2017. október 22., vasárnap

Káosz és rend - Reök-palota, Szeged

Még október 7-én nyílt meg Szegeden a Reök-palotában az idei MAOE által szervezett és rendezett tárlat, amelynek témája a Káosz és rend volt, de én nem tudtam ott lenni a megnyitón, csak most látogattam el Szegedre és néztem meg a kiálltást.
A felhívást már több mint egy éve megkaptuk, volt idő létrehozni egy-egy új alkotást a témában. Ami a helyszínen kívül (az előzőek Szentendrén a Művészetek Malomban voltak) új volt az eddigi MAOE-s kiállításokkal kapcsolatban, hogy most nem az eredeti alkotásokat kérték és állították ki, csupán digitális fotót kértek, majd ezt egy egységes méretű kartonra nyomtaták ki. Ez azt eredményezte, hogy nem volt olyan zsibvásár jellegű a kiállítás, hiszen 630 művet kellett kiállítani, talán maga a kiállításrendezés is egyszerűbb volt, viszont szerintem biztos költségesebb is volt. Ám van még egy nem elhanyagolható hátráma ennek a rendezésnek, mégpedig az, hogy nem adja vissza azt az élményt, amiért az ember személyesen meglátogat egy kiállítást, azaz hogy erdetiben találkozzon a műalkotásokkal. Olyan élmény, mintha egy katalógust nézegetnék csupán!
Az én grafikámnak nem tett rosszat, de azok, akik plasztikát készítettek, azonka a munkája egészen biztosan nem érvényesült úgy, ahogy eredetiben érvényesült volna.


























A megoldást persze én sem tudom, talán a célokat kellene tisztázni. Ha az a cél, hogy minél több alkotást bemutassunk, akkor jó ez, de ha szeretnénk "kiállításélményt" adni a nézelődőknek, akkor másként kellene ezt a jövőben csinálni.
A tavasszal már beszámoltam, hogy én a Retro című munkámat küldtem el.
Maga helyszín, a Reök-palota persze csodálatos! Nem először jártam itt, de újra elvarázsolt a lépcsőház korlátja.





















Ha már Szegeden voltunk, elsétáltunk a Zsinagógához és azt is megnéztük. Nagyon szépen felújított épület ez, sok fotót készítettem róla.












 

2017. október 21., szombat

Kortárs Költészet - Kortárs Grafika Biennálé, Kápolna Galéria

Október 19-én nyílt meg a Kápolna Galériában az idei Kortárs költészet - Kortárs Grafika Biennálé, amelyről a KTV Múzsa című magazinműsora is beszámolt  (11:40-16:00 perc közötti részben):
http://kecskemetitv.hu/s_!musorok/i_muzsa_15/i_20171020_hiros_muzsamov_26476/t_20171020%20H%C3%ADr%C3%B6s%20M%C3%BAzsa.mov/index.html







Szikora Imre a Műhely Művészeti Egyesület elnöke és Buda Ferenc Kossuth-díjas költő (ő nyitotta meg a kiállítást) beszél a tárlatról, amelyen az én egyik munkám is szerepel, amely Erdős Virág Esélyegyenlőség című versére készült. (Képek ebből a műsorból valók.)


Beszámolt még a baon.hu és a híros.hu is:
https://www.baon.hu/kultura/helyi-kultura/kortars-kolteszet-kortars-grafika-1088431/
http://hiros.hu/kepzomuveszet/kultura/uj-kiallitas-a-kapolna-galeriaban
A megnyitón nem csak a költészet találkozott a grafikával, hanem a zene is jelen volt a Resti kornél Zenekar jóvoltából, amelyet Papp Máté vezet, és én nagyon büszke vagyok rá, hogy az én bolyais osztályomba járt!
Látogatható november 3-ig.

2017. október 7., szombat

Somogyfajszi termés

Ezen a héten vasárnaptól péntekig Somogyfajszon voltam, immár másodszor az ottani művésztelepen. Már tavaly is nagy hatással vot rám, akkor kezdtem el festeni a kőszobros festményeimet. Ezeket most is folytattam pár kisebb darabbal készülvén a novemberi kiállításomra, de most vittem nagyobb méretű (60×80 cm-es) lemezeket is, ezekre megfestettem az üres karámot is, amelyeket tavaly egy rézkarc-sorozatban már feldolgoztam.



2017. október 1., vasárnap

Készülődés Somogyfajszra

Idén már másodszor veszek részt a somogyfajszi művésztelepen és most nagyon készülök rá. Tavaly nem tudtam mire számíthatok, nem volt konkrét tervem, de hatalmas lökést adott, amit ott láttam. Akkor kezdtem el festeni a kőszobros festményeimet.
Most is szándékozom folytatni ezt a sort, mert a novemberben a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi ls Iparkamarában nyíló kiállításomra is kell még néhány képet festenem, de a tavaly látott karámot is meg akarom festeni. Ezekről már egy rézkarc-sorozatot készítettem tavaly és most 60×80 cm-es méretben szeretném megfesteni ezeket.










Hogy gyorsabban menjen a munka, még itthon színesre lealapoztam a lemezeket és vásznakat.