Szeptember negyedik hete

Csak csütörtökön volt "kultúrprogramom". A KKK vezetőségével átnéztük a bulgáriai kiállításra behozott munkákat. Nem nagyon kellett szelektálni, elég jó anyag gyűlt össze. Ahonnan a szőnyegek jöttek, Csiprovciba mennek a munkáink, ott lesz majd egy bemutatkozó kiállítása a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Én két temetős képet adtam be erre a kiállításra, az Iszlám temető és a Temetői "Keserű" hangulat címűt, a balatonudvari sírkövekkel.








A Nyitott Műterem sorozatban most ifj. Gyergyádesz László művészettörténész mutatkozott be. Az asztalon Laci könyvei voltak kipakolva. Eredetileg szerettek volna egy kiállítást is rendezni, hiszen szép gyűjteménye van Lacinak, de az a terem, ami erre alkalmas, most foglalt volt. Laci rendesen felkészült, készített egy olyan vetítést, amely a szülei házasságkötésével, a gyerekkori fotókkal indult. Nagyon döntő volt számára a családi háttér, Anyukája könyvtáros volt, Apukája dramaturg és a Zománcművészeti Alkotóműhely munkatársa. Ott volt a gimis tablóképe is, amelyen én is szerepeltem, ugyanis a Kodály Iskolában a gimiben 3-4. osztályban tanítottam Laci. Talán már máskor is írtam, hogy bizony miatta kellett jobban belevetnem magam a művészettörténetbe. Mesélt arról, hogy mit csinált az egyetem alatt és utána, hogy hogyan került vissza Kecskemétre, és itt milyen kiállításokat szervezett, rendezett. Balanyi Karcsinak nem kellett sokat kérdezni, Laci mesélt magától és képek jól kiegészítették ezt. A beszélgetés után egyet koccintottunk aztán indultam is haza, mert már 3/4 7 volt. Végigsétálva a városközponton már elég sötét volt, de a köztéri világítást még nem kapcsolták fel csak 18.55-kor. A naptárom szerint 18.36-kor van napnyugta!
(Ezen a napon volt még néhány program, amely nem fért bele az én időmbe, pl. a Planetáriumban egy projektzáró volt, a Kápolna Galériában pedig Krajcsovics Éva tárlata, de ezt legalább ma megnéztem.)
Szombaton reggel 7 óra körül már indultunk is, hogy elfoglaljam a főtéri Garabó Vásárban a sátramat. A Kossuth-szobor előtt kaptam meg az 50-es számú helyet, amit akkor jónak gondoltam, de később többen mondták, hogy alig találtak meg. Sok árus volt és kívül estünk a főcsapáson. Szombaton délelőtt még nagyon fáztam, két pulóver és egy póló volt a kölcsönkért ruha alatt. Tavaly is nagy sikere volt a ennek a ruhának, most is többen megcsodálták. Kicsit nehezményeztem, hogy mi árusok nem vehettük igénybe ingyen a Városháza mosdóját, a tér másik oldalán lévő nyilvános és fizetős WC-hez kellett átszaladni, ha szükség úgy hozta. Délutánra aztán felmelegedett a levegő és szerencsére jó sokan megfordultak a központban is. Estére nagy nehezen sikerült a világítást is megoldani, de éppen egy német vásárlóm volt, amikor elment az áram. Petra világított a telefonjával, hogy lássunk. Világítás híján nem is maradtunk tovább, mire összepakoltunk megjött a család többi tagja, és elfogyasztottunk egy-egy kerekegyházi házi sört.

Másnap mint akit megvertek, úgy ébredtem. Terveztem, hogy tornázok reggel, de inkább visszafeküdtem és aludtam egy órát. Kilenc órára mentem ki a térre, de alig volt valami forgalom. Ismét meg kellett állapítanom, hogy az én vásárlóim inkább a külföldi turisták, aki azért elég kevesen voltak. Egy-egy német, ausztrál, amerikai és három magyar vett eredeti rézkarcot. Most kevesebb fogyott a digitális nyomatokból, könyvjelzőkből is. Összességében ez a két nap körülbelül annyi bevételt eredményezett, mint a június végi Hírös Hét, de a napi a helypénz drágább volt. Beszélgettem másokkal is, bár nyilván az én portékám egész más jellegű, mint az övék, de ebben egyet értettünk, hogy Kecskeméten a városmarketing nem működik túl jól.
Örültem, hogy több régi és mostani tanítványom is megkeresett, de a legjobb az volt, hogy az egyik legújabb párizsi rézkarcom annyira megtetszett egy hölgynek, hogy megvette. Ez a Tuileries kert székeiről készült.

Szeptember harmadik hete

Csütörtökön a 12-dikesekkel a népművészet óra keretében megnéztük a Népi Iparművészeti Gyűjteményben a Paraszti viseletek című időszaki kiállítást. A foglalkozás végén lehetőség volta arra, hogy két leányzó beöltözzön. Ez tetszett a diákoknak.
A hétvégén a Kulturális Örökség Napjai voltak, amelynek keretében szombat délelőtt a Nagytemplom és a Lordok háza között a szökőkút környékén egy festés projektben vettem részt a diákjaimmal. Az osztályomból, ahol egyébként nincs is festészet szak, jelentkezett 7 diák, amelyből 4 jelent meg és velük az egykor a Lordok háza helyén állt II. Katolikus bérházat, illetve annak egy részletét festettük meg. Rajtunk, azaz a kandós csapaton kívül a Csányiból volt még egy másik csapat Szikora Imi vezetésével. Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, sütött a nap. Imiék egy nagyon színes, vegyes technikával készült képet hoztak létre, mi pedig egy színekben leredukált képet festettünk. Kicsit döcögősen indult a dolog, de valamivel dél után sikerült végeznünk és nem is lett rossz a végeredmény. A két festményt a Cifrapalota földszintjén állították ki azóta és Öveges Lászlótól azt az ígéretet kaptuk, hogy a Városháza is befogadja majd egy időre őket. Ha nem lettem volna éppen diákokkal, akkor szívesen részt vettem volna egy-egy vezetésen, épület bejáráson, de majd jövőre!

Szeptember második héte

Reggelente hideg van már, de aztán gyorsan felmelegszik a levegő. Hétfőn igen csak meleg lett, mikor a 13. osztállyal meglátogattuk a Kalmár Pál életmű-kiállítását, az udvaron meg is kapott a nap egy kicsit. Virág Ági nagyon ügyesen vezette végig őket a tárlaton és a végén a pincében a retro szörp és kuki különösen tetszett nekik.
Az összes művészetis osztálytól (kivéve a kilencedikeseket) elektronikus módon kértem egy kiállításos naplót a nyári művészeti élményeikről. A legtöbbet már megkaptam, nagyjából a felét el is olvastam már. Azt hiszem, jó lesz ez a módszer. Régebben kiállításos füzetet kellett vezetni, aztán megpróbáltam őket a blogra rábeszélni, de az nagyon nem tetszett nekik. Talán ez a forma a diákoknak is elfogadható és legalább használjuk az informatika órán tanultakat, bár azért hiába soroltam fel a formai követelményeket a beadandó naplóval kapcsolatban, maradéktalanul elég kevesen tudtak ennek megfelelni.
Szóval ebben a kiállításos naplóban írtak a közösen megtekintett kiállításokról is, most például 3 osztály is erről Kalmár Pál kiállításról.
Hétfőn a Kulturális és Konferencia Központban is nyílt egy kiállítás, Bolgár szőnyegek címmel. Egy Csiprovci nevű városban szőtték a kiállított szőnyegeket, amelyek közül a legrégebbi 300 éves. A megnyitót tartó hölgy, a Csiprovci Történeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy három korszakra oszthatóak az itt látható szőnyegek. Engem a torontáli szőnyegekre emlékeztettek leginkább. A régebbi szőnyegek szépek ízlésesek voltak, de nekem fiatalabb szőnyegek nem tetszettek, az addigi geometrikus minták helyett egyre több figurális részlet jelent meg és ezek szerintem nem illenek ehhez a technikához.

Még a megnyitó előtt felmentem a panoráma termekbe, ahol A hónap alkotója sorozat keretében olyan tablók vannak kiállítva, amelyek zsidó építészek kecskeméti terveit mutatják be.
Szerdától otthon dolgoztam, és a Prezijeimen dolgoztam. Csütörtökön sikerült annyira belemerülnöm, hogy elfelejtettem elmenni arra a beszélgetésre, amely a Művész Kávézóban Palásti Renáta kiállításának zárórendezvénye volt.

ARC óriásplakát kiállítása - Budapest, Ötvehatosok tere

Vasárnap Szentendréről hazafelé beugrottunk még a barátnőimmel Budapestre, hogy a frissiben megnyílt óriásplakát kiállítás megnézzük. Az idén már a 14. ARC óriásplakát kiállítás nyílt meg Budapesten a Műcsarnok mögött. Sajnos nem láttam eredetiben mindet, de azért volt szerencsén többet is látni és a netnek hála, ma már az is élvezheti a társadalmi témájú legtöbbször fanyar humorú plakátokat, aki nem tud személyesen kilátogatni a térre.
Az idei téma: Te miben hiszel? Sejthető volt, hogy sokan fogják a focit, a 2/3-os többséget és a kivándorlás témát feldolgozni. Volt jó pár "ütős" plakát, szívesen röhögtem volna rajtuk, de mint magyar állampolgárt személyesen érintenek ezek a témák, ezért csak keserűen nevettem rajtuk, mert jobban fáj ez nekem. De itt legalább lehetett látni kritikus véleményeket!
1108 pályamunkából 84-et választott ki a népes zsűri. Régebben volt egy kis füzetecske, amelyben benne szerepeltek kicsiben a plakátok és az alkotók neve, a mű címe. Ez most nincs, és az ARC honlapjáról (http://www.arcmagazin.hu/hirek) is csak szöveges lista tölthető le. Az ARC facebookos (https://www.facebook.com/ArcMagazin/timeline) oldalán viszont olvasható néhány alkotóval interjú.
Nekem tetszettek a helyezést elért pályamunkák is, de ezeken kívül is volt pár kedvencem.
1. díj – Macskabajusz: Egyenlőség, Testvériség, Közbeszerzés
2. díj – Herr Milán: Hungarian in Europe
3. díj – Halász Géza: Csúcsforgalom

Szűcs László: Nemzeti vizsla
Marczisovszky Márk és Varga Bence: János, London

Magyar Balázs, Varga Bence: Magyarország jobban teljesít
Macskabajusz Művek: Tiszteletet kérünk!
Halász Géza: A Mercedes bejövetele
Venczel Zoltán: Egyszer eljön az én napom!

Arra gondoltam, hogy ezekből a plakátokból mutatok majd egy párat a diákjaimnak is, egy-egy órát áldoznék rá, hogy beszélgessünk róluk.

Összességében egy nagyon kellemes napot töltöttem el barátnőimmel, igaz ez azt jelentette, hogy otthon nem haladtam semmire sem a dolgaimmal, de kellenek ilyen hétvégék is!

Labirintus - Szentendre, MűvészetMalom

Idén még a tavalyi Négy elem kiállítást is túlszárnyalta a kiállított művek, illetve a kiállító alkotók számát tekintve a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) vasárnap nyílt kiállítása. Már tavaly is azt írtam, hogy a 470 mű elég zsúfoltan került bemutatásra, de ez az idei még zsúfoltabb volt. Az jó volt, hogy most nem kellett négy helyszínt felkeresni, minden művet a MűvészetMalomban mutattak be, de most 628 alkotás szerepelt. Azt mondták, a MAOE idei témája, a Labirintus nagyon megmozgatta a tagságot, sokan adtak be munkát. Reménytelen ennyi művet befogadni, elmélyedni bennük. Kicsit megalomán dolognak tartom az ilyen típusú rendezvényeket, de minden bizonnyal a számok fontosak a szervezők, rendezők számára.
Ismét egy kis kirándulással kapcsoltuk össze a látogatásunkat, de most nem a családdal, hanem a barátnőimmel voltam, akiktől ezt az együttlétet kaptam születésnapomra.
Azt olvastam a neten, azt hiszem a MAOE facebookos oldalán, hogy vasárnap 11-kor fog nyitni a kiállítóterem. Ezért azt javasoltam, hogy menjünk korábban, hogy nyugodtan, még a tömeg előtt megnézhessük az anyagot. De hiába voltunk ott dél körül, a MűvészetMalom zárva volt, és nem volt semmi sem kiírva. Így elmentünk ebédelni, finom szerb csorba levest ettem, és egy kétszemélyes szerbtálat osztottunk el három felé.

Ebéd után sétáltunk egyet, majd vissza mentünk a MűvészetMalomhoz, amelyt végre megnyitottak a látogatók előtt. Szisztematikusan végig jártuk a termeket, ahol egyre több művész kereste a saját művét. A 19. századi Párizsi Szalon jutott eszembe, ahol egymás hegyén-hátán lógtak a képek a falakon. Szerencsére az én grafikámat elég szellős módon állították ki. A második emeletnél a lépcsőházban két másik, hasonló grafika társaságában látható a Merre? című rézkarcom.

Nem is mindig olvastam el a művek alatt az alkotó nevét, így nem emlékszem, hogy láttam-e néhány kecskeméti, illetve Bács-Kiskun megyei művész művét. Csak itthon a katalógusban találkoztam velük. Balanyi Karcsi, A. Varga Imre, Damó István és Kántor József alkotását megtaláltam. Találkoztam egy volt tanítványnak, Zakar Józsinak is a plasztikájával. Annak ellenére, hogy nem olvastam el minden feliratot, hiányoltam róluk a mű címét, a technikát és a készülés évét. Talán ez segítség lett volna, mert nem mindig sikerült megfejteni, hogy egy-egy mű hogyan kapcsolódik a megadott témához.

Jó volt találkozni egy-két ritkán látott kollégával, pl. Pepével, akitől annak idején szitanyomás technikáját tanulgattam. Pepe olyan rendes volt, hogy miután megnézte a grafikámat, odajött hozzám, hogy elmondja, mennyire tetszik neki. Ez jólesett! Lehet, hogy cserélni is fogunk alkotást.

Rohamléptekben sikerült végignézni a tárlatot, éppen mire kezdődött a megnyitó ceremónia. Hatalmas tömeg gyűlt össze az udvaron. Emlékezve arra, hogy tavaly milyen tumultus alakult ki, mikor a katalógusokat osztották, most a megnyitó előtt felvettem. A katalógus súlya 2,5 kg!

Dr. Baán László megnyitója előtt még elhangzott  három köszöntés (múzeumigazgató, polgármester, MMA elnök), még jó, hogy a kiállítás védnökének más elfoglaltsága volt. Kiosztottak 30 szakmai elismerést is, Molnár Péter is kapott egyet. Az ünnepség után a Labirintus Házat próbáltam megnézni, még a tömeg előtt. Ez nem nagyon sikerült, tumultus alakult ki, de igazából nem is igazán értettem, miért kellett ez az "építészeti installáció". Ez akkor érdekes, ha az eredeti műveket nem láthatnánk, meg persze a gyerekeknek. Tavaly se értettem, hogy miért kellett az uszoda medencéjébe vinni néhány alkotás reprodukcióját. Ezzel több látogató lesz? Új emberek fogják megszeretni a művészetet?
Gyorsan üdvözöltem és gratuláltam Molnár Péternek és odamentem egy volt bolyais fiúhoz, Szeitz Danihoz, aki most szerkesztő-riporterként volt jelen.

Ezek után el is hagytuk a helyszínt, nem akartunk ott tülekedni a fogadáson egy pohár borért. Meg azért is indultunk, mert be akartunk még menni Budapestre, megnézni az ARC óriásplakát kiállítást.





U.i: Egy hét távlatában eszembe jutott még néhány dolog. Láttam egy-két olyan munkát, amely nagyon hasonlított egy-egy saját művemre. Például a berlini Holokauszt Emlékművet én is feldolgoztam 2006-ban egy négydarabos sorozatban, a kiállításon Dr. Agócs József fotóján jelent meg. A másik szintén egy fotó volt, Juhász Lászlóé, amelyen egy villanyoszlop teteje látszik a kusza vezetékekkel. A Hálózat című rézkarcaim, amelyeket 2013-ban készítettem, ugyan ezt a témát dolgozzák fel.

Művésztalálkozó

Király József idén is meghívott a kertjébe a művészeket, művészetpártolókat, hogy egy kellemes napot töltsenek el együtt. Ebéd előtt egy kis nézelődés, kötetlen beszélgetés, aztán egy finom ebéd, majd a művészek egyenként beszélnek az utóbbi egy évben történtekről, bemutatják a rögtönzött kiállításon szereplő munkáikat - ez a program. Idén egy kicsit szomorkásabb volt a hangulat, legalább is én így érzékeltem. Egy-egy külön paravánra kitett festménnyel és fotóval emlékeztünk arra a két alkotóra, akik már testi valójukban nem lehettek velünk: Virók Csillára és Walter Gáborra.

Mindig vannak új meghívottak is, idén először volt jelent Szoboszlay Eszter és Szikora Imre. Érdekes azt is látni, hallani, hogy ki hogyan beszél a munkáiról. Bruncsák Andris olyan lelkesedéssel beszélt, hogy az embernek kedve támadna vele menni és kint a vízen festeni.

Én kivételesen nem grafikát vittem, nem akartam a caminós rézkarcokból válogatni, inkább az öreghegyi táborban készült festményeimből a Gehry ívei sorozatot vittem el. Nem akartam bekeretezni, ezért csak egy-egy akasztót ragasztottam a képek hátuljára, de ezek nem nagyon bírták, pedig alig volt súlya. A bilbaói Guggenheim Múzeum Frank Gehry által tervezett épületének fura íveit, részleteit dolgoztam fel. Benes Jóska meg is jegyezte, hogy elmentem az absztrakt felé. A. Varga Imre meg egy nappal később azt írta nekem, hogy legalább 1 méteresbe kellene ezeket megfestenem, mert kívánja a nagy monumentalitást. De csak ekkora lemezem volt és hely sem lenne nagyban festeni, pedig én is szívesen visszatérnek a nagy festményekhez. Ezen kívül a szállítás és a keretezés miatt nem teszem ezt egyenlőre.








Már tavaly is Márkkal mentem, most is ő kísért el erre a programra. Király Jóska segített utánajárni, hogy merre is induljunk, hogy a Czollner téri Nepomuki Szent János-szobor restaurálása lehessen Márk negyedéves egyetemi munkája. Talán a héten meglesz az aláírt szerződés és indulhat a munka! Most már csak ötödévre kellene egy restaurálandó kőszobor, ami diploma munka is lehetne.