Február utolsó hete

Február utolsó hete sokkal, de sokkal mozgalmasabb volt. Hétfőn a Beszélgessünk... sorozatban Kerényi József volt a vendég a Művész Kávézóban. Már nagyon régen nem találkoztam Jóskával, de privát beszélgetésre most sem volt alkalom. Gondoltam, hogy sokan lesznek, tényleg még a lépcsőn is álltak a beszélgetés alatt. Sok újat nem adott, hiszen elég jól ismerem a munkásságát. Még 1984-ben a szakdolgozatom kapcsán kerestem fel, és baráti kapcsolatba kerültünk. Szerettem nagyon az épületeit, sokat tanultam tőle, valamint neki köszönhetem, hogy további érdekes és értékes embereket ismertem meg, mint például Fekete Tamás. Ő sajnos még 2007-ben elhunyt, itt egy 2006 augusztusában készült képet mellékelek, amikor az akkor 15 éves fiammal meglátogattam a Veres Pálné utcai lakásában, műtermében. Jóska jóval soványabb volt most, mint amilyennek legutóbb láttam, kicsit meg is ijedtem, rosszra gondoltam, de azt mondta, minden rendben van.

A csütörtök egy különleges nap volt, mert a budapesti Művészetek Palotájában ünnepelte a 30. születésnapját a Bohém Ragtime Jazz Band egy rendhagyó koncerttel, Vizin Viktóriával. Nem a megszokott bohémes, bohóckodós estben volt részünk a Femme Fatale című koncertet nézve, hanem egy keretben foglalt, Vikire komponált, az első részben magyar, a másodikban külföldi (tánc)dalokból láthattunk egy összeállítást sok táncossal. Nekem szokatlannak, kissé modorosnak tűnt ez így, az igazi oldott hangulatot most leginkább a táncosok teremtették meg.

Estén való részvételem barátnőmnek köszönhető, aki a saját születésnapját ünnepelte.
Péntek reggel a Cifrapalotában kezdtem a 13-dikosokkal. A japán fotókiállításhoz kapcsolódva egy fotós múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Egy mosdóhelységből átalakított sötétkamrában láthatták és kipróbálhatták a diákok, milyen az, amikor a hagyományos negatív filmkockából papírkép születik. Emellett persze a kiállítást is megnéztük. Láttam a másnap nyíló Dulity Tibor kiállítás részleteit is. A megnyitóra a szombati más jellegű elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni

Péntek este a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában mutatták Schrammel Imre Naplóját. Azt hittem, a galéria falin majd láthatunk néhány lapot is kitéve, de csak a súlyos könyvet lehetett megvásárolni a földszinten. Az emeleti térben volt maga a bemutató, először Buda Ferenc, majd Pintér Lajos, végül Füzi László méltatta Schrammal Imrét és a könyvet. Vásároltam egy példányt én is, mert tényleg érdekesnek tűnt az 1984-től 2010-ig terjedő időszakot átölelő, sok-sok rajzzal kiegészített személyes vallomás.

Szombaton Budapestre utaztam az éves rendes MROE (Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete) közgyűlésre. Péter vitt fel kocsival, hogy gyorsabban hazaérjünk majd délután, akkor már Márkkal együtt, akinek Cinkotán volt rögbi meccse egy angol csapattal. A Budai Ciszterci Gimnáziumban, a szokott helyen volt most is a közgyűlés, amelyen alapszabály kellett módosítani és új vezetőséget választani, mert az előzőnek 5 év után lejárt a mandátuma. Az új vezetőség: Boldozsárné Kovács Gizi, Somody Beáta, Szalay József, Vincze Angéla és Zele János, kiegészítve a két OKTV főszervezővel, azaz Pázmány Ágnessel és Zombori Bélával. Az idei MROE-díjat Tóthné Gácsi Anna (Kunszentmárton) kapta, míg a Környeiné Gere Zsuzsa emlékére alapított Alma-díjat Rézművesné Nagy Ildikónak ítélte a vezetőség. Annánál jártam Kunszentmártonon és láttam azokat a csodálatos diákmunkákat, valamint több diákját is tanítottam a Kandóban. Két éve visszavonult és azóta mézeskalácsokkal foglalkozik, hozott is egy kis kóstolót nekünk.

Engem is felkértek, hogy legyek jelölt a vezetőségi választáson, vállaljak feladatot a vezetőségben, de én kissé megriadtam, hogy tudom-e ezt jól végezni innen vidékről, a többi teendőm mellett. Így azt kértem, hogy ha van fiatal, aktív fővárosi kolléga, akkor inkább legyen ő benne a vezetőségben, és én vezetőségen kívül, amiben kérik vagy tudok, segítek majd.
Amíg a szavazatokat számolták, láthattunk egy előadást Dr. Tari Gábortól a BME színdinamikai képzéseiről. Ez nagyon érdekes, de nekem túl drága. Ennyi idősen már a saját képzésemre nem szívesen áldozok ennyit, inkább a gyerekeimre költöm ezt az összeget.
A közgyűlés után a 4-es metrót választottam az utazásra, mert méh nem utaztam vele. Ha nem telefonálnak rám a fiúk, hogy már végeztek, kiszálltam volna minden állomáson a Móricz Zsigmond körtértől a Keleti pályaudvarig és szétnézem volna, de így inkább siettem én is, hogy Márk kollégiumánál találkoztunk, és mihamarabb hazaindulhassunk. Amit láttam a metróállomásokból, az tetszett, sokkal színesebb és formailag is érdekesebbek, mit a 70-es évek állomásai. A metrókocsiban pedig feltűnt, hogy a BKV dolgozók Amatőr Művészete címmel egy sorozat fut, immár a harmadik, azaz a kocsi falán a vállalatnál dolgozó amatőr művészettel foglalkozók munkáit állították ki. Jó kezdeményezésnek tartom!

Budapesti múzeumosdi 2.

A keddi napot, a matek érettségi napját Budapesten töltöttem. Az előző bejegyzéseben olvasható a Magyar Nemzeti Galériában töltött délelőttöm, most pedig folytatom a délutánnal. A felújított, Feszl Frigyes által tervezett pesti Vigadóban néztünk szét. Ki lehetett menni a teraszra, bemehettünk a díszterembe és a lépcsőházba. Nagyon szép lett a mosdó is és a lépcső











A felújított épületen kívül két kiállítást is megnéztünk, Makovecz Imre és Schrammel Imre tárlatát. Az épületben lehetett fotózni, de a kiállításokon nem. Makovecz életműve az 5. és 6. emeleti kiállító térben látható. Rajzok, makettek, fotók. A rajzok gyönyörűek, de a paravánok egy kicsit ledöbbentettek. Már amikor a Tv-ben, a KorTársban láttam akkor is feltűnt, hogy olyan "makoveczes" paravánok vannak, melyet gondolom, külön ehhez a kiállításhoz készítettek jó pénzért. Szép, szép, de egy kicsit rongyrázónak érzem. Mi lesz velük, ha vége a kiállításnak? Minden kiállításhoz fognak majd újabb és újabb paravánt készíteni? Nem a praktikum a legfontosabb Makovecznél, inkább a forma. Épp ezért én a templomait, szakrális tereit kedvelem, el tudom fogadni, de nem rajongok a többi épültéért. Sokkal jobban örültem volna ennek a kiállításnak, ha úgy valósult volna meg, mint ahogy Gulyás Gábor elképzelte, azaz ha sikerült volna nemzetközi kontextusba helyezve megvalósítani ezt az életműkiállítást. Az utolsó teremben a Szent Mihály templom tervei voltak kiállítva (rajzok, makettek). Ezt a templomot a Krisztinavárosba tervezte, de eddig nem épült meg, ám remélik, hogy hamarosan elkezdődhet az építkezés. Nekem egy kicsit a Sagrada Familiára emlékezett formailag is és a sorsát tekintve is. Olyan óriásinak tűnt, hogy az építkezés is biztos hasonlóan hosszú lesz, mint Barcelonában.

A Schrammel kiállításon sem volt túl sok újdonság számomra, inkább egyben látni több évtized munkáit volt érdekes. Azon munkák mellett, amelyeket láthattunk itt Kecskeméten is, most a Herenden készült bohócokat is ott voltak. Nekem továbbra is a pompeji gipszfigurák által ihletett és a minotauroszos plasztikák a kedvenceim. Több alkotás is a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió közgyűjteményéből érkezett tárlatra.







A barátnőm, akivel találkoztam és megnéztem ezt a két kiállítást, csoport társam volt az Iparművészetin, és már vagy 6 éve nem találkoztunk személyesen. De olyan jó, hogy ennyi idő után is úgy tudjuk folytatni beszélgetést, mintha tegnap találkoztunk volna. Egyébként büszke vagyok rá, mert ő az egyik szerzője annak a tankönyvcsaládnak, amelyt és is használok. Kicsit izgultam is, hogy mi lesz most, vagyok lehet-e majd rendelni, de épp az Apáczai Kiadót bírta megvenni az állam, így rendelhető a Képzelet világa.
Márkkal is találkoztam, odajött a Vigadóba és a Schrammel kiállítást ő is megnézte. A kultúrprogram után beültünk egy helyre kicsit beszélgetni még, aztán Márk elkísért a Nyugatiba.
Szerdán már be voltam osztva a történelem érettségin felügyelni, így ért véget a "2. tavaszi szünetem".

Szünet utáni tanítási nap kiállítás-látogatással és kiállítás-zárással

Eredetileg még a szünet előttre terveztem be egyrészt aktuális kiállítás-látogatásokat a 13-dikosokkal, másrészt a Bozsó Gyűjtemény néprajzi gyűjteményének megtekintését a 12. és a 11. E-vel, a rövidített órák miatt áttettem a szünet utánra. Reggel fél nyolckor a Kerámia Stúdióban, azaz hivatalos nevén a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyekek galériájában kezdtünk, Schrammel Imre tárlatán, majd átsétáltünk a Bozsó Gyűjteménybe László Dániel kiállítására. Fél 10-re jött a következő osztály, akiket Lóránd Klárika vezetett végig a néprajzi gyűjteményen, de velük is megnéztük azért a Mária út című időszaki tárlatot is. Fél 12-re jött a harmadik osztály, akiket már nem Klárika, hanem én kalauzoltam, mert neki az építőkkel kellett tárgyalnia. Ezzel az osztállyal több időnk volt, így még rajzolni is tudtunk a néprajzi gyűjteményben.










Este még elmentem a Kulturális és Konferencia Központba, ahol egy beszélgetés zárta Kalmárné Horóczi Margit éltemű-kiállítását.

Schrammel Imre kiállítása a Nemzetközi Kerámia Stúdióban

A Kecskeméti Tavaszi Fesztivál  második kiállítása egy szintén az idén 80 éves művész alkotásaiból nyílt. Schrammel Imre Kossuth-díjas kerámikusművész nemrégiben készült munkáit állította ki. Természetesen sem Schrammel Imre neve, sem kerámiaszobrai nem voltak ismeretlenek számomra. Mikor még először voltam a Nemzetközi Kerámia Stúdió alkalmazottja (1982) megismertem a nevét, a szakdolgozatomban is említésre került, mint a magyarországi szimpózium mozgalom létrehozója, és néhány művét már akkor megismertem, például az agyagba égett madártetemet. Aztán a második alkalommal, mikor ott dolgoztam (2001), az iroda ablakában volt egy minotauroszos kisplasztikája, amit nagyon megszerettem. A mostrani tárlaton is több minotauroszos munka látható, de legtöbbször nem egyedül, hanem a egy női figurával együtt. Óhatatlan adódik az összehasonlítás Picasso késői grafikával. Nem tudom persze, hogy motíváció ugyanaz-e Schrammel estében is, mint Picassonál, azaz az öregedést, a lankadó férfiasságot nehezen viselő művész figurája. Nagyon tetszik, a témához különösen jól illő finomszemcsés homokos felület. Az első teremben rajzok is szerepeltek a plasztikák mellett, és két bronzba öntött munka is színesítette az anyagot. Füzi László a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek vezetője, irodalomtörténész nyitotta meg a kiállítást, aki a munkák méltatása mellett kitért arra, hogy rokonléleknek érzi magát Schrammellal, hiszen mindketten dunántúliak, és hogy mit jelentettek számára az együtt töltött órák a kemence előtt.

Hétfőn, azaz március 18-án Méhesi Gábor irodalaomtörténész beszélget majd a művésszel ugyanitt, ez lesz a kiállítás kísérőprogramja. A márciusi Forrásban megtalálhatók a Schrammel plasztikák színes fotói.