Paulin Ákos természetfotói a lakiteleki Mákvirág Galériában

A hét egy jelentős részét a szombati eseményre való készülődés töltötte be, amikor a szüleim 50. házassági évfordulóját és Apukám 75. születésnapját ünnepeltük. Csütörtökön is inkább érettségi dolgozatokat javítottam ahelyett, hogy elmentem volna Szentgyörgyi Miklós kiállításának megnyitójára a Premier Galériába. És éppen a sok tennivaló miatt nem akartam először elvállalni Kovács Hajni kérését, aki az egyetlen osztályom egyik diákja volt, hogy nyissam meg a férjének Paulin Ákosnak a természetfotóiból nyíló kiállítását. Próbáltam magam helyett valakit keresni, de vagy nem értek rá az adott időpontban, vagy nem szeretnek kiállítást megnyitni. Így miután nem akartam őket cserben hagyni, és Péter is felajánlotta, hogy kivisz Lakitelekre, belementem.

Ez nem egy egyszerű kiállítás megnyitó volt, hanem a 15 éves Mákvirág Galéria monstre ünnepsége, amely valahogy pénteken délután 3 körül kezdődött és azt sem tudom mikor lett vége, mert azt már mi nem vártuk meg, miután én kb. fél 7-kor sorra kerültem, nem sokkal később hazaindultunk
Mellékelem a megnyitó szövegét. Azért arra jó volt ez az alkalom, hogy láthattam Hajnit, a kislányát és az anyukáját is, valamint egy másik osztályomba járt leányzót, Orsit is, akitől el sem tudtam a végén búcsúzni. Rajtuk kívül picit tudtam beszélni Szelesné Kása Icával és láttam néhány régi és mostani bolyaist is.

Paulin Ákos fotóival akkor találkoztam először, mikor egy pár éve Hajni a felesége megkért arra, mint volt osztályfőnökét, hogy szavazzak Ákos fotóira egy internetes szavazáson. Egy ilyen felkérést már csak a gesztus kedvéért is megtesz az ember, de azért persze megnéztem azokat a fotókat. Elmondhatom, hogy ezek ugyan státuszukat tekintve amatőr fotók voltak, de minőségüket tekintve profiközeliek voltak.

Ákos 2000 körül kezdett el fotózni, amikor a család birtokába került egy kezdetleges digitális fényképezőgép. Nagyon tetszett neki, hogy egy gombnyomásra törölhetők a rosszul sikerült képek és több száz expozíció lehetőségből választhat, ellentétben a manuális gépekkel. Ahogy mélyebben beleásta magát a fotózás rejtelmeibe, egyre kevesebb képet kellett törölnie. Vidéki fiúként adott volt, hogy a saját kertjükben gyakoroljon. Kialakul a vonzalma a virágok, az állatok és a tájak iránt, megörökítve azokat a pillanatokat, amelyek az ember alkotta világban nem láthatóak. Szakirodalmat vásárolt a fejlődéshez, és egy fotós ismerősétől kért tanácsokat. Egyenes út vezetett oda, hogy komoly hobbijává váljon a fotózás. Sehova nem indul el fényképezőgép nélkül, szerinte egy egyszerű séta is rejt izgalmakat, ha az ember nyitott szemmel jár. Még egy apró virágnál is hosszú időt tud eltölteni, hogy a lehető legtökéletesebben tudja megörökíteni a természet szépségét. Néhány képével sikeresen vett részt amatőr fotópályázatokon:

-         két egymást követő évben ért el első helyezést egy kertészeti fotópályázaton

-         a Mesél az erdő című fotópályázaton a többszáz résztvevő közül a Vajdahunyad várában kiállításra érdemesnek találták az egyik képét

-         Az évszakok a Holt-Tiszán című pályázaton a legjobb hangulatot tükröző képéért díjazásban részesült.

A fotózásban azt szereti igazán, hogy közel kerülhetek a természet csodálatos világához, távol a nagyvilág zajától, ami ugyanakkor sok esetben csak egy karnyújtásnyira található. A csónakban, a nádas között, az erdő mélyén, a patak partján, a hegy tetején, mindenhol talál valami szépet és mindez teljesen megnyugtatja őt. Belföldön és külföldön számos értéket sikerült már megörökítenie, de a hazai képek a legkedvesebbek számára, mert általuk feltárul előtte a magyarországi állat- és növényvilág. Jelenleg kedvenc témái, amelyek egyben a legnehezebben fotózhatók, a madarak és a repülő rovarok.

A természetfotózás a fotóművészet egyik műfaja.

„A fotózás megszállottjai között különleges helyet foglalnak el a természetfotósok. - így nyilatkozott Czesznak Zsolt fotós erről.- Általában is elmondható, hogy nagy türelemre van szükség egy jó felvétel elkészítéséhez, de a természetben történő fotózás, az kissé más. 

Először is kell hozzá egy elhivatottság, végtelen nagy türelem, a természet átlagon felüli szeretete. El kell viselni a hideget, a forróságot egy jó felvétel elkészítéséhez. Ha néhány napra megy ki valaki a természetbe, az sátorban fog aludni, ami nem mindig kényelmes. A nyári forróságban, a sátorban szinte elviselhetetlen meleg van még éjszaka is.

De a természetben hallható madárcsicsergések, állathangok, megannyi élőlény viselkedésének megfigyelése a mindennapi élelem megszerzéséért, különleges élményt nyújt annak, aki szeret együtt lenni a természettel, az erdők nyugalmával és a virágos mezők megannyi színével. A természethez való vonzódás, a természet szeretete valószínűleg az őseinktől örökölt vadászösztönre vezethető vissza. Mindenkiben ott lappang, valahol mélyen ez az "ősi vadászösztön", csak egyikünk fegyverrel a kézben, vadásztrófeákat gyűjtve, másikunk fényképezőgéppel, maradandó vizuális értéket alkotva éli ki azt.”

Ars poeticája Rodintől a 19. század végének nagyszerű szobrászától vette, aki zseniálisan fogalmazza meg a lényeget: „A szépség mindenütt ott van, nem rajta múlik, hogy nem látjuk meg….”

Annak idején az 1980-as évek közepén, mikor a szegedi tanárképzőre jártam, Lelkes István tanár úr, aki művészettörténetet tanított, azt mondta, figyeljék meg, hogy korunk népművészete a fotózás lesz. Ez akkor még nem volt így, hiszen elég drága hobbi volt a fotózás, de mára Lelkes tanár úr próféciája beteljesült. Boldog-boldogtalan készít fotókat komolyabb, vagy kevésbé komoly fényképezőgépekkel, vagy éppen a telefonjával, és azt hiszi, ez a fotózás. Egy ilyen fotókiállítást, mint most ez is, azért kell megnéznünk, hogy rájöjjünk, hiába van ott a kezünkben (a fényképezésre alkalmas eszköz), érzékeny szem is kell hozzá, türelem és alázat, amellyel már nem mindannyian rendelkezünk.

Nézzék, csodálják és tanuljanak Ákos természetfotóiból!