2014. január 12., vasárnap

Tóth Menyhért kiállítás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Péntek délután egyből az iskolából menetem a Népi Iparművészeti Gyűjteménybe, ahol 15 órakor nyílt Tóth Menyhért kevésbé ismert munkáiból egy tárlat. Az apropó az, hogy 110 éve született az alkotó és a Forrás is megemlékezett róla a januári számában. A Tóth Menyhért hagyatékból, most ifj. Gyergyádesz László olyan műveket választott, amelyek talán eddig sohasem voltak kiállítva. A főművekből Kalocsán nyílik majd hamarosan két tárlat is. Nagyon sokan jöttek el, alig fértünk el a teremben. Szerencsére én elég korán érkeztem és így nyugodtan végig tudtam nézni és fotózni a képeket. Viszont most is megállapítottam, hogy ez a tér alkalmatlan festmények és grafikák kiállítására. Itt kizárólag tárgyak, bútorok kiállítását lehet élvezni. Szép-szép, hogy egy új helyen is vannak képzőművészeti kiállítások (nem ez volt az első), de azon túl, hogy nem jó a tér erre, Tóth Menyhért kiérdemelné, hogy a Cifrapalotában, vagy egy még impozánsabb helyen legyen látható, esetleg állandó jelleggel! Bár Füzi László, aki felolvasta erre az alkalomra írt írását, elmondta, hogy ezekhez a paraszti tárgyakhoz jobban illik Tóth Menyhért festészete, mint a Kápolna Galéria steril falaihoz. Értem én ezt, de a tér és a fények nem jók itt erre. A megnyitó zárásaként Pintér Lajos olvasta fel Tóth Menyhértről írt versét.








Hazafelé szép felhőket láttam a város felett, ezért leszálltam eggyel korábbi megállónál a buszról és felmenetem a felüljáróra és ismét készítettem onnan fotókat.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése