Queen maraton

Úgy alakult, hogy szombaton egy Queen maratont tartottunk a férjemmel. Az Otthon moziban 16 órától egy régi Queen koncertfilmet (Queen: A Night in Bohemia, Live at Hammersmith Odeon 1975) adtak, 20 órától pedig az új életrajzi filmet, a Bohém Rapszódiát. Előző nap foglaltam rá helyet a neten, és már nem is tudtunk egymás mellé ülni az esti vetítésen.
A két film egyébként jó volt, teljesen lekötött, bár az 1975-ös koncertnék én még nagyon azt éreztem, hogy egyáltalán nem profik még az együttes tagjai, kicsit esetlenek, suták voltak. Bár Mercury angyalszárnyakra emlékeztető díszítésű fehér fellépő ruhája igazán profi volt.

A vetítéseken sok ismerőssel összefutottunk, sok régi arcot érdekelt a Queen. Sok kellemes emlék eszembe jutott közben, bár valóban voltak csúsztatások (időbeli) a filmben. Majdnem negyed 11 volt, mire véget ért az esti film és nem aludtam bele, sőt az órámat se nézegettem!

Én kb. 1976-ban találkoztam a Queen zenéjével és abban, hogy a kedvencemmé váltak, biztos, olyan egyébként teljesen jelentéktelennek tű dolgok is szerepet játszottak, hogy Freddie Mercury grafikusnak tanult és a szűz jegyében született, akárcsak én. 1986-ban, 23 évesen vettem részt azon a Queen koncerten, amit az akkori Népstadionban adtak. Akkor már nem voltam éppen tini lány és tudom, hogy arra gondoltam, hogy ha ez a koncert pár évvel azelőtt jött volna az életembe, akkor biztos már előtte 3 napja nap aludtam volna az izgalomtól. A lelátón ültem és minden dalt kívülről fújtam, együtt énekeltem a zenekarral. Ezt látva, hallva az alattam lévő sorban ülők feladták a távcsövüket, hogy egy kicsit élvezkedjek a látványban is, mert akkoriban nem voltak még LED-falak, hatalmas kivetítők és bizony, a színpadtól messzebb ülők, nem sok mindent láttak. Itt a nyáron megtalált jegyem!
Aztán mikor Angliában voltam 2 hetet elmentem Londonban a We were rock musicalt megnézni. Erről akkori blogbejegyzésemben írtam is: https://artbrigad2.blogspot.com/2011/08/cambridge-3-nap.html
Szóval, most újra kedvem lett Queent hallgatni, mert az utóbbi időben elég keveset hallgattam őket.

Nemes Jeles László - Napszállta

Csütörtökön vetítették először Kecskeméten az Otthon Moziban Nemes Jeles László új filmjét a Napszálltát és és gyorsan el is mentem erre a vetítésre. A barátnőim a hétvégén szándékozták megnézni, de akkor én az árusítás miatt biztos nem tudtam volna. Hát, kár volt ennyire tülekednem a filmért, mert az a kameramozgás, ami a Saul fiánál érthető és indokolt volt, az itt már rohadtul idegesített és fárasztotta a szemem. Ráadásul hosszú is volt a film, több, mint 2 órás. Kísértett egy kalapos festmény végig, az itt közölt képről nekem Boccioni Modern lány című festménye jutott eszembe.

Dante pokla

Folytatódott az Otthon Moziban a Művészettörténeti Filmklub, ahol most a Botticelli Dante pokla című filmet vetítették. Varga Ágota bevezetője ugyan alapos volt, de számomra hosszú. Tudom, hogy borzasztóan nehéz egy film előtt úgy bevezetőt, kedvcsinálót mondani, hogy nem volt alkalma látni a filmet a bevezetőt mondónak. A film se volt igazán jó szerintem, kicsit aggódtam is közben, mert a 3 diákom ott volt (szorgalmi 5-öst ígértem azoknak, akik eljönnek, mert éppen most tanultuk Botticellit), és az volt az érzésem, hogy nem nagyon köti le őket. Ebből a 95 percből elég lett volna egy 60 perc is. Jó volt látni az olasz fiatalokat és kevésbé fiatalokat, ahogy nyilatkoztak Dantéról, hogy mennyire a magukénak érzik. Ebben a filmben most nem volt színészekkel felvett jelenet, pedig szerintem pont ezek hozzák közelebb a mai diákok számára ezeket a régi történeteket. Az számunkra nem olyan meggyőző, ha csak múzeumi emberek, művészetkedvelők nyilatkoznak. A közeli felvételeket viszont élveztem.

Menyhei Szabolcs és Balogh József kiállítása - Bozsó Gyűjtemény

Az őszi szünet csütörtökjére 3 program is jutott, amiből én kettőre mentem el. A Bozsó Gyűjteményben kezdtem, ahol két Bozsó János-díjasnak, Menyhei Szabolcsnak és Balogh Józsefnek (Öcsinek), nyílt kiállítása. A díj, egy ösztöndíj volt, magán kezdeményezés volt, de ma már nem létezik, bár igaz, hogy azóta a város alapított egy Bozsó János-díjat (idén Bruncsák András kapta meg). A két mostani kiállító is évekkel ezelőtt kapta meg, de csak most jött létre a kiállítás. A szervezést, rendezést nehezítette, hogy Menyhei Szabolcs már pár éve London él, ott dolgozik és ér el szép sikereket. Mindketten figurális, látványelvű festészetet képviselnek, de témáik eltérőek. Menyhei Szabolcs a városlakókat festi, általában nagyobb méretben, míg Balogh Öcsi festményei intimebb hangulatúak, kisebb méretűek és egyértelműen a vidék szereplői jelennek meg rajtuk.

A megnyitó kezdte után félórával a könyvtárban a 80 éves Buda Ferenc köszöntése kezdődött, de úgy döntöttem, hogy nem rohangálok egyik helyről a másikra, ezt kihagyom.
Hatkor az Otthon Moziban a Kút című filmet vetítették és ez egyben a bűnügyi filmnapok megnyitója is volt, valamint utána volt egy kis beszélgetés az rendezővel, Gigor Attilával.
A film elég brutális volt és kontrasztos, de valószínű ezért jó és elgondolkoztató.

Vörös Teknős és az Animáció Világnapja - Otthon Mozi

Az egyébként is hosszú és zsúfolt napomat (lásd előző két bejegyzés) egy animációs film bemutatójával zártam. Az Otthon Moziban a Vörös teknős című filmet mutatták be, amelynek 52 perce a Kecskemétfilm Kft. műtermében készült. A film előtt Mikulás Ferenc mondott bevezetőt és köszöntötte az alkotókat, a holland Michael Didok de Wit rendezőt is. Érdekessége a filmnek, hogy nincsenek benne párbeszédek, mégis abszolút lekötötte a figyelmünket.
A vetítés után lehetőség volt a rendezőtől, illetve a készítőktől kérdezni. Megtudhattunk néhány érdekességet a film készüléséről.

Most is muszáj volt a gyönyörű mennyezeti üvegmozaikról is néhány fotók készítenem.

A Művészettörténet Filmklub kapcsán...

Ez a cikk ugyan nem az alkotótevékenységemmel foglalkozik, de az ART Brigádhoz ez is hozzá tartozik.

Aki a művészet magjait veti

A Fehér Vera 

 2016.05.06. 12:45 

A beszélgetés az Otthon mozi művészettörténeti filmklubjának apropóján született Mészáros Mariannával, a Kandó Kálmán Szakközépiskola művészetelmélet tanárával. A mozi előterében a művészetoktatást és a művész-utánpótlást illetően a múltról, a jelenről, és egy kicsit a jövőről is kérdeztük a tanárnőt.

Fotók: A Fehér Vera

- Milyen cél vezérel a hivatásodban?
- Az egész életemet arra tettem, hogy a művészetet közelebb hozzam a diákokhoz. A Bolyai János Gimnáziumban tanítottam 21 évig. Azokból a diákokból, akik gimnáziumba járnak, feltehetően értelmiség lesz, s az értelmiségnek fontos dolga a nyitottság, hogy befogadó legyen, műpártoló legyen. Ha pedig felnőttként olyan helyzetbe kerül, hogy megteheti, akkor vásároljon eredeti műtárgyakat. Ez volt az én elsődleges küldetésem a Bolyaiban. A Kandó művészeti tagozatán pedig most elméletet tanítok: művészet-, szobrászat-, festészetelméletet, végzős osztályom van.

- Az elhivatottságom abban is megnyilvánul, hogy megpróbálok és régen is próbáltam minden lehetőséget megragadni a cél érdekében. Tudom, hogy a tanórán kívül sokkal hatásosabb minden, mint bent a tanteremben. Így alakultak ki annak idején, a 90-es években az első művészettörténeti nagy kirándulások, melyeket 16 éven keresztül folytattunk. Ezek a kirándulások nagyon kemény tanulmányi túrának számítottak. Egyszer egy utazási irodán keresztül szerveztük az utat, akkor is mi mondtuk meg, hogy mi legyen az utazási csomagban. Az utazási irodás szakemberek azt mondták, hogy ezt a „csomagot” másnak nem is lehetne eladni. Tényleg tanulni mentünk ezekre a helyekre, én is tanulni jártam ide, illetve azért, hogy például a leendő művészettörténet órákhoz diákat készítsek. Ilyen egy hetes úton jártunk például Görögországban, Angliában, Belgiumban, Hollandiában, Párizsban, Provance-ban, Törökországban. 2010-ben volt az utolsó ilyen nagy kirándulás.

- Milyen kirándulásokat szervezel ma, mire van lehetőség?
- Ma már olyan nagy kirándulásokat nem szervezek, de legfeljebb egynapos budapesti vagy bécsi kirándulásokat és kiállítás látogatásokat igen. Nagyon nehéz megtölteni egy buszt - a világ nagyon megváltozott. Ma inkább kütyükre költik ugyanazt a pénzt, amit régen egy ilyen benyomás átéléséért tettek félre a szülők. Emiatt nem jön össze a minimális létszám sem. A diákok változtak, számomra sokkal nehezebb kordában tartani őket, vagy rávenni a kötött programokra. Az eredeti cél az volt, hogy ha majd felnőnek, és visszatérnek egy-egy kuriózumnak számító helyszínre, akkor már legyen bizonyos jártasságuk. Ma tényleg más, hiszen sokkal elérhetőbbek az információk az internetnek köszönhetően – bár engem nem elégítene ki, ha csak virtuálisan sétálhatnék végig egy utcán. Én is változtam: ma már nem mernék felelősséget vállalni 35 diákért.

- Hogyan jött a művészettörténeti filmklub ötlete?

- Csenki Csabáné Túri Edit, az Otthon mozi vezetője keresett meg, az ő ötlete volt a filmklub. Ez a második tanév, amikor vetítjük ezeket a filmeket. Először azt gondoltuk, hogy havi rendszerességgel fog menni a dolog. Aztán rájöttünk, hogy rengeteg olyan film van, amit jó lenne látni, de azokat itt nem forgalmazhatjuk. A dolog pikantériája az, hogy én is akkor látom először a filmet, amikor a nézők, akiknek bevezetőt tartok. Ilyen módon kihívás nekem is, hiszen előfordul, hogy a film témájának utána kell néznem. Éppen ezért a bevezetőkben nem beszélhetek közvetlenül a filmről, viszont a témára rá tudom hangolni a nézőket.

- Volt-e olyan diákod, aki kiemelkedő művészeti sikereket ért el?

- Néhány kandós diákomból művészettörténész lett, s a bolyaisok közül is művésszé vált néhány tanítvány. Volt persze olyan is, akit én abszolút művésznek képzeltem el - aztán nem az lett. És kellemes meglepetések is érnek, ősszel találkoztam az Art Marketen egy lánnyal, aki Pesten a Kisterem Galériában dolgozik: művészettörténész lett, és mondta, hogy az én bolyais óráim voltak meghatározóak számára. Ezek nagyon jól esnek az embernek, én szeretek volt tanítványokkal találkozni.

- Közvetlenül az órákon nem feltétlenül lehet visszacsatolást kapni a munkánkról, és a művészetoktatás egyébként is hosszabb távon „hat” a fiatalokra. Inkább olyan ez, mintha magot ültetnénk, ami később kikel, vagy nem kel ki. Én hintem a magot kegyetlenül, ezen ne múljék semmi! Szigorú tanárnak tartanak, én inkább következetesnek mondanám magam. Amit megígérek és megígérnek, azt be kell tartani, fontos a pontosság, megkövetelem a figyelmet, számon tartom a házi feladatokat.

- Mit gondolsz, milyen helyzetben van ma a kecskeméti művészutánpótlás generációja?
- Azt gondolom, hogy kemény tradíciók uralkodnak Kecskeméten. Az értelmiség nem annyira a társadalomtudományokhoz, vagy a humán területhez tartozott, hanem inkább műszaki és agrárértelmiség volt. Hozzájuk, nyilvánvalóan nem állt annyira közel a művészet, illetve a közízlés nagyjából a 19. század végénél megállt. Ezeket az ízlés-falakat, amiket az emberek maguk köré építenek, nagyon nehéz áttörni. A diákjaimnak mindig nagyon határozott elképzelésük van arra vonatkozóan, hogy mit szeretnek és mit nem szeretnek. Én próbálom őket rávenni, hogy ezeket kissé levetkőzzék, és úgy alkossanak véleményt valamiről, hogy előbb nyissanak felé, járjanak utána. Kodály azt mondta, hogy a zene mindenkié – sajnos a művészetre ez nem igaz. A művészet azé, aki akarja. Kecskeméten a vizuális művészeteket nem akarják olyan sokan. Áttörésnek számított a kecskeméti művészetoktatásban 93-ban Bruncsák Andrásék Szabadiskolája, s abban az évben indult a Kandóban is a művészeti tagozat, és azóta van a Katedra is. De ezek még nem termelték ki azt az új befogadói vagy alkotói generációt, ami fellendíthetné a város kortárs művészeti életét. Ezt megelőzően a nagy durranás a Rajzfilmstúdió és a Kerámia Stúdió volt a hetvenes években, akkor került ide sok művész, amikor ezek megnyitottak – akkor nagy pezsgés volt. Én egyelőre azt a fajta pezsgést, ami a 70-es 80-as években itt tapasztalható volt, azt nem nagyon látom Kecskeméten. Persze, van művészeti élet a városban, de a progresszív, modern irány hiányzik.

Akik Kecskeméten művészetet vásárolnak - és ezzel közvetetten diktálják az irányzatok fejlődését - elsősorban a figurális műveket és a tájképeket választják.

A mai fiatalok zárkózottak, illetve elvárják azt a külvilágtól, hogy az megértse őket. Túl könnyen kategorizálnak, skatulyáznak másokat – miközben ők maguk kevésbé nyitnak, kevésbé próbálják megérteni a környezetüket, s ennek talán inkább fordítva kellene lennie. A diákok megmérettetéséhez és a művészeti eredmények minőségi ugrásához adott a Fringe és az Ifjúsági Otthon Diákgalériája. A művésztanároknak kellene jobban ösztönöznie a diákokat arra, hogy bemutatkozzanak, hiszen egy-egy ilyen alkalom során a kiállító maga is összegzi addigi munkásságát, s ez hozzájárul a fejlődéséhez. 

http://hiros.hu/kecskemet/hirek/aki-a-muveszet-magjait-veti

Leonardo - Művészettörténeti Filmklub

Csütörtökön folytatódott a Művészettörténeti filmklub az Otthon Moziban. A művészet templomai sorozatban a Leonardo da Vinci, a lángelme Milánóban című filmet vetítették és ismét én mondtam előtte egy kis bevezetőt. És mivel, úgy gondoltam, Leonardót úgy is mindenki ismeri, nem az ő munkásságáról beszéltem, hanem inkább anekdotáztam is kicsit. A film, illetve az a bizonyos milánói kiállítás, nagyon jól és érdekesen mutatta be Leonardo munkásságát. A kiállításon ott volt a budapesti Szépművészeti Múzeum lovas szobrocskája is!










A film előtt egy riport is készült velem, amely a hiros.hu-n jelent meg másnap.

Vivien Maier nyomában - Művészettörténeti filmklub

Ezen a csütörtökön volt a felújított Ráday Múzeum ünnepélyes megnyitója, de nekem fél 4-ig órám van ilyenkor, tehát egy 3 órakor kezdődő eseményen nem tudok részt venni. Este pedig a művészettörténeti filmklub keretében a Vivian Maier nyomában című filmet vetítették és ismét én mondtam bevezetőt  a filmhez. Amikor nézegettem a fotóit, eszembe jutott, amit Lelkes tanár úr mondott annak idején az 1980-as évek első felében a fotózásról. Azt mondta, figyeljék meg a fotózás lesz az új "népművészet". Beszéltem még egy kicsit önarcképekről és a szelfikről ebben a bevezetőben, mert Vivian Maiernek is sok önarcképe van.Most először éreztem azt, hogy jó lett volna megmutatni azokat a művészettörténeti példákat a nézőknek, amiket felhoztam példaként: Parmigianino, Escher, Fehér László és Annie Leibovitz.

Edit éppen kórházban volt, és néző sem volt túl sok, de azok legalább jól érezték magukat és én is! Igazán érdekes dokumentumfilm!
Eredetileg szó volt arról is, hogy még decemberben az Uffizi 3D film is vetítésre kerül a filmklubban, de végül abban maradtunk, hogy majd januárban folytatjuk.

Mozgalmas csütörtök

A csütörtököm elég zsúfoltra sikeredett, ez egyébként is hosszú nap, így fél 4-ig volt órám, utána gyorsan haza, majd 5 órára vissza a Bozsó Gyűjteménybe, ahol 6-kor nyílt a 70 éves Szappanos Pista bácsi kiállítása. Gyorsan körbenéztem és fotóztam, meg pár szót váltottam Pista bácsival, de maradni nem tudtam a megnyitóra, mert a művészettörténeti filmklub is pont ebben az időpontban volt. Majd visszamegyek még alaposabban is megnézni a tárlatot, de már van kedvencem, ez a vörös színekben pompázó Katedrális sorozat. Lefényképeztem Pista bácsit a Köztársasági lovagrend kitüntetéssel a mellén.

A mostani művészettörténeti filmklubban A Föld sója című Wim Wenders dokumentum filmet vetítették, amelyt a brazil fotósról Salgadoról forgatott, és amelyet a tavasszal már láttam. Akkor nagyon megviselt a film, nem tudtam, hogy most meg tudom-e újra nézni, de most már nem volt olyan borzasztóan nyomasztó, ottmaradtam végig. Edittel két decemberi vetítést is megbeszéltünk.

Nagy Múzeum

Szerda este meg az Otthon Moziban a Nagy Múzeum című filmet néztem meg, amely a bécsi Kunsthistorisches Museum felújításáról szólt, de nem volt olyan nagyon érdekes. Szerintem, csak elvetemült múzeumi dogozók élvezték, ha élvezték. A legmulatságosabb számomra az volt, mikor a múzeum termein keresztül rollerrel közlekedett az egyik alkalmazott. Utána beszéltem múzeumi emberekkel, és azt mondták, egyáltalán nem úgy működnek a dolgok, ahol itt látható volt. Szóval, ha Bécs és Kunsthistorisches Museum, akkor inkább személyesen egy kiállítást!

Imák Auschwitz után - emlékezet-kiállítás - Bozsó Gyűjtemény

Március 22-én vasárnap délután 15 órakor nyílt meg a Bozsó Gyűjteményben az Imák Auschwitz után című tárlat. Nagyon kíváncsi voltam rá, mert mióta 2006-ban jártam Jeruzsálemben a Jad Vashem Intézetben egy tanfolyamon, hivatalból is foglalkoztat, hogy a holokauszt témát hogyan lehet feldolgozni a művészeten keresztül. Azóta kétszer tartottam én a holokauszt emléknapi megemlékezést a Bolyaiban, ahol művészeti alkotásokon, illetve az emlékműveken keresztül jártam végi ezt a megrázó témát. Az a kiállítás, mai most látható itt Kecskeméten, egy vándorkiállítás, tavaly a holokauszt 70. évfordulójára készült, és már több városban járt. Galambos Ádám a kurátor, aki a egy evangélikus teológus, megkért 11 egyházi embert, hogy egy-egy imát írjon a témában és ezekre az imákra reflektált a 12 kortárs művész egy-egy művel.










Sikerült ismét jó korán odaérnem (előtte Péterrel bevásároltunk és kint voltunk a temetőben), mert ahogy gyűltek az emberek hirtelen akkor tömeg lett, hogy a művek szinte elvesztek. A oldalsó kis terem két falán az imák voltak olvashatók, míg az ablakkal szembeni oldalon a szerepeltek a művek, illetve kettő középen egy-egy kis posztamensen állt. Volt olyan művész, aki olyan művet készített, ami nagyon hasonlít az eddig munkára (pl. Konok Tamás), de volt olyan is, akire nem ismertem volna rá a felirat nélkül (pl. Vojnich Erzsébet).
A megnyitó elég protokolláris volt, a polgármester asszony és Dr. Feldmájer Péter köszönője után, Dr. Róna Tamás mondott fohászt, majd Dr. Várszegi Asztrik és Galambos Tamás nyitották meg a kiállítást, amelyet egy beszélgetés is követett, de arra én más nem maradtam ott, mert 16 órára az Otthon Moziba siettem. Reméltem, hogy a kiállító művészek is eljönnek, de csak Vojnich Erzsébetet ismertem fel a tömegben.

Ildivel volt találkám, mert a Liza a rókatündér című filmet vetítették és a film után a készítőkkel bolt egy beszélgetés. Hosszú sor állt a pénztár előtt, már csak a karzaton volt hely, a nyakamat igencsak nyújtogatni kellett a vetítés alatt, hogy lássak valamit, de így legalább egészen közelről láthattam a csodás üvegmozaikokat. Jókat nevetgéltünk Ildivel a filmen. A rendező, Ujj Mészáros Károly és két szereplő, Gubík Ági és Schmied Zoltán beszéltek a filmről és válaszoltak a nézők kérdéseire.