Elég zsúfoltra sikeredett ez a hét is, és még nincs is vége. Hétfőn egész nap a Bolyaiban voltam, reggel 7.10-tól 17.00-ig. Fogadó óra volt délután, de hozzám egyetlen szülő sem jött. Ez két dolgot jelenthet, vagy ilyen problémamentes tanár vagyok, vagy ennyire nem izgatja a szülőket a rajz és vizuális kultúra nevezetű tantárgy és a tanár. Félek, hogy az utóbbi az igaz.
Kedd, szokásos futkosásos nap, kiegészítve azzal, hogy Balanyi Karcsi erre a napra hívta össze a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének évi rendes közgyűlését. 15.30-kor végeztem a Kandóban, hazamenni értelmetlen ekkora hidegben és hóban, hogy fél óra után újra begyalogoljak a Kulturális és Konferencia Központba, így suli után nagyon ráérek és legalább megnézem Kapots Ildi képeit a panoráma teremben, most ő "A hónap művésze". Szeretem Ildi képeit, egyrészt mert ő is matekos (eredetileg matematika-rajz szakos), ez a képein is látszik, másré
szt mert én nem tudnék ilyen megszerkesztett képeket festeni.A közgyűlés - mondhatni - szokásos volt, beszámoló, tervek, képek az év eseményeiről. A lezárult pályázat miatt most már nem lesz olyan sűrűn Nyitott Műterem. Elég kevés pénzből gazdálkodott és fog is gazdálkodni a közösség, mégis vannak eredmények, bár veszteségek is. Ezek a veszteségek főleg emberi veszteségek, az elmúlt fél évben 3 kollégát veszítettünk el. A debreceni kiállítás jól sikerült, állítólag más városokban nincsen ilyen művészeket tömörítő szervezet, csak irigykednek, h
ogy itt Kecskeméten működik ilyen, és nem csak oltjuk egymást.Hollósy Kati elgondolkodtatónak tartotta, hogy az eredetileg a fiatalságot megcélzó Staféta nevet viselő program (ez lett a pályázat miatt a Nyitott Műterem neve), nem vonzotta a őket, és inkább a középkorúak látogatták ezeket a beszélgetéseket. Diákok nem kíváncsiak az ilyen jellegű beszélgetésekre, legalább is a saját idejükből nem szakítanak erre időt. lehet, hogy azt kellene csinálnunk, mint amit a Magyar Kultúra Napján Füzi Laci és Buda Feri tett, kimenni az iskolákba, és rendhagyó órák keretében beszélgetni. Ha helybe mennénk, és persze tanítási időben lenne, akkor eljutna a diákokhoz, másként nem látok rá esélyt, hogy eljusson hozzájuk.
Szerdán egy tavaly végzett diákommal találkoztam, H. Ágival, akivel Londonban is randevúztam. Most Budapesten tanul szakács
nak és cukrásznak, hozott is a saját készítésű sütijeiből, amit csak módjával és apránként fogok megenni, mert most már muszáj lett egy kicsit fogyóznom, mert már semmilyen ruhám nem ért be. Beültünk a könyvtár kávézójába és egy forró csoki mellett elbeszélgettünk. Na, ez ilyen diákok miatt éri meg tanítani...A hét további része a következő bejegyzésben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése