

Tehát Kosik Petra Genovéva kecskeméti templom sorozata: az Evangélikus templom, a Görög templom, a Piarista templom, a Zsinagóga és a Nagytemplom. Készült egy olyan nyomat, ahol egy papírra nyomtattuk rá az öt grafikát. A Nagytemplom nagyobb, az 20×15 cm-es, a többi 15×10 cm-es.




Ezekhez társult nekem egy 2007-ben készült aquatintás rézkarcom Kecskemét látképéről és egy, abban az évben, azaz 2009. tavaszán készült montázs jellegű. Érdekes, hogy a vásárlók a hosszúkás, látképes munkát szeretik, ahol ott sorakoznak a kecskeméti tornyok és tetők az alföldi horizont előtt. Jobbról balra: Nagytemplom, Városháza, Barátok temploma, Református templom, Evangélikus templom, Újkollégium, Zsinagóga. - Mészáros Marianna: Kecskeméti látkép

(Ez a munkám eredetileg egy másik rézkarccal közösen volt lenyomtatva, mikor Nagybányán állítottak ki a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének tagjai. Akkor, Réti István egyik Nagybányai látképes festményét felhasználva egymásra nyomtattam az alföldi és a dimbes-dombos nagybányai tájat, aminek a Találkozások címet adtam.)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése