Szekszárd és környéke

A férjemmel 6 napra indultunk el egy kis közös nyaralásra. Három éjszakára Szekszárdon volt szállásunk, kettőre meg Móron (lásd majd a következő bejegyzést).
Pénteken ebéd után indultunk, de útközben megnéztük még néhány dolgot.
A dunaföldvári vár volt az első állomásunk, amit alaposan megnéztünk, aztán kifelé a városból fagyiztunk egyet a város legjobb cukrászdájában.

Aztán még  útba esett Tolna, bár igazából nem volt sok látnivaló, de amit lehetett megnéztük. Egy Nepomuki Szent János szobrot, egy Szentháromság szobrot, a főteret és a Kálváriát.

Szekszárdra 3/4 6 körül értünk, ahol vacsora várt bennünket, de utána már nem volt kedvünk lemenni a városba, mert a tulajjal olyan jót elbeszélgettünk.
Szombatra virradóra vihar volt, így lehűlt egy kicsit a levegő és az eső is szemerkélt még mikor reggel útnak indultunk.










Először Bonyhádra mentünk, de a baleset történt a 6-os úton, ezért kerülővel tudtunk csak odaérni. Itt a városi múzeumot néztük meg, ami főként helytörténeti gyűjteményt jelentett. Sütizés után elsétáltunk még a régi zsinagógához, ahol egy Holokauszt emlékművet is találtunk.

Szászvár érintésével mentünk tovább. A várat már szépen felújították, de még nem látogatható.











Innen Bikalra mentünk az élményparkba, ahol egész késődélutánig eltöltöttük az időt. Itt lovagi torna és hóhér bemutatót láttunk.

Hazafelé Kárászra tettünk egy kitérőt, mert én szerettem volna látni azt a helyet, hogy 34-35 éve megfordultam alkotótáborban.

Vasárnap Szekszárdon maradtunk. Először gyalog elsétáltunk a Remete templomig és forrásig, majd vissza a Babits Emlékházba, meg a Mészöly Miklós emlékszobához. Ezután a Régi Megyeháza épületében lévő gyűjteményeket tekintettük meg. Egy nagyon szép római szarkofágot láttunk itt, amiről kiderült, hogy csak másolat, az eredeti a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban van.

A központban megebédeltünk aztán megint múzeum és nézelődés.

Kocsival felmentünk a Bati-kilátóhoz, de ez egy kis csalódás volt, mert magára a városra innen nem lehetett rálátni.

Megkerestük a másik kilátót a Kálvária dombon, innen a városra is ráláttunk.

Hétfő délelőtt még elmentünk Bátaszékre és Cikóra, hogy egy-egy középkori templomromot megnézzünk.

Aztán innen indultunk észak felé.

Februári rézkarcok 2.

A múlt hétvégén még sikerült két újabb caminos rézkarcot is elkészítenem, így már 27-re emelkedett a caminos sorozatomból elkészült rézkarcok száma. Már nem is kell olyan sok a 40-hez! Most a 38. (Finisterre) és a 33. nap (Mélide) rézkarca készült el. Ezeken kívül lenyomattam a Kecskemét arcai III. kiállításra beadandó munkámat is. Ennek Kakukktojás a címe és 5 kis rézkarc van egy nagyobb lapra rányomtatva, amelyből 4 a Rudolf laktanyai enyészetet, egy pedig a Cifrapalota egyik díszét ábrázolja. Ma be is adtam a Kulturális és Konferencia Központba, ahol két volt tanítvánnyal is összefutottam, egyikük szintén munkát adott be, másikuk a művház részéről volt ott, ő fogadta az alkotásikat hozó művészeket. Majd a Tavaszi Fesztivál idején fog nyílni ez a kiállítás.

Tegnap Virág Ágival volt egy beszélgetésem, aki Kalmár Palinak készít elő egy életmű-kiállítást. A hajdani Palkó Józsi bácsi féle rajzszakkör és a B. Mikli Feri bácsi féle kárászi alkotótáborok kapcsán kérte, hogy üljünk le és beszélgessünk. Ja, és küldött 3 fotót, amelyek az 1981-es kárászi táborban készültek. Én amikor először voltam Kárászon, 1980-ban, akkor nagyon-nagyon fiatal voltam, mindössze 17 éves. Annyira rácsodálkoztam ott mindenre, hogy alig dolgoztam a táborban, de amikor hazajöttem, beindultam, és sorra gyártottam a munkákat. Akkoriban készült az Osztódás című munkám, amit a rajzszakkör tagjai csak cipóknak becéztek. A következő évben voltam még egyszer Kárászon, akkor már az első férjemmel. Aztán, miután megkezdtem a főiskolát Szegeden én már nem jártam a kecskeméti rajzszakkörbe és egy jó darabig semmilyen alkotótáborba. Szóval, vannak jó páran, akik szerintem, sokkal többet tudnának mesélni azokról az évekről.