A "Sors és jelkép" - Erdélyi magyar képzőművészet 1920-1990 című tárlat egy hatalmas anyag, amit kb. 2 óra alatt sikerült végignéznem. Sajnos, fotózni nem lehetett. Csak néhány ismerős név volt számomra, de végig arra gondoltam, hogy az Erdélyből áttelepült kollégáknak biztos sokkal többet mondanának ezek a kiállítók. A Nagybányai művésztelep alkotó is szerepelnek a tárlaton, pl. Ziffer Sándor, Nagy Oszkár. A nagy kedvencemnek, Mattis-Teutsch Jánosnak több grafikája, festménye és szobra is ki volt állítva. Szervátius Jenőtől több fafaragás látható és Jakobovits Miklóst is több alkotás képviseli, akit én 2001-ben ismertem meg, mikor a Nemzetközi Kerámia Stúdióban volt egy hónapig a felségével együtt. Külön grafikai terem van, ahol Bardócz Lajos munkája is látható, ő a Kandóban tanított, mikor indult a művészeti képzés és nekem is van itthon két Bardócz alkotásom a falon. Bordy András pedig annak a Bordy Gézának az apukája, aki Marosvásárhelyen tanított művészettörténetet a művészeti líceumban.
Néhány számomra ismeretlen alkotóról pedig eszembe jutott egy-egy másik művész munkája. Papp Aurél festményei Mártonfi Benke-Márta festményeit juttatta eszembe. Benczédi András szobra Daumier a parlament jellegzetes tagjairól készült sorozatát. Nagy Pál fatörzses festményei pedig Csáky Lajos hasonló képeire emlékeztettek. Nagyon érdekes volt Tamás Anna korallzátonyra emlékeztető kitömött textilkesztyűkből álló installációja.
Túl sok időm nem maradt a másik kiállításra, amely A természet igézete - Qi Baishi festmények a Pekingi Művészeti Akadémia gyűjteményéből címet viselte. Szeretem a kínai tusfestményeket, amelyektől az azonos témák ellenére is valamelyest eltértek ezek a képek. Expresszívebbek voltak.
Fél egy körül a galéria előtt éppen a szendvicsemet ettem, mikor Márk hívott, hogy most már ráér. Megbeszéltük, hogy a Bálnánál találkozunk 13 órakor. A 2-es villamoson összefutottam Strohner Marcival, aki éppen arról számolt be, hogy a Kossuth téren most állítják fel Gilly Tamásék az Andrássy szobrot. Márkkal megnéztük a Bálnát belülről. A földszinten egy nagy Budapest makettet kerültünk körbe, ami nekem nagyon tetszett. Az emeleten a Több fényt! című kiállítást láttunk, de ez a felejthető kategóriába tartozott.
Rábeszéltem Márkot, hogy menjünk vissza a Kossuth térre és nézzük meg a szobrot,mait most emelnek be éppen. Ő bicajjal, én villamossal pár perc alatt ott voltunk, de éppen akkor már végeztek a beemeléssel, a csavarokat rögzítették a talapzat tetején Tamásék. Innen gyalog indultunk a Nyugati felé, útközben fagyiztunk egyet. A Nyugati előtt elváltunk, Márknak még volt órája, én meg indultam a vonathoz. Aránylag korán fél 5 körül értem haza.
Másnap, szerdán ismét Budapestre menetem, de most diákokkal az Operakaland nevezetű program keretében. Király Mónika kolléganőmmel szerveztük meg összesen 50 fő számára ezt a kirándulást. Annyiban más volt, mint azok, amiket én egyedül szoktam szervezni, hogy most vonattal mentünk és Budapesten is a tömegközlekedési eszközöket használtuk. Volt néhány nem művészetis diák, majd anyuka is és persze néhány kolléga. Mónika előbb felutazott, megvette a BKK jegyeket. Az Erkel Színházban a 3-as és a 4-es metróval jutottunk el, ott egy kicsit szabadon engedtem a diákokat. Az előadás 11-kor kezdődött.
Az előadás előtt egy török ruhába öltözött színész felkészítette a közönséget és ráhangolta őket a darabra. Igazán becsülendő, hogy például Miklósa Erika egy ilyen diák előadásra vállalkozik. Le a kalappal előtte! Jó volt a ez előadás, csak a tenor volt kissé illúzióromboló. Az emeleten ültünk és nem sokkal előttünk feltűnt egy szőke tanárnő, aki az én 20 évvel ezelőtti egyik tanítványom volt, Lőz Erika! Nagyon megörültünk egymásnak, mert 20 éve nem láttam, csak virtuálisan a facebookon. A szünetben beszélgettünk és csináltunk egy közös fotót is. Szerencsére az épület felújítása során meghagyták a Bernáth Aurél festményeket a két szélső falon.
Az előadás után először gyalog elmentünk a Blaha Lujza térig, majd onnan a Kossuth térre mentünk át a 2-es metróval. Itt megnéztük az Andrássy szobrot, az József Attila szobrot és lesétáltunk a partra is a Pauer-féle Holokauszt emlékműhöz.
Itt is kaptak egy kis szabadidőt a diákok, mi pedig megpróbáltuk a Néprajzi Múzeumban megvenni a jegyeket. Eléggé meglepődtem, mikor azt közölték az őrök, hogy filmforgatás miatt ma zárva a múzeum. Szerencsére azért az oldalsó bejáraton fogadták a két előre bejelentett csoportot. A foglalkozás elég unalmasra sikerült, többet vártam volna attól a témától, hogy Praktikus paraszti gondolkodás = környezettudatosság? Fáradtak voltak a diákok is már (bár ők mindig azok), meg tényleg elég vonatott volt a másfél órás program.
Gyalog sétáltunk át a Nyugati pályaudvarhoz, hogy ott még egy kicsit elengedjem őket a Westend-ben. Én is vettem egy kis vacsorának valót, meg nézelődtem egy kicsit, de utána mentem a vonathoz, hogy leülhessek. Este fél nyolcra értem haza és nem nagyon kellett ringatni, gyorsan elaludtam.
