Nyári termés 2.3 - javított változat

Mint írtam, nem voltam igazán elégedett a lépcsőházas és a perugiás sorozatommal, így újraalapoztam és marattam még egy kicsit rajta. A nyomtatásnál azonban kellemetlen meglepetésként még az első változatnál is fakóbb nyomat született. Nagyon elkeseredtem, nem tudtam, mi volt a baj, nem volt elég erős a sav, vagy nem jó maratási időket választottam stb. Nehezemre esett harmadszorra is lealapozni a lemezeket és továbbfolytatni a munkát, de megtettem. Igaz, közben pár nap eltelt, várakoztam és egy másik munkát (egy festmény megbízást) készítettem, mert annak a határideje közelgett, és ez feszélyezett egy kicsit. A festménnyel nagyjából kész lettem vasárnap estére, utána már csak egy kicsit részleteztem a háttéren, és hétfőn újra nekirugaszkodtam a rézkarcoknak. Jelentem kész vannak, most már elég kontrasztosak, sőt... A lépcsőházasban egy kicsit vissza kell majd csiszolnom. Mivel a papírom is elfogyott, a művészellőtóban a múltkor nem kaptam rézkarcpapírt, így a nyomtatás a rosszul sikerült 2. variáció hátuljára nyomtattam le. Egyszer majd biztos olyan értékes lesz így, hogy mindkét oldalán van nyomat, mint a félrenyomtatott bélyegek. Mutatóban most is legyen itt egy-egy darab a sorozatból, de aki az egészre kíváncsi nézze meg a honlapunkon (http://www.artbrigad.hu/meszaros-marianna/),vagy a facebookos oldalunkon (http://www.facebook.com/pages/ART-Brig%C3%A1d-Kecskem%C3%A9t/151293964930483).

Ja, és utólag rájöttem, mi volt a baj a második alapozásnál! Maga az alapozás, túlságosan ráégettem a gyantaport a lemezre, így az teljesen befedte és nem tudta a sav kimarni. Föntebb raktam a lámpát a munkafelület felett, és így másként láttam a megolvadó gyantaport, azaz sehogy se láttam, hogy éppen mikor olvad meg.

Nyári termés 2.

Az olaszországi kirándulás ösztönzőleg hatott ránk, én már másnap belekezdtem 6 rézkarcba, de csak tegnapra lettem készt az első próbanyomatokkal, Márk pedig egy márványdomborművet kezdett faragni egy oroszlán motívummal. A márvány lapot még Olaszországban amellett a temető mellett a szemétbe kidobva, építkezési sittként találtuk, ahol megálltunk a kedvemért, hogy temetőt fotózhassak.

Két háromrészes sorozatot készítettem, egyet Anyukámék leninvárosi lépcsőházáról és egyet a perugiai dóm jellegzetes márványburkolatáról. Egyikkel sem vagyok teljesen elégedett, a lépcsőházas képek nem elég kontrasztosak, azt hiszem, újra fogom alapozni és maratok még rajtuk. A perugiai talán jó, bár ez egyiket itt is tovább kell még maratnom. A perugiai sorozatot egy másik színben akarom majd lenyomtatni, most a próbanyomat barnával készült, de jobban illene a témához egy szürkés árnyalat, ezért is kellene, hogy ezek is kontrasztosabbak legyenek.

Olaszország - 3. nap - Siena

Újra útra keltünk, Roberto javaslatára nem a leggyorsabb úton mentünk, hanem egy olyan kisebb úton, ahol a tipikus toszkán tájjal találkozhattunk. Mégse láttuk azt a toszkán tájat, amely a prospektusokon látszik, mert már aratás után voltunk, nem voltak élénk, csak fakó színek. Mivel nem sikerült csak fél 10 körül elindulni, és a hosszabb és szebb utat választottuk, így csak délre értünk Siénába. Először 2000-ben jártam itt, a 2. saját szervezésű olaszországi kirándulás alkalmával. Akkor még nem volt digitális fényképezőgépem, még diára fotóztam, és a dómon kívül nem mentünk be sehová, a városházát csak kívülről néztük meg, így most mindenképpen szerettem volna bejutni és feljutni a tornyába is.

A parkolóból a mozgólépcső megkímélt a lépcsőzéstől, de nap nem múlhat el enélkül, toronymászáskor lépcsőztünk azért. Rögtön a Piazza Ill Campo felé vettük az irányt.

Azért, hogy feljussunk a Palazzo Publico tornyába kb. 3/4 órát vártunk, 505 lépcső, a környéket szépen be lehetett látni, de a térre alig lehetett rálátni. A torony után a Museo Civico következett, ahol végre láthattam Lorenzetti híres freskóit a jó és a rossz kormányzásról. A gyerekek kaptak kedvezmény én nem, nekem érdemes lett volna kombinált jegyet venni a toronybelépőnél. Aztán a dómba mentünk, és már itt is fizetni kell. Nem emlékszem, hogy a templomokba fizetni kellett volna annak idején. Sok ember, sok márvány, túl sok díszítés - ez a siénai dóm, de legalább most nem volt beállványozva a tornya. Ha legközelebb arra járok, majd felmegyek arra a falra, amely a soha meg nem épült, bővített dóm homlokzata lett volna, mert most láttam, hogy ide is fel lehet jó pénzért mászni. Egy kis pihenő után, Siénai Szt. Katalin szülőházát útba ejtve tértünk vissza kocsihoz, amely potom 10,20 euróért állhatott a parkolóban, míg mi várost néztünk.
A hazafelé út már rövidebb volt, újra elmenetünk a Lago Trasimeno mellett, Gadiék ide szoktak járni fürödni, de nekünk ez már nem fért bele. Eredetileg azt terveztük, hogy elmegyünk Siénából San Gimignanoba, mert az onnan csak 28 km, de már nem volt értelme, mert egy kicsit későn végeztünk Siénában. Inkább "otthon"  Perugiában egy gyors zuhanyzás és átöltözés után, elmentünk pizzázni. A pizzéira fél 8-kor nyitott, és 8-kor már kint az utcán álltak sorban az emberek. A pizza után sétáltunk, fagyiztunk és egy kicsit a kivetítők segítségével belenéztünk és hallgattunk az egyébként fizetős aznapi koncertbe, Rita Marley koncertjébe.

Nem volt kilométerhiányom estére, bezuhantam az ágyba.

Olaszország - 2. nap - Perugia

 
 A hosszú út után egy "pihenős" napot terveztünk, amely az autó számára tényleg az volt, de mi rendesen lejártuk a lábunkat. Perugiában maradtunk, szépen végig néztük a fontos látnivalókat délelőtt 9-től este 7-ig. Robertoék lakásához a legközelebbi nevezetesség a San Pietro-templom volt, amely botanikus kert mellett áll. A templomban volt egy pár Perugino, egy Raffaello kép és egy olyan 16. századi freskó volt a falon, amelyen az egyházi emberek tömegéből a sétán tekintete rajzolódott ki. Itt a fekete pap bevezetett bennünket a sekrestyébe (látta, hogy milyen érdeklődőek vagyunk), ahol egy Caravaggio is volt.

  A következő állomás a Régészeti Múzeum melletti San Domenico-templom volt. Ez egy hatalmas épület, és itt avatták szentté Árpád-házi Szt. Erzsébetet. A Régészeti Múzeum a régi kolostorban kapott elhelyezést, de mi csak a kerengőben lévő etruszk szarkofágokat néztük meg. Innen többször meg-megállva, felfrissülve egy-egy kútnál a Piazza Giacomo Matteotti-ra értünk ki, ahonnan egy piacként is használt kilátóteraszra mentünk. Tényleg fantasztikus volt a látvány onnan.

 Innen a főtér felé vettük az irányt, először a városháza tanácstermét néztük meg, ahol az új, kényelmes olasz dizájnos fotelek erős kontrasztban álltak a középkori festett teremmel. Az Umbria Jazz Fesztivál miatt a főtéren is állt egy színpad és a Fonte Maggiore is körbe volt kerítve. A dómot San Lorenzonak szentelték fel, és persze megint nem lehetett fotózni. Innen egy hosszú séta az Etruszk kapu, az egyetem nyelvi fakultása felé, majd az egykori vízvezetéken keresztül egészen az Egyetem térig, majd vissza a főtérre, ahol egy fagyizás után megnéztük az Umbriai Nemzeti Múzeum gyűjteményét (volt egy csomó Perugino képük). Ezek után én még körbefotóztam késő délutáni fényekben is a főtéri kutat és a dóm homlokzatát. Úgy tervezem, ezekből a képekből készítek majd grafikákat. Rendesen elfáradtunk, mire hazaértünk, jólesett az esti pihenés és a vacsora. A lakásból is fantasztikus volt a kilátás kelet felé. Hajnalban a felkelő nap látványára ébredtem, bár utána még gyorsan visszaalaludtam. Én képtelen voltam 11 után fennmaradni, de Péter és Roberto még éjfél utánig "beszélgettek" (Gadi segítségével) különböző zenékről.

Olaszország - 1. nap - Arezzo, Cortona

Tegnap hazaértünk Olaszországból, tele élményekkel, így most utólag napokra bontva igyekszem a legfontosabbakat leírni.
Úgy jutottunk ki Olaszországba, hogy Márknak volt egy félig olasz osztálytársa, Gadi, akinek persze ugyanúgy én voltam a művtöritanára, mint minden kandós művészetisnek. Gadi minden nyáron meglátogatja az édesapját, aki Perugiában él, és én kicsit pofátlanul, a következő "üzletet" ajánlottam fel neki: kocsival kivisszük őt és Domit a barátnőjét (szintén osztálytárs volt), és cserébe szeretnénk egy pár éjszakát náluk tölteni, és a környékben kirándulni, ahová persze ők is jöhetnek velünk. Szerencsére Gadi édesapja, Roberto nyitott volt, és úgy tűnt, Gadi és Domi is pozitívan fogadta az ötletet.
Hát, így indultunk el az Opellal öten szerda este, megrakva csomagokkal Olaszországba. Mielőtt megérkeztünk volna Perugiába, két még toszkán várost néztünk meg útközben: Arezzot és Cortonát.

Arezzoba olasz "időszámítás" szerint korán értünk, fél 9-kor még alig voltak az utcákon. Egy aranyos motoros felvezetés után találtunk egy olyan helyet, ahol parkolhatott az autó. Péter a kocsiban maradt és aludt egy kicsit, hiszen egész éjszaka ő vezetett, mi pedig nekivágtunk, hogy a legfontosabb látnivalókat megnézzük. A legfontosabb, amit meg kellett néznünk, a San Francesco templomban Piero della Francesca freskói voltak a Szent Keresztfa történetéről. Ide sikerült kedvezményes áron bejutnunk, a pénztárban felmutattam a MROE igazolványom és mondtam, hogy egy művésztanár vagyok Magyarországról és ők az én tanítványaim, és így mind a négyen kedvezményes jegyet kaptunk (pedig csak Márknak van diákigazolványa). Ezt a megoldást több helyen is elsütöttük, de a többi helyen nekem nem csak a diákoknak adtak kedvezményt. Sajnos szinte minden templomban tiltották a fotózást, itt is, és itt még komolyan is vettem, nem mertem saját fotót készíteni. Utána sétáltunk egyet, megnéztük a dómot kívül-belül, a városházát, Vasari házát és múzeumot pedig csak kívülről. A várfal mellett sétáltunk le kocsihoz, és továbbindultunk délkelet felé. Útközben Márk javaslatára megálltunk Cortonában, amely egy aranyos kis hegyi városka. Sok-sok érdekes zug, utcácska és lépcső - kb. így lehetne összefoglalni, bár ez szinte minden ilyen hegyi városkára jellemző. Gyönyörű kilátással, a magasba mozgólépcső vitt fel.

Itt az én fényképezőgépemben merült le az aksi, de Gadi gépével azért tudtam képeket készíteni.

Aztán a napi kaland következett, mikor indulni akartunk tovább a kocsival, az nem indult be, valószínű Péter rajtahagyta a világítást, mikor kiszálltunk. Gadival (és persze az ő nyelvtudásával) sikerül egy "bikát" szereznünk és egy másik autóst, aki vállalta, hogy "bebikázza" a mi autónkat. Sajnos ez eredménytelen, volt de utána a behúzás a parkoló utolsó métereinél eredményes lett, indulhattunk Perugiába.

Először a belvárosba mentünk, mert Gadi édesapja ott árusítja minden nap a saját készítésű, igazán nagyon míves ezüst ékszereit, és lakás kulcsát tőle tudtuk felvenni. Itt a központban, már elkezdődtek a koncertek, (az Umbriai Jazz Fesztivál utolsó napjai voltak éppen az ott tartózkodásunk idején) és így zeneszó mellett egy hideg sörrel jutalmaztuk meg magunkat. Én 25 éve, mikor először jártam Olaszországban, voltam Perugiában (igaz, csak egy félnapra, útközben Róma és Assisi között), de mélyen megmaradt bennem az a mozgólépcső, amely a felvisz a központba, valamint az a kettősség, hogy egyszerre vannak jelen a régi, a középkori emlékek és a mai, modern megoldások, és persze rengeteg a fiatal, hiszen egyetemvárosról van szó.
A lakásban megtisztulva (lezuhanyozva) szusszantunk egyet, és egy bőséges vacsorával zártuk a napot. Másnapra pihenőnapot terveztünk (amely az autó számára volt pihenő), Perugia felfedezése következett.