A csütörtök nagy esővel indult, és a szél az első saroknál kifordította az esernyőmet, amely el is tört. Végül Péter vitt el kocsival a Bolyaiba reggel. A szakkörön még mindig a Bolyai iskolaépülettel kapcsolatos pályázaton dolgoztunk, úgy látszik az építészet más számára nem olyan inspiráló, mint nekem! Délután már nem esett, de azért vettem egy új esernyők a kínaiban és így felfegyverkezve indultam a Kulturális és Konferencia Központba. Korán érkezem, a büfében megvacsoráztam és megnéztem Varga Nándor Lajos (1895-1978) képeit a A hónap művésze sorozatban. Aztán keresetem, hogy hol lesz a Nyitott Műtermes beszélgetés. Nem olvastam el rendesen a meghívót, elkerülte a figyelmem, hogy most nem itt, hanem kint a rajzfilmstúdióban lesz. De nemcsak én, hanem Damó Pista is eltévesztette a helyszínt! Gyors problémamegoldás: irány taxival a Hunyadiváros! Épp időben érkeztünk, szinte már kezdődött is a beszélgetés.
Először Mikulás Ferenc beszélt arról, hogyan került 40 éve a stúdióba Gizi. Aztán Balanyi Károllyal folytatta a mesélést Neuberger Gizi, egy kis gyerekkorral, de sokkal többet nem tudtunk meg róla, mármint a magánéletéről. Inkább a filmek beszéltek róla, amelyek közül én csak az utolsó kettőt, az M.S. mester Vizitációját feldolgozót és Zöldségleves címűt ismertem eddig. Első alkotói filmjét 1992-ben készítette Arcra arc címmel, amelyben sok-sok kedves ismerős arca jelent meg. A Mandala című filmje pedig új ötletet adott a tanításhoz, majd kipróbálom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése