Csütörtökön a Katona József Könyvtárban én tartottam caminós előadást. Erre most újra fel kellett készülnöm, mert bizonyos nevek már nem jutottak eszembe. Jó sokat összegyűltek, telt hát volt, még pótszékeket is be kellett tenni. Annyira igyekeztem, hogy ne legyek túl hosszú, másfél órát beszéltem, hogy pont a lényeg veszett el, azaz összefoglalni, hogy számomra mit adott a camino.
Ezen a héten két osztályt vittem el a Bozsóba a két időszaki tárlatra. Kovács Ági kalauzolta végig őket.
Este a Bohém Fesztiválra mentem ki a Sheraton Hotelbe, mivel a művházat éppen felújítják. A helyszín abból a szempontból rosszabb volt, hogy messzebb volt a központból és a nézőtér nem emelkedett, így a 14. sorból legfeljebb azt láttam a színpadin állókból, mait a kivetítő közvetített. Az első részben a Bohémos fiúk a közönségszavazatokból összeállított programot játszották, tehát csupa sláger szerepelt, nagyon hangulatos volt. A második részben egy német banda játszott, de olyan andalító swinget, hogy majdnem bealudtam.
Szombaton igyekeztem bepótolni az elmaradásaimat, mert másnap, vasárnap Budapestre vittem a diákjaimat. Nem egyeztettem a KDNP-vel, hogy vasárnap lehet-e dolgoznom, azaz vihetek-e diákcsoportot kirándulni?
Délelőtt 10-kor az Iparművészeti Múzeumban kezdetünk Az ősi Kína kincsei kiállításon. A ketté osztott csoport egyik fele rögtön felment a múzeumpedagógiai foglalkozásra, ahol a beígért lámpás helyett egy kivágásos, ragasztós kínai képet alkottak. A másik csoport pedig megnézte a kiállítást, ahol az őskori edényektől kezdve a legfontosabb dinasztiák szerint kronologikusan építették fel az anyagot. A legnagyobb attrakció természetesen a két eredeti katona az agyaghadseregből. Sajnos, fotózni nem lehetett ezen a tárlatot, pedig megdöbbentő volt a térdelő figura hajának részletes kiképzése. Amíg a második csoport készítette a képét, mi végig néztük Péterrel még az Iszlám kiállítást, a Lechnert és én még a Kozma ösztöndíjasok kiállítását is. A többi kiállításon lehetett fotózni csak a kínain nem.
A Műcsarnokban 13 órára volt megbeszélt foglalkozásunk a Csáji Attila Fényút kiállításhoz. A múzeumpedagógus mondta, hogy olyan jegyet vegyünk, hogy a Derkovits ösztöndíjasok mellet a Szvet Tamás kamaratárlatot is megnézhessük. Ez plusz 100 Ft-ot jelentett, amit végül nem szedtem össze a diákoktól, mert utólag beszedni pénzt roppant kínos szerintem. A Csáji Attila kiállításról előtt egy elég rossz kritikát olvastam, ami igaznak is bizonyult, de úgy gondoltam, rossz kiállítást is kell néha látni, hogy a jót igazán tudjuk értékelni. De úgy láttam a diákok nem tartották rossznak a Csáji kiállítást, élvezték a lézerfényeket, de nem élvezték annyira a foglalkozást, kicsit passzívak voltak, lehet, hogy a két foglalkozás túl sok volt már egy napra. Amikor végeztek a foglalkozással még lementünk az alagsorba megnézni a Szvet Tamás tárlatot, mait igenérdekesnek találtam azáltal, hogy egy-egy zseblámpával saját magunk világíthattuk mag a műveket. Miután megnéztem a Derko 2015-öt is, leültünk a kávézóba és ittunk egy-egy italt. mi négy órakor visszaindultunk, Márk pedig visszament a kollégiumba, miután aláírta a céges papírokat. Mi fél 6 körül értünk haza, Péter még kiment a kutyákhoz én meg megpróbáltam a másnapra előkészülni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése