Szerdán volt az utolsó órám a
13. E-vel, és már előre jelezték, hogy többen nem lesznek jelen, felvételiznek. Az egyébként is nagyon családias létszámú (13 fő osztály), a felvételizők és egyéb hiányzók (lógók) miatt most 7 fővel jelent meg. Szerencsére már előre eldöntöttük, hogy az utolsó órát az osztálytermen kívül, a
Cifrapalotában tartjuk. A szakmai vizsga utolsó tétele egyébként is
Kecskemét művészeti életéről szól, tehát a
Báron László életmű-kiállítás éppen jól jött ehhez. Ám, ha már ott voltunk, megnéztük a Pávás teremben lévő tárlatot is, amit még én sem láttam (nem kaptam meghívót), bár már hallottam róla és láttam a
KTV összefoglalóját a megnyitóról, ez
Éva Farkas-Fischhóf kiállítás volt. A "művésznő" munkái elég éles ellentétben álltak a földszinti Báron művekkel, és az ötéves művészettörténet tanulmányok lezárásához elég gyenge anyag volt. Bár én azt szoktam mondani, hogy rossz kiállítást is meg kell/lehet nézni, abból is lehet tanulni, például, hogy mit nem kéne csinálni. Ez a kiállítás egy utazási kiállítás kitűnő díszlete lenne, de nem a
Cifrapalotába való. Megismerhettük
Izrael emberei és városai, tájai mellett a "művésznő" egész családját (kislányát, kisunokáját) és persze sok-sok önportrét, amely akármikor is készült 30-40 évesen jeleníti meg az alkotót (ugyanazzal a sminkkel). Úgy tűnik, a "művésznő" nehezen fogadja el az idő múlását, vagy legalábbis annak látható jeleit önmagán.
Mivel édesanyám (született
Pintér Margit) is kiskunfélegyházi és egyidős a "művésznővel", megkérdeztem, hogy ismeri-e. Kiderült, hogy osztálytársak voltak. Azt mondta anyukám, hogy nagyon szép volt, hosszú copfokban hordta a haját mindig, és hogy ügyes keze volt (megjegyzem anyukámnak is).
Szerdán volt az utolsó órám a 13. E-vel, és már előre jelezték, hogy többen nem lesznek jelen, felvételiznek. Az egyébként is nagyon családias létszámú (13 fő osztály), a felvételizők és egyéb hiányzók (lógók) miatt most 7 fővel jelent meg. Szerencsére már előre eldöntöttük, hogy az utolsó órát az osztálytermen kívül, a Cifrapalotában tartjuk. A szakmai vizsga utolsó tétele egyébként is Kecskemét művészeti életéről szól, tehát a Báron László életmű-kiállítás éppen jól jött ehhez. Ám, ha már ott voltunk, megnéztük a Pávás teremben lévő tárlatot is, amit még én sem láttam (nem kaptam meghívót), bár már hallottam róla és láttam a KTV összefoglalóját a megnyitóról, ez Éva Farkas-Fischhóf kiállítás volt. A "művésznő" munkái elég éles ellentétben álltak a földszinti Báron művekkel, és az ötéves művészettörténet tanulmányok lezárásához elég gyenge anyag volt. Bár én azt szoktam mondani, hogy rossz kiállítást is meg kell/lehet nézni, abból is lehet tanulni, például, hogy mit nem kéne csinálni. Ez a kiállítás egy utazási kiállítás kitűnő díszlete lenne, de nem a Cifrapalotába való. Megismerhettük Izrael emberei és városai, tájai mellett a "művésznő" egész családját (kislányát, kisunokáját) és persze sok-sok önportrét, amely akármikor is készült 30-40 évesen jeleníti meg az alkotót (ugyanazzal a sminkkel). Úgy tűnik, a "művésznő" nehezen fogadja el az idő múlását, vagy legalábbis annak látható jeleit önmagán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése