Szeptember negyedik hete

Csak csütörtökön volt "kultúrprogramom". A KKK vezetőségével átnéztük a bulgáriai kiállításra behozott munkákat. Nem nagyon kellett szelektálni, elég jó anyag gyűlt össze. Ahonnan a szőnyegek jöttek, Csiprovciba mennek a munkáink, ott lesz majd egy bemutatkozó kiállítása a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének. Én két temetős képet adtam be erre a kiállításra, az Iszlám temető és a Temetői "Keserű" hangulat címűt, a balatonudvari sírkövekkel.








A Nyitott Műterem sorozatban most ifj. Gyergyádesz László művészettörténész mutatkozott be. Az asztalon Laci könyvei voltak kipakolva. Eredetileg szerettek volna egy kiállítást is rendezni, hiszen szép gyűjteménye van Lacinak, de az a terem, ami erre alkalmas, most foglalt volt. Laci rendesen felkészült, készített egy olyan vetítést, amely a szülei házasságkötésével, a gyerekkori fotókkal indult. Nagyon döntő volt számára a családi háttér, Anyukája könyvtáros volt, Apukája dramaturg és a Zománcművészeti Alkotóműhely munkatársa. Ott volt a gimis tablóképe is, amelyen én is szerepeltem, ugyanis a Kodály Iskolában a gimiben 3-4. osztályban tanítottam Laci. Talán már máskor is írtam, hogy bizony miatta kellett jobban belevetnem magam a művészettörténetbe. Mesélt arról, hogy mit csinált az egyetem alatt és utána, hogy hogyan került vissza Kecskemétre, és itt milyen kiállításokat szervezett, rendezett. Balanyi Karcsinak nem kellett sokat kérdezni, Laci mesélt magától és képek jól kiegészítették ezt. A beszélgetés után egyet koccintottunk aztán indultam is haza, mert már 3/4 7 volt. Végigsétálva a városközponton már elég sötét volt, de a köztéri világítást még nem kapcsolták fel csak 18.55-kor. A naptárom szerint 18.36-kor van napnyugta!
(Ezen a napon volt még néhány program, amely nem fért bele az én időmbe, pl. a Planetáriumban egy projektzáró volt, a Kápolna Galériában pedig Krajcsovics Éva tárlata, de ezt legalább ma megnéztem.)
Szombaton reggel 7 óra körül már indultunk is, hogy elfoglaljam a főtéri Garabó Vásárban a sátramat. A Kossuth-szobor előtt kaptam meg az 50-es számú helyet, amit akkor jónak gondoltam, de később többen mondták, hogy alig találtak meg. Sok árus volt és kívül estünk a főcsapáson. Szombaton délelőtt még nagyon fáztam, két pulóver és egy póló volt a kölcsönkért ruha alatt. Tavaly is nagy sikere volt a ennek a ruhának, most is többen megcsodálták. Kicsit nehezményeztem, hogy mi árusok nem vehettük igénybe ingyen a Városháza mosdóját, a tér másik oldalán lévő nyilvános és fizetős WC-hez kellett átszaladni, ha szükség úgy hozta. Délutánra aztán felmelegedett a levegő és szerencsére jó sokan megfordultak a központban is. Estére nagy nehezen sikerült a világítást is megoldani, de éppen egy német vásárlóm volt, amikor elment az áram. Petra világított a telefonjával, hogy lássunk. Világítás híján nem is maradtunk tovább, mire összepakoltunk megjött a család többi tagja, és elfogyasztottunk egy-egy kerekegyházi házi sört.

Másnap mint akit megvertek, úgy ébredtem. Terveztem, hogy tornázok reggel, de inkább visszafeküdtem és aludtam egy órát. Kilenc órára mentem ki a térre, de alig volt valami forgalom. Ismét meg kellett állapítanom, hogy az én vásárlóim inkább a külföldi turisták, aki azért elég kevesen voltak. Egy-egy német, ausztrál, amerikai és három magyar vett eredeti rézkarcot. Most kevesebb fogyott a digitális nyomatokból, könyvjelzőkből is. Összességében ez a két nap körülbelül annyi bevételt eredményezett, mint a június végi Hírös Hét, de a napi a helypénz drágább volt. Beszélgettem másokkal is, bár nyilván az én portékám egész más jellegű, mint az övék, de ebben egyet értettünk, hogy Kecskeméten a városmarketing nem működik túl jól.
Örültem, hogy több régi és mostani tanítványom is megkeresett, de a legjobb az volt, hogy az egyik legújabb párizsi rézkarcom annyira megtetszett egy hölgynek, hogy megvette. Ez a Tuileries kert székeiről készült.