, hogy nyugodtam végigfotózzam az anyagot, más nagyon sokat voltak a termekben. Valószínű, az illusztris vendégek miatt is voltak különösen sokan, sőt a férfi-nő arány is más volt, mint egyébként. Bár nem én fogalmaztam meg, de igazat kellett adnom H. Marinak, hogy eddig a megnyitó közönségének 80%-a nő volt, csak 20% volt a férfi, most viszont szinte fordított volt az arányt. Ezt teszi a politika, ha Kövér László nyitja meg a tárlatot és Zombor Gábor mond köszöntőt, akkor jönnek a férfiak is. A sajtófotósok is többen voltak, és sokkal nyomulósabban tették a dolgukat, mint egyébként. Jelen volt a megnyitón Szervátiusz Tibor, a művész fia, aki szintén neves szobrász és aki apja szobrait őrzi, végül is az ő gyűjteményéből állt össze ez a tárlat is. (Elég megfáradtnak nézett ki, lefotóztam a kezeit, ahogy ott ölébe ejtett kézzel ült.)

A kiállítást Szervátiusz Klára és Bozsó János rendezte, közreműködött még Juhász Zoltán Szervátiusz Jenő-díjas népzenész. Klára asszony azzal egészítette ki Kövér László megnyitóbeszédét, hogy humorra és jókedvre is nagy szüksége lenne a magyaroknak. Ebben egyetértek, bár Kövér Lászlót nem sokszor láttam nevetni.


Szervátiusz Jenő (1093-1983) munkáin erőteljesen érződnek a magyar népművészet témái és formai megoldásai. Egy-két bronz, illetve kőszobrom kívül minden szobor anyaga fa volt. Jó volt, hogy kiírták a rendezők, hogy milyen fából készültek. Az én kedvencem az antik művészetben borjúvivő (a fotóm 2003-ban készült az athéni Akropolisz Múzeumban), majd később jó pásztor motívumot feldolgozó faragás volt. A címére nem emlékszem pontosan, talán Hargitai pásztor? Vissza kell  majd mennem, hogy nyugodtam, kevesebb ember társaságában is végig tudjam majd nézni a szobrokat.
A megnyitó után egy kicsit leültünk és beszélgettünk egy kicsit az udvaron, nagyon kellemes idő volt. Petri Ildi készített ott egy képet rólunk.





Este még találkoztam a barátnőimmel, de nem maradtam sokáig, mert másnap, szombaton tanítási nap volt, igaz csak rövidített órákkal, de akkor is ugyanakkor kellett kelni.

Márkus Géza - Előadás a Cifrapalotában

Szerdán már a történelemérettségin délelőtt felügyeltem, majd néhány dolgoz kellett elintéznem, és megpróbálta az iskolával kapcsolatos lemaradásaimat, teendőimet is bepótolni. De délután már egy előadásra mentem.
A Magyar  Holokauszt Emlékév egyik rendezvénye az a kiállítás, amely még április elején nyílt meg a Cifrapalotában Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében címmel. Ehhez a kiállításhoz egy előadássorozat is kapcsolódik, minden szerdán 16 órákor a Cifrapalotában tartják ezeket. Sajnos, az első előadásra, amely a múlt héten volt, az iskolai ballagás miatt nem tudtam elmenni. pedig érdekes lehetett, dr. Németh István tartotta Nemes Marcell, a műgyűjtő címmel. A Szépművészeti Múzeumban 2011-ben Nemes Marcell egykori gyűjteményéből ő rendezett kiállítást. Ezt láttam is, bejegyzés is készült róla 2011. decemberében.

Most szerdán volt a második előadás, ezt ifj. Gyergyádesz László tartotta Márkus Gézáról a Cifrapalota építészéről. Tanulságos volt, hiszen Laci megvilágította azt is, hogy miért van az, hogy a 19. század végén és a 20. század elején csupa német vagy zsidó származású építésszel találkozhatunk a magyarországi épületek tervezőjeként. A budapesti Műegyetemen 1900-ra 44,46 %-ra nőtt a zsidó származású hallgatók száma. Bennük, az asszimilálódó zsidó családok sarjaiban sokkal nagyobb volt a motiváció, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek. A másik tanulság az volt, hogy alig ismertem más munkát Márkustól, pedig elég termékeny volt annak ellenére, hogy fiatalon, 40 évesen meghalt. Sok terve ugyan nem valósult meg, és sokszor más építészekkel együtt szerepelt csak a "stáblistán", pl. Komor Marcellal, Jakab Dezsővel, Schikedancz Alberttel. Részt vett emlékművek felállításában is Telcs Edével, Kallós Edével. Cifrapalotáról eddig nem látott képeket is láthattunk, Banczik Róbert kimászott a tetőre és az ottani pirogránit díszekről készített közeli képeket. Az erről mellékelt kép is az övé. Itt Kecskeméten a Cifrapalota mellett a régi Szentháromság-temetőben van egy kápolna és síremlék, amelyet Simon Magdolna Márkus Géza terveként azonosított. Ennek Balatoni Farkas Ignác volt a megrendelője.

A jövő héten Perlrott Csaba Vilmosról lesz és Monori Laura, volt kandós tanítványom tartja.

Budapesti múzeumosdi 2.

A keddi napot, a matek érettségi napját Budapesten töltöttem. Az előző bejegyzéseben olvasható a Magyar Nemzeti Galériában töltött délelőttöm, most pedig folytatom a délutánnal. A felújított, Feszl Frigyes által tervezett pesti Vigadóban néztünk szét. Ki lehetett menni a teraszra, bemehettünk a díszterembe és a lépcsőházba. Nagyon szép lett a mosdó is és a lépcső











A felújított épületen kívül két kiállítást is megnéztünk, Makovecz Imre és Schrammel Imre tárlatát. Az épületben lehetett fotózni, de a kiállításokon nem. Makovecz életműve az 5. és 6. emeleti kiállító térben látható. Rajzok, makettek, fotók. A rajzok gyönyörűek, de a paravánok egy kicsit ledöbbentettek. Már amikor a Tv-ben, a KorTársban láttam akkor is feltűnt, hogy olyan "makoveczes" paravánok vannak, melyet gondolom, külön ehhez a kiállításhoz készítettek jó pénzért. Szép, szép, de egy kicsit rongyrázónak érzem. Mi lesz velük, ha vége a kiállításnak? Minden kiállításhoz fognak majd újabb és újabb paravánt készíteni? Nem a praktikum a legfontosabb Makovecznél, inkább a forma. Épp ezért én a templomait, szakrális tereit kedvelem, el tudom fogadni, de nem rajongok a többi épültéért. Sokkal jobban örültem volna ennek a kiállításnak, ha úgy valósult volna meg, mint ahogy Gulyás Gábor elképzelte, azaz ha sikerült volna nemzetközi kontextusba helyezve megvalósítani ezt az életműkiállítást. Az utolsó teremben a Szent Mihály templom tervei voltak kiállítva (rajzok, makettek). Ezt a templomot a Krisztinavárosba tervezte, de eddig nem épült meg, ám remélik, hogy hamarosan elkezdődhet az építkezés. Nekem egy kicsit a Sagrada Familiára emlékezett formailag is és a sorsát tekintve is. Olyan óriásinak tűnt, hogy az építkezés is biztos hasonlóan hosszú lesz, mint Barcelonában.

A Schrammel kiállításon sem volt túl sok újdonság számomra, inkább egyben látni több évtized munkáit volt érdekes. Azon munkák mellett, amelyeket láthattunk itt Kecskeméten is, most a Herenden készült bohócokat is ott voltak. Nekem továbbra is a pompeji gipszfigurák által ihletett és a minotauroszos plasztikák a kedvenceim. Több alkotás is a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió közgyűjteményéből érkezett tárlatra.







A barátnőm, akivel találkoztam és megnéztem ezt a két kiállítást, csoport társam volt az Iparművészetin, és már vagy 6 éve nem találkoztunk személyesen. De olyan jó, hogy ennyi idő után is úgy tudjuk folytatni beszélgetést, mintha tegnap találkoztunk volna. Egyébként büszke vagyok rá, mert ő az egyik szerzője annak a tankönyvcsaládnak, amelyt és is használok. Kicsit izgultam is, hogy mi lesz most, vagyok lehet-e majd rendelni, de épp az Apáczai Kiadót bírta megvenni az állam, így rendelhető a Képzelet világa.
Márkkal is találkoztam, odajött a Vigadóba és a Schrammel kiállítást ő is megnézte. A kultúrprogram után beültünk egy helyre kicsit beszélgetni még, aztán Márk elkísért a Nyugatiba.
Szerdán már be voltam osztva a történelem érettségin felügyelni, így ért véget a "2. tavaszi szünetem".

Budapesti múzeumosdi 1.

Kedden a matek írásbeli napján és mindig szabad szoktam lenni, mert a másik szakom matematika. Az osztályomból nem csak 22 fő jelentkezett volna a másnapra, szerdára tervezett Budapest - Visegrád kirándulásra és nem kellett volna visszamondanom, akkor valószínűleg nem mentem volna kedden Budapestre. Így viszont múzeumosdit terveztem egy kis barátnős és kisfiamos találkozással. Délelőtt a Magyar Nemzeti Galéria két időszaki kiállítását néztem meg, A nyolcadik templom - Bálint Endre és a Derkovits - A művész és kora címűeket. Nyitásra mentem és több mint másfél órát csak a Bálint kiállításon töltöttem, utána egy kicsit gyorsabbra vettem a tempót a Derkovitson, de azért ott is elég nagy volt az anyag, hogy jó sok időt el lehessen tölteni.

Bálint Endre (1914-1986) életmű kiállítása nagyon nagy hatással volt rám, főleg megismerve a történelmi és magánéleti hátteret. Talán a legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy egy 13. századi festett templom gereda is szerepelt a kiállításon. Miután elkészítette a Jeruzsálemi Bibliát, a honoráriumból beutazta Európát, és Barcelonában is megfordult a Katalán Művészetek Múzeumában, ahol csodálatos román kori oltárelőlapok, freskók láthatók az egykori kis templomokból. És bizony ezek hatottak rám. Ezért mondom én, hogy a művészettörténetet, épp az egymásra hatások miatt muszáj kronológiában tanítani.








A Derkovits kiállítás is sokat bővített azon a képen, ami eddig élt bennem. Itt számomra a legérdekesebb és leglátványosabb dolog az volt, hogy eredetiben egészen más látni az ezüst és arany festékkel készült részleteket. A kedvencem az Aukció című kép lett, bár csak egy részletet közölt az MNG a képből a honlapján. Érdekes és tanulságos volt a német, osztrák, lengyel, cseh, szlovák művészekkel való kontextusba helyezés. Alig volt ismerős név a német és osztrák neveken kívül.Eszembe szokott jutni, mikor sóhajtozunk, hogy a mi tehetséges magyar művészeinket nem ismerik külföldön, hogy vajon mi mennyire ismerjük csak a velünk határos nemzetek művészeit? És azért a német expresszionisták munkáit (főleg itt azért grafikákról volt szó) se sűrűn látni Magyarországon. pl. Karl Schmidt-Rottluf vagy Kathe Kollwitz grafikáit. Komolyan kedvet kaptam a portrékhoz. Kíváncsi vagyok meddig tart a kedvem, lesz-e eredménye, azaz fogok-e portrékat készíteni?

Mivel fotózni nem lehetett a kiállításokon más honlapokon közölt képekkel illusztrálom a kiállításokat. Azok a képek, amelyek nem a kiállítótermi enteriőrt mutatják, azok saját képet. Főleg a gyorsan átadott, majd újra bezárt Várkert Bazárról.







Az MNG után a 16-os busszal gyorsan átmentem Pestre, ahol a felújított Vigadó előtt volt találkozóm egy volt iparművészeti csoporttársammal. Folyt. köv.