A szabadság első napjai

Évek óta tapasztalom, hogy mikor végre vége nemcsak a tanításnak, hanem az utánakövetkező dolgoknak (érettségi, értekezletek stb.), akkor leginkább passzív pihenésre vágyom. Szükségem van pár napra, amikor legszívesebben ki se mozdulnék a házból.

Pénteken délután Ildivel találkoztam és együtt bepótoltuk az elmaradt kiállításlátogatásokat. A múlt héten, a KAFF idején megnyílt kiállításokat nem láttam még, ezeket néztük meg közösen.

A Hírös Agórában kezdtünk, ahol a földszinten Bartal Kiss Rita bábművész Zsebkendőnyi királyság című tárlatát néztük meg. Egészen magával ragadó, hangulatos kiállítás volt kilenc széken egy-egy előadás, hangulat.

Innen felmentünk az emeletre, ahol először a panorámatermekben Harsányi Zsuzsa kamarakiállítását láttuk, A hónap művésze sorozatban. Zsuzsa a pasztell és a plein-air szerelmese, fotórealisztikus képei vannak, vizekről, nőkről, növényekről, fényekről, árnyékokról. (A Bolyaiban párhuzamosan tanítottunk, mikor 1992. februárjában odakerültem, egészen addig, míg hivatalosan státuszba nem kerülte, azaz 1993. szeptemberéig másfél évig. Ő tanította a gyakorlatot én meg Bánszky Pali bácsit helyettesítve az elméletet, a művtörit.) Visszatérve a kiállításra, sajnos, ebben a térben napközben élvezhetetlen egy-egy kiállítás, csak a visszatükröződéseket lehet látni a képek üvegeiben.

A 4. emeleti nagy kiállítóteremben a Magyar Animáció 100 című kiállítás következett. Ez a kiállítás a Vigadóban volt látható először, majd Pécsett és most a KAFF 30 születésnapja alkalmából itt Kecskeméten. Szépen összefoglalták a tablók és tárlók a magyar animáció történetét. Érdekes, hogy először az avantgárd foglalkozott ezzel a technikával. Az 50-es években készült Két bors ökröcske és a Kiskakas félkrajcárja című filmekre, mit a gyerekkorunkban sokat látott filmekre csodálkoztunk rá. Aztán már az általános iskolás éveink során látott János Vitézre. A 80-as években készült filmeket és mér inkább csak akkor ismertem meg, mikor gyerekeim lettek. Az 1985-ös Pócs Péter által készített plakát viszont kitörölhetetlenül beleivódott a tudatomba, hiszen mikor Budapesten kezdtem tanítani, éppen 1985-ben, ezt a plakátot vittem magammal és kiraktam az iskolai rajzteremébe, ahol két évig láthattam és mindig az itthonra, Kecskemétre emlékeztetett.

Ekkor már fél 5 volt, de gyorsan még megpróbáltuk zárás előtt odaérni a Kápolna Galériába, ahol Szűcs Édua karikatúráit láthattuk. Jókat kacagtunk egy-egy rajzon.