Labirintus - Szentendre, MűvészetMalom

Idén még a tavalyi Négy elem kiállítást is túlszárnyalta a kiállított művek, illetve a kiállító alkotók számát tekintve a MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) vasárnap nyílt kiállítása. Már tavaly is azt írtam, hogy a 470 mű elég zsúfoltan került bemutatásra, de ez az idei még zsúfoltabb volt. Az jó volt, hogy most nem kellett négy helyszínt felkeresni, minden művet a MűvészetMalomban mutattak be, de most 628 alkotás szerepelt. Azt mondták, a MAOE idei témája, a Labirintus nagyon megmozgatta a tagságot, sokan adtak be munkát. Reménytelen ennyi művet befogadni, elmélyedni bennük. Kicsit megalomán dolognak tartom az ilyen típusú rendezvényeket, de minden bizonnyal a számok fontosak a szervezők, rendezők számára.
Ismét egy kis kirándulással kapcsoltuk össze a látogatásunkat, de most nem a családdal, hanem a barátnőimmel voltam, akiktől ezt az együttlétet kaptam születésnapomra.
Azt olvastam a neten, azt hiszem a MAOE facebookos oldalán, hogy vasárnap 11-kor fog nyitni a kiállítóterem. Ezért azt javasoltam, hogy menjünk korábban, hogy nyugodtan, még a tömeg előtt megnézhessük az anyagot. De hiába voltunk ott dél körül, a MűvészetMalom zárva volt, és nem volt semmi sem kiírva. Így elmentünk ebédelni, finom szerb csorba levest ettem, és egy kétszemélyes szerbtálat osztottunk el három felé.

Ebéd után sétáltunk egyet, majd vissza mentünk a MűvészetMalomhoz, amelyt végre megnyitottak a látogatók előtt. Szisztematikusan végig jártuk a termeket, ahol egyre több művész kereste a saját művét. A 19. századi Párizsi Szalon jutott eszembe, ahol egymás hegyén-hátán lógtak a képek a falakon. Szerencsére az én grafikámat elég szellős módon állították ki. A második emeletnél a lépcsőházban két másik, hasonló grafika társaságában látható a Merre? című rézkarcom.

Nem is mindig olvastam el a művek alatt az alkotó nevét, így nem emlékszem, hogy láttam-e néhány kecskeméti, illetve Bács-Kiskun megyei művész művét. Csak itthon a katalógusban találkoztam velük. Balanyi Karcsi, A. Varga Imre, Damó István és Kántor József alkotását megtaláltam. Találkoztam egy volt tanítványnak, Zakar Józsinak is a plasztikájával. Annak ellenére, hogy nem olvastam el minden feliratot, hiányoltam róluk a mű címét, a technikát és a készülés évét. Talán ez segítség lett volna, mert nem mindig sikerült megfejteni, hogy egy-egy mű hogyan kapcsolódik a megadott témához.

Jó volt találkozni egy-két ritkán látott kollégával, pl. Pepével, akitől annak idején szitanyomás technikáját tanulgattam. Pepe olyan rendes volt, hogy miután megnézte a grafikámat, odajött hozzám, hogy elmondja, mennyire tetszik neki. Ez jólesett! Lehet, hogy cserélni is fogunk alkotást.

Rohamléptekben sikerült végignézni a tárlatot, éppen mire kezdődött a megnyitó ceremónia. Hatalmas tömeg gyűlt össze az udvaron. Emlékezve arra, hogy tavaly milyen tumultus alakult ki, mikor a katalógusokat osztották, most a megnyitó előtt felvettem. A katalógus súlya 2,5 kg!

Dr. Baán László megnyitója előtt még elhangzott  három köszöntés (múzeumigazgató, polgármester, MMA elnök), még jó, hogy a kiállítás védnökének más elfoglaltsága volt. Kiosztottak 30 szakmai elismerést is, Molnár Péter is kapott egyet. Az ünnepség után a Labirintus Házat próbáltam megnézni, még a tömeg előtt. Ez nem nagyon sikerült, tumultus alakult ki, de igazából nem is igazán értettem, miért kellett ez az "építészeti installáció". Ez akkor érdekes, ha az eredeti műveket nem láthatnánk, meg persze a gyerekeknek. Tavaly se értettem, hogy miért kellett az uszoda medencéjébe vinni néhány alkotás reprodukcióját. Ezzel több látogató lesz? Új emberek fogják megszeretni a művészetet?
Gyorsan üdvözöltem és gratuláltam Molnár Péternek és odamentem egy volt bolyais fiúhoz, Szeitz Danihoz, aki most szerkesztő-riporterként volt jelen.

Ezek után el is hagytuk a helyszínt, nem akartunk ott tülekedni a fogadáson egy pohár borért. Meg azért is indultunk, mert be akartunk még menni Budapestre, megnézni az ARC óriásplakát kiállítást.





U.i: Egy hét távlatában eszembe jutott még néhány dolog. Láttam egy-két olyan munkát, amely nagyon hasonlított egy-egy saját művemre. Például a berlini Holokauszt Emlékművet én is feldolgoztam 2006-ban egy négydarabos sorozatban, a kiállításon Dr. Agócs József fotóján jelent meg. A másik szintén egy fotó volt, Juhász Lászlóé, amelyen egy villanyoszlop teteje látszik a kusza vezetékekkel. A Hálózat című rézkarcaim, amelyeket 2013-ban készítettem, ugyan ezt a témát dolgozzák fel.