Városfalak - Cifrapalota

Városfalak annak a projektnek a neve, amit Virág Ágnes talált ki középiskolás diákok számára. A projekt első rész zajlott le csütörtök délután a Cifrapalotában Városi történetek címmel 5 előadás a városépítészetről. A kis szakköröseimmel mi is ott voltunk. Amikor azt láttam, hogy egy délutánra 5 (20-25 perces) előadást tervezett Ági, volt bennem némi szkepticizmus, hogy ez sikerül-e. Természetesen nem, szegény diákjaimat sajnáltam, a többi diák már előbb feladta, az enyémek fél 7-ig maradtak, és nagyon sajnálták, hogy pont a legérdekesebbnek ígérkező utolsó előadást nem tudták megvárni, mert ment a buszuk. Végül este 7-re fejeződött be az egész. Érdekes volt, de nem szabad ilyen sokat betervezni egy alkalomra. Ezek a diákoknak, akik egész délelőtt és kora délután suliban voltak, és ráadásul másnapra is készülniük kellene, max. másfél órás előadást képesek befogadni.
Az előadások sorrendben a következők voltak: A középkori városépítészet kecskeméti emlékei - Székely György, Városépítészet a középkortól a barokkig - Székely Gábor, Dabasi Építészeti Stúdió - Trafik - Ligetvári István, Kecskeméti városépítészet a 19. századtól - ifj. Gyergyádesz László, Városi képzőművészeti akciók 1970-től - Virág Ágnes.


Számomra a dabasi beszámoló volt különösen érdekes, meg persze Ági előadása, hiszen ezekről eddig nem hallhattunk itt Kecskeméten.
Megbeszéltük azt is, hogy novemberben melyik csoport mikor jön és melyik falat festi majd ki. Mi november 13-án kedden festjük ki a bal oldali falat a Kecskemétet megtámadják témában.

Miklós Áprád a Nyitott Műteremben - Kulturális és Konferencia Központ

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, mozgalmas hét van mögöttem, bár még nincs is vége. A hét eleje félig-meddig szokásos: hétfőre beígért értekezlet a jövő hétre halasztva, kedden Cifrapalota látogatás a 11. E-vel a népművészet órán (Bognár Anikó vezetésével), szerdán megbeszélés a könyvelővel. Csütörtökön viszont rendhagyó szakkör (egyben az idén az utolsó), meghívtam ifj. Gyergyádesz Lászlót, aki most sorra járja a kecskeméti iskolákat, hogy jöjjön el hozzánk is, és tartson egy előadást a Karácsony a képzőművészetben címmel. Mivel a Cifrapalotában nincs projektor inkább kimegy az iskolákba, ahová hívják és ott tartja meg azt az aktuális előadást. Jó sok helyen éltek a lehetőséggel többek közt, mert ingyenes volt. Köszönjük Laci!
Utána a 10. B-s lányok nekiálltak a karácsonyi műsor díszletét festeni, amivel persze nem lehet ennyi idő alatt végezni, így majd jönnek és folytatják hétfőn is.
Fél 5-re sietnem kellett az Ifjúsági Otthonba, mert be kellett pakolnunk a másnapi vásárra. Péter és Petra jött és hozták otthonról az összekészített cuccot. Fél óra alatt gyorsan bepakoltunk és ezek után estem be 5 óra után néhány perccel a Kulturális és Konferencia Központba, ahol Miklós Árpáddal volt beszélgetés a Nyitott Műterem sorozatban. Ahogy megérkeztem, már kezdődött is, így a képeket csak a beszélgetés után tudtam körbefotózni.
Már többször írtam, hogy miért is szeretek elmenni a Nyitott Műterem sorozat beszélgetéseire. Mindig tudok meg újabb és újabb dolgokat a hosszú évek óta ismert kollégákról is. Árpit sem hallottam még ennyit beszélni azalatt a kb. 16 év alatt amióta ismerem és még kollégák is vagyunk a Kandóban. Mesélt a kis unitárius városkáról, ahol született és arról a légkörről, aztán a kolozsvári egyetemi évékről, majd a Szatmárnémetiben zajló pincei iszogatásokról, amelyek az akkori és ottani helyzet túlélését "segítették". Ezekről semmit nem tudtam eddig. Innentől már nagyjából ismerős volt az élete, hogy Kecskemétre került, rajzfilmeket készített és ahogy tanítani kezdett a Kandóban. A falakra aránylag friss festményeket pakolt ki, sőt olyat is, ami szerinte nincs befejezve még. Nagyon tanulságos és érdekes beszélgetés volt!

Kecskemét a jövőben

A Bolyaiban két osztály (10. C és 10. D) részt vesz egy tehetséggondozós programban, amelynek keretében egy "művészeti alkotást" is kellett készíteni. Ezt az alkotást a múlt héten csütörtökön készítették el a gyerekek (Bene Bence és Hévizi Farkas) és most csütörtökön kellett bemutatni a többi résztvevő előtt a Mátyás király körúti iskolában. A feladat az volt, hogy Kecskemét a jövőben. A két fiatalember mikor el kezdtünk beszélgetni arról, hogy ki milyennek képzelik Kecskemétet a jövőben, még elég eltérően képzelte el ezt, Farkas például egész borongós hangulatban. Én beszéltem nekik arról, hogy milyen építészeti trendek vannak manapság, és kértem őket készítsenek fotókat Kecskemét azon épületeiről, vagy akár kisebb részletekről, amelyet mindenképpen szívesen látnának 10 vagy akár 100 év múlva is, illetve gyűjtsenek fotókat olyan mai, posztmodern épületekről, amelyeket akár egészben, akár egyes részleteiben szívesen látnának itt. Aztán telt, múlt az idő, és már csak az utolsó szakköri délutánunk maradt, tehát nem lehetett tovább gondolkozni és anyagot gyűjteni, muszáj volt elkészíteni a munkát. A két fiú megrajzolta az épületeket a gyűjtött fotók alapján, aztán egy pár szakkörös lánykám segített a kifestésben, és így estére (fél 7-re) befejezték. Ezt lett belőle (100×70 cm-es)! Szerintem a színei elég hangulatosak, bár én személy szerint nem ezt szeretném látni, ha 100 év múlva még láthatnám Kecskemétet.
Szakköröskéim mostanában annyira jól érzik magukat, hogy nem akarnak 4 órakor haza menni, arra kérnek, hadd maradjanak tovább. Én bezárok mindent (szertárt, szekrényt) kivéve a termet, és ők még maradnak, rajzolnak, festenek. Én általában 4 óra után valahogy (negyed vagy fél 5 körül) elindulok, mert legtöbbször 5-kor, ilyenkor csütörtökönként van egy kiállítás-megnyitó valahol, haza már nem tudok menni előtte, egyenesen oda szoktam menni a suliból. Így történt ez a múlt héten is, amikor még biciklivel voltam és negyed 5-kor hagytam ott őket. Igazgatóhelyettesem viszont kérdőre vont, hogy meddig tart a szakkör, mert ő 3-kor keresett és sehol sem talált. Kicsit rosszul is esett a dolog, mert teljesen úgy tűnt, hogy azt hiszi ellógtam a szakkört, és ez egyáltalán nem jellemző rám! Elő szokott az fordulni, hogy valamiért még leszaladok a tanáriba (szakköri napló, könyvtár, nyomtatás) vagy akár a mosdóba, de szerintem ez belefér, hiszen pár perc, és ott vagyok újra. Kérdeztem a gyerekeket, emlékeznek-e, hogy keresett engem 3 óra körül az igazgatóhelyettes, de ők egyáltalán nem emlékeztek erre. Nem tudom hol keresett, de én ott voltam a rajzteremben, vagy a szertárban, vagy a suliban valahol!

Beszélgetés Szoboszlay Péterrel a Művész Kávézóban

Kicsit nehezen telt ez az utolsó szünet előtti hét, de volt néhány kellemes, sőt meglepő pillanat. Csütörtökön az utolsó órám a Bolyaiban a 11. D-vel volt, akik két tálca muffinnal állítottak be közelgő névnapom alkalmából. Egy kissé meglepődtem és meg is hatódtam, mert ugyan több osztálynak eszébe szokott jutni a névnapom, még úgy is, hogy általában az őszi szünetre esik, de saját készítésű sütivel, úgy hogy együtt eszem meg az osztállyal, még nem volt példa. Miután megettünk egy-egy muffint, én a Távol-Kelet művészetéről vetítettem, tanítottam nekik.
A délutáni szakkörön is sütiztünk és teáztunk (a munka mellett persze!), mert a Somorjai lányoknak volt a héten születésnapja. Réka elkészült azzal a munkájával, amit arra a szörnyű pályázatra készített, szombat délelőtt fel is adtam. Már említettem ezt a pályázatot, amit az alaptörvény népszerűsítésre írtak ki, és nem kicsit propaganda jellegű. Először nem ez a szöveg szerepelt volna ezen a falvédő jellegű rajzon, de úgy gondoltuk, nem feszítjük túl a húrt. Itt azért leírom, ez lett volna rajta: Ami létezik, az nem működik... Ami működik, az nem létezik.
Este 17 órától a Művész Kávézóban Komáromi Attila beszélgetett Szoboszlay Péter Balázs Béla- és Életmű díjas rajzfilmrendezővel az animációról a már harmadik évadját kezdő "Beszélgessünk mi is..." sorozat keretében. Szoboszlay Péter, aki eredetileg belsőépítészként végzett az Iparművészeti Főiskolán, 1961-től, azaz 50 éve aktív szereplője a magyar animációnak, 1981 óta él Kecskeméten, mióta a Kecskeméti Animációs Filmstúdióban dolgozott. Filmjeiből néhány: Hogyan kerül Eszter az asztalra (1986), Tinti kalandjai (1987-89), Száz éve történt (2000). 1998 óta az Ifjúsági Otthonban animációs szakkört vezet gyerekek számára, de nemcsak nekik, hanem saját gyermekeinek is sikerült a mesterségből valamit átadni, hiszen mindhárom gyermeke a grafikával foglalkozik. Eszter lánya ott is volt a beszélgetésen. Jelen volt Mikulás Feri is, akinek kétszer is megszólalt a telefonja (pont mikor a stúdióról volt szó), és stílusosan a Magyar népmesék sorozat főcímzenéje volt a csengőhangja. A beszélgetés végén Péter az egyik filmjéből való rajzot ajándékozott a beszélgetést vezető Komáromi Attilának.

Kiállítás a parádi tábor munkáiból - Ifjúsági Otthon

Péntek délután nyílt az Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diákgalériájában a nyári parádi művészeti táborban készült munkákból egy válogatás. Voltak grafikák, festmények, tanulmányok, mintázások, kerámiák. A pályázatnak köszönhetően nagyon olcsón és sokan, mintegy 60 diák vehettek részt ezen az augusztus eleji táboron. Többek közt az én tanítványaim, bolyais szakkörös lányaim (Somorjai Réka és Anna, Thúróczy Erika), kandós tanítványok, csányisok is, és a fiam, Márk is, aki most nem tudott hazajönni. Neki itt kerámiái és egy Gömöry Dóriról készült portréja volt kiállítva. Lánykáimnak jó kis lendületes festményei láthatók. Miután Dóri nyugdíjba ment Sebők Kata vette át a helyét az Ifjúsági Otthonban, így ő és Szikora Imi nyitotta meg a kiállítást. Mellettük még Ugray Zsuzsa és Lőrincz László vezettek foglalkozásokat a táborban. A sok remek munka nemcsak a megszokott termet, hanem az első emeleti folyosót és a kávézót is megtöltötte.
Utána kezdődött a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozat, amelynek keretében voltak számomra is érdekes programok, de már fáradt voltam és inkább hazamentem, hogy megírjam azt a 12.000 leütéses záródolgozatot, amely ahhoz kell, hogy az InSEA Világkongresszuson való részvételemet elismerjék továbbképzésként. Igazából már augusztus 10-ug kellett volna beküldeni ezt a dolgozatot, de a szúfolt nyaram miatt haladékot kértem. A kulturális terek antropológiai és szociológiai megközelítésben témát választottam. Elég nyögve-nyelősen készült el ez a dolgozat, amelyet végül ma reggel küldtem be.
És most felsorolom azokat a kiállításokat, amelyekről lemaradtam, mert éppen nem tudtam elmenni a megnyitóra, és bizony ez úgy szokott lenni, ha nem vagyok ott a megnyitón, akkor utána hipp-hopp már vége is a kiállításnak azon veszem észre magam, egyszerűen, ha nincs egy fix időpont akkor mindig alárendelődik a többi aktuális feladatomnak ez, és elmarad. Szóval nem láttam a Szilikátipari Triennálét a Cifrapalotában, Petri Ildi kiállítását a Katona József Emlékházban és Robert Capa fotóit a Fotográfiai Múzeumban, bár ezt az anyagot legalább már láttam kb. 2 éve a Ludwig Múzeum nagy Capa kiállításán.
A jövő héten készülnöm kell egy kicsit az október 9-én nyíló tiszakécskei kiállításomra, van amiből nyomtatnom kell.

Utolsó tanításos csütörtök ebben a tanévben

Mivel a jövő héten csütörtökön már vizsgáztatok, ezért a tegnapi volt az utolsó tanításos csütörtököm. Volt négy órám, ebből kettő 11-edikes osztállyal, azaz velük már jövőre nem lesz órám. Ha van rá mód, szeretek milyenkor íratni egy kis értékelésszerűséget, azaz megkérdezem mire fognak pár év múlva emlékezni a velem töltött órák kapcsán. Volt egy-két aranyos írás, most három rövidet idézek:
"Jók voltak azok az órák, amikor rajzfeladatot csináltunk eszközökkel, a művtöri órák meg olyan "itt ülősek". De voltak érdekes témák is. Különösen rossz volt, ha nem tudtam házit írni órán... más borzasztó élményem nem volt, kellemesek voltak a rajzórák."
"Nagyon szerettem a művészettörténeti órákat... ...Jó volt ezeket az órákat hallgatni. Szerettem az olyan órákat is, ahol térábrázolás volt, vagy nem rajzolni kellett. Nem szeretek rajzolni."
"Szerintem a rajzóra totálfelesleges, az osztály nagy részének nem kell a továbbtanuláshoz. Személy szerint sokkal kellemesebben is el tudtam volna tölteni a csütörtök első órát, bár volt olyan feladat, ami tetszett. Mindenesetre a tanárnő lelkesedése becsülendő."
Ma rövidített órák voltak, mert a Bolyaiban erre a napra tették a pedagógus napi "ünnepséget". Évek óra nem tudtam elmenni erre, mert rendszerint péntekenként volt, és az nekem kandós napom volt. Most ott voltam, a gyerekek és az SZMK részéről is ott lévő szülő is kedves volt, és mivel tavaly nagyon bejött, ezért ugyanazt az ajándékot kaptuk, azaz elmehetünk majd a tantestület együtt a Bowling Centerben egy estére. Az ünnepség után még volt szakköröm, egy Ludwig Múzeum által kiírt pályázatra készítettünk munkákat, és utána jött a megérdemelt fagyizás. Sajnos, az a párnapos tervezett táborozás nem jött össze, amit terveztünk, mert a táboroztatók számára nem volt jó az egyetlen időpont, ami nekünk jó lett volna. Így csak szeptemberben találkozom velük újra. Csináltak egy Facebook oldalt is a szakköznek, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot.
De volt még egy nagyon kellemes esemény tegnap délután, meglátogatott a szakkörömön Vizin Viki, akit még az ÉZI-ben tanítottam (kb. 21-22 éve), ma Amerikában él és operaénekes, és hozta a 9 éves kislányát is, Carment, aki nagyon biztos vonalvezetéssel rajzolt is nekem egyet. Carmennel még fogok találkozni a nyáron, ilyenkor itt van a nagymamánál. Viki rettentően aranyos volt, és az ilyen pillanatok miatt éri meg tanárnak lenni. Nekem ez volt az igazi pedagógus napi ünnep. Vasárnap meg majd megyek tüntetni...