Téli szüneti termés

Idáig mindig nagyon termékeny voltam egy-egy téli, őszi vagy tavaszi szünetben. Az idén egy kicsit másként alakult. Beterveztem festést és rézkarcozást is, de csak néhány festménnyel sikerült végeznem, a rézkarcozásba bele se tudtam kezdeni. Mindezt nem a lustaságom indokolta, hanem édesapám váratlan betegsége, kórházba kerülése. Eléggé átformálta az ünnepeket és azóta a hétköznapokat is ez, de ez van és az teljesen természetes, hogy ilyenkor a család, a beteg vagy éppen a támaszra szoruló családtag előrébb való, mint az alkotás.
Abban a pár napban, ami karácsony és szilveszter közé esett egy-egy félnapot festettem és az ősszel megkezdett kőszobros témámat folytattam. Elsőként egy a yorki katedrálisban fotózott groteszk fejet festettem meg. A második annak a melidei régi kőkeresztnek a hátulja, aminek az elejét már az őszi szünetben megfestettem.

Két szörnnyel folytattam, akik a portomarini San Nicolás-templom oldalsó kapuját díszítik. Ezek közül az egyiket már a caminós rézkarc-sorozatomban is megörökítettem.













Belekezdtem még egy trogíri Ádámba és Évába, de azokkal még nem vagyok olyan szinten, hogy publikus legyen. Sajnos, nem tudom, hogy mikor lesz alkalmam befejezni majd ezeket, hiszen a január az iskolai teendők miatt mindig nagyon hajtós, de hátha nem kell tavaszig várni erre.

Cambridge 7. nap

Ma Yorkba kirándultam. Korán kellett kelni, mert 7 órakor muszáj volt elindulnom, ugyanis reggel és este nincs busz. Gyalog 45 perc az uszoda, ahol a találkozó pont volt. Teresa már ott volt, ővele a délutáni csoportomban vagyok együtt, és matek tanár Valenciaban. Vele volt egy másik valenciai, aki ugyancsak Teresa és ugyancsak tanár, bár francia nyelvet tanít. 8 óra előtt megérkezett egy kisbusz (16 személyes) és bemutatkozott Matt, aki egy személyben volta sofőr és az idegenvezető is. 11.15-re értünk Yorkba, bár közben tartottunk egy 20 perces megállót (ahol megtaláltam Petra ajándékát). Először a szépen megmaradt városfal egy részén sétáltunk végig. Matt nagyon szépen beszélt, és kiderült, hogy ő is északi, yorki. Tartott egy másfél órás sétás városnézést, amit a katedrálisnál fejezett be. Nagyon profi volt itt is a szervezés, beszálláskor kaptunk egy kis ismertetőt és térképet Yorkról, rajta volt a találkozóhely és idő, valamint Matt telefonszáma.

A szabadidőmet a katedrális (York Minster) megtekintésével kezdtem. Belépőjegyet váltottam, és elfogadták a cambridge-i iskola által adott diákigazolványt! A toronnyal kezdtem, ahol iszonyú szél volt, és persze fantasztikus kilátás. A katedrálisban 2 órát töltöttem, mire mindent megnéztem. A yorki egyéként a leghosszabb angliai katedrális. A káptalan teremben (Chapter House) és az oda vezető részen egy kortárs kiállítás volt, Nigel Forde és Jane Kennelly tusrajzai és rézkarcai voltak ki állítva, amelyeken különböző növények voltak. A kiindulópont számukra egy régi növénygyűjtemény volt, azaz préselt növények. A boltban Márknak vettem ajándékot, de majd csak később árulok el, hogy mit. A katedrális után megettem a kis szendvicsemet, és sétálgattam. Nagyon sok turista volt, olyan igazi régi fakeretes házak vannak és persze rengeteg ajándék és egyéb bolt. Volt egy olyan bolt, ahol különböző kb. 20-30 cm–es kis gitárok voltak a kirakatban felcímkézve, hogy kinek a gitárját mintázza.

Nézegettem a galériákat is, meg a szuveníros képeket, de eredeti kép alig volt. Festményéről is, ceruzarajzról is printek (igaz számozott és aláírt) voltak leginkább. Lehet, hogy nekünk is ezt kellene csinálni, minek annyi eredeti rézkarc, az emberek zöme úgyse értékeli. Figyeltem a témákat is, nagyon megy a figurális, híres emberes, és a legnagyobb sláger az állatos. Tájkép, városkép ritkább. Az egyik galériában Bob Dylan festményeiről készült nyomatok voltak kiállítva. Megnéztem még két templomot, de az egyik már nem templom, hanem kortárs kiállítóterem, ahol mindig valami helyspecifikus dologgal készülnek a művészek. Én Cornelia Parker installációját láttam. A másik templomban is volt egy kortárs mű, Europolis – an idea of York volt a címe. Itt lehetett fotózni, majd mellékelem a képet is. Nekem meg közben az jutott eszemben, hogy otthon nálunk biztos nem lehetne ilyen műveket kiállítani, mert azt mondanák, hogy ilyen „ocsmányság” be nem teszi a lábát. Először kér éve, mikor rövid idő alatt voltam Németországban, Svájcban, Franciaországban, és Spanyolországban, hogy a kortárs művészet mennyivel jobban jelen van az ottani emberek életében, köztereken, buszállomáson és meglepő módon a templomokban is! Miután jól elfáradtam és kinézelődtem, kifotóztam magam, még gyorsan bementem a helyi képtárba (York Art Gallery), ahol számomra teljesen ismeretlen nevek voltak, a földszinten egy William Etty nevű 19. századi fickó negédes festményei. Az emeleten egy kis teremben egy szobrász – Austin Wright (1911-1997) rajzai és szobrai voltak kiállítva, az tetszett. És már el is érkezett a hazaindulás ideje. Hazafelé szintén megálltunk egy kis időre, bár én már nagyon siettem volna. Nem említettem még, hogy egyszerűen nem tudok betelni az itteni felhőkkel. Útközben állandóan ezeket fotózom. De most egy szivárványt is sikerült látnunk, és lefotózni, már amennyire kocsiból ez lehetséges. Szerencsére Matt mondta, hogy észak felől érezünk Cambridge-be, így ki tudok előbb szállni, nem kell az uszodáig mennem, és megspóroltam így 20-25 perc gyaloglást. Kiszáll egy indai lány is, aki állítólag még nálam is messzebb lakik, és persze busz nem jár, taxira nincs pénze, azt mondta 2-3 óra gyaloglás!

Mikor hazaértem Adam és Irene éppen befejezték a vacsorát. Irene Brigthonban volt, napozott és nagyon tetszett neki, de 4 órát utaztak oda és 4-et vissza.

Most már muszáj lefeküdnöm, mert ugyan holnap nem kell annyira korán kelni, de suli lesz, és 9-re kell menni, mert hétfő. Ilyenkor azt hiszem, újra osztják a csoportokat.

Cambridge 1.nap

Tegnap késő délután megjött Jackie, kiderült, hogy a lányát vitte a reptérre, aki ma reggel repült el a lány focicsapattal Olaszországba 1 hétre, úgy hogy most csendes a ház. Vacsora után elvittük a kutyát sétálni, akinek a neve Pepsi, és egy fekete spánielnek néztem. Ja és az is kiderült, hogy a fiatal lány szintén nyelviskolás, Torinóból jött 6 hétre, amiből 2 van még hátra, de most beteg és antibiotikumot szed. A másik lány pedig szintén nyelviskolás, és meglátogatta Irinát.
Választhattam hogy biciklivel vagy busszal megyek a suliban, de nem mertem a balra tarts miatt a biciklit választani.
Elindultam hát busszal az iskolába, egy emeletes busz jött, de én az aljában maradtam, bár így nem láttam semmit abból, amit Jackie mondott, hogy melyik templom toronynál szálljak le. Sikerült jóval a helyes megálló előtt leszállnom, mert láttam egy parkot, s azt hittem ez lesz a jó. Azért odaértem időre, reggel 8-kor indultam biztos, ami biztos. Egy regisztrációval indult a dolog, lefényképeztek, és kaptunk egy diákigazolványt. Meg kell mondani, nagyon profik, itt szerintem a városban ez a nyelvoktatás egy húzó ág, iszonyú sok iskola van, iszonyú sok diákkal. A diákok 90 %-a tizen-huszonéves, 80-90 %-a spanyol vagy olasz, a fennmaradó német, görög. Magyar egyedül vagyok jelenleg. Egy másik iskola épületében írtuk egy hatalmas teremben, ahol kb. 80 fő fért egy kis asztalkákhoz külön-külön. A szintfelmérő eleje jól ment, aztán kevés lett az időm, az utolsó 10 kérdésre már nem tudtam válaszolni időhiányában. Aztán kiderült, hogy ahogy sejtettem és bemértem magam, középhaladó vagyok (B1 - intermediate). A tanárok szépen és mutagatva magyaráztak, ezzel nem volt gond, de amikor a délutáni kiscsoportos (10 fő) órán mindenki olasz vagy spanyol volt és háttal voltak nekem szinte semmit nem értettem abból, amit mondtak. El is ment egy kicsit a kedvem, pedig még dél körül volt némi önbizalmam. A mai kiscsoportos délutáni óra az emberi tulajdonságokról szólt.
Ebéd szünetben, mikor vissza kellett menni az eredeti épülethez, rátaláltam a helyi vizuális művészeti központra, de semmi kiírás nem szerepelt rajta, hogy mikor van nyitva, meg ilyesmi.
Nagyon teljes szabadidős programot állítottak össze a suliban, amelyekre ma lehetett jelentkezni. Ezek között vannak ingyenesek, olcsóbbal és drágábbak is. Holnapra egy Cambridge-i városnézést jelöltem be a délutáni óra utánra, estére pedig egy pub látogatást. Szerdán Londonba megyek a We will rock you musicalt megnézni, vasárnap pedig Yorkba. Kifizettem a készpénzemből a programokat, mert nem lehetett kártyával fizetni, és utána szerettem volna készpénzt felvenni a kártyámról, ami egyenlőre nem sikerült. Holnap újra próbálom, majd megkérek valakit a suliból, hogy segítsen. Remélem, sikerül, mert nem nagyon van már készpénzem, otthon nem vettem fel a számlámról, mondván, hogy majd itt felveszem, és fizetek kártyával.
Szóval ez a hét elég aktív lesz, lehet, hogy holnap és holnap holnapután nem tudok rögtön beszámolni az eseményekről, csak utólag.
Azt imádom az angol városokban, hogy minden olyan egyformának és kicsinek tűnik, mert a később épült épületeknél is betartják az előírt méretet, színt, formát stb. Kisebb a házak, lakások belmagassága is és minden lépező helyet kihasználnak. Az az épület, amelyben a suli van, nem tűnik nagynak, de van az alagsorban és padláson is terem. Érdekesek még az alagsori lakások.
Mára ennyit, megpróbálom a délután átvett kifejetéseket megtanulni, egy kicsit készülni.