Budapesti művészettörténeti kirándulás a 12. E-vel - Magyar Nemzeti Galéria és Ludwig Kortárs Múzeum

Lassan 10 éve mindig, amikor a kortárs művészethez érünk a 12. művészetis osztályomnak megszervezek egy budapesti tanulmányi kirándulást a Ludwig Kortárs Múzeumba. De ha már felutazunk Budapestre, akkor kihasználva a lehetőséget egy másik múzeumot is beiktatok a programba. Mivel többségük nem látta személyesen a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának anyagát, amely azért alap, annak ellenére, hogy művészeti szakközepesekről van szó, ide szoktam őket elvinni. A tavalyi végősökkel éppen befért egy buszba az akkori 11-dikes osztály is, de most a 12. E csak 23 főből áll, a 11. E pedig 32 fő, így arról szó sem lehetett, hogy egyszerre vigyem őket fel. Mégis szerettem volna, ha az utazási költségeket csökkenteni, így az alsóbb évfolyamokból az érdeklődőbbeknek és a bolyais szakköröseimnek felajánlottam, hogy tartsanak velünk.
Ilyen hidegben (-11 C) még nem kirándultam, mint amilyen tegnap volt, bár ahogy látom a mai hóhelyzetet és jövőheti előrejelzést, a tegnapi nap ideálisnak mondható. A Magyar Nemzeti Galéria kapunyitóját nem hatotta meg a hideg és a hidegben várakozó diáksereg, inkább 10 óra után 2 perccel, mint előtte akár 1 perccel is, nyitotta ki a kaput. A jegyvásárlás annak ellenére, hogy én voltam az első, elég döcögősen ment, vesztettünk 20 percet, mire ezt elintéztem, lekabátoltunk stb.
Eredetileg úgy gondoltam, hogy amíg én a végzősökkel végig megyek a középkortól napjainkig azokon a műalkotásokon, amelyeket az órán is vetítettem és az érettségin is szóba jöhetnek, addig a másik része a csoportnak megnézi a Hősök, királyok, szentek című időszaki kirándulást, ezért rendeltem volna nekik egy tárlatvezetést ehhez 10 órára. Azt a választ kaptam a bejelentkezésünkre, hogy 10 órakor nem tudnak vezetést biztosítani, de 11-kor lesz egy ingyenes, csatlakozzanak a diákjaim ehhez. Ez jó megoldásnak tűnt, gondoltam, addig együtt leszünk, aztán külön, bár a végzősökkel is meg akartam nézetni az időszaki kiállítást is, mivel tudtam, hogy néhány nagyon fontos kép, főleg a magyar történelmi festészetből ezen a kiállításon szerepel most. Ám arra nem számítottam, hogy szinte az egész 1. emelet le lesz rekesztve, át se lehet menni, rajta. Kóvályogtunk egy kicsit mire megtaláltunk egy-két keresett művet, ha éppen megtaláltuk. Nem tudtam megmutatni nekik a Kalocsai Királyfejet és a 3. emeletet, ahol az 1945 utáni művészet szokott kiállítva lenni, mert ez teljesen le volt zárva. Ezért arra gondoltam, hogy 11-kor együtt bemegyünk az időszakira és mindannyian belehallgatunk az ingyenes vezetésbe. Ám az ingyenes tárlatvezető megrettent a 40 diáktól, hogy nem erről volt szó, és elkezdett futkorászni, intézkedni, amit én nem vártam meg, mi nem érünk rá csak ácsorogni és várni, így én végig vezettem ezen a kiállításon is a diákjaimat. Fél 12-re végeztünk, akkor adtam nekik egy 3/4 órás szabadidőt, hogy visszamenjenek még oda, ami nagyon tetszett nekik, de szinte mindenki csak lerogyott és enni kezdett. Mondtam is nekik, hogy én hozzájuk képest egy fitt nőci vagyok, mert ők teljesen kipurcantak. Fél 2-kor a busszal elindultunk a második helyszínünkhöz, a Ludwid Múzeumhoz, ahol 2-re volt megbeszélve Hemrik Lacival, hogy egy múzeumpedagógiai foglalkozáson vesznek majd részt diákok. Sajnos itt sem teljesen úgy mentek a dolgok, mint régen, ugyanis most nem volt a gyűjteményből kiállítás, csak 2 időszaki kiállítás volt éppen, de Laciék abszolút igyekeztek az én igényeim szerintalakítani a programot, Rita egy vetítéssel bemutatta múzeumot és a főműveket, és egy kis terembe is bevitték a diákjaimat, ahol egy rögtönzött kamarakiállításon ott voltak a legfontosabb művek a gyűjteményből. Emellett persze a két időszaki kiállítást is bemutatták. Ez két kiállítás Bakos Rita Ackermann és Yona Friedman kiállítása volt, amelynek A nemépítés gyakorlata volt a címe.
Mivel itt én már mellőzhető voltam, megbeszéltem a régi barátnőmmel, Baritonnal, hogy jöjjön ide, és itt egy kicsit tudunk találkozni, beszélgetni kiállításnézés közben. Ez meg is történt és talán márciusban, ha egy kicsit jobb lesz az idő, tudunk ismét találkozni, meghívtam őket Kecskemétre. Márkkal is megbeszéltem egy találkát, Kis Tamásnak vett anyagokat, amit haza kellett hoznunk és én meg vittem neki egy kis hazai kaját. Ő már látta ezeket a kiállításokat, de azért végig bolyongott még a Friedman kiállításon még egyszer.
Hazafelé már szállingózott a hó, de minden fennakadás nélkül, fél 6-ra hazaértünk. Úgy gondolom, tartalmas nap volt a diákok számára is, bár az ilyen jellegű egésznapos, strapás programokhoz nem nagyon vannak hozzászokva. Megjegyzem egy végzős fiú, miután megtudta, hogy az iskolai alapítvány csak azoknak fizeti a belépőjegyét, akik fizettek alapítványi hozzájárulást, közölte, hogy akkor ő nem jön. Még szerencse, hogy fog művészettörténetből érettségizni!