Közös szerenád a Kandóban és az utolsó óra a 12. E-vel

 Az idén a kandós tanárkollégák azt kezdeményezték, hogy legyen közös szerenád az iskola épületében. Ötlet szinten a Bolyaiban is vagy 20 éve felvetődik ez a dolog, de még sohasem jutottunk közös nevezőre. Én évek óta nem fogadok már bolyais diákokat, a heti 1 órában nem kerülünk közelebbi kapcsolatba, és úgy is sok helyre kell menniük, én meg nem tudok virrasztani, tehát nem sok értelme van annak, hogy elrohanjanak hozzám egy 20 percre (ezalatt mindenki meglátogatja a WC-t) és aztán rohanjanak tovább. Tehát csak a kandós művész osztályt szoktam fogadni, mert őket azért hosszabb ideig és nagyobb óraszámban is tanítom, és nyilván a viszonyunk is más. A szerenád alkalmából szoktam felolvasást tartani az első házi feladatukból, amelyet azóta rakosgatok és szembesítem őket az akkori véleményükkel. Ezzel a közös szerenáddal ez most nem sikerült, nem lehetett elvonulni, nem volt egy meghitt sarok. Mivel a többi osztályt egyáltalán nem ismerem, egyáltalán (még a poén szintjén sem) tudtam értékelni az a "nyökögést", ami szernád címszó alatt futott.

Ha Gál Gaszton kolléga nem szállt volna be a gitár alappal, akkor sírva menekült volna mindenki. Művészkollégák nem is bírták sokáig ezeket a megpróbáltatásokat. A 12. E-sek ajándékokkal is készültek, de alig volt ott valaki, akinek átadhatták. Én is kaptam egy aranyos kerámia dobozkát, amelyet Kovács Zoli készített. Akkor kérdeztem őket, hogy pénteken (1-3. óránk lenne órarendileg) találkozunk-e még, amire ők azt mondták, hogy persze. Én így is készültem, gondoltam egy órában értékelem a 4 éves munkájukat, megejtem a felolvasást, kiosztom ezeket az első házi feladatokat, és utána még meg tudunk nézni egy életrajzi filmet egy művészről. De nem így történt, kb. 6 fő jelent meg az első órában, a másodikban talán 10, és a harmadikban 14, ami elég rosszul esett. Mindegy, ez is jellemző egy osztályra, hogy hogyan tudnak vagy nem tudnak elbúcsúzni. Ezen az utolsó napon, akik bejöttek, azok beöltöztek, ez volt az ő bolond ballagásuk, de ez is furcsa nekem, mert ennek is egy közös programnak kellene lenni inkább. Sokukkal valószínű találkozom még jövőre a 13. évfolyamban is, majd akkor elbúcsúzunk.

Szintén szerdán estére még volt egy meghívásom a Piárba (Piarista Gimnázium dísztermébe), ahol egy jótékonysági kiállítás megnyitójára és egy fogadásra hívtak, de egyszerre nem lehet az ember két helyen, bár utólag belegondolva, lehet, hogy az jobb választás lett volna. Erre kiállításra én a Kecskeméti Piéta című grafikámat ajánlottam fel.