Walter 55 - Népi Iparművészeti Gyűjtemény

Szombat délelőtt a Népi Iparművészeti Gyűjteményben nyílt Walter 55 címmel egy emlékkiállítás Walter Gábor emlékére. Éppen egy nappal korábban dobta fel a Facebook, hogy 5 éve történt annak a kiállításnak a megnyitója, amelyet akkor rendeztünk, amikor mindannyian 50 évesek voltunk (Bruncsák András, Takács Pisti, Walter Gabi és én: https://artbrigad2.blogspot.com/2013/10/450-bruncsak-andras-meszaros-marianna.html). Utána pár hónapra Gábor már nagyon beteg volt és meghalt. A mostani kiállítson sok olyan képe szerepelt, amelyet már magángyűjtőktől kértek vissza, így számomra is ismeretlen volt, de volt olyan, ami azon a közös tárlaton is ki volt állítva.
Például az a hármaskép, ami egy régi szekrény deszkáira készült és a műterem polcán heverő tárgyakat ábrázolja. Gábor mesélte, hogy eredetileg egy sárga csekket is oda akart festeni, de aztán úgy ítélte meg, hogy színben nem illik oda. Szappanos Pista bácsi egy nagyon kedves és személyes hangvételű megnyitót mondott. Gábor életrajza mellett pedig Harsányi Zsuzsi pasztell képe idézte meg Gábor alakját alkotás közben. Szerepelt egy olyan pasztellje is Gábornak, amit 1991-ben Zebegényben rajzolt. Akkor én is ott voltam Zebegényben, csak míg Gábor, Bruncsák András, Szuhaj Gyuri és Ambrus Lajos a festő osztályban alkottak és Bereznay Péter mellett a grafika osztályon szitanyomatokat készítettem. 

Farkas Antal Jama és Walter Gábor emlékkiállítása

Két fiatalon elhunyt kecskeméti alkotónak, Farkas Antal Jama (1960-2012) és Walter Gábor (1963-2014) nyílt emlékkiállítása a volt Liberté Étterem épületében.
Mindkettőjüket ismertem elég régen és nagyon megrázott a haláluk híre annak idején, de még most is elérzékenyültem a megnyitón.
Jamát valahogy Palkó Józsi bácsi művházbeli szakkörében ismertem meg, amikor én még gimis voltam. Az a szakkör nekem nagyon sokat adott. Jama munkáit, fotói és alkalmazott grafikai munkáit is nagyon szerettem, igazán kreatívok voltak. Kedvenceim persze a művészettörténet nagy alkotóinak munkáit feldolgozó parafrázisai voltak. Sok-sok évvel ezelőtt a Bolyaiban én is kiállíthattam ezeket a fotóit.








Gáborra későbbről emlékszem,pedig alattam járt a Katonában, de a kisebb fiúkat nem szokták a lányok figyelni, megjegyezni. Szegeden is alattam járt, de első emlékem róla az, mikor a Petőfi suliban kezdett tanítani. Aztán Bruncsák András barátjaként találkoztunk ismét szakkörben és a zebegényi alkotótáborban. Egy évben születtünk és az 50. születésnapunkat a 4×50 című kiállítással ünnepeltük meg 2013. októberében (Bruncsák Andrással és Takács Istvánnal együtt). Nem gondoltam akkor, hogy ez lesz Gábor életében az utolsó kiállítása.

A megnyitón, amelyet az "Itt vagyunk, támogatunk!" alapítvány rendezett, sokan gyűltek össze. Mák Kornél mondott köszöntőt, Zombor Gábor a megnyitót, amelyben megemlítette, hogy jó lenne, ha lenne a városban ennek a két alkotónak állandó kiállítása, vagy lenne egy olyan anyag, ami egy vándorkiállítás keretében máshol is bemutatná az ő munkásságunkat. (Én úgy gondolom, hogy ha nekik lesz állandó kiállításuk, akkor megérdemelné még néhány elhunyt alkotó ezt, pl. Báron Laci bácsi. És persze az sem ártani, ha nemcsak a haláluk után kapnának a kecskeméti alkotók állandó kiállítási lehetőséget. Milyen jó lenne, ha folyamatosan lenne egy ilyen kiállítási lehetősége a kecskeméti alkotóknak!)
Ezek után Szappanos István mesélt néhány kedves történetet Jamáról és Gáborról.

Köszönöm - Thank You - Kiitos

Igen mozgalmas volt a Húsvétot követő hetem. Kedden még nem volt iskola, így a 9. osztályosok dolgozatát ki tudtam javítani és igyekeztem még néhány dolgot elintézni.

Délután a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában "Köszönöm - Thank You - Kiitos" címmel nyílt egy kiállítás, amelyen Paul Gennings (Ausztrália), Outi Sarkikoski (Finnország) és E. M. Alysse Bowd (Kanada) munkáit mutatták meg. Szegedi Zsolt megnyitója után a kanadai lány egy kis performance-szal készült. Fehér ruhába öltözve az általa készített apró, meseszerű fehér porcelán tárgyacskák körül sétálgatott, táncolgatott és az előtte odatett piros tulipánokkal egyfajta "szeret - nem szeret" jellegű dolgot művelt, azaz egyenként kitépdeste a szirmaikat. A végén még egy kislányt is bevont a produkciójába. A másik két alkotó munkáira inkább a geometrikus vonalak voltak jellemzőek.










Még E. M. Alysse Bowd bemutatója előtt egyeztettem Zsolttal a júliusra tervezett caminos rézkarcaimat bemutató kiállításról. Van egy kis tisztázni való még ezzel kapcsolatban, mert én szerettem volna, ha július 17-én nyílt volna ez meg, de lehet, hogy egy másik kiállítással ütközik. Pedig egy bátor húzással reggel írtam Sándor Anikónak, aki a caminoról több nagyon népszerű könyvet is írt, hogy elvállalná-e, hogy a kiállításon egy köszöntőt mond. Nagyon kedvesen vissza is válaszolt, hogy elvállalja, aminek én nagyon örültem és éppen ezért jó lenne tudni, hogy pontosan mikor is lehetne ez a kiállítás.








A kiállítás-megnyitó után a Kulturális és Konferencia Központba mentem, ahol a Walter Gábor családjának megsegítésére rendezett aukciós kiállítást kezdték lebontani, és ekkor lehetett elvinni az elkelt képeket. Mint már írtam és három grafikát vettem, bár az én grafikám nem kelt el, így 4 képpel tértem haza. Itthon gyorsan kerestem helyet az új képeknek a nappali falán.

A képek rendezgetése közben hívott Éva barátnőm, és elhívott az esti Bohém Klubban. Péter a Világjáró Klubban volt így csak egy üzenetet hagytam neki, hogy későn jövök haza. Még sohasem voltam előtte Bohém Klubban. Hasonlóan bohém volt mint egy Bohém koncert, de persze sokkal közvetlenebb, családiasabb. Ezen az estén Mátrai György gitáros és bendzsós volt a középpontban. Egy fiatal fiú, Papp Matyi ugrott be harsonázni, Korb Attila pedig trombitált az éppen a vizsgáira készülő Lebanov József helyett. Kellemes este volt, amely egy sikeres napot és tavaszi szünetet zárt le. Másnap folytatódott az iskola.

Walter Gáborra emlékezve

Két este, illetve program kapcsolódott a két hónapja elhunyt Walter Gábor festőművészhez. Az egyik egy aukció volt, amelynek bevétele Gábor családját segítette. Már volt egy budapesti aukció februárban. Az itt megmaradt képekhez gyűjtettek még felajánlásokat a szervezők, a kecskeméti Szent László Lions Club tagjai. Kedden este volt maga az árverés, amelyre nem tudtam elmenni,mert a Kandóban fogadó óra volt, így estig az iskolában voltam, de a híradásokból az derült ki, hogy sikerrel zárult. Másnap mondta Harsányi Zsuzsa, aki a keddi aukciót szervezte, hogy a megmaradt képeket most kikiáltási áron meg lehet vásárolni. Mikor hazamentem, megnéztem a neten, hogy milyen képek maradtak még meg. Hirtelen felindulásból vettem három grafikát: egyet Benes Józseftől, egyet Murár Gábortól és egyet Varga Minerva Patríciától.

Másnap este a Művész Kávézóban egy kis összejövetel keretében emlékeztünk Gáborra. Magángyűjtőktől kölcsönzött képeiből egy válogatás volt a falakon, a bejárat közelében a dzsesszes témák,  a galérián és a feljáróban tájak, aktok és egyéb témák. Ott volt Gábor édesanyja, aki adott nekem egy fényképet. Azt hitte, én vagyok rajta, én igazítom meg Gábor nyakkendőjét a szeptemberi Premier Galériás kiállításakor, de azon a megnyitón én nem voltam ott, úgy emlékszem, későn tudtam meg és már nem tudattam beilleszti a programomba. Ha valaki felismeri a hölgyet, szóljon!
Király József bevezetője után Szappanos Pista bácsi mesélt Gáborhoz kötődő kapcsolatáról. Ezek után Édesanyja és unokatestvére, a nagykőrösi plébános emlékezett. Ő mesélte, hogy amikor Gábor lúzernek érezte magát, megállapította, hogy a lúzerség mértékegysége a Walter. Ez nagyon jellemző Gábor szarkasztikus humorára.

Még többen mondtak egy-egy történetet, amely Gáborral kapcsolatos. Én csak ott egy kisebb körben meséltem el az én egyik vele kapcsolatos történetemet. Amikor Zebegénybe jártunk, az 1990-es évek első felében, emlékszem, hogy Bruncsák András és Szuhaj Gyuri azzal húzták Gábort, amikor festett, hogy oda még kellene egy 4000-es motívum. Akkor Gábor már festészetéből próbált megélni, és ezt arra értették, hogy az a bizonyos motívum felviszi a kép árát, akkor kb. 4000 Ft-tal. Gyorsan elszaladt két óra, eset 8 körül indultam haza.
Aznap este Márk és Péter Budapesten voltak koncerten, az A38-as hajón volt Laibach koncert. Ez is még karácsonyi ajándék volt. Most Márk vezette az autót, kicsit izgultam. Pont két hónapja volt Péterék balesete, de szerencsésen hazaérkeztek éjjel a koncert után.

4×50 - Bruncsák András, Mészáros Marianna, Takács István és Walter Gábor kiállítása

Na, ezen is túl vagyunk! Csütörtökön megnyílt a Kulturális és Konferencia Központban négyünk  - Bruncsák András, Takács István, Walter Gábor és én) közös kiállítása, amelynek apropója az volt, hogy idén lettünk 50 évesek. Valamivel több mint egy évvel ezelőtt vetettem fel Walter Gabinak, hogy csinálhatnánk egy közös kiállítást ebből az alkalomból. Aztán ő beszélt Andrással, később Pistivel is egyeztettünk, és mindannyian benne voltunk, bár a megvalósulást már másként képzeltük. Például Gábor és András szerettek volna katalógust is megjelentetni és a meghívókat is nyomtatva eljuttatni az ismerősöknek, de ehhez szponzorokra lett volna szükség. Pályáztunk az önkormányzathoz (még a nyáron beadta a kérelmet Gábor és András), de a mai napig sem kaptunk hivatalos választ rá. Pistinek és nekem nem voltak annyira fontosak ezek. Én fontosabbnak tartom a webes felületeken való megjelenést a mai világban, mint a nyomtatott anyagokat. Az azért jó lett volna, ha a KTV (Kecskeméti TV) készített volna felvételeket a megnyitón!










Én nagyon örültem, mikor az év elején kiderült, hogy a Kulturális és Konferencia Központ be tudná fogadni ezt a kiállítást, mint KKK-s kiállítást, hiszen mire kitaláltuk, addigra összeállt az idei műsorterv, de egy tervezett tárlat lemondása miatt ez mégis lehetővé vált. Egyébként más helyszínt kellett volna keresni, ami nem lett volna könnyű.
Azon kívül, hogy mindannyian idén lettünk 50 évesek, az életünkben volt még néhány közös pont, bár volt, amikor csak hármunk számára volt ez közös pont: Leninvárosi Általános Iskola, Katona József Gimnázium, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Zebegényi Szabadiskola. A közös pontok ellenére elég különböző az, ami foglalkoztat bennünket az alkotótevékenységünkben.

András és Gábor áll egymáshoz a legközelebb, mind a ketten festőművészek, az ún. látványelvű festészetet képviselik, szeretnék kint a szabadban festeni. András különösen a "vizes" tájakhoz vonzódik, Gábor a tájképfestészet mellett gyakran fest csendéletet, aktot és jazz-zenészeket.











Isti a népi és az archaikus kerámiák formáit használja a különböző használati és dísztárgyain, de cserépkályhákat is készít. Én pedig a grafikát, azon beül is a rézkarcot technikáját képviselem és a város, az építészet (lépcsők és tetők) a fő témám. Loránd Klárika nyitotta meg a tárlatunkat, aki a nagyon szépen felépített és közérthető megnyitó beszédében azt mondta, hogy az a közös bennünk, hogy következetesen járjuk a saját utunkat és mindannyian azt csináljuk, amit szeretünk.

Örülök, hogy sokan eljöttek a megnyitóra és annak is, hogy a sok-sok különböző jellegű munkából mégis összeállt egy olyan kiállítás, ahol nem ütik egymást az alkotások. Kicsit félve vittem be a 2000-2002. között készült nagyméretű temperaképeimet és a kicsit később készült akrilokat, hogy egyáltalán ki merjem-e rakni a profi festők festményei mellé ezeket, de egyrészt a terem mérete miatt próbálkoztam vele, másrészt ezekben a festményekben is ugyanazokat a témákat, nézőpontokat jelenítettem meg, mint a grafikákban, és az is előfordult, hogy egy-egy témát, motívumot feldolgoztam festményben és grafikában is és ezeket meg szerettem volna mutatni most. Igyekezetem olyan munkákat válogatni, amelyek ritkábban vagy egyáltalán nem szerepeltek még kiállításon. A visszajelzések szerint sokaknak tetszett a Vad lépcsők sorozat, vagy a legújabb caminos rézkarcok.










November 8-ig még (kivéve elsejét) megtekinthető a kiállítás a Kulturális és Konferencia Központ emeleti nagy kiállítótermében.