Mivel a jövő héten csütörtökön már vizsgáztatok, ezért a tegnapi volt az utolsó tanításos csütörtököm. Volt négy órám, ebből kettő 11-edikes osztállyal, azaz velük már jövőre nem lesz órám. Ha van rá mód, szeretek milyenkor íratni egy kis értékelésszerűséget, azaz megkérdezem mire fognak pár év múlva emlékezni a velem töltött órák kapcsán. Volt egy-két aranyos írás, most három rövidet idézek:
"Jók voltak azok az órák, amikor rajzfeladatot csináltunk eszközökkel, a művtöri órák meg olyan "itt ülősek". De voltak érdekes témák is. Különösen rossz volt, ha nem tudtam házit írni órán... más borzasztó élményem nem volt, kellemesek voltak a rajzórák."
"Nagyon szerettem a művészettörténeti órákat... ...Jó volt ezeket az órákat hallgatni. Szerettem az olyan órákat is, ahol térábrázolás volt, vagy nem rajzolni kellett. Nem szeretek rajzolni."
"Szerintem a rajzóra totálfelesleges, az osztály nagy részének nem kell a továbbtanuláshoz. Személy szerint sokkal kellemesebben is el tudtam volna tölteni a csütörtök első órát, bár volt olyan feladat, ami tetszett. Mindenesetre a tanárnő lelkesedése becsülendő."
Ma rövidített órák voltak, mert a Bolyaiban erre a napra tették a pedagógus napi "ünnepséget". Évek óra nem tudtam elmenni erre, mert rendszerint péntekenként volt, és az nekem kandós napom volt. Most ott voltam, a gyerekek és az SZMK részéről is ott lévő szülő is kedves volt, és mivel tavaly nagyon bejött, ezért ugyanazt az ajándékot kaptuk, azaz elmehetünk majd a tantestület együtt a Bowling Centerben egy estére. Az ünnepség után még volt szakköröm, egy Ludwig Múzeum által kiírt pályázatra készítettünk munkákat, és utána jött a megérdemelt fagyizás. Sajnos, az a párnapos tervezett táborozás nem jött össze, amit terveztünk, mert a táboroztatók számára nem volt jó az egyetlen időpont, ami nekünk jó lett volna. Így csa
k szeptemberben találkozom velük újra. Csináltak egy Facebook oldalt is a szakköznek, hogy tudjuk tartani a kapcsolatot.De volt még egy nagyon kellemes esemény tegnap délután, meglátogatott a szakkörömön Vizin Viki, akit még az ÉZI-ben tanítottam (kb. 21-22 éve), ma Amerikában él és operaénekes, és hozta a 9 éves kislányát is, Carment, aki nagyon biztos vonalvezetéssel rajzolt is nekem egyet. Carmennel még fogok találkozni a nyáron, ilyenkor itt van a nagymamánál. Viki rettentően
aranyos volt, és az ilyen pillanatok miatt éri meg tanárnak lenni. Nekem ez volt az igazi pedagógus napi ünnep. Vasárnap meg majd megyek tüntetni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése