
A kirándulós nap után egy passzív pihenéses nap következett,
Ildivel találkoztam, beszélgettünk, meg beültünk az
Otthon Moziba, megnéztünk egy szörnyű filmet (
Fekete ruhás nő), jobban mondva én nem néztem, én eltakartam a szemem a film 80%-énál, nagyon-nagyon nem szeretem az ilyen jellegű filmeket, nekem elég volt hallanom is. Majd tegnap már "aktívkodtam", elkészítettem 3 kisgrafikát, ma pedig lenyomtattam őket. Az egyik a
Lechner-féle soha meg nem épült
víztorony, amelynek csak a gyönyörű tervei maradtak ránk. A másik
a lebontott Katolikus bérház, amely egykor a mai "Lordok háza" helyén állt. Ezt
Tóth Sanyi bácsi egyik régi fotója alapján készítette, aki felhatalmazott a legutóbbi közös akciónk alkalmával, hogy ha van olyan fotója, amelyből szívesen készítenék grafikát, akkor nyugodtan tegyem meg. A harmadik szintén szuvenír jellegű kisgrafika,
Delacoix Villámlástól megrettent lovának feldolgozása, mert már kutyás rézkarcunk volt, már hiányolták a lovasat. Szerencsére jól sikerültek, nem kellett se visszacsiszolni, se újralapozva továbbmaratni őket.

Tegnap még volt egy megbeszélésünk a
Városszépítő Egyesületben a csütörtökön kezdődő konferenciával kapcsolatban. szerencsére sikerült néhány diákot találnom, akik segítenek majd a regisztrációnál. Nekem meg megint könyveket is kell majd árulnom a saját munkáink mellett.
Ma délután muszáj volt még a nyomtatóba elmennem és az
E-Galériában is tettem egy személyes látogatást. Olyan helyet keresek, ahol a munkáink megtalálhatók és megvásárolhatók, akkor is, ha éppen nem tudunk személyesen árusítani. Persze itt is csak bizományba vesznek át mindent és keretezve kellene beadnom a grafikáinkat, azaz újabb beruházásra lenne szükség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése