Olaszország - 1. nap - Arezzo, Cortona

Tegnap hazaértünk Olaszországból, tele élményekkel, így most utólag napokra bontva igyekszem a legfontosabbakat leírni.
Úgy jutottunk ki Olaszországba, hogy Márknak volt egy félig olasz osztálytársa, Gadi, akinek persze ugyanúgy én voltam a művtöritanára, mint minden kandós művészetisnek. Gadi minden nyáron meglátogatja az édesapját, aki Perugiában él, és én kicsit pofátlanul, a következő "üzletet" ajánlottam fel neki: kocsival kivisszük őt és Domit a barátnőjét (szintén osztálytárs volt), és cserébe szeretnénk egy pár éjszakát náluk tölteni, és a környékben kirándulni, ahová persze ők is jöhetnek velünk. Szerencsére Gadi édesapja, Roberto nyitott volt, és úgy tűnt, Gadi és Domi is pozitívan fogadta az ötletet.
Hát, így indultunk el az Opellal öten szerda este, megrakva csomagokkal Olaszországba. Mielőtt megérkeztünk volna Perugiába, két még toszkán várost néztünk meg útközben: Arezzot és Cortonát.

Arezzoba olasz "időszámítás" szerint korán értünk, fél 9-kor még alig voltak az utcákon. Egy aranyos motoros felvezetés után találtunk egy olyan helyet, ahol parkolhatott az autó. Péter a kocsiban maradt és aludt egy kicsit, hiszen egész éjszaka ő vezetett, mi pedig nekivágtunk, hogy a legfontosabb látnivalókat megnézzük. A legfontosabb, amit meg kellett néznünk, a San Francesco templomban Piero della Francesca freskói voltak a Szent Keresztfa történetéről. Ide sikerült kedvezményes áron bejutnunk, a pénztárban felmutattam a MROE igazolványom és mondtam, hogy egy művésztanár vagyok Magyarországról és ők az én tanítványaim, és így mind a négyen kedvezményes jegyet kaptunk (pedig csak Márknak van diákigazolványa). Ezt a megoldást több helyen is elsütöttük, de a többi helyen nekem nem csak a diákoknak adtak kedvezményt. Sajnos szinte minden templomban tiltották a fotózást, itt is, és itt még komolyan is vettem, nem mertem saját fotót készíteni. Utána sétáltunk egyet, megnéztük a dómot kívül-belül, a városházát, Vasari házát és múzeumot pedig csak kívülről. A várfal mellett sétáltunk le kocsihoz, és továbbindultunk délkelet felé. Útközben Márk javaslatára megálltunk Cortonában, amely egy aranyos kis hegyi városka. Sok-sok érdekes zug, utcácska és lépcső - kb. így lehetne összefoglalni, bár ez szinte minden ilyen hegyi városkára jellemző. Gyönyörű kilátással, a magasba mozgólépcső vitt fel.

Itt az én fényképezőgépemben merült le az aksi, de Gadi gépével azért tudtam képeket készíteni.

Aztán a napi kaland következett, mikor indulni akartunk tovább a kocsival, az nem indult be, valószínű Péter rajtahagyta a világítást, mikor kiszálltunk. Gadival (és persze az ő nyelvtudásával) sikerül egy "bikát" szereznünk és egy másik autóst, aki vállalta, hogy "bebikázza" a mi autónkat. Sajnos ez eredménytelen, volt de utána a behúzás a parkoló utolsó métereinél eredményes lett, indulhattunk Perugiába.

Először a belvárosba mentünk, mert Gadi édesapja ott árusítja minden nap a saját készítésű, igazán nagyon míves ezüst ékszereit, és lakás kulcsát tőle tudtuk felvenni. Itt a központban, már elkezdődtek a koncertek, (az Umbriai Jazz Fesztivál utolsó napjai voltak éppen az ott tartózkodásunk idején) és így zeneszó mellett egy hideg sörrel jutalmaztuk meg magunkat. Én 25 éve, mikor először jártam Olaszországban, voltam Perugiában (igaz, csak egy félnapra, útközben Róma és Assisi között), de mélyen megmaradt bennem az a mozgólépcső, amely a felvisz a központba, valamint az a kettősség, hogy egyszerre vannak jelen a régi, a középkori emlékek és a mai, modern megoldások, és persze rengeteg a fiatal, hiszen egyetemvárosról van szó.
A lakásban megtisztulva (lezuhanyozva) szusszantunk egyet, és egy bőséges vacsorával zártuk a napot. Másnapra pihenőnapot terveztünk (amely az autó számára volt pihenő), Perugia felfedezése következett.