Elég zsúfoltra sikerült a szombati nap, délelőtt a Bolyaiban tanévzáró ünnepség volt, és mivel Ildi barátnőm érettségi elnök volt az ÁFEOSZ-ban, így rám, mint pótosztályfőnökre testálta bizonyítványok átadását az osztályában, azaz a 10. E-11. S-ben. Többek közt most ezért sem tudtam délelőtt gyalogolni. Utána siettem haza, hogy megfőzzem a paellát, mert Péter azt rendelt a délutáni családi ünnepségre. Ilyenkor, egyszerre szoktuk megünnepelni Márk (június 19-én lett 20 éves) és Petra (június 25-én lesz 21) születésnapját és az ő névnapját. Szerencsére Petra is haza tudott jönni egy kis időre a KAFF-os árulásból. (Egyébként ez a szombati nap volt az utolsó nap, nem kerestük túl magunkat, ha fizetni kellett volna helypénzt, akkor veszteségesek lennénk.) A délutáni családi összejövetel után Márk bulit rendezett a barátaival, így még kapóra is jött neki, hogy a Múzeumok Éjszakája miatt nem leszek otthon. Idén úgy alakult, hogy barátnőim helyett férjemmel, Péterrel kerestem fel néhány helyszínt. Én
Az ART Brigád egy családi művészeti vállalkozás. Ezen a blogon arról írok, hogy születnek meg a művek, mi inspirál bennünket, leginkább engem, azaz milyen kiállításokat látok, milyen művészeti, kulturális eseményeken veszek részt, milyen foglalkozásokat tartok és olvashatnak az aktuális programjainkról is. MűvMari
2011. június 21., kedd
Múzeumok éjszakája - Kecskemét, 2011. június 18.
Elég zsúfoltra sikerült a szombati nap, délelőtt a Bolyaiban tanévzáró ünnepség volt, és mivel Ildi barátnőm érettségi elnök volt az ÁFEOSZ-ban, így rám, mint pótosztályfőnökre testálta bizonyítványok átadását az osztályában, azaz a 10. E-11. S-ben. Többek közt most ezért sem tudtam délelőtt gyalogolni. Utána siettem haza, hogy megfőzzem a paellát, mert Péter azt rendelt a délutáni családi ünnepségre. Ilyenkor, egyszerre szoktuk megünnepelni Márk (június 19-én lett 20 éves) és Petra (június 25-én lesz 21) születésnapját és az ő névnapját. Szerencsére Petra is haza tudott jönni egy kis időre a KAFF-os árulásból. (Egyébként ez a szombati nap volt az utolsó nap, nem kerestük túl magunkat, ha fizetni kellett volna helypénzt, akkor veszteségesek lennénk.) A délutáni családi összejövetel után Márk bulit rendezett a barátaival, így még kapóra is jött neki, hogy a Múzeumok Éjszakája miatt nem leszek otthon. Idén úgy alakult, hogy barátnőim helyett férjemmel, Péterrel kerestem fel néhány helyszínt. Én
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Varga Patrícia Minerva külön kérésére levettem a fotót, amely illusztrálta azt az eseményt, amelyen ő egy nyilvánosan eseményen bemutatót tartott, közönség előtt alkotott. A kérést nem teljesen értem, hiszen ez egy nyilvános esemény volt, de eleget tettem neki (bár közvetlenül is megkereshetett volna).
VálaszTörlés