Budapesti múseumosdi

Az első pénteki szabadnapomon Budapestre mentünk Petrával. Először a Magyar Nemzeti Múzeumban a restaurátorok diplomakiállítását néztük meg, ahol Márk munkája is szerepelt. Az állandó kiállításokból a Kelet és Nyugat között és a Magyarország története 1. címűt néztük még végig, de én még felszaladtam megnézni az időszakit is, azaz a Rejt/jel/kép című 56-os kiállítást, hogy érdemes-e elhozni erre a diákjainkat és még a koronázási palástot is megnéztem.









A legutóbbi látogatásom óta, elég látványosan változott meg, főleg az alsó kiállító tér. Igazán látványos, izgalmas a Kelet és Nyugat között című tárlat. Sokat fotóztam.

Ezután az 56-osok terére mentünk, ahol megnéztük a frissiben nyílt ARC Óriásplakát kiállítást, amelynek az idei mottója: Hol jár az eszed? Az eddig megszokott módon sok társadalomkritikai alkotást alkotta a kiállítást. Kár, hogy nem ezekkel a plakátokkal vannak tele vidéki utcák, hanem kizárólag a kormánypropagandával.

Én innen a Műcsarnokba mentem és megnéztem az ottani kiállításokat. Ágak összefoglaló címmel három kiállítást néztem meg. Az egyik a Két szobrász, két nemzedék, azaz Szervátiusz Jenő és fia Szervátiusz Tibor életmű kiállítása volt. Már a Somogyi kiállításon is tapasztaltam, hogy szinte ömlesztve voltak a szobrok a kiállítóteremben. Lehet, hogy ez valami új trend a kiállításrendezésben? Minden esetre nekem nem tetszik. Egyszerűen így nem élnek a szobrok. Nem erősítik egymást, hanem zavarják egymást.

Tetszett az elöl lévő termekben a Természetművészet - Változatok című is, ahol sok land art mű dokumentációja volt látható és néhány a természetből kiszakított, de természetes anyagokból álló installáció. A bejárat közelében az Ájzer & Ájzer - Algír, Budapest című szintén apa (építész) és fia (képzőművész) közös kiállítása volt. Itt a sok-sok képpel kitapétázott szoba (ez egy rekonstrukció) volt a legérdekesebb.

Még egy kiállítást beterveztem, a Szent István körúton a Kieselbach Galériában a Nemes Lampérth kiállítást.Még soha nem láttam ennyi Nemes Lampérth képet egy helyen, azaz még soha nem voltam Nemes Lampérth kiállításon. Azok a sárgák és ibolyák, amelyek az első terem tájképein szerepeltek, igazán nagyon vadul hatottak. Az egyik belső teremben a netről már ismert tusrajzokat láthattam, a legbelső teremben pedig néhány kortárs egy-egy művét. Innen Uitz Béla munkáján akadt meg a szemem, amelyet a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyházról készített. Nagyon örültem ennek a tárlatnak!

Szervátiusz Jenő kiállítása - Bozsó Gyűjtemény

Csütörtökön nem semmi különös program nem volt, illetve volt, de arról csak egy nappal később értesültem, egy nappal később kaptam meg a meghívót, így nem tudtam elmenni a Bálint Endre 100 című kiállítás megnyitójára a Magyar Fotográfia Múzeumba. Viszont szombaton megnéztem, ezért egy későbbi bejegyzésben majd írok róla.

Pénteken hosszú napom volt, délután 3-ig volt órám, tényleg csak annyi időm volt hazaérve, hogy gyorsan megebédeljek, és már indultam is vissza a Bozsó Gyűjteménybe, ahol 4-kor kezdődött Szervátiusz Jenő emlékkiállításának megnyitója. Sajnos, már későn érkeztem ahhoz, hogy nyugodtam végigfotózzam az anyagot, más nagyon sokat voltak a termekben. Valószínű, az illusztris vendégek miatt is voltak különösen sokan, sőt a férfi-nő arány is más volt, mint egyébként. Bár nem én fogalmaztam meg, de igazat kellett adnom H. Marinak, hogy eddig a megnyitó közönségének 80%-a nő volt, csak 20% volt a férfi, most viszont szinte fordított volt az arányt. Ezt teszi a politika, ha Kövér László nyitja meg a tárlatot és Zombor Gábor mond köszöntőt, akkor jönnek a férfiak is. A sajtófotósok is többen voltak, és sokkal nyomulósabban tették a dolgukat, mint egyébként. Jelen volt a megnyitón Szervátiusz Tibor, a művész fia, aki szintén neves szobrász és aki apja szobrait őrzi, végül is az ő gyűjteményéből állt össze ez a tárlat is. (Elég megfáradtnak nézett ki, lefotóztam a kezeit, ahogy ott ölébe ejtett kézzel ült.)

A kiállítást Szervátiusz Klára és Bozsó János rendezte, közreműködött még Juhász Zoltán Szervátiusz Jenő-díjas népzenész. Klára asszony azzal egészítette ki Kövér László megnyitóbeszédét, hogy humorra és jókedvre is nagy szüksége lenne a magyaroknak. Ebben egyetértek, bár Kövér Lászlót nem sokszor láttam nevetni.


Szervátiusz Jenő (1093-1983) munkáin erőteljesen érződnek a magyar népművészet témái és formai megoldásai. Egy-két bronz, illetve kőszobrom kívül minden szobor anyaga fa volt. Jó volt, hogy kiírták a rendezők, hogy milyen fából készültek. Az én kedvencem az antik művészetben borjúvivő (a fotóm 2003-ban készült az athéni Akropolisz Múzeumban), majd később jó pásztor motívumot feldolgozó faragás volt. A címére nem emlékszem pontosan, talán Hargitai pásztor? Vissza kell  majd mennem, hogy nyugodtam, kevesebb ember társaságában is végig tudjam majd nézni a szobrokat.
A megnyitó után egy kicsit leültünk és beszélgettünk egy kicsit az udvaron, nagyon kellemes idő volt. Petri Ildi készített ott egy képet rólunk.





Este még találkoztam a barátnőimmel, de nem maradtam sokáig, mert másnap, szombaton tanítási nap volt, igaz csak rövidített órákkal, de akkor is ugyanakkor kellett kelni.