2014. január 22., szerda

Két este Háy Jánossal








Eddig lemaradtam Háy János kecskeméti fellépéseiről, de most egyből két egymás utáni estémen ő volt a főszereplő. Hétfő este a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában nyílt meg Háy János kiállítása. Meglepődve léptem be az ajtón, a padlót széna és levél borította és megcsapott az istálló szag is. A képeken manók, ördögök, angyalok. Néhány festmény, a kisebbek keretben lógtak a falon, de a legtöbb, amelyek általában egyszerű csomagoló papírra készültek, csak úgy rajzszöggel odaszögezve a falra. Megnyitóként Füzi László beszélgetett a költő, író kiállítóval. Aki ismerték Háy János köteteit, már ismerhették a rajzait, festményeit is, hiszen ő maga illusztrálta a köteteket és a borítókat is ő tervezte. A jó hangulatú beszélgetésben először arra kellett válaszolnia, hogy közel 54 évesen miért olyan közvetlen még mindig, hogyan sikerült megőriznie ezt, de mesélt a manók eredetéről, az ördögös és az angyalos rajzokról is. Zárásként pedig felolvasta az Nátriumbenzánát című versét, és ezt Füzi László állítólag minden kecskeméti fellépés alkalmával kéri Háy Jánostól.







Eredetileg nem terveztem, hogy a kedd esti programra is elmegyek az Evangélikus templomba, de olyan kedvesen invitáltak és olyan jól éreztem magam hétfőn, hogy végül Péterrel mégis ott voltunk Háy János és a Szent Efrém Férfikar Szent és Profán című közös estjén. Az első részben a Szent Efrém Férfikar által előadott szakrális bizánci énekek és Háy szövegeinek párbeszédét hallhattuk. Ez a rész inkább elgondolkodtató volt, még a szünet utáni inkább szórakoztató. A második részben a Háy azt az írását olvasta fel, amelyben megtudhattuk, hogy a gitár és a rock and roll milyen módon segíti a csajozást. A történetet meg-megszakítva a férfikar egy-egy feldolgozást adott elő. A végén pedig meggyőződhettünk róla, hogy a Skorpió Így szólt hozzám a dédapám című dala milyen módon hat még most is. Azért elég bizarr volt a Szent Efrém Férfikar és Háy János közös előadásában hallani!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése