Még mielőtt elkezdtünk volna kifejezetten szuvenír jellegű rézkarcokat készíteni, már volt néhány kecskeméti témájú grafikám. Ezek olyan részletek, amelyek engem megfogtak, de nem biztos, hogy más megörökítené.
Lássuk ezeket időrendben:


2005-ben készült a
Malom volt...1-2., azaz az két rézkarc, amelynek alapja egy két évvel azelőtti esemény után készült fotó volt. A régi Gazdasági malom silóját 2003. júniusában robbantották fel egy vasárnapi napon, amikor én fent felejtettem az iskolában a fényképezőgépemet, így magáról a robbantásról nem tudtam fotót készíteni, de másnap a vizsgáztatás után
Báron Laci bácsi ösztönzésére körbejártam a robbantás területét, sőt bementem az udvarra is. Rengeteg képet csináltam, amelyekből Laci bácsi is választott olyat, amit ő dolgozott fel. Ez szerepelt a
Kecskemét arcai II. kiállításon. Nekem csak később volt lehetőségem a feldolgozásra, hiszen akkoriban még nem volt itthon műhelyem.
Patkós Laci műhelyében tudtam nyaranta dolgozni egy kicsit. (Egy műhelytitkot is elárulok: nem tükröztem meg a fotókat, amikor a rézkarcot készítettem, így a nyomaton az eredeti látvány tükörképe jelent meg, de ezt nem vette észre senki sem, hiszen már rég nincsenek a romok ott.)

A kecskeméti
zsidó temetőről készült rézkarcom 2006-ban készült, bár a fotó ebben az esetben is régebben készült. A
Bolyaiban osztályom töri faktosai a tanárnőjükkel ellátogattak a zsidó temetőbe a
holokauszt emléknap alkalmával és én elkísértem őket. Ez volt az első temetős grafikám, amelyet azóta már több is követett. A zsidó temető látványát egy festményben is feldolgoztam, de a festményekről majd egy későbbi bejegyzésben írok majd.
2007. februárjában az akkor még járó 21-es buszra vártam a Kuruc krt-i megállóban, amikor észrevettem a földön a befagyott tócsát, ahogy aranyosan fénylettek benne a faleveket. Szerencsére nálam volt a fényképezőgépem, lekaptam. Nyáron készült belőle egy rézkarc, a
Hajnali fagy című és egy kettős festmény, a
Hajnali diptichon című. Itt a grafika mellett az eredeti fotót is mellékelem, és itt is tükörkép lett a rézkarc.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése