Ez a hét maga volt a kulturális tobzódás! Nem sikerült teljesen meggyógyulnom, de azért pihentem az előző héten, mert tudtam, hogy egy strapás hét lesz ez, egy csomó lefoglalt időponttal, amiben nehezen tudnának pótolni, azt meg nem szeretném, ha a diákok lemaradnának róla.
A héten három osztályt vittem el a Cifrapalotába a Seuso-kincseket bemutató kiállításra. Hétfőn a saját, kilencedikes osztályomat, nekik múzeumpedagógiai foglalkozást is kértem a tárlatvezetés mellett. A kincseket sokkal jobban szemügyre lehetett venni, mint amikor a parlamentben láttam őket még 2014-ben. Jó volt a világítás, közelebb lehetett menni a tárgyakhoz. Sajnos, fotózni nem lehetett a Seuso-kincsenél. Aztán az 1. emeleten a foglakozás arról szólt, hogy mit és hogyan ettek, ittak a rómaiak.
Kedden csak a festőseimmel voltak csak óráim, az 5. órában elmentünk a Kápolna Galériába, hogy az AXON Művészelep kiállítását megnézzük. Ez még előző héten nyílt, de a betegségem miatt nem mentem el a megnyitóra. Szuhaj Gyuri és Vass-Eysen Áron képeit szeretem a legjobban. A diákok örömmel fedezték fel Buncsák Andrásnak azt a képét, amit előttük kezdett el még novemberben.
Szerdán a végzősökkel és néhány más évfolyamossal Budapestre kirándultam, a szokásos Magyar Nemzeti Galériás és Ludwig Múzeumos programra. Budán beleszaladtunk a reggeli dugóba, így a busz nem vitte fel bennünket a várba, mert sok időt vesztettünk volna vele, hanem a Dózsa György szobornál kiszálltunk és felsétáltunk. Így megvolt a fitnesz Marinnal program is. Épp nyitásra értünk oda, de mivel csak egy pénztár működött, 10.20-ra végeztem minden papírral. Dél előtt 10 percig én beszéltem, végigvezettem őket a gótikus szárnyasoltároktól kezdtve a jelenkori gyűjtemény Iparterves részéig. Aránylag jól bírták. Örömmel fedeztem fel a galéria új vásárlását a falon! Előző nap helyezték el a kiállítóteremben Berény Róbert Weiner Leóról portréját.
Amíg magára hagytam a diákokat, én visszamentem a Keretek között kiállításra és megnéztem alaposabban a grafikákat, amire a múltkor nem volt már erőm, időm, illetve a Madarász Viktorról szóló minitárlatot. Mire végeztünk szakadt a hó!
A busszal elég gyorsan leértünk a MÜPÁ-hoz. Adtam egy kis szabadidőt a diákoknak, amíg elintéztem a jegyeket. Megnézték a szoborparkot a Nemzeti Színház előtt, felmentek a zikkurátra, és a MÜPA többi terének megtekintésére is volt egy kis idejük még. A Közös ügyeink időszaki kiállításon éppen a kurátortól kaptuk a vezetést. Magyarázatok nélkül nem tudtam volna mit kezdeni a kiállítással, de így összeállt a dolog.
A két részre osztott csoportom 1-1 órát töltött a két kiállításba, ezalatt jól elfáradtak, de biztos, hogy maradandó élmény volt számukra.
Este a barátnőm színházba hívott, de aztán ő beteg lett és így a férjével néztem meg az Üzemszínházban a Ványa bácsit, Szász János rendezésében. Mondhatom egészen jó volt. Megleptek a zenei betétek, amiket, mintha valami karaoke lenne, úgy énekeltek el a színeszek. Volt benne Karádi Katalin, Balaton, Bizottság, Európa Kiadó stb. (A fotók nem sajátok, a baon.hu és a szinhaz.hu oldalakról valók.)
Csütörtökön jó sokat gyalogoltam és ácsorogtam, mert két osztállyal is mentem a Seuso-kincsekre. Szóval gyalog itthonról a suliba, a suliból a Cifrába, majd vissza onnan a suliba, aztán megint a Cifrába és vissza a suliba, majd haza. Ez éppen 10 km összesen, ami egy félnapi caminós teljesítmény!
Pénteken Pestre mentem. Most kivételesen az intercitis részben utaztam, nem akartam nyomorogni és állni. Mikor felértem, elmentem a MAOE irodájába a Falk Miksa utcába, hogy befizessem az éves tagdíjat és érvényesítsem az igazolványom. Éppen ott kávézott Aknay János, akivel elbeszélgettem egy kicsit, míg az ügyintéző dolgozott.
Innen a Műcsarnokba mentem, ahol most csak a Török Richárd kiállítás volt egyedül. A nyitási időt egy kicsit lazán értelmezték, mert hiába mentem oda 10-re, csak 10 után kb. 10 perccel jött valaki kinyitni a lenti kaput.
Török Richárdot akkor ismertem meg, mikor Kerényi Jóska és Fekete Tamás baráti körébe tartoztam. Tehetséges szobrásznak tartották, de aztán 1993-ban meghalt. A szobraiból nem túl sokat ismertem, jobbára csak ezt az egyet, amit akkoriban készített, a Szt. Istvánt.
A Műcsarnokból az 1-es villamoshoz mentem, keresztül a Városligeten. Elég szürreális volt a megkezdett építkezések és a ligetvédők sátrai miatt.
A budapesti utazásom fő célja egy marketinges tréning volt, amit remélhetően hamarosan tudok majd alkalmazni az ART Brigádban.
Szombaton délelőtt én itthon egy volt bolyais lányt vártam, aki jelezte nekem, hogy rézkarcokat venne. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk, a végén 7 rézkarccal távozott. Örülök, hogy így örült a rézkarcoknak! Vett caminós rézkarcot, lépcsőset és kecskemétit is.
Ebéd után a Bolyai János Gimnáziumba az öregdiáktalálkozóra mentem. Furcsa volt, hogy 21 év után, ma már én is csak vendég vagyok itt. Megnéztem a rajztermet is, a kiállítást a 2. emeleten, ahol a volt bolyaisok munkáiból állítottak ki, itt szerepelt Petra néhány rézkarca is. A 3. emeleten iskolatörténeti kiállítás volt, aminek a jelentős része már 2013-ban is megvolt, ott volt az általam összeállított Művészettörténeti kirándulásokat bemutató tabló is.
Háromkor egy műsor kezdődött, ami tanulva az 5 évvel ezelőttiből rövidebb volt, de a morajlás miatt most is nehezen lehetett hallani minden szót. A Klinger Ádámról megemlékező résznél lett totális csend. Örültem, hogy név szerint is köszöntöttek, mint aki 20 évet töltött el ebben az iskolában. A műsor után még beszélgettem néhány diákkal. Elfáradtam, de mégis tele voltam újra régi élményekkel, bár valamiért volt hiányérzetem, talán azért mert az én osztályomból csak egy lány volt ott. A régi fotókon volt, hogy felismertem magam, kicsit fiatalabb kiadásban.
Szombaton volt művészeti tagozat felvételi vizsgája. Most többen jelentkeztek, mint az előző években. Nagyon remélem, hogy egy jó, erős osztályt tudunk szeptemberben elindítani.
