"Beszélgetés" Csáky Lajossal - Művész Kávézó

Hétfőn este sokan összegyűltünk a Művész Kávézóban. Az ott futó beszélgetős sorozat címe "Beszélgessünk mi is...". Komáromi Attila vezeti ezeket a beszélgetéseket, de a bejegyzés címében azért tettem zárójelbe a beszélgetés szót, mert most ez nem egy beszélgetés volt. Hétfőn este Komáromi Attila üdvözölte a jelenlévőket, feltett egy kérdést Csáky Lajosnak a mesterek fontosságáról, aztán Lajos magához ragadta a mikrofont és felállva szinte egy előadást tartott arról, hogy az 1970-es években itt Kecskeméten kik és milyen intézmények hatottak rá. Jó volt hallgatni Lajost, ahogy vehemensen beszélt, bár én szívesen hallgattam volna az "szokványos" beszélgetést is vele.
Mesélt a Tudomány és Technika Házában lévő Michelangelo szobormásolatokról is, amely nekem is az egyik szívügyem és amelyet alig ismernek, becsülnek itt Kecskeméten. A Kecskeméti Piéta című rézkarcomat pontosan arról a látványról készítettem, amiről Lajos is beszélt, hogy itt egészen közelről, sőt felülről is lehet a Piétát  látni, míg az eredetit, az eredeti helyszínen, a Szt. Péter bazilikában csak messziről, kicsit alulról és üvegfalon keresztül lehet csak látni! Persze, még sok-sok név elhangzott, Probstner János, Nagy Kristóf, Mikulás Ferenc, Kerényi József, Gajdócsi István stb.
A végén megemlítette Lajos Walter Gabit, illetve a ő értelmetlen korai halálát. Megkönnyeztem, amit mondott.
Én ennyit nem hallottam még Lajost beszélni, eddig mindig olyan hallgatag volt, amikor találkoztam vele és láttam. Szívesen hallgatnám máskor is, akár egy kisebb társaságban...

Februári rézkarcok 2.

A múlt hétvégén még sikerült két újabb caminos rézkarcot is elkészítenem, így már 27-re emelkedett a caminos sorozatomból elkészült rézkarcok száma. Már nem is kell olyan sok a 40-hez! Most a 38. (Finisterre) és a 33. nap (Mélide) rézkarca készült el. Ezeken kívül lenyomattam a Kecskemét arcai III. kiállításra beadandó munkámat is. Ennek Kakukktojás a címe és 5 kis rézkarc van egy nagyobb lapra rányomtatva, amelyből 4 a Rudolf laktanyai enyészetet, egy pedig a Cifrapalota egyik díszét ábrázolja. Ma be is adtam a Kulturális és Konferencia Központba, ahol két volt tanítvánnyal is összefutottam, egyikük szintén munkát adott be, másikuk a művház részéről volt ott, ő fogadta az alkotásikat hozó művészeket. Majd a Tavaszi Fesztivál idején fog nyílni ez a kiállítás.

Tegnap Virág Ágival volt egy beszélgetésem, aki Kalmár Palinak készít elő egy életmű-kiállítást. A hajdani Palkó Józsi bácsi féle rajzszakkör és a B. Mikli Feri bácsi féle kárászi alkotótáborok kapcsán kérte, hogy üljünk le és beszélgessünk. Ja, és küldött 3 fotót, amelyek az 1981-es kárászi táborban készültek. Én amikor először voltam Kárászon, 1980-ban, akkor nagyon-nagyon fiatal voltam, mindössze 17 éves. Annyira rácsodálkoztam ott mindenre, hogy alig dolgoztam a táborban, de amikor hazajöttem, beindultam, és sorra gyártottam a munkákat. Akkoriban készült az Osztódás című munkám, amit a rajzszakkör tagjai csak cipóknak becéztek. A következő évben voltam még egyszer Kárászon, akkor már az első férjemmel. Aztán, miután megkezdtem a főiskolát Szegeden én már nem jártam a kecskeméti rajzszakkörbe és egy jó darabig semmilyen alkotótáborba. Szóval, vannak jó páran, akik szerintem, sokkal többet tudnának mesélni azokról az évekről.

Februári rézkarcok

Igyekszem minden hónapban egy-két napot az alkotásra, rézkarcozásra szánni. A múlt hétvégén nekikezdtem a februári menetnek. Az elhanyagolt, lepusztult Rudolf laktanyáról készítettem és négy darabos sorozatot. Még tavaly áprilisban az Élet a régi Kecskeméten nevű facebookos csoport szervezésében voltam ott és készítettem egy csomó fotót. Ezekből válogattam most a Kecskemét arcai III. kiállításra készülve. Még a kiállításra szánt nyomatot le kell nyomtatnom, mert egy lapra szeretném rányomtatni ezt a négy rézkarcot egy régebbi rézkarcommal együtt.

Csütörtök délután pedig belekezdtem két másik rézkarcba, a lakiteleki fotók alapján. Ezeken dolgoztam ma is, mivel ma nem volt tanítás. Most ez a két dolog fontosabb volt, így a caminos sorozat nem gyarapodott, de hátha lesz még alaklom. Az a baj, hogy a szombatok, az angol miatt nagyon hiányoznak a hétvégéimből és nem megy egyszerre az edzés és az alkotás sem. Ha alkotok, elmarad az edzés, az itthoni egyén teendők (takarítás stb.) és nincs kedvem kimosakodni és kimozdulni itthonról, ezért nem mentem el ma az Ifjúsági Otthonba, ahol Kovács Mátyás és Óvári Gergő kiállítása nyílt. Tegnap viszont azért nem mentem el a Fotográfia Múzeumba Alpern Bernadett kiállításra, mert ma kaptam meg a meghívót! Pedig lehet, hogy elmentem volna, mert érdekelnek a ma már más funkcióra használt egykori zsinagógák. Valószínű megnézem majd. Szerencsére most nincs témazáró és sok házi feladat, amit javítanom kellene, így lehet, hogy vasárnap is rézkarcozok és akkor visszatérek a caminos témákhoz.

Budapesti szakmai kirándulás a végzősökkel

Szerdán a már hagyományos kirándulásra indultam a művészetis végzős osztállyal és néhány érdeklődővel a többi osztályból (erre azért volt szükség, mert úgy olcsóbb lett az útiköltség). Nyolckor indultunk az iskola mellől és jó hamar felértünk, így volt idő nézelődésre, fotózásra még a Galéria nyitása előtt. Szerencsére azért nem volt -10 fok, mint két éve.

Első helyszínünk a Magyar Nemzeti Galéria volt, ahol az állandó kiállításon mentünk végig, és ugyan először nem akarták a Galériában engedni, hogy a saját diákjaimat én vezessem végig, de egy kis levélváltás után, na meg miután kiderült, hogy milyen hatalmas anyagot kellene 2,5 óra alatt végignézni, kivételesen kaptam engedélyt. A középkori kőtár zárva volt, így a Kalocsai királyfejet most sem sikerült megnéznünk (már tavaly se láttuk), rögtön a késő gótikus szárnyas-oltároknál, M.S. mester Vizitációjánál kezdtünk. Éppen aznap egy sajtótájékoztatón mutatták be a 70 éve szétbontott és most restauráltan újra kiállított kisszebeni szárnyasoltárt. A középkori részen gyorsabban tudtunk haladni, mert két éve, mikor tizedikesek voltak ezek a diákok, már voltunk itt a Galériában.

A második emeleten az U alakú rész szintén zárva volt és csak egy szűkebb válogatás láthattunk a 19. század végi és a 20. század eleji művekből. Azt már tavaly is láttam, hogy a Munkácsy és Paál László festményeit bemutató részt milyen szépen újrarendezték. A 3. emeleten szintén újrarendezték az 1945 utáni gyűjteményt, Lépésváltás lett a címe. Ezt már önállóan nézték meg a diákok, mert éppen előző nap néztük meg az MTV KorTárs című vizuális kultúrával foglalkozó műsorának azt a részét, amelyt ezt mutatta be. Be tudtunk nézni a Rozsda Endre kiállításra is. Jó lett volna a Bálint Endre kiállítást is megnézni, de minden nem fér bele egy délelőttbe, és most más volt a cél. Május 11-ig nyitva lesz, addig biztos lesz még alkalmam, ha nem is diákokkal, de önállóan arra, hogy megnézzem.
A busszal 3/4 1-kor találkoztunk újra, amikor átmentünk a Ludwig Múzeumba, és addig gyorsan "megebédeltünk". A Ludwigban 1/2 2-re beszéltem meg a múzeumpedagógiai foglalkozást, így addig még felmászhattak a diákok az épület előtti zikkurát kiállítóba. Nagy örömömre ingyenességet kaptunk a Ludwigban. A foglalkozásra ketté osztottuk a csoportot és miután itt rám nem volt szükség, Márkkal és Bariton barátnőmmel megnéztük az időszaki kiállítást, Fabrizio Plessi Liquid Labyrinth című tárlatát. Nagyon hatásosak voltak a fejjel lefelé fordított mallorcai halászcsónakok, de számomra a lávás terem volt a legizgalmasabb. Az állandó gyűjteményben lezajlott foglalkozás után a diákok is benézhettek még erre a kiállításra is. Hemrik Laci megdicsérte a csoportot, hogy mennyire képben voltak, sőt azt is mondta, hogy évek óta tapasztalja, hogy az én diákjaim jobban értik azokat a hivatkozásokat, amelyeket közben használ, mint a kisképzős diákok. Ez azért jólesett.
1/4 5-kor újra beültünk a buszba (amivel legközelebb már be tudunk majd állni a pakolóba is) és 1/2 6-ra haza is értünk.

Két este Háy Jánossal

Eddig lemaradtam Háy János kecskeméti fellépéseiről, de most egyből két egymás utáni estémen ő volt a főszereplő. Hétfő este a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában nyílt meg Háy János kiállítása. Meglepődve léptem be az ajtón, a padlót széna és levél borította és megcsapott az istálló szag is. A képeken manók, ördögök, angyalok. Néhány festmény, a kisebbek keretben lógtak a falon, de a legtöbb, amelyek általában egyszerű csomagoló papírra készültek, csak úgy rajzszöggel odaszögezve a falra. Megnyitóként Füzi László beszélgetett a költő, író kiállítóval. Aki ismerték Háy János köteteit, már ismerhették a rajzait, festményeit is, hiszen ő maga illusztrálta a köteteket és a borítókat is ő tervezte. A jó hangulatú beszélgetésben először arra kellett válaszolnia, hogy közel 54 évesen miért olyan közvetlen még mindig, hogyan sikerült megőriznie ezt, de mesélt a manók eredetéről, az ördögös és az angyalos rajzokról is. Zárásként pedig felolvasta az Nátriumbenzánát című versét, és ezt Füzi László állítólag minden kecskeméti fellépés alkalmával kéri Háy Jánostól.

Eredetileg nem terveztem, hogy a kedd esti programra is elmegyek az Evangélikus templomba, de olyan kedvesen invitáltak és olyan jól éreztem magam hétfőn, hogy végül Péterrel mégis ott voltunk Háy János és a Szent Efrém Férfikar Szent és Profán című közös estjén. Az első részben a Szent Efrém Férfikar által előadott szakrális bizánci énekek és Háy szövegeinek párbeszédét hallhattuk. Ez a rész inkább elgondolkodtató volt, még a szünet utáni inkább szórakoztató. A második részben a Háy azt az írását olvasta fel, amelyben megtudhattuk, hogy a gitár és a rock and roll milyen módon segíti a csajozást. A történetet meg-megszakítva a férfikar egy-egy feldolgozást adott elő. A végén pedig meggyőződhettünk róla, hogy a Skorpió Így szólt hozzám a dédapám című dala milyen módon hat még most is. Azért elég bizarr volt a Szent Efrém Férfikar és Háy János közös előadásában hallani!

Vízfestők és Aknay kiállítás a Cifrapalotában

A szombat délután jó zsúfoltra sikerült. Két kiállítás-megnyitó félórás különbséggel a Cifrapalotában, aztán pedig egy könyvbemutató.
Először az első emelet Rákóczi utcai termeiben a Magyar Vízfestők Társaságának A tér változatai - A tér síkábrázolása II. című kiállítása nyílt meg, amelyet P. Szabó Ernő nyitott meg. Igazán impozáns a kiállítók névsora, de én én egy kicsit furcsálltam, hogy nem kizárólag akvarell technikával készült munkákat láttam. Különösen tetszettek Kőnig Frigyes, Fehér László munkái.

Viszont nem tetszett, hogy az ablakok tükröződése miatt néhány kép élvezhetetlen volt, legalább is ebben a napos napszakban. Viszont készült egy érdekes fotó...

Pár perccel az első után kezdődött a másik kiállítás megnyitója az Aknay és az ikon című a Pávás teremben. Ezen egy kicsit több volt a protokoll, az Aurin kórus most is nagyon profi volt, de a köszöntésekből talán elég lett volna egy is. dr. Nagy Márta bizantinológus viszont egy igazán alapos, elemző megnyitó szöveget olvasott fel Aknay János ikonokkal rokonságot mutató festményeiről. Ezek méretben elég különbözőek, de így együtt nagyon hatásosak, főleg, hogy néhány eredeti ikon is erősítette az anyagot. Jól mutattak ezek a képek a pár évvel ezelőtti kiállításon is, de ott nyomatokat láttunk, most viszont az eredetieket.











A megnyitót követő kis fogadás után következett a könyvbemutató a Pávás terem előtt átjáró jellegű teremben. Ifj. Gyergyádesz László dicsérte dr. Nagy Márta könyvét, annak tartalmát, formáját, kiemelte, hogy mennyire más ez, mint az Aknay festészetét bemutató eddigi könyvek, és azt mondta nehéz helyzetben van, mert a megnyitón a szerző olyan alapos elemzést adott, hogy ő most is nem is tud mit mondani. Ennek ellenére csak kb. 40 perc után tudott Aknay János és dr. Nagy Márta megszólalni. Már azt hittem, csak csak dísznek ülnek ott az asztalnál. Végül Aknay is elmondhatta, hogy mennyire örül ennek a könyvnek és Nagy Márta is mennyiben volt más számára megírni ezt a könyvet, mint az eddigi könyveit.
Kicsit hosszúra nyúlt a dolog, én már fél 3-kor ott voltam és háromnegyed 6 után léptem ki a Cifrapalota ajtaján. Elfáradtam. Délelőtt 5 óra angol, aztán ebéd Anyukámnál, aztán ez a rendezvény és az iskolai dolgaimba bele se kezdtem akkor még. Mióta tart ez az angol tanfolyam, nagyon hiányoznak a hétvégéimből a szombat délelőttök. Még este elkezdtem a digitális naplóban a hiányzások igazolását megcsinálni, meg amit még lehetett. Más nap házi feladatok ellenőrzése, javítása, jegybeírás, félévi jegyek lezárása és huss, már el is telt a hétvége!

Tóth Menyhért kiállítás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Péntek délután egyből az iskolából menetem a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe, ahol 15 órakor nyílt Tóth Menyhért kevésbé ismert munkáiból egy tárlat. Az apropó az, hogy 110 éve született az alkotó és a Forrás is megemlékezett róla a januári számában. A Tóth Menyhért hagyatékból, most ifj. Gyergyádesz László olyan műveket választott, amelyek talán eddig sohasem voltak kiállítva. A főművekből Kalocsán nyílik majd hamarosan két tárlat is. Nagyon sokan jöttek el, alig fértünk el a teremben. Szerencsére én elég korán érkeztem és így nyugodtan végig tudtam nézni és fotózni a képeket. Viszont most is megállapítottam, hogy ez a tér alkalmatlan festmények és grafikák kiállítására. Itt kizárólag tárgyak, bútorok kiállítását lehet élvezni. Szép-szép, hogy egy új helyen is vannak képzőművészeti kiállítások (nem ez volt az első), de azon túl, hogy nem jó a tér erre, Tóth Menyhért kiérdemelné, hogy a Cifrapalotában, vagy egy még impozánsabb helyen legyen látható, esetleg állandó jelleggel! Bár Füzi László, aki felolvasta erre az alkalomra írt írását, elmondta, hogy ezekhez a paraszti tárgyakhoz jobban illik Tóth Menyhért festészete, mint a Kápolna Galéria steril falaihoz. Értem én ezt, de a tér és a fények nem jók itt erre. A megnyitó zárásaként Pintér Lajos olvasta fel Tóth Menyhértről írt versét.








Hazafelé szép felhőket láttam a város felett, ezért leszálltam eggyel korábbi megállónál a buszról és felmenetem a felüljáróra és ismét készítettem onnan fotókat.