2014. január 13., hétfő

Vízfestők és Aknay kiállítás a Cifrapalotában

A szombat délután jó zsúfoltra sikerült. Két kiállítás-megnyitó félórás különbséggel a Cifrapalotában, aztán pedig egy könyvbemutató.
Először az első emelet Rákóczi utcai termeiben a Magyar Vízfestők Társaságának A tér változatai - A tér síkábrázolása II. című kiállítása nyílt meg, amelyet P. Szabó Ernő nyitott meg. Igazán impozáns a kiállítók névsora, de én én egy kicsit furcsálltam, hogy nem kizárólag akvarell technikával készült munkákat láttam. Különösen tetszettek Kőnig Frigyes, Fehér László munkái.






Viszont nem tetszett, hogy az ablakok tükröződése miatt néhány kép élvezhetetlen volt, legalább is ebben a napos napszakban. Viszont készült egy érdekes fotó...












Pár perccel az első után kezdődött a másik kiállítás megnyitója az Aknay és az ikon című a Pávás teremben. Ezen egy kicsit több volt a protokoll, az Aurin kórus most is nagyon profi volt, de a köszöntésekből talán elég lett volna egy is. dr. Nagy Márta bizantinológus viszont egy igazán alapos, elemző megnyitó szöveget olvasott fel Aknay János ikonokkal rokonságot mutató festményeiről. Ezek méretben elég különbözőek, de így együtt nagyon hatásosak, főleg, hogy néhány eredeti ikon is erősítette az anyagot. Jól mutattak ezek a képek a pár évvel ezelőtti kiállításon is, de ott nyomatokat láttunk, most viszont az eredetieket.











A megnyitót követő kis fogadás után következett a könyvbemutató a Pávás terem előtt átjáró jellegű teremben. Ifj. Gyergyádesz László dicsérte dr. Nagy Márta könyvét, annak tartalmát, formáját, kiemelte, hogy mennyire más ez, mint az Aknay festészetét bemutató eddigi könyvek, és azt mondta nehéz helyzetben van, mert a megnyitón a szerző olyan alapos elemzést adott, hogy ő most is nem is tud mit mondani. Ennek ellenére csak kb. 40 perc után tudott Aknay János és dr. Nagy Márta megszólalni. Már azt hittem, csak csak dísznek ülnek ott az asztalnál. Végül Aknay is elmondhatta, hogy mennyire örül ennek a könyvnek és Nagy Márta is mennyiben volt más számára megírni ezt a könyvet, mint az eddigi könyveit.
Kicsit hosszúra nyúlt a dolog, én már fél 3-kor ott voltam és háromnegyed 6 után léptem ki a Cifrapalota ajtaján. Elfáradtam. Délelőtt 5 óra angol, aztán ebéd Anyukámnál, aztán ez a rendezvény és az iskolai dolgaimba bele se kezdtem akkor még. Mióta tart ez az angol tanfolyam, nagyon hiányoznak a hétvégéimből a szombat délelőttök. Még este elkezdtem a digitális naplóban a hiányzások igazolását megcsinálni, meg amit még lehetett. Más nap házi feladatok ellenőrzése, javítása, jegybeírás, félévi jegyek lezárása és huss, már el is telt a hétvége!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése