Téli szüneti új grafikák

Még el se múlt a karácsony, és én belekezdtem egy újabb lépcsős grafikai sorozatba. Az eredeti lépcsőt Cambridge-ben fotóztam a nyáron, aztán torzítottam a képet. Eredetileg az lett volna a címe, hogy becsavarodás, ami konkrétan és átvitt értelemben is értelmezhető. Aztán az ATV tegnapi Újságíró Klubjában Avar János az egyik hozzászólásában ezt (is) mondta: "sikert sikerre halmozva szenvedjük el kudarcainkat...". Rájöttem, ez tökéletesen kifejezi a mostani állapotunkat és ehhez a becsavarodott csigalépcsőhöz is illik, így ez lesz a címe.
Még 2007-ben találtam ki azt, hogy egyes grafikáim címeiben próbálok utalni jellemző hangulatomra, amely néha megegyezik az általános közhangulattal. Akkor, 2007-ben nem az ország hangulatára utaltam a Kiútkeresés 1-2. és a Van kiút 1-2. címekkel, akkor nagyon magam alatt voltam lelkileg, és próbáltam ebből kitörni. Talán éppen a grafikák segítettek ebben. Hátha most is segítenek!

Histon roadi temető - Histon Road Cemetery

Így utólag rákerestem a neten a cambridge-i Histon roadi temetőre és kiderült, hogy ez egy nagyon híres viktoriánus kori temető, és van egy baráti köre, amely gondozza a temetőt fizikailag és a szellemiségét is. Elküldtem nekik a napokban elkészült rézkarcom beszkennelt fotóját, és meglepetésemre már másnap válaszoltak is, hogy köszönik szépen, tetszik nekik, néhány sírkövet konkrétan fel is ismertek. Sőt annyira elnyerte a tetszésüket, hogy a következő hírlevelük címlapjára szeretnék feltenni. Micsoda megtiszteltetés! Itt van néhány fotó, amelyet felhasználtam ahhoz a montázshoz, amelyből aztán elkészült a rézkarc.

Temetős sorozatom

Mint ahogy írtam, most már öt részes lett a temetős sorozatom. Az elsőt még 2006-ban készítettem a kecskeméti zsidótemetőről (Zsidótemető). Ez még nem montázs szerű volt, a későbbiek mind azok. Aztán 2008-ban egy nagyobb rézkarc született a Balatonudvari szív alakú sírkövekből, némi Keserű Ilonás feelinggel (Temetői "Keserű" hangulat). 2009-ben pedig az isztambuli Szultán mecset melletti iszlám temető ihletett meg egy újabb temetős rézkarcra (Iszlám temető).

És most elkészült a cambridge-i Histon roadon lévő angol temető, ahol a 19. századi sírok között legtöbb keresztény sír volt, de volt Dávid-csillaggal díszített is. A sorozat 5. darabját a Rákoskeresztűri köztemető 301-es parcellájában felállított kopjafák sokasága ihlette.

Cambridge-i angyalok és temetők - újabb munkáim

Az őszi szünetben Petra is itthon volt egy kicsit és mindketten rézkarcoztunk. Született 5 újabb rézkarc. Petra két kisebb falusi feelinges munkát készített. Az egyik lemezét majdnem teljesen tönkretettem (ráégett a rezsón a festék), de végül nem olyan feltűnő a nyomtatásnál a hiba, olyan mintha a ház faláról éppen leválna a vakolat.
A Praktikerben találtam az esküvős grafikákhoz keretet, és tegnap már be is vittem a Malom Galériába őket.
Én most egy kicsit nagyobb méretre váltottam, 20×30 cm-esek. Kettő az angliai élményekből született, egy angyalos és egy temetős. És ezen kívül még egy temetős, a 301-es parcella kopjafáiról, így már öt részes lett a temetős sorozatom. Az egyik cambridge-i házon angyalok tartottál a kiálló részt, ezeket megtripláztam és az lett a címe, hogy Angyalból sosem elég. Cambridge-ben a Histon roadi temető előtt mentem el minden nap reggel és délután, egyszer be is mentem, és körbefotóztam ezt a helyes temetőt. Lehet, hogy a mindenszentek napja is az oka, hogy éppen ezek a rézkarcok születtek most meg.
Az angyalos képpel nem vagyok megelégedve, lehet, hogy még egyszer lealapozom és maratok rajta még. Ez, amit most mellékelek csak egy próbanyomat.
A 301-es parcella úgy sikerült, ahogy szerettem volna, azon már nem dolgozom többet, legfeljebb a színekkel variálok még, de a két temetős képet majd a legközelebbi bejegyzéssel fogom mellékelni.

Hazaérkeztem

Szombaton délelőtt elmentem még valami kaját vásárolni, de akkor már nagyon otthon járt az eszem, és így elfelejtettem, hogy Angliában nem indulunk el esernyő, vagy esőkabát nélkül, így eláztam, mert közben természetesen rákezdett rendesen az eső. A taxi pontosan, 14.20-ra jött értem, a Temze-híd előtt viszont bedugult a forgalom, így nem sokat haladtunk előre, de szerencsére jócskán rászámolják az időt, így nem késtem, 16.40-re a reptéren voltam. Tehát Cambridge-ből eljutni Gatwickre annyi, mint onnan hazarepülni Budapestre. A Temze- hídról csináltam egy csomó fotót, és mivel a taxin (megint egy elegáns Mercedes) volt tetőablak, sikerült egészen érdekes nézőpontból is készíteni néhányat. Volt egy érdekes csigalépcső a reptéren, azt is lefotóztam. A kapunyitás viszont késett, akkor szálltunk be a gépbe, mikor már indulni kellett volna. Tehát 15 perc késéssel indultunk, de mégis menetrend szerinti időben érkeztünk. Péter jött értem és kb. éjfélre végre itthon voltam.

Cambridge 12. nap

Ma megvolt az utolsó iskolai napom. Reggel csak 11 percet a buszra és nem is volt olyan hideg, mint tegnap. Szokások bolt, szokásos péksüti.

A suliban Ian jött be nagy meglepetésünkre az első órára. Először kikérdezte, hogy ki mit csinált tegnap suli után, aztán újra elmagyarázta és gyakoroltuk a tegnapi feltételes módokat. Zuéna (így hívják az ománi nőt) ma nem volt. Alexisszel is folytattuk a tegnapi „ki kicsoda,” és „mit csinál?”dolgot. Aztán egy közös fotó Mariával és velem. Mariának nagyon tetszett a tegnapi Shakespeares előadás, azt mondta nagyon profi volt. Elbúcsúztam mindenkitől és megkaptam a „bizonyítványom” is. Az áll benne, hogy nem hiányoztam egy órát sem, jól használom az angolt a szintemen, és 4/6-os kaptam. Ez gondolom, nálunk egy gyenge 4-es lenne. Az óráim számát elírták, de most már mindegy, hiszen csak két hetet voltam és hetente 21 órám volt, a bizonyítványban meg 63 szerepel. Egyébként ezek az órák tényleg teljes órák, nem mint nálunk a tanóra, azaz 60 percesek és nem 45 percesek. Ez a 21 óra otthon 28 lett volna. Azt is el kell itt mondanom, hogy a 2 hét nagyon kevés, a legtöbben 4-6 hétre jönnek. Én persze még ezt a két hetet sem tudtam volna saját magam finanszírozni, tehát még egyszer köszönöm a Tempus Közalapítványnak és az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának a lehetőséget, de ha tavaly megkaptam volna a 3 hetesre a lehetőséget, többet ért volna.

Ebédre csak egy szendvicset dobtam be, mert 13.30-kor volt a találkozó az Ely-be kirándulóknak. Vonattal mentünk, az állomás a sulitól pár perce van. Ben kísért bennünket, megvette a jegyeket. Kb. 20 perc alatt oda is értünk. Josét kisegítettem két tartalék akkumulátorral, hogy tudjon fényképezni. Egy kis séta az állomásról a katedrálisig, ahol volt egy vezetés, csak a kórusba nem vitt be, mert egy holnapi esküvő próbája volt éppen. Hát érdekes ez az Ely katedrális. Persze jó angol szokás szerint ez is hosszabb az átlagnál. Az is furcsa, hogy Ely sokkal kisebb városka, mint Cambridge, de neki van katedrális, Cambridge-nek meg nincs! Ely állítólag egy sziget volt valamikor. A katedrális után még egy fagyizás is belefért a 10 ₤, egységesen kapott mindenki egy olyan fagyit, amilyet kért, de már több idő nem volt másra, így ma is elmaradt a sörözés. A vonatot várva és a vonaton egy német és egy svéd csajszival beszélgettem, mindketten azt mondták, hogy egy-egy tanáruk mesélt Magyarországról, meg Budapestről, hogy milyen szép. Egész szép időben visszaértünk Cambridge-be, gondoltam, ha elkapok egy buszt, akkor gyorsan otthon leszek. Erre rossz irányban szálltam fel a buszra, de úgy gondoltam, csak nem megy ki a világ végére, elébb-utóbb visszafordul. Hát tévedtem, kiment a világ végére és az utolsó állomáson leszállított a sofőr, mert azt mondta ez a busz nem megy vissza, menjek át a másik oldalra és ott várjak. Ott 18 percet vártam, és így sikerült az állomásra érkezésünk után 2 órára hazaérkezni. Megismertem Cambridge-nek a déli részét is, ahol az egyetem biokémiai kara és a kórház van.

Adam gyorsan kész lett az hazaérkezésem után a vacsorával, Irene alig bírta becsukni a bőröndjét.

Holnap már nem írok, legfeljebb vasárnap otthonról, hogy milyen volt a visszafelé út. Azaz ezzel lezárult a cambridge-i beszámolóm, naplóm!

Cambridge 11. nap

Utolsó hosszú iskolai napom a mai. A buszra ma csak 15 percet vártam ez elég jónak mondható. Reggel szokásos bolt, szokásos péksüti a 11 órás szünetre, de most kivételesen más is vettem is kis ajándékot az otthoniaknak. Apukámnak természetesen angol sört, ő ezt kérte is. Remélem nem lesz nehezebb a bőröndöm, mint 23 kg.

Megint lassan szállingóztak a többiek az első órára. Giorgia beteg, de a többiek, ha nehezen is, de megérkeztek. Maria késett legtöbbet, de gondolom sokáig készült reggel, mert ma rögtön a suli után ment Londonba a Shakespeare Globe Theater-be a Minden jó, ha a vége jó előadásra. Ezt én ajánlottam neki, mert akkor még úgy volt, hogy én is megyek, aztán végül erre már nem jelentkeztem. Szóval az első óránkon a feltételes módról volt szó, első, második és harmadik feltételes változatokkal, kivételesen én is egyből megértettem és még példát is tudtam rá mondani.

A szünetben egy Fokhagymás kis grafikát Mariának adtam, mivel vele voltam minden csoportban együtt, és sokat segített, mikor bénáztam. Nagyon örült neki, meg volta hatódva. Azt mondta a vidéki háza konyhájába fogja kirakni a falra egy kicsit nagyobb paszpartúval és kerettel.

Alexissel arról tanultunk új szavakat, hogy kik azok, akiket a család, az iskola, a munka, a barátság, vagy egyéb kapcsán megnevezhetünk, és egy kicsit az iskolarendszerbe is belementünk.

A suliban ebédeltem ismét, mire odaértem elfogyott a pizza, és már csak valami tésztában sült nem tudom mi volt. Teresáékkal ettem, ők is jönnek holnap Elybe, meg Maria is.

Délután Ian nagyon kemény szöveget hozott, gondolom a tegnapi közjáték miatt, Oidipusz király modern angol fordításban és Shakespeare Lear király eredeti angollal. Nem volta feldobódva a dologtól, akkor sem, ha nem voltak túl hosszúak a szövegek. A végére hagyott egy egyszerűbbet, művészekről és művészeti ágakról volt szó, illetve ezekkel kapcsolatos szavakról, kifejezésekről. Az óra végén egyrészt elmondtam helyesen a pacalos dolgot, másrészt elbúcsúztam a délutáni csoporttársaimtól, mert holnap már péntek és akkor nincsenek délutáni órák. José (malagai művészeti kritikus) azt mondta, jövőre talán ellátogat Magyarországra, majd keres, Giovanni (korzikai diák, és az apukájának cukrászdája van) nagyon hívott, hogy este menjek kocsmázni, de nem akartam már többet költeni ilyenekre. Ezért holnap még Elyben lehet, hogy beülünk valahová.

Suli után busszal bementem a központig és onnan gyalog a Folk Museumba, da útközben volt egy nagy eső. De én mindig magamnál tartom az esőkabátot! A Folk Museum egy kívülről kicsinek tűnő épület, de belülről egy csomó szobácska van telezsúfolva rengeteg különböző korokból (18-20. század) származó tárgyakkal. A pénztárnál mondta nő, mennyi a felnőtt jegy, de én mondta, hogy én most diák vagyok egy nyelviskolában, és bizony miután megmutattam a diákigazolványom, diákjegyet kaptam! Anyukámnak vettem is egy kis ajándékot.

Ezután visszamentem a belváros felé, mert még akartam Péternek is venni valamit, hiszen éppen ma van a 22. házasságai évfordulónk. Ez sikerült is, mármint az ajándékvásárlás, aztán éppen jött a busz, így 6 órára itthon is voltam. Éppen az ajtót nyitottam, mikor Irene is megérkezett, még jó, mert az én kulcsommal ő sem bírta az alsó zárat kinyitni. A hétvégén, szombaton hajnalban ő is elutazik, neki is vége a 6 hétnek, megy haza Torinóba. Most nekiállt kitakarítani a szobáját, meg fürdőszobát, amit elég rendetlenül hagyott maga után eddig.

Most kaptam meg Petra üzenetét, hogy vége lett a "Komfortékás karrierjének". Augusztus 1-én kezdett, és ennyi volt, sajnálom őt, és nagyon remélem, hogy lesz egy jobb lehetősége!

Cambridge 10. nap

Reggel szinte még fel sem ébredtem, mikor 6.25-kor csörgött a telefonom, Harsányi Zsuzsa hívott, hogy ugye megyek leszedni és elhozni a képeket a Művész Kávézóból. Én mondtam, hogy én nem, de remélem a férjem nem felejtette el és ő megy. Gyorsan írtam egy sms-t Péternek, de akkor jutott eszembe, hogy odahaza már egy órával több van, azaz ½ 8. Estére kiderült, hogy mindent ügyesen elintéztek. Márknak még be kellett gyűjtenie a keresetigazolásaimat a munkahelyeimről a kollégiumi jelentkezéshez.

Ez a 8-as busz egyre szörnyűbb. Végképp nem tudom kiszámítani, hogy mikor induljak el otthonról, hogy ne kelljen 20 percet, vagy többet várnom, az egyébként 20 percenként közlekedő buszra. Mindegy beértem, de akkor is bosszant!

Úgy látszik ezen a héten Alex lesz velünk délelőttönként. Kicsit megijedtem, mikor ma fél tízkor, becsöngetésre csak Pablo és én voltam a teremben. Szerencsére aztán a többiek is beszállingóztak, bár ennyi késés még nem volt. Óra elején egy kis ismétlés a tegnapi anyagból, aztán két újabb olvasmány feldolgozása, kérdések megbeszélés a párunkkal stb.

Szünetben befizettem a péntek délutáni kirándulást, Elybe megyünk vonattal, ami itt van közel, és van egy nagyon szép (meg ne unjuk!) gótikus katedrálisa. Csak 10 ₤, és ez az utolsó délutánom, de már 17.00 órára vissza is érünk a program szerint.

Alexis órája most elég mozgalmas volt, megint kérdéseket kellett szerkeszteni és feltenni, de most másoknak, nem a megszokott párunknak. Mivel a csoportban 5 spanyol van, leginkább velük hoz össze a sors ilyenkor.

Az ebéd az iskolában most elég jó volt. Teresaék mellé ültem, de valami nagyon fontosról beszéltek spanyolul. Egyébként órán kívül mást se hallok, mint spanyolt, olaszt vagy kínait.

A délutáni órán a konyháról és az eltérő étkezési szokásokról volt szó, bár közben volt egy kis kitérő a görög mitológia felé. Giovanni a korzikai fiú tanult latint és elmesélte az egész Oidipusz király történetet zanzásítva persze. A végén én meg nem tudtam a pacalt elmagyarázni, úgyhogy holnapra ezzel készülök.

Suli után az iskola szervezésében puntingolni mentünk. A punting egy tipikus, Oxfordra és Cambridge jellemző lapos fenekű csónakázás, ahol nem eveznek, hanem egy rúddal lökik előre a ladikot a vízen. Lehetett volna saját magunk által vezetettre is benevezni, de én inkább a biztosra mentem. Egy 12 személyes csónakba ültünk be, és kb. egy 30 perces magyarázatokkal fűszerezett puntingolásban volt részünk. Így a Cam folyóról láthattuk a különböző college-okat. Mikor vége lett, rohantam, hogy elérjem a 17.20-as buszt, de erre mikor odaértem a megállóba, annak ellenére, hogy rengetegen vártak, az volt kiírva, hogy 20 perc múlva jön a követkő busz. Na, ez a 20 perc lett 25-28. Aztán jött egy X8-as, amiről nem tudtam, hogy a bérletem érvényes-e rá és hogy miben különbözik a sima 8-astól. A sofőr engedte, hogy felszálljak, egy kicsit rövidebb útvonalon ment végig, így 18.00 órára már itthon voltam.

Vacsorára csirkét kaptunk pitában. Irene mondta, hogy az ő szülei is aggódnak az angliai események miatt, de itt nincs semmi baj. Giorgia meg belázasodott, lehet, hogy holnap nem is jön iskolába.

Cambridge 9. nap

A mai napon azzal a bosszúsággal kezdődött, hogy nincs internet kapcsolat. Nem tudom megnézni, hogy milyen idő lesz, kaptam-e e-mailt, és egyáltalán a kapcsolatom a világgal hiányzik!

A délelőtti órára Alex jött be, ő egy fiatal tanárnő. Jöttek újak is csoportba, nem meglepő módon spanyolok. Az ománi nővel voltam párban, meg voltam győződve, hogy kb. velem egyidős, erre kiderült, hogy 1971-es, azaz 8 évvel fiatalabb. Az óra témája a dilemma volt, és a could / sould / would + have + past parciple szerkezeteket gyakoroltuk egy olvasmány segítségével.

Alexis óráján a különböző szituációkban felteendő kérdéseket gyakoroltuk. Volt négy kép az elején, amely alapján elindultunk, aztán egymásnak kellett egy cetlire kérdéseket írnunk és a mástól kapott kérdésre válaszolni.

Ebéd a suliban, miután a suliban kértem egy kódot a nethez, mert már elvonási tüneteim voltak, de persze semmi fontos üzenetem nem volt.

Délután Iannal voltam (kicsit sajnáltam, hogy délelőtt ne ő volt, és most nem tudom, hogy mindig más lesz-e, vagy marad Alex). Ő megint egy dallal készült, egy ősrégi David Bowie számmal, a Space Oddity 1969-es dallal.

http://www.youtube.com/watch?v=D67kmFzSh_o

Elég nehéz volt a szövege, nem nagyon értettük. A feladat ugyanaz volt, ki kellett egészíteni hallás után a szöveget és utána tartalom, mondanivaló megbeszélése. Aztán újabb olvasmány Steve Bennettről, kérdések, interjú, válaszok stb. Majdnem belealudtam.

Suli után a Fitzwilliam Museumba készültem, mert mára még jó időt mondott, aztán más nem. Kb. 15.50-re értem oda, és csak 17.00-ig volt nyitva múzeum, tehát nem is tudtam mindent végig nézni. Egy vidéki múzeumhoz képest elég elképesztő gazdagságú az anyag. Mindenből volt nekik, egy kis 14-17. századi itáliai festészet, egy kis 16-17. századi németalföldi, 18-19. századi franciák és persze sok-sok angol. Volt egy 20. századi terem is Degas, Henry Moore szobraival Picasso, Braque, Modigliani képeivel. Az alagsorba nem jutottam el, ahol az antik gyűjtemény van. Hazafelé felmentem a Kastély Dombra (Castle Hill), ahonnan rá lehet egy kicsit látni az központra, és a temetőben is tetem egy kört, mert érdekes sírköveket találtam.

És délután, mikor hazaértem megint nem volt net egy darabig, de most már van! Anyukám már négyszer hívott, hogy biztosan jó vagyok-e, a londoni zavargásokat hallva, aggódik értem! Mondtam neki, hogy én nem Londonban vagyok, mire ő, hogy de onnan indulnék haza. Aztán sikerült megnyugtatnom, hogy a Gatwick repülőtér elég messze van Londontól.

Most várom a mai vacsorát és gyakorlok egy kicsit!

Cambridge 7. nap

Ma Yorkba kirándultam. Korán kellett kelni, mert 7 órakor muszáj volt elindulnom, ugyanis reggel és este nincs busz. Gyalog 45 perc az uszoda, ahol a találkozó pont volt. Teresa már ott volt, ővele a délutáni csoportomban vagyok együtt, és matek tanár Valenciaban. Vele volt egy másik valenciai, aki ugyancsak Teresa és ugyancsak tanár, bár francia nyelvet tanít. 8 óra előtt megérkezett egy kisbusz (16 személyes) és bemutatkozott Matt, aki egy személyben volta sofőr és az idegenvezető is. 11.15-re értünk Yorkba, bár közben tartottunk egy 20 perces megállót (ahol megtaláltam Petra ajándékát). Először a szépen megmaradt városfal egy részén sétáltunk végig. Matt nagyon szépen beszélt, és kiderült, hogy ő is északi, yorki. Tartott egy másfél órás sétás városnézést, amit a katedrálisnál fejezett be. Nagyon profi volt itt is a szervezés, beszálláskor kaptunk egy kis ismertetőt és térképet Yorkról, rajta volt a találkozóhely és idő, valamint Matt telefonszáma.

A szabadidőmet a katedrális (York Minster) megtekintésével kezdtem. Belépőjegyet váltottam, és elfogadták a cambridge-i iskola által adott diákigazolványt! A toronnyal kezdtem, ahol iszonyú szél volt, és persze fantasztikus kilátás. A katedrálisban 2 órát töltöttem, mire mindent megnéztem. A yorki egyéként a leghosszabb angliai katedrális. A káptalan teremben (Chapter House) és az oda vezető részen egy kortárs kiállítás volt, Nigel Forde és Jane Kennelly tusrajzai és rézkarcai voltak ki állítva, amelyeken különböző növények voltak. A kiindulópont számukra egy régi növénygyűjtemény volt, azaz préselt növények. A boltban Márknak vettem ajándékot, de majd csak később árulok el, hogy mit. A katedrális után megettem a kis szendvicsemet, és sétálgattam. Nagyon sok turista volt, olyan igazi régi fakeretes házak vannak és persze rengeteg ajándék és egyéb bolt. Volt egy olyan bolt, ahol különböző kb. 20-30 cm–es kis gitárok voltak a kirakatban felcímkézve, hogy kinek a gitárját mintázza.

Nézegettem a galériákat is, meg a szuveníros képeket, de eredeti kép alig volt. Festményéről is, ceruzarajzról is printek (igaz számozott és aláírt) voltak leginkább. Lehet, hogy nekünk is ezt kellene csinálni, minek annyi eredeti rézkarc, az emberek zöme úgyse értékeli. Figyeltem a témákat is, nagyon megy a figurális, híres emberes, és a legnagyobb sláger az állatos. Tájkép, városkép ritkább. Az egyik galériában Bob Dylan festményeiről készült nyomatok voltak kiállítva. Megnéztem még két templomot, de az egyik már nem templom, hanem kortárs kiállítóterem, ahol mindig valami helyspecifikus dologgal készülnek a művészek. Én Cornelia Parker installációját láttam. A másik templomban is volt egy kortárs mű, Europolis – an idea of York volt a címe. Itt lehetett fotózni, majd mellékelem a képet is. Nekem meg közben az jutott eszemben, hogy otthon nálunk biztos nem lehetne ilyen műveket kiállítani, mert azt mondanák, hogy ilyen „ocsmányság” be nem teszi a lábát. Először kér éve, mikor rövid idő alatt voltam Németországban, Svájcban, Franciaországban, és Spanyolországban, hogy a kortárs művészet mennyivel jobban jelen van az ottani emberek életében, köztereken, buszállomáson és meglepő módon a templomokban is! Miután jól elfáradtam és kinézelődtem, kifotóztam magam, még gyorsan bementem a helyi képtárba (York Art Gallery), ahol számomra teljesen ismeretlen nevek voltak, a földszinten egy William Etty nevű 19. századi fickó negédes festményei. Az emeleten egy kis teremben egy szobrász – Austin Wright (1911-1997) rajzai és szobrai voltak kiállítva, az tetszett. És már el is érkezett a hazaindulás ideje. Hazafelé szintén megálltunk egy kis időre, bár én már nagyon siettem volna. Nem említettem még, hogy egyszerűen nem tudok betelni az itteni felhőkkel. Útközben állandóan ezeket fotózom. De most egy szivárványt is sikerült látnunk, és lefotózni, már amennyire kocsiból ez lehetséges. Szerencsére Matt mondta, hogy észak felől érezünk Cambridge-be, így ki tudok előbb szállni, nem kell az uszodáig mennem, és megspóroltam így 20-25 perc gyaloglást. Kiszáll egy indai lány is, aki állítólag még nálam is messzebb lakik, és persze busz nem jár, taxira nincs pénze, azt mondta 2-3 óra gyaloglás!

Mikor hazaértem Adam és Irene éppen befejezték a vacsorát. Irene Brigthonban volt, napozott és nagyon tetszett neki, de 4 órát utaztak oda és 4-et vissza.

Most már muszáj lefeküdnöm, mert ugyan holnap nem kell annyira korán kelni, de suli lesz, és 9-re kell menni, mert hétfő. Ilyenkor azt hiszem, újra osztják a csoportokat.