Nyári hétfő - Szentbékkálla, Berhida

A hétfő még a barátnős kiránduláshoz tartozott. Mielőtt elindultunk, még betértünk egy borászhoz, hogy hozzunk haza egy kis balatoni bort. Én 2 liter száraz Traminit hoztam Péternek és biztos finom és jó helyről vásároltam, mert igen sokan lettünk ott hirtelen így hétfő délelőtt, pl. Haumann Péter is egy csomó palackkal érkezett.
Ha nem hétfő lett volna, kicsit több lehetőség közül választhattunk volna, hogy milyen programot találunk ki magunknak. De hétfőn minden múzeum, kiállítás zárva van, így egy természeti látványosság mellett döntöttünk, a Szentbékkálla melletti kőtengerhez és ingókövekhez mentünk el. Itt még én sem jártam, mert 2005-ben, amikor a bolyais osztályommal Révfülöpre kirándultunk, az osztály egyik fele biciklitúra keretében ide, a kőtengerhez ment, én a másik felével a Hegyestűhöz.

Érdekesek és félelmetesek voltak egyszerre ezek a hatalmas kövek. Felmásztunk a tetejére és Friedrich Vándor a köd tenger felett című képe jutott eszünkbe.
Nagy meglepetésemre itt a nagy köveknél összefutottam az unokatestvéremmel, annak feleségével és három fiával, akik kerékpárral jöttek ide.
Ezután hazafelé vettük az irányt, de Berhidára még betértünk, ahol egy Árpád-kori templom és egy Makovecz tervezte vendéglőt jelezett a net, mint látványosságot. A templomot már láttam 24 évvel ezelőtt, de se akkor, se most nem tudtunk bemenni. A Makovecz épületet nem találtuk meg, azt nem tudták a helyiek sem, merre van.
Átmentünk még Lepsényen, ahol egy szokatlan temető mellett haladtunk el. Először azt hittem, valami pincesor, nagy kéményű házakkal, de ezek kripták voltak obeliszkekkel.







Simontornyán megálltunk ebédelni és ha nem hétfő lett volna, akkor jó lett volna a várat is megnézni, mert hiába esik úzba jövet-menet a Balaton felé Simontornya, eddig még nem sikerült bejutnom a várba. Egyszer elmentünk egészen közel hozzá, de zárva volt. Itt egyébként éppen egy nagy zivatar söpört végig, míg ebédeltünk.








Ennyi volt az idei barátnős kirándulás, most úgy néz ki, hogy a nyáron már nem is tudunk találkozni, mert hárman háromfelé megyünk.

Nyári vasárnap - Kapolcs

A barátnős kirándulás fő célja a kapolcsi Művészetek Völgye volt. Én már ugyan jártam sok-sok évvel ezelőtt, de a barátnőim még nem. Reggel mér esett egy kicsit Balatonfüreden, így rendesen beöltöztünk, én pl. bakancsban voltam, de szerencsére az eső kikerülte Kapolcsot napközben, csak az esti koncert közben kezdett rá.
A Művészetek Völgye már egy hatalmas fesztivál lett, rengeteg udvar, kirakodó, különböző programok, koncertek. Mi vasárnap fél 12 körül érkeztünk meg, rögtön a jegyvásárlás (napijegy 3.600 Ft) után a Tűzoltószertárba mentünk, ahol műanyagkötözőből font "labdák" és az ezekről készült digitális nyomatok voltak kiállítva, amelyek Hatvany Csaba munkái voltak, Fondorlatok IV. címmel. Ezután a Desing Terminál udvarban néztünk szét, meg a kézművessoron.






Lackfi János Versműhelyére volt nagyon kíváncsi az egyik barátnőm, de jókat derültünk mi is a versfaragás közben. Éppen a Kaláka udvar előtti kenyérlángososnál találkoztam egy volt kandós tanítványommal, aki meghívott egy lángosra, mert mint mondta, nekem köszönhetően semmi tanulással is 4-es művészettörténetből Egerben. Ez jólesett.

Újabb séta és ebéd a Malompart vendéglőben, bár én itt már csak desszertet ettem. Nagyon kellemes hely volt, mert csendes és hűvös, árnyas volt a terasza. Emlékszem jártam itt, amikor még romokban állt szinte. Egy család lakott itt és tervezték a felújítást, talán 2000-ben.
Innen a szomszédos Hobo Klubba mentünk, ahol 4-től A szabadság és a blues? címmel volt egy beszélgetés, de inkább csak Hobo beszélt. Folyamatosan azt mondta, hogy nem szabad lenézni, lehordani a másikat, akiknek sikerei vannak, de végig azt éreztem, hogy ahogy ő éppen ezt tette azzal, ahogy másokról beszélt. Miért nincsenek ma olyan együttesek, mint amilyenek régen voltak, pedig sok tehetséges huszonéves fiatal van? - tette fel a kérdést?  Ő miért nem karok fel egy párat és felhasználva a saját hírnevét segít nekik, hogy megismerjék őket? És ő is jött ezzel, hogy bankok tudatosan tönkre teszik a magyar kultúrát... A Kaláka Udvart éppen az OTP sponzorálta. Na, szóval mondott néhány jó dolgot, de egy csomó dologban nem értettem vele egyet és ez nem az életkori különbségünkből adódott.
Még egy séta a kirakodóvásárban, újabb kiállítások. Pl. volt egy kamion, amiről azt gondoltuk, valamilyen "zöld" programot, energiát reklámoz, de beül kiderült, hogy az atomenergiáról akar meggyőzni. Az iparművészeti kiállítások közül az Artchaika Egyesület tárlatát néztük meg, amelyből a perzsa Jahan Matboo lámpái tetszettek mindannyiunknak a legjobban. Vettem néhány ajándékot a családomnak (füstölt sajt, öreg kecskesajt, vörösboros jam), meg magamnak is (egy fülbevalót), aztán egy kis vacsoraféle, fagyi és beültünk az esti koncert helyszínére.

A Palya udvarban Palya Bea koncertjét gondolta ki a barátnőm esti programnak. Sokan összegyűltünk, de még éppen találtunk ülőhelyet. Nekem egy kicsit sok volt Palya Beából, főleg a látványból, elég modorosnak találtam a mozdulatait (az énekével semmi bajom). A koncert közben elkezdett esni az eső, először csak finoman, később jobban, aztán egy kis szünet és aztán, megint rákezdett, mígnem azt mondta Palya Bea, hogy abba kell hagyniuk, mert veszélyes folytatni. Nekem addigra átázott az esőkabátom, valószínű elvesztette az impregnálását már, pedig szerettem ezt a devenérjelmezes esőkabátomat.







A kritikák ellenére kellemes nap volt, főleg a barátnők miatt. A koncert után visszaautóztunk Balatonfüredre, ahol aztán alig bírtam elaludni, sokáig olvastam még, mire lecsukódott a szemem.

Nyári szombat: Tihany és Balotonfüred

Az Öreghegyi alkotótábornak szombaton lett vége, reggeli után Zsuzsa és Jóska elindultak haza. Én viszont ott maradtam, mert a barátnőimmel egy párnapos együttlétet tervezetünk, és mivel a Balaton-felvidék volt a cél, felesleges lett volna hazautaznom. Mikor Csopaknál jártak, gyorsan összekészülődtünk, Karcsi és Borika levittek Balatonudvariba. Amíg megérkeztünk a barátnők megnézték az szív alakú sírköveket. Dél elmúlt, ők már éhesek voltak, így a Laci Pincét javasoltam neki, jó a kaja és gyönyörű a kilátás a teraszról.
Ebéd után Tihanyra mentünk, már én is 6 éve, hogy utoljára arra jártam. Miután nagy nehezen találtunk parkolót, először az apátságot sétáltunk el, ahol egy teljesen új látogató központ épült.






Itt megvettük a jegyeket és egy kis filmet láthattunk az apátságról. Az apátsági templom felső és alsó része után a kiállítótermeket néztük meg. Most a Megérint a csend című időszaki kiállítás képeit láthattuk.















Egy kézműves fagyi után még a Borsos Miklós Emlékmúzeum két tárlatát is megtekintettük, az egyik Borsos Miklós munkáiból egy kis válogatás volt (Győrben egy sokkal nagyobb anyag látható az életművéből). A másik egy Munkácsy kiállítás volt a szalonképeiből. Ezekért nem nagyon rajongok és többször láttam már különböző helyeket, így aránylag gyorsan végigszaladtunk rajta.

Balatonfüreden egy baráti családnál szálltunk meg, de este még lementünk a partra, ahol elég nagy volt a tömeg.

Éppen aznap volt az Anna-bál is, néztük egy kicsit a felvonuló párokat, de túlságosan egyikünket sem kötötte le ez a látvány, inkább beültünk egy kellemes helyre, a Kredencbe, ahol én egy Bodri nevezetű "koktélt" ittam (fehérbor, bodza, citrom- és narancsdarabok és koktélmeggy)

Öreghegyi alkotótábor

A Kecskeméti Képzőművészek Körössége (KKK), azaz annak vezetője, Balanyi Károly 2008-től rendezi meg az Öreghegyi alkotótábort a Balaton felvidéken, amely egészen pontosan Balatonudvari felett, Vászoly felé az Öreghegyen szokott lenni. Azon az elsőn, 2008-ban ott voltam én is, aztán még 2010-ben, és hosszú szünet után idén nyáron, július 20-26. között ismét részt vettem a tábor munkájában. A tábor résztvevői voltak még: Balanyi Károly, Ugray Zsuzsa, Kőrös Sára, Gyalai Béla, Strohner József, Szikora Imre művészkollégák, valamint Borika, Karcsi felesége, aki "háziasszonykodott".
Július 20-án vasárnap délután indultunk Szikora Imivel egy autóban és Kőrös Sára egy másikban. Mire úgy este fél 7 felé megérkeztünk, a többiek már ott voltak és készen volt a vacsora is parázson sülét hús és krumpli. Az előző években a Laci Pince csárdába (1,9 km a háztól) jártunk le vacsorázni (sőt 2010-ben reggelizni is), de az idén a háznál oldották meg az étkezéseket. Ennek az volt az előnye, hogy nem vett el annyi időt az alkotómunkától a le-feljárás és az ottani kiszolgálás. Ám számomra volt hátránya is, ez a kis mozgás is elmaradt. Ezért döntöttem úgy, hogy viszem a gyalogló felszerelésem (bakancs, nordic walking botok) és igyekszem minden nap gyalogolni azon a jó változatos terepen. Ezt sikerült is megtennem, hétfőtől péntekig általában fél 7-kor keltem, 7-től 8-ig gyalogoltam egy órát, és mikor visszaértem a házhoz, utána már mindenki felkelt és reggeleztünk (kivéve Sárát). Karcsin és Borikán kívül kedden Sára főzött, akkor volt a születésnapja, szerdán pedig Strohner Jóska.

Mindenki sokat dolgozott, de nem mindenki maradt végig. Béla később, csak hétfő délután érkezett, Imi csütörtökön este, Béla és Sára péntek délután hazaindultak. A nagy munkakedv miatt a kirándulás is elmaradt, csak péntek délelőtt autóztunk és Aszófőre, ahová egy szép pincesor miatt mentünk. Itt Karcsi és Béla festettek egyet, de Zsuzsa és én inkább csak fotóztunk és nézelődtünk, beszélgettünk.

Mivel itt nincs lehetőség rézkarcozásra, festésre készültem. Vittem 6 db kis háromszög alakú vásznat (még a sógoromtól kaptam valamelyik karácsonyra), 10 db 23×30,5 cm-es kis táblát az akrilhoz és 6 db 50×70 cm-es akvarellpapírt a te, amelyből az egyiken egy évekkel ezelőtt elkezdett tempera festmény volt (Provence-i ablakok - ennek a rézkarc változatát még 2011-ben elkészítettem), amelyet be szerettem volna fejezni.


Mivel 3-4 éve egyáltalán nem festettem és egy csomó festékes tubusom beszáradt, elmentem még a tábor előtti héten bevásárolni a DekorArtba, de ott már nem lehet tubusos temperát kapni, nagy tégelyeket meg nem akartam venni. Így a temperával elkezdett képet is akrillal folytattam, de végül mégse sikerült befejezni. A táblácskákra és a vásznakra jó volt akrillal festeni, de a papírra nem, azzal megszenvedtem, de végül mégis készült 2 új nagy festmény az akvarellpapírra is.









Az egyik egy bilbaói erkélyről, a másik egy szikes talajról, amin mégis csak megterem a gabona és kis pipacs társaságában (valahol Lorca és Estella között). Zömében tavalyi élményeket dolgoztam fel, mert a kis táblákra is bilbaói és caminós témák kerültek. Öt táblára a bilbaói Guggenheim Múzeum épületének részleteiből készítettem egy sorozatot. A másik ötre az út során különböző helyeken látott öreg házak falára szerelt lámpákat vázolta fel, ebből 3 készült el. 

A kis háromszöges vásznak közöl 3-ra székek és árnyékaik kerültek. Ezt is feldolgoztam 4 rézkarcban és az élmény az öreghegyi ház teraszáról származik. Kettő kis vászonra pedig a kecskeméti Városháza tetejének egy-egy kis részlete került.

Most nem fotóztam annyit, mint régebben, de elképzelhető, hogy ennek ellenére fog rézkarc is készülni az idei öreghegyi élményekből is. Az előző Öreghegyi alkotótáborok után, már idehaza készülte le annak idején a következő rézkarcok: Temetői "Keserű" hangulat, Nyáridő 1-4. Karcsi Tihanya, Lóg az eső lába.