Őszi szünet 1.

Még ugyan nincs vége teljesen az őszi szünetnek, de mondhatom elég aktívan telt eddig is.
Hétfőn belekezdtem 3 újabb kis rézkarcba, amelyeket csütörtökön délelőtt le is tudtam nyomtatni. Plusz még kettő lemezt lealapoztam, de azokat már nem lesz időm elkészíteni. Csak délelőttönként tudtam dolgozni, mert minden délutánra volt valamilyen programom.
Hétfőn a Kecskeméti Városszépítő Egyesületnek volt egy rendkívüli közgyűlése és rögtön utána Sümegi György tartott egy előadást Lechner Ödön halálának 100. évfordulója alkalmából. Útközben készítettem néhány fotót a Nagykőrösi utca foghíj telekről. A közgyűlés és az előadás helyszíne most új volt, a Wesselényi utca 1. szám alatti Civil Klub.
A Sümegi előadás Lechner kecskeméti kötődési munkáit, terveit mutatta be, azaz a Városházán kívül azt a bérházat, amelyet Budapesten építettek fel és a Víztornyot, amely végleg terv maradt.

Kedden délután a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Kápolna Galériájában egy fiatal kanadai lánynak, Ashely Marshallnak nyílt kiállítása, aki anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkezik. Munkáiban személyes gyökerei és élményei tükröződnek.














Innen az Otthon Moziba mentem, ahol hattól a Vatikáni Múzeum 3D című James Camerun által rendezett filmet vetítették a művészettörténeti filmklub keretében és én mondtam egy rövid kis bevezetőt a film előtt. Meglepetésemre szép számban voltak a nézőtéren és a közönség kb. fele már járt a Vatikáni Múzeumban. Camerun egy szépen felfűzött ívre építette a filmjét. A 3D nagyon jó volt a terek és a plasztikák esetében, de engem zavart a festményeknél. Ott nekem tökélesen elég lett volna néhány nagyon közeli részlet, ahol létszik az ecsetkezelés és a festmény felszíne, de a vetítés után, akikkel beszélgettem, azoknak a zömét ez nem zavarta, sőt ámulatba ejtette őket. Lehet, hogy jó lett volna a film után egy kicsit még maradni és beszélgetni. Legközelebb november 18-én a Renoir film bemutatása következik itt. Később hallottam vissza, hogy volt, aki úgy váltott jegyet a pénztárban, hogy Mészáros Marianna filmre kéri a jegyet. Ez aranyos! A sok múzeumból egy jó pár egyáltalán nem került be a filmbe (Etruszt, Egyiptomi, Néprajzi, Történeti stb.), de annak örülök, hogy a Kortárs Vallásos Múzeum anyagából láttunk alkotásokat.
A képek egyrészt az én saját fotóim a Vatikáni Múzeumból, másrészt az pár rézkarc, amelyet a múzeum fantasztikus lépcsője ihletett.



Szerdán délelőtt még az utolsó maratásokat készítettem a rézkarcokon, délután pedig vonatra ültem és Budapestre utaztam, ahol a Virág Judit Galériában egy nagyon izgalmas, a GyermekKORtárs című kiállítás nyílt 5 órától. A vonaton egy régi kandós kolléganővel utaztam együtt, aztán elcsaltam a kiállításra is. Volt időm alaposan körbenézni a megnyitó előtt. Tarr Hajnalka volt a kurátor  és Mélyi József nyitotta meg a kiállítást. Mélyi és Tarr Hajnalka is kíváncsi volt, hogy azokból, akik gyerek korukban nem túl jól rajzoltak lettek-e a konceptuális művészek és azokból, akik jól rajzoltak, lettek-e az új akadémisták. A képlet persze nem ilyen egyszerű. Hála az égnek! De az, hogy kit mi érdekel, az úgy tűnik, már gyermekkorban eldőlt. Persze ez se törvényszerű. Maurer Dóra gyermekkori rajzainak házai, kertjei, kapui következetességről, tudatosságról vallanak. Szépek, színesek és lendületesen voltak Roskó Gábor rajzai is. Számomra a legnagyobb meglepetés Győffy László 5 éves korában készült erőteljes vonalakkal megrajzolt állatai voltak.

Azért is utaztam fel, mert kíváncsi voltam Mélyi megnyitó szövegére, aki azzal kezdte, hogy az lenne a stílszerű, ha most az ő 10 évesen írt írásaival indítana. Ha nem is idézte szó szerint azokat mind, azért említett 3 példát, hogy mikről és miket írt annak idején. Szerinte is vannak visszatérő, kortól és történelmi háttértől független motívumok, pl. ló. hajó, ház, de vannak olyan is, amelyek igen is egy-egy korról árulkodnak pl. tank, nindzsa. Szerinte az is érdekes, hogy a szülők, milyen rajzokat tettek el gyermeküktől, akik most felkutatva a szekrény, padlást vagy pincét előhalászták ezeket és most megmutatják nekünk.
Hazafelé éppen elértem még a 6 órás vonatot, hiszen a galéria gyalog 8-10 percre van a Nyugatitól, így nem olyan későn kerültem haza. Vittem a vonatra javítani való dolgozatokat is, de képtelen voltam magamat rászánni a javításra.