Péntek

Mostanában gyakran ütköznek a programok, döntenem kell, hogy melyikre megyek, de olyan is van, hogy nincs döntési lehetőségem. Most is így volt, a csányis vizsgáztatás miatt, amely egész napos elfoglaltságot jelentett (reggel 3/4 8-tól délután 3/4 5-ig), meg kellett szerveznem, hogy a kandós helyettesítés és nem tudtam részt venni a hagyományos ÉZI-s aszfaltrajzversenyen. A Kandós osztályaimmal éppen témazárót írtunk volna, erre kellett vállalkozó kollégát találnom, de csak az egyikre találtam, a másik dolgozatot egy óracserével tudom megoldani, majd kedden.
1999-től zsűrizgetem Patkós Laci felkérésére az aszfaltrajzverseny munkáit, azóta talán ez a második alkalom, hogy le kellett mondanom. Este egy kis baráti vacsorát is rendez Laci, erre azért hívott, de amikor reggel torokfájásra ébredtem, kérdéses volt, hogy lesz-e kedvem elmenni. Aztán úgy döntöttem, hogy egy kis lazítás rám fér a fárasztó nap után.
A tavalyi vizsga és ez év közbeni teljesítmények után nem sok jót vártam a vizsgától, ráadásul tavaly elvonulva az egyik sarokba még rosszabbul éreztem magam. Igazán szerettem volna időnként én is látni a rajz és népművészet portfóliókat, de nekem más volt a dolgom. Most annyiban volt kellemesebb a vizsgáztatás, hogy Sebők Kata (ő a másik évfolyamot tanítja) ott ült velem, ő is kérdezett, általában azonos véleményen voltunk és így nem éreztem olyan kitaszítottnak magam. Volt néhány igazán kellemes felelet, de olyankor mindketten kiakadtunk, amikor egy művészettörténet vizsgán egyetlen konkrét példa, művésznév sem hangzik el, arra hivatkozva, hogy "nem jó a névmemóriám". A másik dolog, amit nem értünk ebben a modul rendszerű vizsgában, a szakképzésre vonatkozó alkalmazási lehetőség nevezetű item. Ezekre nagyon felületes válaszokat kaptunk, pedig sokszor 20-30 pont is jár érte. Talán sokkal szerencsésebb lenne, ha tényleg kellene valami tervet készíteni ott helyben, csak ez megint idő kérdése is.

Utolsó tanításos csütörtök ebben a tanévben

Mivel a jövő héten csütörtökön már vizsgáztatok, ezért a tegnapi volt az utolsó tanításos csütörtököm. Volt négy órám, ebből kettő 11-edikes osztállyal, azaz velük már jövőre nem lesz órám. Ha van rá mód, szeretek milyenkor íratni egy kis értékelésszerűséget, azaz megkérdezem mire fognak pár év múlva emlékezni a velem töltött órák kapcsán. Volt egy-két aranyos írás, most három rövidet idézek:
"Jók voltak azok az órák, amikor rajzfeladatot csináltunk eszközökkel, a művtöri órák meg olyan "itt ülősek". De voltak érdekes témák is. Különösen rossz volt, ha nem tudtam házit írni órán... más borzasztó élményem nem volt, kellemesek voltak a rajzórák."
"Nagyon szerettem a művészettörténeti órákat... ...Jó volt ezeket az órákat hallgatni. Szerettem az olyan órákat is, ahol térábrázolás volt, vagy nem rajzolni kellett. Nem szeretek rajzolni."
"Szerintem a rajzóra totálfelesleges, az osztály nagy részének nem kell a továbbtanuláshoz. Személy szerint sokkal kellemesebben is el tudtam volna tölteni a csütörtök első órát, bár volt olyan feladat, ami tetszett. Mindenesetre a tanárnő lelkesedése becsülendő."
Ma rövidített órák voltak, mert a Bolyaiban erre a napra tették a pedagógus napi "ünnepséget". Évek óra nem tudtam elmenni erre, mert rendszerint péntekenként volt, és az nekem kandós napom volt. Most ott voltam, a gyerekek és az SZMK részéről is ott lévő szülő is kedves volt, és mivel tavaly nagyon bejött, ezért ugyanazt az ajándékot kaptuk, azaz elmehetünk majd a tantestület együtt a Bowling Centerben egy estére. Az ünnepség után még volt szakköröm, egy Ludwig Múzeum által kiírt pályázatra készítettünk munkákat, és utána jött a megérdemelt fagyizás. Sajnos, az a párnapos tervezett táborozás nem jött össze, amit terveztünk, mert a táboroztatók számára nem volt jó az egyetlen időpont, ami nekünk jó lett volna. Így csak szeptemberben találkozom velük újra. Csináltak egy Facebook oldalt is a szakköznek, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot.
De volt még egy nagyon kellemes esemény tegnap délután, meglátogatott a szakkörömön Vizin Viki, akit még az ÉZI-ben tanítottam (kb. 21-22 éve), ma Amerikában él és operaénekes, és hozta a 9 éves kislányát is, Carment, aki nagyon biztos vonalvezetéssel rajzolt is nekem egyet. Carmennel még fogok találkozni a nyáron, ilyenkor itt van a nagymamánál. Viki rettentően aranyos volt, és az ilyen pillanatok miatt éri meg tanárnak lenni. Nekem ez volt az igazi pedagógus napi ünnep. Vasárnap meg majd megyek tüntetni...

Hírforrás lettem

Jelentem, hírforrás lettem. A tegnapi Petőfi Népe Grátisz című mellékletében egy kis képes hírt adtak a múlt pénteki ÉZI-s aszfaltrajzversenyről, amelyben ráismertem a saját mondataimra. Nem lenne ezzel baj, csak nincs feltüntetve a forrás és/vagy a cikkecske írója. Én a diákjaimtól megkövetelem, hogy egy művészettörténet házi feladatnál is írják oda a forrást, amelyből dolgoztak, és persze a nevüket is, de úgy látszik ez egy megyei napilap esetében nem követelmény. A fotós neve van csak feltüntetve: Banczik Róbert.
Sorra látom az újságokban az aláírás vagy forrás nélküli cikkeket. Egy megyei napilapban ugyanazok a bulvárcikkek jelennek meg, amelyek az internetes oldalakon olvashatók, főleg a hétvégi számokban.